Szinte hihetetlennek tűnnek azok a történetek, amelyek előkerültek az egészségügyi ágazat ellenőrzései során. A ma ismertetett jelentések szerint volt olyan eset, hogy 100 orvosból csak a fele volt bent munkaidőben. Volt műtét, amely azért maradt el, mert disznóvágásra ment a doki, s olyan is előfordult, hogy jóval több ételt rendeltek az intézmények, mint amennyi beteg volt.
2024-05-09 22:07:19

2024-05-09 22:06:51

2024-05-09 22:06:20

Kétszer is elgázoltak egy embert az M1-es autópályán, teljes az útzár

Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
2024-05-09 18:11:06

Kétszer is elgázoltak egy embert az M1-es autópályán, teljes az útzár

Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
2024-05-09 18:10:45

Kétszer is elgázoltak egy embert az M1-es autópályán, teljes az útzár

Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
2024-05-09 18:10:37

Drámai videón, ahogy egy autós és egy motoros összeverekedett Londonban - videó

Az autós egy vassal ütötte meg a motorost.
2024-05-09 10:17:59

Most a II. kerületben kezdett agresszív akcióba a baloldal - képek

Több száz fideszes választási plakátot tettek tönkre.
2024-05-08 19:09:20

Egész Közép- és Kelet-Európában terjeszkedik egy magyar autós cég

Nálunk is rekordot döntött a többek közt az Opel, a Renault, a BYD és a Jaguar márkákat forgalmazó vállalat.
2024-05-08 16:09:18

Átadtak egy több mint 10 ezer négyzetméteres ingatlant Nyugat-Magyarországon

Elkészült a VGP Park Győr Béta-ban az ASMPT új európai központja, ahol a félvezető és elektronikai termékeket gyártó nemzetközi cég összeszerelési és logisztikai tevékenységet folytat majd. A VGP több mint 11 200 négyzetméter raktárterületet és 2220 négyzetméter irodaterületet adott át a szingapúri központú cég részére.
2024-05-08 16:07:01

Bekristályozva karambolozott egy autós, a másik kocsiban maradandóan megsérült a sofőr

A vétkes sofőr átsodródott a szemből érkezők sávjába.
2024-05-08 14:12:19

Bekristályozva karambolozott egy autós, a másik kocsiban maradandóan megsérült a sofőr

A vétkes sofőr átsodródott a szemből érkezők sávjába.
2024-05-08 14:11:46

50 helyett 150-nel száguldott egy autós a budapesti Gyömrői úton

611 gyorshajtót mértek be.
2024-05-07 14:11:50

Több mint negyedéve nincs meg egy szolnoki fiú

Több mint negyedéve nincs meg egy 15 éves szolnoki fiú. A rendőrség közleménye szerint Kökény István Csaba január 20-án ment el a tartózkodási helyéről valahova, és azóta semmit sem lehet tudni róla. Kökény István Csabának barna színű szeme, és sötétbarna rövid haja van. A szolnoki rendőrök azt kérik, hogy a aki a képen látható fiút felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a helyi kapitányságon, vagy hívja a 06-56-501-600 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111 Telefonta...
2024-05-07 09:08:38

Kalapáccsal kényszerítette bocsánatkérésre a biciklist egy autós Budapesten

Miután az beszólt és bemutatott neki.
2024-05-07 08:09:52

Kalapáccsal kényszerítette bocsánatkérésre a biciklist egy autós Budapesten

Miután az beszólt és bemutatott neki.
2024-05-07 08:07:15

Elképesztő átalakuláson ment át a férfi, aki több mint egy évig nem evett

382 nap alatt 125 kilót adott le.
2024-05-07 07:10:23

Fontos határidő jár le a választásokkal kapcsolatban

Több mint 400 települési kompenzációs listát és több mint nyolcvan vármegyei listát jelentettek be.
2024-05-07 07:10:06

