Drámai mérkőzésen ért véget a Ferencváros 2024-es nagy sorozata

A Magyar Kupa döntője miatt is tartalékos Ferencvárost meglepte az előző fordulóban történelmi vereséget szenvedő Diósgyőr.
2024-05-11 22:08:33

Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon

A nemzetgazdasági miniszter már régóta szorgalmazza az elektromos autók vásárlásának újfajta támogatását, ám pénteken újabb konkrétumokat közölt. Ha ez a belengetett formában valósulna meg, az alapvetően bolygatná fel az autópiacot.
2024-05-10 21:07:05

Részegen okozott balesetet, letartóztatták a válogatott focistát

Csapata legfontosabb meccse előtt került bajba.
2024-05-10 09:09:48

Oxford Economics: júniusban jöhet a kamatcsökkentés a brit jegybanknál

A brit jegybank jelezte, hogy az infláció csökkentésében elért jelentős haladás ellenére még nem érkezett el a kamatcsökkentések ideje, elemzői vélemények szerint azonban júniustól megkezdődhet a monetáris enyhítés.
2024-05-09 22:07:30

Kínos: kifütyülték Kim Kardashiant, teljesen zavarba jött

Még ő is zavarba jött.
2024-05-09 10:17:28

Óriási biztonsági újítás jöhet a Windowsba

Többé nem férnek hozzá a lemezek tartalmához a tolvajok akkor sem, ha ellopják a teljes számítógépet.
2024-05-08 07:08:48

Jöhet az ezer forintos autópálya-matrica Magyarországon

Az Országgyűlés elé kerülhet a javaslat, amely szerint az egynapos autópálya matrica árát 5150 forintról ezer forintra csökkenthetik.
2024-05-07 20:07:33

Felhőszakadás és jégeső is jöhet kedden

2024-05-07 07:07:49

Hosszabbított egyik legjobb játékosával a magyar bajnok Ferencváros

A klub mindenben megállapodott a tavaly nyáron érkezett légióssal.
2024-05-06 13:09:37

Hosszabbított egyik legjobb játékosával a magyar bajnok Ferencváros

A klub mindenben megállapodott a tavaly nyáron érkezett légióssal.
2024-05-06 13:07:10

Hét sztrók után jöhet az öt éves Kinga műtétje, megvan az időpont

Az utolsó vizsgálatokra utaznak hétfőn a szegedi klinikára.
2024-05-05 20:07:58

Radikális döntést hoztak Izraelben: mennie kell a szövetséges tévéjének, de ez még jelentős diplomáciai hullámokat vethet

Az izraeli kormány jóváhagyta a katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió bezárását Izraelben, a csatorna jogászai válaszra készülnek.
2024-05-05 17:06:40

Meghalt a magyar testépítő legenda

Ötször nyerte aranyérmet testépítőként a fegyveres erők világbajnokságán.
2024-05-04 16:09:20

MBH: kár temetni a hazai gazdaságot, jöhet a felpörgés

A bank szerint az amerikai és az európai terepen is megnyílnak a mezők a lazításhoz, ami a hazai jegybanknak is inspirációt adhat. Ezzel együtt mérsékeltebb növekedést kell a korábbi várakozásokhoz mérten beárazni idén, és jövőre is.
2024-05-02 18:13:03

XVI. Benedek veseelégtelenségben szenved

Egy lengyel lap szerint Ferenc pápa feladta neki az utolsó kenetet.
2022-12-29 06:07:10

XVI. Benedek már megkaphatta az utolsó kenetet: rendhagyó búcsúztatója lesz az egykori pápának

Egyes források szerint XVI. Benedek emeritus pápának feladták az utolsó kenetet; a nagybeteg veseprobléma miatt került veszélyes egészségügyi állapotba. A Vatikán hivatalos közleményt adott ki, Ferenc pápa közös imára szólította fel a híveket.
2022-12-29 11:12:02

Xabi Alonso csapata 40 meccse veretlen, a Leverkusen döntős a Német Kupában

A gyógyszergyári csapat 31 éve után nyerheti meg ismét a sorozatot.
2024-04-03 23:06:47

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Idegörlő dráma után hosszabbításban kikapott a Veszprém a BL-elődöntőben

Hiába dolgozott le hétgólos hátrányt és vezetett néggyel a magyar együttes, a Kielé volt az utolsó szó.
2020-12-28 22:05:56

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Az Arsenal-legenda közel 15 év után lőtt gólt a nevelőegyesületében

