Halálos baleset - megrázta az áram a férfit az építkezésen, és a mélybe zuhant Berettyóújfaluban

Belehalt a súlyos sérüléseibe.
2024-05-10 12:08:32

Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba

Hat év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki szexuálisan zaklatta a felügyeletére bízott kiskorú gyermekeket. A vádlott rosszul lett az ítélethirdetés során, ezért a mentők kórházba vitték. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint férfi a nagymama révén a család barátja volt, és 2014-2015-ben többször vigyázott a két kiskorú sértettre. A kisebbiket többször fürdette, s eközben előfordult, hogy szexuálisan zaklatta. Cselekményét a kislány kérésére sem hagyta abba, emiatt a gyermek félelmében bezárkózott a konyhába. A férfi é...
2024-05-09 15:07:31

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi, öt évvel később Csehországban kapták el

Előbb öngyilkossággal, majd a rendőrök megsebesítésével fenyegetőzött.
2024-05-08 15:10:28

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi, öt évvel később Csehországban kapták el

Előbb öngyilkossággal, majd a rendőrök megsebesítésével fenyegetőzött.
2024-05-08 15:07:57

Tojással dobálta meg egy 80 éves nő házát egy angol férfi, majd megütötte őt

Az idős asszony az ütés hatására elesett és eltörte a csípőjét.
2024-05-06 17:11:18

A kegyetlen pornós szőkeséget az izgatta fel, ha ölhetett, ezért brutálisan meggyilkolta az ismerősét, majd a holttest mellett szexelt

Hihetetlen, borzalmas történetek. Volt, aki disznókábító pisztollyal gyilkolta meg nagyapját.
2024-05-04 15:07:50

Eszméletlenre verték, kirabolták, majd magára hagyták ismerősüket az erdőben

Csak a szerencsén múlt, hogy a férfi nem halt bele a sérüléseibe.
2024-05-03 11:09:55

Eszméletlenre verték, kirabolták, majd magára hagyták ismerősüket az erdőben

Csak a szerencsén múlt, hogy a férfi nem halt bele a sérüléseibe.
2024-05-03 11:07:21

Úgy lefejelte a párját egy férfi a gyöngyösi buszpályaudvaron, hogy eltört a nő orra

Úgy lefejelte a párját egy férfi a gyöngyösi buszpályaudvaron, hogy eltört a nő orra. A Gyöngyösi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit. Gubala Ádám Miklós, a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi ittasan keveredett szóváltásba az élettársával tavaly télen az autóbuszpályaudvaron, majd azzal zárta le a vitát, hogy megfejelte a nőt. A nőnek a bántalmazás következtében eltört az orra, vagyis súlyos sérülést szenvedett. A férfi már többször is el volt ítélve korábban, és ezúttal sem számíth...
2024-05-02 08:08:41

Bedrogozva, konyhakéssel járta Esztergomot egy férfi, hogy valakit leszúrhasson

Végül egy embert arcon szúrt.
2024-04-29 16:13:13

Bedrogozva, konyhakéssel járta Esztergomot egy férfi, hogy valakit leszúrhasson

Végül egy embert arcon szúrt.
2024-04-29 16:12:49

Kész a sorsolás, este és reggel is játszanak a kéziválogatottak az olimpián

Elkészült az olimpiai csoportkörös mérkőzések sorsolása a kézilabdacsapatok számára, közölte a magyar szövetség (MKSZ). Ebből kiderül, hogy meglehetősen hektikus lesz a program a magyar férfi és női kézilabda-válogatott számára is, mindkét együttes játszik majd reggeli és esti órákban is. A női csapat július 25-én, a megnyitóünnepség előtt egy nappal kezd egy esti mérkőzésen, majd legközelebb három nappal később, reggel lép pályára. Ezt követően két délutáni és egy reggeli csoportmeccse lesz. A férfiak egy kicsit később, július 27-én kezdenek Egyiptom ellen 11 órakor, két nappal később késő es...
2024-04-29 13:07:38

Fürdés közben csavarta meg egy lámpa villanykörtéjét a szolnoki férfi, szörnyű következményei lettek

Szombaton fürdés közben csavarta meg egy lámpa villanykörtéjét egy szolnoki férfi, aki pillanatokkal később áramütést szenvedett. A mentők percek alatt vonultak a helyszínre, sikeresen megmentették a férfi életét.
2024-04-29 12:06:55

2024-04-29 12:06:26

2024-04-29 12:06:09

Halálosan megfenyegetett egy gyámügyi ügyintézőt egy borsodi férfi

Egy borsodi férfi azzal fenyegette meg a gyámügyi ügyintézőt, hogy megöli; a férfi ellen vádat emeltek a halálos fenyegetést követően.
2024-04-29 10:07:38

