Lapátra tenné az ENSZ-t a világ egyik leginstabilabb országa

Irak arra kéri az ENSZ-t, hogy segítő missziója (UNAMI), amelyet a 2003-as amerikai megszállása után hoztak létre, 2025 végéig vonuljon ki, mert Bagdad szerint az ország már van olyan stabil, hogy nem lesz rá szükség.
2024-05-10 19:07:58

Szorul a hurok Donald Trump nyaka körül

Egyre gyűlnek a bizonyítékok a volt elnök büntetőügyében.
2024-05-10 16:10:10

Alsógatyában pózolt Donald Trump

Egyre gyűlnek a bizonyítékok a volt elnök büntetőügyében.
2024-05-10 16:06:57

Donald Trump ügyvédje szerint csak a pénz miatt vallott a volt elnök ellen a felnőttfilmes

A nő ugyanakkor hangsúlyozta, az ellentmondások ellenére is igazat mond.
2024-05-10 09:10:43

Donald Trump ügyvédje szerint csak a pénz miatt vallott a volt elnök ellen a felnőttfilmes

A nő ugyanakkor hangsúlyozta, az ellentmondások ellenére is igazat mond.
2024-05-10 09:07:17

Magyar Péter Dobrev Klára és Deutsch Tamás segítségét kéri

Azt szeretné, ha hárman felszólítanák a köztévét, hogy tegyék lehetővé a hármójuk közötti élő vitaműsort.
2024-05-09 12:12:13

Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
2024-05-08 12:07:07

Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
2024-05-08 12:06:42

Kedden vallomást tett a New York-i bíróságon a Donald Trump ellen zajló, hallgatási pénzekről szóló per középpontjában álló Stormy Daniels.
2024-05-08 12:06:16

Tense exchanges as Trump lawyer spars with Stormy Daniels

The former adult-film star provided a detailed, salacious account of her alleged sexual encounter with Mr Trump.
2024-05-08 01:07:07

Donald Trump bokszlátogatása miatt magyarázkodik a McLaren

A volt amerikai elnök felbukkanása finoman szólva is ellentmondásos volt.
2024-05-07 11:12:24

Donald Trump bokszlátogatása miatt magyarázkodik a McLaren

A volt amerikai elnök felbukkanása finoman szólva is ellentmondásos volt.
2024-05-07 11:11:25

Több hónapig tartó késlekedés után Mike Johnson amerikai házelnök végül benyújtotta az ukrajnai katonai támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit a Képviselőház el is fogadott. A hosszas huzavona mögött az állhatott, hogy Donald Trump és a hozzá hű republikánusok meg akarták állítani az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket. De vajon miért és hogyan történt meg a fordulat az ügyben? Talán a Trump Towerbe látogató Andrzej Duda lengyel államfő győzte meg a volt amerikai elnököt Ukrajna támogatásának szükségességéről?
2024-05-07 06:06:25

Judge warns Trump he risks jail over gag order violations

The court is now hearing from its next witness in the trial - former Trump Organization controller Jeff McConney
2024-05-06 16:08:29

Itt van Donald Trump NATO-terve

Szerinte az Ukrajnának nyújtott kiadások nem szolgálják a NATO-tagországok védelmét.
2024-05-05 09:08:35

Kiszivárgott Trump súlyos terve, máris újabb segélyt kaphatnak az ukránok - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Szombaton kiderült, hogy Donald Trump újbóli megválasztása esetén a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe. Eközben a G7 országok vezetői tárgyalásokat folytatnak egy olyan javaslatról, amelynek értelmében Ukrajnának 50 milliárd dollár értékű segélyt nyújtanak, amit az Európában befagyasztott orosz vagyonból származó nyereségből finanszíroznának. Cikkünk folyamatosan frissül.
2024-05-05 09:07:24

Kiszivárgott Donald Trump súlyos terve - Ez Magyarországot is érintené

Donald Trump, ha újra elnök lesz, a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe - számolt be a Telegraph.
2024-05-04 22:06:29

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-20 16:41:45

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-20 16:41:46

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.

Autókölcsönzés 17. kerület https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet

Autókölcsönzés 17. kerület +36 70 201 4900 Autóbérlés Pestlőrinc, Pestszentimre, Bélatelep, Ferihegy, Rendessytelep, Halmierdő. https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet Autóbérlés hosszú távra XVII. kerület Autóbérlés XVII. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 5000 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-20 16:41:47

Olcsó autóbérlés XIV. kerület - https://autoberlesxivkerulet.blog.hu/

Olcsó autóbérlés XIV. kerület +36 70 201 49 00 Rent a car in Zugló https://autoberlesxivkerulet.blog.hu/ Bérautó XIV. kerület vonzáskörzetében olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igényelheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet luxusautót esküvőre is!
2020-06-20 16:41:47

