Az Airbus továbbra is a világ vezető repülőgépgyártója

Az Airbus áprilisban 61 repülőgépet szállított le, ami 13 százalékos növekedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest, ezzel az év eleje óta összesen 203 gépet adott át - írja a Reuters.
2024-05-07 11:06:50

2023-ban tovább növelte nyereségességét az OXO Technologies Holding Nyrt.

Megjelent az OXO Technologies Holding Nyrt. 2023. évi tőzsdei jelentése. A beszámoló a cégcsoport sikeres gazdálkodását, növekvő nyereségességét és kezelt vagyonának dinamikus bővülését mutatja. A következő időszakra a társaság az aktuális befektetési lehetőségeihez illeszkedő rugalmas likviditással készül, a közgyűlés egyszerre hagyta jóvá saját részvényeinek visszavásárlását a mindenkori saját tőkével arányos részvényárfolyamig, illetve döntött a BÉT Standard piacára történő belépésről és tartotta fenn ezzel is további, akár jelentősebb arányú tőkebevonás lehetőségét is.
2024-05-06 10:07:08

Négy pontra növelte előnyét az Arsenal a Manchester Cityvel szemben

A Kerkez Milos nélkül kiálló Bournemouthnak esélye sem volt a pontszerzésre.
2024-05-04 16:09:25

A könnyed győzelmet arató Arsenal négy pontra növelte előnyét a bajnoki címért folyó versenyben

A Kerkez Milos nélkül kiálló Bournemouthnak esélye sem volt a pontszerzésre.
2024-05-04 16:07:28

Nő az európai gazdaság, az infláció tovább esik

Az eurózóna gazdasága az első negyedévben 0,3%-os növekedést mutatott az előző negyedévhez képest, ezzel meghaladta az elemzői várakozásokat, a növekedés gyorsult a kontinensen. Az áprilisi infláció eközben tovább mérséklődött, de a csökkenés elmaradt a várakozásoktól.
2024-04-30 11:06:59

Tovább erősödött a forint a dollárral szemben

Az euróval szemben stagnált, a dollárral szemben azonban erősödött a forint. Hétfő reggel hét órakor 392,21 forinton állt az euró jegyzése a múlt péntek este hat órai 392,42 forint után, miközben a dollár jegyzése 365,50 forintra csökkent 367,21 forintról. Vagyis: miközben az euróval szemben a forint a pénteki záróérték közelében mozog, addig a dollárral szemben 0,3 százalékos erősödésben van a forint. A Portfolió azt írja, keddi magyar GDP adat mellett főként az amerikai eseményekre lesz érdemes figyelni a devizapiacon. A tengerentúlról a szerdai kamatdöntés mellett csütörtökön és pénteken is...
2024-04-29 10:09:17

Tovább ütik a jent: messze még a gyengülés vége?

A japán jen 160-ig gyengült az amerikai dollárral szemben a hétfő reggeli ázsiai kereskedésben. A lélektani szint átvitele ismét felvetette a kérdést, hogy számíthatunk-e intervencióra a japán döntéshozók részéről, a szakértők szerint viszont egy ilyen lépés felesleges pazarlása lenne a nemzetközi tartalékoknak.
2024-04-29 10:07:56

Először reptették meg a nagy reményű Airbus helikoptert, amely 50%-kal nagyobb sebességre képes, mint az eddig ismert kereskedelmi helikopterek. Bár most csak egy 30 perces útról volt szó, a gép eddig sikeresen vette az akadályokat.
2024-04-26 14:06:48

Először reptették meg a nagy reményű Airbus helikoptert, amely 50%-kal nagyobb sebességre képes, mint az eddig ismert kereskedelmi helikopterek. Bár most csak egy 30 perces útról volt szó, a gép eddig sikeresen vette az akadályokat.
2024-04-26 14:06:23