2024-04-29 10:06:33

2024-04-29 10:06:10

Drogos férfi fenyegette veréssel a rendőröket Gyöngyösön - videó

Egy férfi fenyegette a rendőröket Gyöngyösöm és beismerte, hogy drogozott, ennek ellenére a rendőrök hagyták, hogy elhajtson.
2024-04-27 20:07:57

Egy kaposvári bevásárlóközpontban verte össze az ismerősét egy férfi

Először az interneten vesztek össze egymással.
2024-04-26 16:08:57

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-23 11:30:09

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 11:30:09

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:01:04

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:23

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   K   •   németállás   •   budapest   •   f   •   eb   •   perapro   •   rozsa sandor   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ugy megutotte ismeroset egy csepai ferfi hogy az kesobb belehalt a seruleseibe   •   husznal tobb budapesti tuzert felel egy gyujtogato akit elfogtak a rendorok 2   •   ujravalasztottak vidnyanszky attilat itt vannak a reszletek   •   babajszlttkisgyrcsos gyblcs   •   onalloan is dolgozhatnak a szakkepzesben meg resztvevok az egeszsegugyben   •   pataky agi megkonnyebbultem hogy soha tobbe nem kell sem szepnek sem sovanynak lennem 2   •   2093   •   vulkankitores hawaii nagy szigeten   •   tobb millio dollaros sikkasztas miatt iteltek halalra egy ingatlanfejlesztot vietnamban   •   new us envoy to un gets red carpet welcome from russia   •   baleset miatt nem kozlekedik a vonat revfulop es badacsonytomaj kozott   •   szijjarto berendelte david pressmant az amerikai elnok kijelentesei miatt   •   az agrartarca helyettes allamtitkarat vettek orizetbe korrupcios ugy miatt 2   •   tuz utott ki egy hazban pecsett egy ember meghalt 2   •   masfelmillios jutalmat kapott a polgarmester akinek az olaf a nav es a rendorseg is vizsgalta az eu s projektjet   •   solomon zsuzsa 1 millio forintert vasarolt be egy vakrandira de egy sima kavezasert vagy setaert mar nem csipne ki magat   •   chloe cherry says being a porn star cost her friends   •   marki zay peter bohar danielnek varga judit nem bantalmazott no elnezest hanem bantalmazo   •   rolls royce to stop manufacturing gasoline cars by the end of the decade teases electric car   •   vadat emeltek harom eszak koreai programozo ellen az egyesult allamokban 2   •   ukrajna bizakodo szamit a nyugati szovetsegesei tamogatasara   •   a vilag egyik legnagyobb autogyartojaval epit kozos akkumulatorgyarat a catl   •   austrian government proposes law to legalize assisted suicide 3   •   china finance official executed in bribery case   •   strong decline in coronavirus across england since january react study shows   •   a szakertok szerint az eddigieknel is sulyosabb szunyoginvaziora keszulhetunk 2   •   ujabb vulkankitores izlandon elo videoban nezheti ahogy folbugyog a lava a reykjanes felszigeten   •   highlights of hungary a nagykovetek ertekelnek 2   •   uton van a geforce rtx 3050 ti   •   betelt a pohar ezer ember kezdhet sztrajkba a sopronkovesdi gyarban   •   mar teszteli az emirates a digitalis utlevelet 2   •   balatonpartihazak   •   uae president visits dubai air show as russian arms company shows attack helicopter used in ukraine   •   torott fem biztonsagi ajto kilincsek csereje 27   •   a gazai korhazak menekulttaborokka valtak   •   sulyos szamokat kozolt kijev lenyegeben szetteptek az ukran legvedelmet az ejjel   •   egy volt mszp s lett a fidesz polgarmesterjeloltje dunaujvarosban 2   •   csaladon beluli eroszak vadja miatt kirugott kapust igazolhat le a budapest honved 2   •   teen siblings return 1k discarded after robbery   •   ha megertjuk a balnakat a foldonkivuliekkel sem lesz gond   •   egy plazaban lett elado xantus barbara   •   vulkankitores okozhat cunamit japanban video   •   hollik adott par otletet az utcanevtablakhoz karacsonynak aztan utolag inkabb atirta az egyiket   •   zsakbamacska hobbibuvesz nyerte a tobbmillios autot 2   •   kezelheto az eghajlatvaltozas az eddigi legfeherebb festek segitheti bolygonk huteset 2   •   uvoltott e marco rossi litvaniaban es ha igen milyen nyelven   •   a vilag egyik legokosabb mentokutyajanak kulonos szokasa az egyetlen vagyam hogy szetszedjem az agyam 2   •   elontotte a viz eszak afganisztant legalabb 50 ember meghalt   •   megis mi az hogy alternativ nepszavazas   •   norvegia ova int a sulyosan beteg idos emberek beoltasatol