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-20 16:41:45

Pianinoszállitás

2020-06-20 16:41:46

Költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 11:30:09

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 11:30:09

költöztetés

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:01:07

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:09

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:24

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:25

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:26

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tenyleg nincs orokelet meghalt a vilag idosebb ferfija   •   bombafenyegetes miatt uritettek ki a metrot athenban   •   rihanna szinte egy szal semmiben vonaglik legujabb videojaban itt vannak a legaprobb reszletek   •   megjelent a kormany elso tajekoztato videoja a koronavirus elleni oltasrol   •   nba minimalis kulonbseg dontott portlandben   •   extrem turbulencia miatt kenyszerleszallast hajtott vegre egy repulo az utasok kozul het embert korhazba szallitottak   •   ezzel a dallal bucsuzik a feloszlo mongooz and the magnet   •   szazakat lottek agyon a fellazadt munkasok kozul   •   ki vadaszta le maganak eloszor az aids t 2   •   elon musk is trying to win china back   •   tudja hogyan keszul a vilag legfinomabb kaveja mi kiprobaltuk tenyleg mukodik mutatjuk 3   •   leszakadt egy magasfeszultsegu kabel az m7 esnel lezartak az autopalyat 2   •   nagelsmann visszaterhet a bayern munchen kispadjara   •   putyin nyert de ez nem volt valasztas   •   orosz bernadett nem tudta vegighallgatni bantalmazoja ugyvedjet 2   •   nem nyilvanosak a tisztiorvosi hivatal 134 milliardos projektjenek reszletei   •   ujabb harom egyetem kerulhet alapitvanyi fenntartasba   •   erre nem lesznek buszkek kijevben aggaszto abrat hozott nyilvanossagra az ukran vedelmi miniszterium   •   pezsgoveszely kavekar lakasugyek amikre nem is gondolnank 3   •   kisfilm igy koltozik a neprajzi muzeum   •   merkel le kell zarni a sikozpontokat   •   orban valoszinuleg 2021 ben vegig fennmarad a jarvanyugyi keszultseg   •   orizetbe vettek a nav egyik vezetojet   •   nagy veszteseg erte toth gabit   •   hamis vad gyanujaval foglalkozo beadvany erkezett az ugyeszsegre magyar peter kijelentesei miatt   •   negyven eve nem volt ilyen szarazsag bogotaban vizkorlatozast vezetnek be 2   •   ader janos a budavari zsinagogaban gyujtott gyertyat az aldozatok emlekere   •   fóliasátoreladóindex   •   budapesti varazslo minden ami emberi akar rossz akar jo elobb utobb veget er kiveve a matematikat 2   •   uj gumiabroncs energiacimkek segitik a vasarlast 2   •   tenyleg eleg egy pillantas ahhoz hogy megvaltozzon a szepsegidealunk   •   kesnek a vonatok es jaratok maradnak ki a miskolci fovonalon 2   •   olaszorszag ausztria nyolcaddonto percrol percre a negyeddonto a tet olaszorszag ausztria 2   •   drontamadas erte a moldovai orosz kamuallam egyik katonai bazisat moszkva kavarhat a hatterben   •   a haboru sztarkeme volt rado a cia meg ma is odavan erte szovjet megbizoi bortonbe vetettek   •   rekordot ment egy elektromos kamion 1099 kilometert tett meg egy feltoltessel   •   elajandekozta az emmi karacsonyfajat kasler miklos   •   a tortenelem soran eloszor szallit magyarorszagra gazt azerbajdzsan   •   ceu rektor demeter szavaiban mutatkozik meg a rezsim valodi termeszete 2   •   hangosan duborognek a harci dobok nagyszabasu nuklearis fegyverkezesi program zajlik a vilag legnepesebb orszagaban   •   igy keruld el a varosi vezetes veszelyeit   •   karacsony gergely is koszontotte beremenyi gezat   •   a jobaratok reunion forgatasarol posztolt egy fotot matthew perry   •   uj csucsra huzta az otp a magyar tozsdet   •   egy megkondulo harang csapott agyon egy ferfit a templom tornyaban mindossze 30 eves volt 2   •   behavazott erdoben egy szal bugyiban lathato az orosz playboy modellje   •   elobbre hoztak az orszagos oltas kezdetet ausztriaban   •   elmenyauto allit emleket a legendas ferrari 250 gto nak 2   •   adatvedelmi incidens tortent magyar petereknel   •   ujabb hegymaszo tragedia 150 meterrol zuhant le egy 16 eves fiatal