A vártnál gyengébben muzsikált az Airbus

Az Airbus gyengébb első negyedévi pénzügyi teljesítményről számolt be. A cég 577 millió eurós korrigált üzemi eredményt ért el, ami 25 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ezzel párhuzamosan a bevétel 12,83 milliárd eurót tett ki. Ez elmarad az elemzők által várt 789 millió eurós működési nyereségtől.
2024-04-25 19:07:22

Rossz hír Szoboszlaiéknak, az Arsenal megalázta a Chelsea-t

Tovább növelte az előnyét a Premier League-ben a listavezető Arsenal, amely a Chelsea ellen tudott nyerni hazai pályán kedd este.
2024-04-23 23:06:50

Újabb EU-s szankciók jönnek Iránnal szemben

Politikai megállapodásra jutottak az uniós külügyminiszterek azzal kapcsolatban, hogy Iránnal szemben új szankciókat vezetnek be a következő napokban - jelentette be Josep Borrel külügyi főképviselő. A büntetőintézkedések célja, hogy korlátozzák Irán drón- és rakétagyártási kapacitását.
2024-04-22 19:09:59

Rendületlenül vágja tovább a kamatot az MNB

Hiába a forint gyengélkedése, az MNB kitart az előre kijelölt kamatcsökkentési pálya mellett - mondják egységesen a Portfolio által megkérdezett elemzők. Az 50 bázispontos (fél százalékpontos) lazítási ütem egészen az év közepéig kitarthat, utána azonban decemberig már csak igen kis mértékben vágja tovább a kamatot.
2024-04-22 10:07:46

Airbus executive understands Scholz reticence on missiles for Ukraine

Post Content
2024-04-20 14:07:37

Airbus rolls out first A400M destined for Kazakhstan

Post Content
2024-04-15 17:08:47

Tovább él az olimpiai álom a női 3x3-as kosárválogatott számára

A magyar csapat ugyan utolsó csoportmeccsén kikapott Egyiptomtól, de csoportelsőként jutott tovább a selejtezőtorna elődöntőjébe.
2024-04-13 16:08:13

Az Airbus lenyomta a Boeinget

Az Airbus az év első negyedévében 12%-os növekedést ért el repülőgépek kiszállításában, 142 gépet szállítva le, ezzel megelőzve amerikai versenytársát a Boeinget, amely 83 repülőgépet adott át. Az Airbus továbbá 170 új megrendelést nyert e.
2024-04-09 21:07:29

Osztalékot fizethet a Pensum Group, ugrik a részvény

Közel harmadával, 5 milliárd forint közelébe növelte árbevételét a munkaerő-kölcsönzés terén tevékenykedő Pensum Group 2023-ban. A vállalat 136 millió forintos üzemi eredmény mellett 74 millió forintos adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet, és tőzsdére lépése óta először osztalékot is fizethet. A vonatkozó sajtóanyag szerint a Pensum Group bővülésére kedvezően hat, hogy minősített munkaerő-kölcsönzőként növelte a harmadik országbeli munkavállalók számát a kapcsolódó szabályozási lehetőségek között, és ennek a területnek a további dinamikus növekedésére számít, így árbevétele és nyeresége to...
2024-04-09 15:08:49

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást az Air France bukaresti járata hétfőn

A Párizsból induló gép pilótafülkéjében füstöt észleltek.
2024-04-09 12:15:19

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást az Air France bukaresti járata hétfőn

A Párizsból induló gép pilótafülkéjében füstöt észleltek.
2024-04-09 12:12:05

?Szállj, csak szállj tovább!? ? Benkő Lászlóra emlékezünk

Az Omega együttes 1962-ben alakult, és számos tekintetben úttörő volt a magyar rocktörténetben. Benkő László halálával minden bizonnyal a zenekar is megszűnik közel 60 év után. Fotókkal és videofelvételekkel emlékezünk a zenészre.
2020-11-18 11:06:55

Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok, de fő kérdés, hogy lesz-e hova

