Itt van Donald Trump NATO-terve

Szerinte az Ukrajnának nyújtott kiadások nem szolgálják a NATO-tagországok védelmét.
2024-05-05 09:08:35

Kiszivárgott Donald Trump súlyos terve - Ez Magyarországot is érintené

Donald Trump, ha újra elnök lesz, a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe - számolt be a Telegraph.
2024-05-04 22:06:29

Hihetetlen, hogy verik át az embereket a Booking.com-on

Több ezer ügyfelet károsítottak meg csalók.
2024-05-04 08:08:04

Egyszerre két olyan poll is jött, amely Donald Trump bukását jósolja

Két friss közvélemény-kutatás szerint Donald Trump most lemaradásban van Joe Biden hivatalban lévő elnökkel szemben, a verseny mindenesetre továbbra is szoros - írja a Newsweek.
2024-05-03 20:07:15

Trump tagadja, hogy elbóbiskolt volna a bírósági tárgyalásán

Donald Trump volt amerikai elnök közösségi oldalán arról írt, hogy nem igazak azon híresztelések, melyek szerint elszundított volna a saját büntetőperének tárgyalásán New Yorkban - számol be a The Hill.
2024-05-03 12:07:35

Biden és Trump is reagált az egyetemi tüntetésekre és rendzavarásra

Joe Biden elítélte csütörtökön az erőszakos egyetemi tiltakozásokat, amelyeket Izrael gázai övezeti hadművelete vált ki az Egyesült Államokban, de védelmébe vette a békés tiltakozáshoz való jogot mint az amerikai demokrácia egyik fontos elemét. Az amerikai elnök most először foglalt állást nyilvánosan a csaknem két hete kirobbant heves egyetemi tüntetésekkel kapcsolatban. Donald Trump, republikánus párti elnökjelölt-aspiráns a radikális baloldalt tette felelőssé az erőszakos egyetemi tüntetésekért. Biden a Fehér Házban elmondott néhány perces beszédében elítélte az erőszakos, törvénytelen csel...
2024-05-02 22:07:33

Trump szerint 3 éve Amerika még nagy nemzet volt - pedig akkor már nem ő volt az elnök

A republikánus elnökjelöltnek egy kampányeseményen botlott meg a nyelve, így véletlenül novemberi ellenfelét magasztalta.
2024-05-02 13:11:55

2024-05-02 13:10:56

Donald Trump visszavenné a FED fölötti kontrollt

A Századvég üzletágvezetőjének legújabb videója.
2024-05-02 10:09:17

Folytatódik Donald Trump büntetőpere

Egyre forróbb a talaj az exelnök lába alatt.
2024-05-02 07:08:23

Folytatódik Donald Trump büntetőpere, két nőt is pénzzel hallgattathatott el 2016-ban

Egyre forróbb a talaj az exelnök lába alatt.
2024-05-02 07:06:32

Donald Trump egy gyenge pillanatában bármikor ledobhatja az atomot

A világnak már most fel kell készülnie rá.
2024-05-01 17:09:43

Trump szerint a palesztinpárti tüntetésekkel csak a figyelmet akarják elterelni

Donald Trump arról írt a Truth Social nevű közösségi oldalán, hogy szerinte a palesztinpárti tüntetéseket azért szervezték meg az amerikai egyetemeken, hogy eltereljék a figyelmet az amerikai-mexikói határról. Trump szerint a radikális baloldal káoszt okoz az egyetemeken, hogy emberek milliói tudjanak belépni az országba. The post Trump szerint a palesztinpárti tüntetésekkel csak a figyelmet akarják elterelni first appeared on 24.hu.
2024-05-01 17:07:46

Donald Trump egy gyenge pillanatában bármikor ledobhatja az atomot

A világnak már most fel kell készülnie rá.
2024-05-01 17:07:19

New York után a Kaliforniai Egyetemen is rohamrendőrökkel vetettek véget a palesztinpárti tüntetésnek

A New York-i Columbia Egyetem és a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem mellett az Arizonai Egyetem tucson-i központjánál és New Orleansban a Tulane Egyetemen szintén többeket letartóztattak.
2024-05-01 16:09:54

2024-05-01 16:09:44

Meghalt Paul Auster amerikai író és költő

Paul Auster élete során több mint 30 könyvet írt, műveit több mint 40 nyelvre fordították le, köztük a legtöbbet magyarra is. Leghíresebb művei közé tartozik a New York trilógia.
2024-05-01 09:10:20

Lerohanta a New York-i Columbia Egyetemet a rendőrség, sok tüntetőt őrizetbe vettek

Minouche Shafik, az egyetem rektora arra kérte a rendőrséget, maradjon a kampuszon a diplomaosztó ünnepségig, hogy további rendzavarás ne történjen.
2024-05-01 09:10:12

2024-05-01 09:10:01

Eladó Zalakaroson egy jól működő,ismert apartmanház

Zalakaroson eladó egy 18+2 félszobás,ismert és jól működő Apartmanház, teljes bútorzatával és felszereltségével,közel az Európa hírű gyógy-termál és élményfürdőhöz.A két épületből álló kétszintes létesítmény per és tehermentes, 998 m2 telken egy hr.számon épült családi ház kategóriában, ~540 m2 hasznos térrel,+35 m2-es szolgáltató helyiség bútorokkal,konyhával,mosdóval és Wc-vel,+10 m2-es kamra,+8 m2-es karbantartó műhely és tároló az utcai épület alsó szintjén,+50 m2-es fedett kertipavilon asztalokkal és padokkal. Összközmű van ipari árammal,fűtés+melegvíz gázk...
2020-06-20 16:41:45

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!

