Felszállás közben gyulladt ki egy Boeing 737-es repülőgép

Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.
2024-05-09 19:09:40

Súlyos baleset történt Bicskénél, az autópálya mindkét irányából elgázoltak egy embert

A balesetben legalább hat autó érintett, lezárták az érintett útszakaszt.
2024-05-09 19:07:19

Felszállás közben gyulladt ki egy Boeing 737-es repülőgép

Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.
2024-05-09 19:07:08

Halálos tűzeset történt Szolnokon

Egy összeégett férfi holttestét találták meg a tűzoltók.
2024-05-09 18:10:32

Halálos tűzeset történt Szolnokon

Egy összeégett férfi holttestét találták meg a tűzoltók.
2024-05-09 18:07:59

Hálapénz: hiába a súlyos büntetések, így is vannak, akik próbálkoznak

Pedig évekre börtönbe kerülhetnek az elkövetők.
2024-05-09 17:11:20

Kigyulladt egy családi ház Szolnokon, egy férfi bennégett

Csütörtökön, kora délután érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez arról, hogy Szolnokon kigyulladt egy lakóház. A Törteli utcában lévő romos családi házhoz három járművel vonultak a tűzoltók. A hatvan négyzetméteres, egyszintes családi ház teljes terjedelmében égett, az épület tetőszerkezete is lángolt, sőt be is omlott. A ház udvarán felhalmozott lomok háromszáz négyzetméteren égtek, a tűz még a szomszéd telken lévő öt négyzetméteres tűzifatárolóra is átterjedt. A tűzoltók az egy órán át tartó oltási munkálatok közben egy hatvanas éveiben járó férfi összeégett holttestét találták meg a he...
2024-05-09 17:08:38

Hálapénz: hiába a súlyos büntetések, így is vannak, akik próbálkoznak

Pedig évekre börtönbe kerülhetnek az elkövetők.
2024-05-09 17:08:22

Megrázta az országot Stétz Dániel korábbi Eb-bronzérmes MMA-harcos és kedvesének tragikus halála. A fiatal pár egy rosszul időzített előzésben vesztette életét a hétvégén Szalántánál, az 58-as úton. A balesetben egy nagymama és unokája is érintettek voltak, akik súlyos sérüléseket szenvedtek. Nem ez volt az első tragikus baleset az 58-as úton...
2024-05-09 17:07:46

2024-05-09 17:07:22

2024-05-09 17:06:37

Lezárult a Nemzeti Színház ügyelője ellen indított nyomozás a novemberi baleset kapcsán: ez a döntés született

A tavaly novemberi Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán, amely során megsérült Szász Júlia és Horváth Ottó Lajos, már nem gyanúsítják tovább a színház ügyelőjét.
2024-05-09 16:07:03

A gép felszállás közben túlfutott a kifutópályán: a baleset során összesen 11 ember sérült meg, közülük 4-en súlyos állapotban vannak.
2024-05-09 15:06:46

A gép felszállás közben túlfutott a kifutópályán: a baleset során összesen 11 ember sérült meg, közülük 4-en súlyos állapotban vannak.
2024-05-09 15:06:19

A gép felszállás közben túlfutott a kifutópályán: a baleset során összesen 11 ember sérült meg, közülük 4-en súlyos állapotban vannak.
2024-05-09 15:05:57

Súlyos baleset történt a dunakeszi majálison, több ujja roncsolódott egy gyermeknek

Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik.
2024-05-09 09:09:30

Súlyos baleset történt a dunakeszi majálison, több ujja roncsolódott egy gyermeknek

Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik.
2024-05-09 09:07:11

Jogosítvány nélkül balesetezett egy férfi Veszprémben, kiderült, hogy évek óta jogsi nélkül vezet

Többször is rajtakapták a rendőrök, ezúttal komoly büntetésre számíthat.
2024-05-08 20:10:57

Jogosítvány nélkül balesetezett egy férfi Veszprémben, kiderült, hogy évek óta jogsi nélkül vezet

Többször is rajtakapták a rendőrök, ezúttal komoly büntetésre számíthat.
2024-05-08 20:07:02

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-20 16:41:42

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-20 16:41:42

Otthoni távmunka Passzív jövedelem

PASSZÍV JÖVEDELEM akár főállásként Szeretnél végre stresszmentes életet teremteni? Eleged van és nem akarsz életed végéig gürizni kis pénzecskéért? Itt van előre látható karrierterv ahol Te is megalapozhatod a jövődet. Dolgozni kell érte viszont eljuthatsz odáig is hogy BMW-t vezethess. Pénzt tudsz keresni. Ha érdekel írj privátban itt tudsz elérni: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-20 16:41:45