Az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság bejelentette, az USA-ban ismét repülhetnek a Boeing 737 MAX gépek. A chicagói központú cég büszkeségének számító MAX-okat az után parancsolták világszerte földre, hogy két balesetben 346 ember vesztette életét. A fő kérdés az maradt, hogy a Covid–19-járvány miatti válság idején ki akar még MAX-ot venni, illetve ho...
2020-11-19 17:05:46

Szemen köpte az ápolónőt egy súlyos koronavírusos beteg Franciaországban, de arra kötelezték, hogy tovább dolgozzon

A koronavírushoz egy influenzajárvány nem hasonlítható, mintha egy kis hullámot hasonlítanánk a cunamihoz - mondta a marseille-i kórház egyik főorvosa. Összeomlás előtti pillanatban a francia egészségügyi rendszer.
2020-11-21 15:07:50

Jürgen Klopp nem adja fel a harcot a Premier League vezetőivel szemben

A Liverpool menedzsere szerint még a karácsonyi időszak előtt változtatni kell a csereszabályon.
2020-11-22 11:07:47

Tovább javul a járványhelyzet Csehországban

A kormány döntése alapján szerdán az általános iskolák további osztályainak tanulói is visszatérhetnek az iskolapadokba.
2020-11-22 14:06:07

Ez a mutáció okozhatja a koronavírus vesztét

Sokkal sérülékenyebbé vált a készülő vakcinákkal szemben.
2020-11-22 16:06:06

Hiába lesz az övék a legjobb motor, a McLarenre nehéz 2021 várhat

James Key technikai igazgató elmondta, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a csapatnak.
2020-11-22 19:06:06

Tovább folytatódik a Liverpool szédületes veretlenségi sorozata

Diogo Jota ismét betalált, ezzel beírta magát a klub történelemkönyvébe.
2020-11-22 22:05:59

Több koronavírus elleni vakcina is az engedélyeztetési folyamat harmadik, vagyis a tömeges tesztelés fázisában jár a világban

Az eddigi eredmények alapján az oltások hatásosak lesznek a koronavírussal szemben.
2020-11-23 08:06:01

Most érkezett: az Oxfordi Egyetem vakcinája 70 százalékos védettséget ad a koronavírussal szemben

Ez az, amelyikből a magyar kormány 5 millió adagra szerződött le korábban. A Moderna és a Pfizer fejlesztései bőven 90 százalékos hatékonyságúak.
2020-11-23 08:06:07

Most érkezett: az Oxfordi Egyetem vakcinája 70 százalékos védettséget ad a koronavírussal szemben

Ez az, amelyikből a magyar kormány 5 millió adagra szerződött le korábban. A Moderna és a Pfizer fejlesztései bőven 90 százalékos hatékonyságúak.
2020-11-23 08:06:08

Hiába a szigorú korlátozások, Szlovéniában nem lassul a járvány terjedése

A szlovén kormány szigorú büntetések bevezetését kezdeményezi a járványügyi intézkedések megsértőivel szemben. Zágrábban tömeges koronavírus-tesztelésről döntöttek, miután a városban a 24 óra alatt elvégzett 1200 teszt harmada pozitív lett.
2020-11-24 15:06:10

Hiába a szigorú korlátozások, Szlovéniában nem lassul a járvány terjedése

A szlovén kormány szigorú büntetések bevezetését kezdeményezi a járványügyi intézkedések megsértőivel szemben. Zágrábban tömeges koronavírus-tesztelésről döntöttek, miután a városban a 24 óra alatt elvégzett 1200 teszt harmada pozitív lett.
2020-11-24 15:06:10

A szemben és a köröm alatt is lehet rejtett melanóma

A melanoma gyorsan növekvő daganat, így különösen fontos a korai felismerés.
2020-11-24 16:06:13

Hiába a szigorú korlátozások, Szlovéniában nem lassul a járvány terjedése

A szlovén kormány szigorú büntetések bevezetését kezdeményezi a járványügyi intézkedések megsértőivel szemben. Zágrábban tömeges koronavírus-tesztelésről döntöttek, miután a városban a 24 óra alatt elvégzett 1200 teszt harmada pozitív lett.
2020-11-24 20:06:17