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com Autóbérlés X. kerület régiójában megfizethető bérleti díjért, gyors ügyintézés, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet menyasszonyi autót esküvőre is. Olcsó bérautó X. kerület, olcsó autókölcsönzés X. kerület, olcsó autóbérlés X. kerület, olcsó bérautó X. kerület, autó tartós bérlet árak X. kerület, autóbérlés hosszú távra X. kerület, autó tartós bérlet X. kerület,...
2020-06-20 16:41:47

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:09

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:10

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:11

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:11

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:11

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:01:13

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com Autóbérlés X. kerület régiójában megfizethető bérleti díjért, gyors ügyintézés, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet menyasszonyi autót esküvőre is. Olcsó bérautó X. kerület, olcsó autókölcsönzés X. kerület, olcsó autóbérlés X. kerület, olcsó bérautó X. kerület, autó tartós bérlet árak X. kerület, autóbérlés hosszú távra X. kerület, autó tartós bérlet X. kerület,...
2020-06-23 22:01:13

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:14:23

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:15:36

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   trump arra keri a kovetoit hogy tuntessenek erte washingtonban 3   •   shortage of intubation drugs threatens brazil health sector   •   erre kolt budapest jovore   •   meghosszabbitjak es megszigoritjak a korlatozasokat nemetorszagban 2   •   netanjahutbeoltottak   •   SZIGETELŐLEMEZEKÉSSZ ÁRÍTÓHABARCSOKÉRTÉKE SÍTÉSE.20   •   bombaformaban volt a szezonban de lemarad a vb rol a magyar hokikapus   •   kiderult mikor erkezik schobert norbi es rubint reka elso unokaja   •   lazarek bekemenyitenek komoly szigoritas varhato a dohanyboltokban   •   roubini trump jelenti a legnagyobb kockazatot a vilaggazdasagnak   •   orokre eltunik az ezerszer elatkozott balatoni szellemfalu video   •   virologus kevesebb lenne a feszultseg ha ertenenk mi van a dontesek mogott 2   •   magyar peter megszolitotta a volt feleseget nem judit te nem azert mondtad ezeket mert ezt akartam volna hallani 2   •   hamis iratokkal szerzett doktori cimet egy baji ferfi   •   kariko katalin szerint nem tulzas orban allitasa a vakcina magyar hattererol   •   polish farmers protest harmful eu environmental rules   •   mindenki sielni indult dugo a matraban   •   egyiptomra   •   mar a vilag legnagyobb autoipari beszallitoja is kongatja a veszharangot   •   frocskol a ver bomlik a szinpad debutalt az uj magyar supergroup tatrai tiborral   •   un watchdog confirms another iranian breach of nuclear deal   •   hatos lotto itt vannak az e heti nyeroszamok 16   •   ciroksöpr   •   kozos strategiat fogadott el tobb mint 150 orszag a klimakatasztrofa ellen   •   antitroszt vizsgalatok sora indul a facebook es a google ellen   •   alapkamat csokkentes utan ezeknel a beteteknel es hiteleknel jon tenyleges valtozas 3   •   majdnem 2 tonna makkot lopott az erdobol egy rudabanyai ferfi   •   masodik gyereket varja kirsten dunst   •   igy nez ki ma 70 evesen jackie chan video   •   ket nappal korabban meg beszeltunk a hair vilagsztarja a halala elott osszebaratkozott a magyar ironovel most mindent elarult treat williamsrol   •   levetkozott az azsia expressz nyertese megmutatta hatalmas melleit kep   •   dramai bejelentest tett a belugyminiszterium sulyos problema miatt nincs szuleszeti fekvobeteg ellatas keszthelyen   •   ujevi beszedeben ferenc papa a torodest es a beket surgette   •   az oktatasban dolgozok is szerepeljenek az oltasi tervben koveteli a psz   •   bďż˝zadarďż˝rÄ   •   gyerekkel ment rabolni egy no ongan majdnem megkeselt valakit   •   rejtelyes bunugyekrol es emberi tortenetekrol is szol majd a februar   •   esther dingley missing hiker taken against will   •   gyanus venezuelai dollarmilliardok svajcban   •   molnar aron varga juditnak uzent lehetett volna lehetosege egy ennyire komoly pozicioban hogy sok sorstarsan segiteni tudjon   •   ismet letartoztattak greta thunberget   •   cindy crawford bugyiban tancol a tengerparton fotok   •   hoskent unneplik telefonon mentette meg balint a harom honapos kisbaba eletet   •   dokumentumfilm sorozat keszul nelson mandelarol   •   karacsony gergely elarulta mi igaz abbol hogy kitiltanak a tiz evnel idosebb autokat budapestrol 2   •   nem szeretnem azt hallgatni hogy te begerjedtel a baratomra hajbakaptak a next top model hungary versenyzoi   •   chinas xi leaves hungary as he concludes a 5 day visit to europe   •   honvedezredest gazoltak el oda vissza az m1 esen   •   ilyen a telapo egy sotet vilagban 25 mikulas csomagot lopott el egy betoro tiszananan 3   •   lecsapott az mnb negy bankra szabott ki osszesen 27 millio forintnyi buntetest