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 11:30:09

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-23 11:30:09

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:11

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:26

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:27

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:43

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:45

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:15:38

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:22

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:23

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:16:58

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:59

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:18:02

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:18:02

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:18:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a valogatott tarsak szerint az ftc jatekosa az elmult ev legjobb vizilabdazoja   •   tuzoltok mentettek meg egy ferfi eletet szentesen itt vannak a sulyos baleset reszletei 3   •   newspaper headlines pm allies rage at penny and dark ages dentistry   •   fantasztikus formaban unnepelte a szuletesnapjat barta sylvia kepek   •   online buktatta le magat az izraeli hirszerzes megfigyelesekert felelos fokeme   •   matolcsy nem erdemes a hatalmi kozpontok ellen fogadni   •   kszere   •   sportkocsijan a letort chevi logo nem rozsaszinu ragogumival van visszaragasztva   •   a romai repteren kapcsoltak el egy tadzsik dzsihadistat akinek uzbeg es kirgiz iratai is voltak   •   nagymamaja holtan talalt ra az egykori nfl jatekosra   •   david pressman ismet hazudik magyarorszaggal kapcsolatban   •   brutalis devizatartozasa miatt dobta el az eletet a cegledi allatorvos hadhazy akos is megszolalt a tragediarol 3   •   tobb tizezer diaknak kellene kozlekedesi alapvizsgat tennie a jovo hettol 3   •   friss terkep erkezett igy all most az orosz invazio ukrajnaban   •   tovabb gyorsult a koronavirus jarvany terjedese ukrajnaban   •   költözésteherszállít   •   penzert vett okj s vizsgat eliteltek vesztegetesert   •   használtcsizmanagyke r   •   a kormany megvarja brusszelt a facebook szabalyozassal   •   tragedia halalos motorbaleset dunafalvan   •   pozitiv lett egy starbucks alkalmazott hepatitis a tesztje tobb ezer vasarlo lehetett kiteve a virusnak 2   •   tuszul ejtettek zelenszkijt   •   egy norveg telepulesen azt akarjak hogy 26 orabol alljon a nap 2   •   het kozos ev es az eljegyzes utan maradt egyedul a joban rosszban szinesznoje   •   sporolniuk kell a tuzoltoknak az uzemanyaggal 2   •   kurdish and turkey backed fighters clash in syria 11 killed   •   letölti   •   astroworld eight killed after crowd surge at us music festival   •   dardai pal gulacsiek csapata ellen kezdetheti eloszor vilagbajnok jatekosat   •   a kutyaknak kitett etelt ettek a teljesen elhanyagolt kisgyerekek elkepeszto kinokat kellett atelniuk   •   melyponton a babavaro hitel az indulas ota nem vettek fel belole ilyen keveset 2   •   jezus korabol szarmazo palotat talaltak jeruzsalemben   •   torlodik a forgalom az m1 es autopalyan   •   video dramai mentoakcio az eszaki tengeren elszabadult jachtszallitot kellett megfekezni   •   kozlekedesi ismeretek idovel kotelezo tananyag lehet az altalanos iskolakban   •   sara botond lesz piko andras kihivoja jozsefvarosban   •   szlovakiakorlatoztak a kulfoldre utazast   •   tobb szaz vendeget menekitettek ki egy buki hotelbol ellepte a fust az epuletet   •   nemetorszagban is rekordot dontott a halottak szama   •   majdnem egytonnas tokkel fotoztak az ausztral kerteszt   •   bukarestbe utazik orban viktor   •   megteveszto fogfeherito reklamokkal szemben lepett fel a gvh   •   hackers   •   battleground dem senators consider bucking biden on border iran   •   olloval rotta ejjel az utcat egy betepett grafikus mert hangokat hallott vegul berontott egy lakasba   •   guatemala begins reshaping court corruption concerns grow   •   play999999.1unionsel   •   harom hetig szenvedett egy ferfi akibol a kerekparos balesete utan nem vettek ki a fekkart 3   •   a nap es szelenergia forradalma ellenere orokke tarthat az energiaatmenet   •   ismerje meg a legujabb nemzet szineszet csikos sandor egyeven at otthon arokpartot kaszaltam a tsz ben interju