A Chelsea és a Sevilla jutott tovább elsőként a BL-csoportköréből

Mindkét csapat a hosszabbításban nyerte meg a maga meccsét, így az utolsó két fordulótól függetlenül ott lesznek a nyolcaddöntőben.
2020-11-24 21:06:06

Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Az Országgyűlés fideszes elnöke osztrák kollégájával beszélt a járványügyi helyzetről.
2020-11-24 21:06:13

Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Az Országgyűlés fideszes elnöke osztrák kollégájával beszélt a járványügyi helyzetről.
2020-11-24 21:06:14

A megújuló energiaforrások a tárolás megoldatlansága miatt nem képesek önmagukban biztosítani a villamosenergia-ellátást

Azokban az országokban, ahol az atomerőműveket bezárták, már most is nagyon súlyos következményekkel kell szembenézni.
2020-11-25 08:06:02

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az ellenzék a nők elleni erőszak megszüntetésére

Az ellenzéki pártok szerint növelni kell az anyaotthonok kapacitását és az iskolapszichológusok számát, és meg kell erősíteni a jelzőrendszert is. Novák Katalin miniszter ezzel szemben arról beszélt, az ellátórendszer háromszorosára bővült az elmúlt években, a krízisközpontok is magasabb támogatást kapnak.
2020-11-25 10:06:08

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az ellenzék a nők elleni erőszak megszüntetésére

Az ellenzéki pártok szerint növelni kell az anyaotthonok kapacitását és az iskolapszichológusok számát, és meg kell erősíteni a jelzőrendszert is. Novák Katalin miniszter ezzel szemben arról beszélt, az ellátórendszer háromszorosára bővült az elmúlt években, a krízisközpontok is magasabb támogatást kapnak.
2020-11-25 10:06:09

Tovább késik a digitális kormányzás ? alkotmánymódosításra lenne szükség

A járványhelyzet miatt világszerte napirenden van az átállás e-parlamentre. Magyarországon az első hullám óta semmi nem történt az ügyben.
2020-11-25 16:06:12

Nem vizsgálják tovább a nemi erőszakkal megvádolt volt párizsi alpolgármester ügyét

A 64 éves Girard visszautasította a szerinte alaptalan és súlyos vádat.
2020-11-26 06:06:53

Tovább tart a depressziós idő

Csak óvatosan az utakon, a fagyos tájakon a csapadék ráfagyhat a felszínre.
2020-11-26 06:06:53

Nem viccelt az Apple: tényleg brutálisan erős lett a MacBook Air az M1 processzorral

A friss AnTuTu-teljesítményteszten több mint 1 millió pontot ért el az Apple új processzora. Ezzel az eredménnyel magabiztosan vezet a gyártó más chipjeivel szemben.
2020-11-26 09:06:00

Nem viccelt az Apple: tényleg brutálisan erős lett a MacBook Air az M1 processzorral

A friss AnTuTu-teljesítményteszten több mint 1 millió pontot ért el az Apple új processzora. Ezzel az eredménnyel magabiztosan vezet a gyártó más chipjeivel szemben.
2020-11-26 09:06:01

Egy szál pólóban, 180-nal száguldott az autópályán egy 19 éves motoros Angliában

Marian Vasilica Dragoi a forgalommal szemben is várakozott egy kicsit.
2020-11-26 14:06:05

Egy szál pólóban, 180-nal száguldott az autópályán egy 19 éves motoros Angliában

Marian Vasilica Dragoi a forgalommal szemben is várakozott egy kicsit.
2020-11-26 14:06:06

MCS FIFA 21 - Két forduló maradt hátra, de kik juthatnak még tovább?