2020-06-20 16:41:46

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:58

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   G   •   szótár   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megszuntettek   •   peneszes a lidl es a spar egyik smoothie ja visszahivta a nebih   •   ez most nagyon fontos mindazoknak akiknek a vedettsegi igazolvannyal kapcsolatosan kell ugyet intezniuk   •   disney said it regrets racist cheer by high school team   •   nagy bogi nem vett fel melltartot kiestek a felsobol a mellei kep 2   •   why vulnerable people are rejecting the covid 19 vaccine in colombia   •   elverte a jeg a vas megyei peresznyet   •   lenyugozo latvanytervek kepeken a kabin amit egy oriasi leggomb vinne fel az urbe   •   kegyetlen csalodast okozhat bejelentett kormanyzati csodafegyver   •   bepattantunk a renault androidos villanyautojaba az uj megane ba 3   •   a horvat ingatlanpiacon terjeszkedik az otp   •   telt hazas versenyeket szeretne tokio kormanyzoja a jovo nyari olimpian   •   gulyas gergely a legfontosabb hogy minel elobb tuzszunet targyalas es beke legyen   •   ki nem talalnank hogy mit szegyellnek legjobban a magyarok   •   50 milliard madar maradt a vilagon   •   uj ertelmet nyert a teknosbeka alakzat itt a valaha tervezett legnagyobb uszo epitmeny a pangeos fotokon az uszo varos 4   •   eszebe jutott a microsoftnak hogy megsem jo hogy veres es brutalis kepeket keszit a mesterseges intelligencia   •   kitort a vulkan elonthet egy varost a kek lagunat mar kiuritettek 2   •   nyilvanossagra kerult hany adagot rendelt magyarorszag az eu tol az uj covid vakcinabol 2   •   tagadjak az amerikaiak de nagy szukseguk van europara 2   •   a multik extraprofitjat elvenni nem kell felnetek jo lesz   •   borul a kozlekedes budapesten elesett a 4 es es a 6 os villamos 2   •   Ausztria:kötelezőolt ás   •   komoly amerikai segitseget kap az ukran hadsereg   •   szigoruan ellenoriztek a buszsavokat 3   •   a vilag elso elektromos izomautojat igeri a dodge 2   •   ujra megrendezik a szegedi papucs napjat   •   kifogyhatott az oxigen tobb koronavirusos beteg meghalt egy egyiptomi intenziv osztalyon   •   az m1 esen egy audis felboritott egy utanfutos kisteherautot   •   igy lesz tokeletes a hamburger fuszerezese   •   kiakadtak a korona rajongoi diana hercegne halalarol van szo 2   •   tudor dixon seeks a culture war in campaign against michigan gov gretchen whitmer   •   aggodnak a tudosok virologusok mar fertoz a koronavirus uj szupervariansa amely elkepeszto tuskefeherjevel bir   •   kiderult tularazottak voltak a hazai kotelezo felelossegbiztositas ok most jol jarnak az autosok 2   •   lefotoztak a tudosok egy egi gabonakort kozelebb kerultunk a titka megfejtesehez   •   magasrol tesznek a digitalizaciora a magyar cegvezetok   •   a honved tovabbra is szenved az nb ii ben   •   ugy megy az 5 szazalekos lakasafa hogy megis marad tovabbi 6 evig   •   covid eu and astrazeneca in step forward on vaccines   •   us and south korea to develop new war plan to address north korean military advancements   •   a budapesti atletikai vb egyik dramai pillanata kapta az idei fair play dijat 2   •   elaltattak 154 macskat kitort a botrany 2   •   one of the greatest achievements in our careers but will man city win the quadruple   •   az egyik legigeretesebb vakcinafejleszto szerint meg egy evet kell varnunk hogy ujra normalis eletunk legyen   •   russia claims black sea initiative to be extended for 60 more days kyiv does not confirm yet   •   britain poised to sign indo pacific trade deal in brexit victory   •   jj says its working to extend shelf life of its covid 19 vaccine   •   fanak csapodott es meghalt egy kisteherautos tiszakecskenel   •   a sportnak nem kell szenvedesnek lennie de hogyan szerethetjuk meg a mozgast   •   hamiltons championship lead extended after results error is corrected  

srv.38.