MCS FIFA 21.
2020-11-26 16:06:09

Egy szál pólóban, majdnem 300-zal száguldott az autópályán egy 19 éves motoros Angliában

Marian Vasilica Dragoi a forgalommal szemben is várakozott egy kicsit.
2020-11-26 17:06:04

Ellenkampány indult a Black Friday-jel szemben

Színészek és más hírességek csatlakoztak az akcióhoz.
2020-11-26 18:06:04

Árulásnak tartja Orbán Viktor vétóját a DK és a Momentum

Donáth Anna szerint a pártja megvédi az EU-s pénzeket a korrupt kormányokkal szemben.
2020-11-26 21:05:56

Kováts Adél vezetheti tovább a Radnóti Színházat

A megbízatása újabb öt évig, 2026. január 31-ig szól.
2020-11-26 21:05:58

360 forint felett az euro

Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggel a főbb devizákkal szemben.
2020-11-27 08:05:56

360 forint felett az euro

Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggel a főbb devizákkal szemben.
2020-11-27 08:06:00

Tovább romlik a járványhelyzet Izraelben

Már a járvány harmadik hullámára készülnek.
2020-11-27 12:06:03

Öt szupertehetség jutott tovább a Virtuózok döntőjébe

Aki kiesik, az is a komolyzene mestere.
2020-11-28 05:06:42

Tovább szigorodnak a Szlovákiába történő beutazás feltételei

A meglehetősen bonyolult feltételrendszer időről időre változik.
2020-11-28 09:06:02

Tovább csökken az új fertőzések napi száma Csehországban

Vasárnap döntenek arról, hogyan enyhítsék a szigorú szabályokat.
2020-11-28 12:05:58

Legalább egy hónapra kötelező lesz utólag bejelenteni a jogszerűtlenül foglalkoztatottakat

A jövőben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság visszamenőlegesen biztosíthatja a bejelentés nélküli foglalkoztatásból elmaradt munkáltatói befizetéseket.
2020-12-01 11:06:01

Grosjean a balesete után a vártnál tovább kórházban marad

Főnöke szerint a pilóta emlékszik a történtekre, a szezonzárón ismét versenyezni akar.
2020-12-01 13:06:28

Mikaela Shiffrin kihagyja a hétvégi világkupa-fordulót

A kétszeres olimpiai bajnok világsztár hátránya tovább nőhet riválisával szemben.
2020-12-01 14:06:06

Ukrajna támadást indított egy NATO-tagországhoz tartozó nemzeti kisebbséggel szemben

Szijjártó Péter arra kérte a NATO-országokat, mutassák ki szolidaritásukat.
2020-12-01 19:06:04

A fertőzöttek és halálos áldozatok napi száma is tovább nőtt Olaszországban

Egy nap alatt 19 350 fertőzöttet azonosítottak az országban.
2020-12-01 20:07:46

A fertőzöttek és halálos áldozatok napi száma is tovább nőtt Olaszországban

Egy nap alatt 19 350 fertőzöttet azonosítottak az országban.
2020-12-01 20:07:48

Peking bekeményít az egyszer használatos műanyagokkal szemben

Kína évek óta küzd az egyre növekvő mennyiségű lakossági hulladék kezelésével.
2020-12-02 06:06:08

A magyar származású Johnny és Jolán képregényben él tovább

Így jutottunk el barlangrajzoktól a szuperhősökig.
2020-12-02 10:06:21

Vezető minisztériumi tisztségviselőt vett őrizetbe a főügyészség

Korrupció gyanújával indított nyomozást a vádhatóság két emberrel szemben, az egyikük magas rangú minisztériumi tisztségviselő.
2020-12-02 15:06:07

Vezető minisztériumi tisztségviselőt vett őrizetbe a főügyészség

Korrupció gyanújával indított nyomozást a vádhatóság két emberrel szemben, az egyikük magas rangú minisztériumi tisztségviselő.
2020-12-02 15:06:08

Mostantól Benkő László felesége hordja tovább férje legendás kalapját

A zenész kalapok, nyakláncok és karkötők nélkül soha nem mozdult ki otthonról.
2020-12-03 08:06:55


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   perapro   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tovabb novelte elonyet az airbus a boeinggel szemben   •   25 killed in rio de janeiro drug raid   •   a meret a lenyeg egyre nagyobb teveket akarunk otthonra 2   •   ezek a dohanyzasrol valo leszokas legjobb modjai a tudomany szerint   •   us developed method to track chinas spy balloon fleet within last year sources say   •   megmentette az eu s szigortol a magyar egyetemeket navracsics tibor egy fontos projektben maradhatnak 2   •   lebuktak a tulszamlazok 212 ezer forintba fajt egy kave egy budapesti szorakozohelyen video 3   •   a kormany a masodosztalyt kuldte el vitazni a veszhelyzet meghosszabbitasarol 2   •   egy europai unios orszag kezdte ijesztgetni a vilagot   •   elhagyhatja a korhazat az elso allami tamogatasbol kezelt sma s gyermek   •   tobb mint egy evre bortonbe kuldtek joshua wongot 3   •   vakcinat igert egy csalo bortonbuntetesre iteltek 2   •   erettsegi 2023 itt vannak a tortenelemerettsegi hivatalos megoldasai 3   •   romhanyi jozsef ne terjessz el egy ragalyt csak azert hogy legyen mit megfekezned   •   egy fenntarthato vilag nyomokban sem hasonlitana arra ahogyan most elunk   •   megszuletett a mar megint malcolm foszereplojenek elso gyereke   •   penzermet adnak ki ii erzsebet tiszteletere   •   ekkor jelentheti be az apple az ios 15 ot   •   angela merkel lezarna nemetorszagot   •   felfuggeszthetik a roman sulyemelo szovetseget   •   itt a valasz a nagy kerdesre az unnepek alatt hogy viszik el a szemetet budapesten   •   tobb ezer balna pusztult ehen nehany ev alatt   •   azt allitotta egy ferfi hogy bombat rejtett el a penzugyminiszteriumb an   •   kemenytisztito es ellenorzoajtok csereje 13   •   baleset miatt teljes utzar az 54 esen   •   a pte hallgatoi es alkalmazottai elutasitjak a modellvaltast   •   kivagtak egy haz falabol banksy festmenyet   •   kirugtak egy brit kukast mert szetrugta egy haromeves gyerek hoemberet   •   russia envoy us and russia need to start strategic dialogue   •   133 ra emelkedett a moszkvai terrortamadas aldozatainak szama   •   20 ev utan rabukkantak a legelso xbox rejtett kepernyojere   •   sok iskolaban nincs eleg iskolaor   •   talicskan toltak haza egy valoszinuleg halott ferfit kocsmazas utan alsoszentmartonban   •   melegbarban is lehet koronavirus tesztet csinalni   •   fighting continues in gaza despite un ceasefire vote   •   tulzsufoltak a magyar bortonok tomegesen engedik el a kulfoldi embercsempeszeket 3   •   a portugal sztarfocista a telefonjan figyelte a harmadik gyereke szuleteset   •   russian prosecutors seek navalny jail term as kremlin tells u s to back off   •   remelem a kovetkezo szezonban mar nem en leszek a kte edzoje   •   szantho miklos egydimenzios onhittseg   •   a debreceni egyetem szenatusa csont nelkul megszavazta a modellvaltast 2   •   kisebb esellyel lesz depresszios valaki ha otthona korul sok a fa   •   elmebeteg merenyletre keszult egy ukran ugynok   •   egy bankkartya is eleg lesz az utazashoz a bkk uj megoldasanak koszonhetoen   •   popec okosotthon megoldast villantott a xiaomi es a bauhaus   •   felhok para es egy kis napsutes a hetvege iojarasa   •   az fbi orizetbe vette a capitoliumban a labaval az asztalon pozolo ferfit 3   •   50 akademiai professzor allt ki a vedooltasok mellett 2   •   delta varians drasztikus dontest hozott hongkong   •   a helyzet komoly igy reagalnak a haszonnovenyek a legkor megnovekedett szen dioxid tartalmara 2