A Southampton hét meccs óta veretlen a Premier League-ben.
2020-11-23 22:06:02

Kiderült, kik jutottak be a Dancing with the Stars elődöntőjébe

Szoros volt a mezőny, meglepetéssel zárult a TV2 népszerű show-ja.
2020-11-28 22:05:55

Győzelemmel búcsúzott Maradonától a Napoli

A nápolyi játékosok a szerdán elhunyt argentin legenda 10-es mezében léptek a San Paolo gyepére.
2020-11-26 22:05:53

Ibrahimovic két gólt lőtt a Napolinak, az AC Milan újra az élen áll - videó

A 39 éves svéd legenda megelőzte a Cristiano Ronaldót a góllövőlistán.
2020-11-22 22:05:56

A Fradi kikapott a Barcelonától, az utolsó meccsen dől el a tavaszi Európa-liga szereplés

A Barcelona az első félidőben eldöntötte a meccset, a másodikban már jobban játszott a Fradi. A másik meccsen a Dinamo Kijev is 3-0-ra kapott ki, a Juventustól.
2020-12-02 22:06:10

A WHO elnöke szerint a vakcinától még nem fog véget érni a járvány

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt mondta, a vakcina csak egy újabb eszköz lesz, ami nem helyettesíti az eddigieket.
2020-11-16 15:05:59

A WHO elnöke szerint a vakcinától még nem fog véget érni a járvány

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt mondta, a vakcina csak egy újabb eszköz lesz, ami nem helyettesíti az eddigieket.
2020-11-16 15:05:59

Nyomkövetőt kapott a világ utolsó ismert fehér zsiráfja, tavasszal vesztette el családját

Nyomkövetővel szerelték fel a világ utolsó ismert fehér zsiráfját Kenyában, hogy így elrettentség az orvvadászokat.
2020-11-18 09:07:00

Nyomkövetőt kapott a világ utolsó ismert fehér zsiráfja, tavasszal vesztette el családját

Nyomkövetővel szerelték fel a világ utolsó ismert fehér zsiráfját Kenyában, hogy így elrettentség az orvvadászokat.
2020-11-18 09:07:01

Engedélyezték Spanyolországban a Janssen Pharmaceutica védőoltás vizsgálatának utolsó fázisát

A gyógyszercég tervei szerint akár már a jövő év elején piacra kerülhet a vakcina.
2020-11-19 05:10:16

Engedélyezték Spanyolországban a Janssen Pharmaceutica védőoltás vizsgálatának utolsó fázisát

A gyógyszercég tervei szerint akár már a jövő év elején piacra kerülhet a vakcina.
2020-11-19 05:10:16

Grand Duster: 7 üléses új Dacia jöhet

Amennyiben minden jól megy, 2021-ben elkészülhet a népszerű SUV minden korábbinál nagyobb kivitele.
2020-11-20 06:06:35

Grand Duster: 7 üléses új Dacia jöhet

Amennyiben minden jól megy, 2021-ben elkészülhet a népszerű SUV minden korábbinál nagyobb kivitele.
2020-11-20 06:06:36

Grand Duster: 7 üléses új Dacia jöhet

Amennyiben minden jól megy, 2021-ben elkészülhet a népszerű SUV minden korábbinál nagyobb kivitele.
2020-11-20 07:06:15

MCS LoL - Az utolsó csapat is bemutatkozik a csoportkörökben

MCS LoL 5-6. forduló.
2020-11-21 13:35:08

Pintér Attila - legalábbis egyelőre - nem tett csodát, a Mezőkövesd otthon kapott ki az MTK-tól és továbbra is utolsó

Hét meccse nyeretlen az NB I-ben a Mezőkövesd, amely ezúttal az MTK-tól kapott ki.
2020-11-21 18:06:53

Osvárt Andrea élő adásban jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata - videó

Nem akarta, hogy a szakításból bármi látszódjon a Dancing with the Starsban.
2020-11-21 23:08:12

Utolsó figyelmeztetés, cserélje le az autóján a nyári gumikat!

Sokan próbálják megúszni a hideg hónapokat négy évszakos gumival.
2020-11-22 13:06:11

A járvány ellenére is csókolgatták a hívők a koronavírusban meghalt pátriárka koporsóját

Vasárnap temették el Belgrádban Irinej pátriárkát, a szerb ortodox egyház vezetőjét.
2020-11-22 15:06:05

Több ezren kísérték utolsó útjára a koronavírus szövődményeiben elhunyt szerb ortodox egyházfőt

A liturgián kevesen tartották be a járvány elleni előírásokat.
2020-11-22 15:06:07

Büntetésre számíthat az ellenfele nemiszervét markolászó focista - videó

Harminc éve ugyanezért még legenda lett egy játékos, most a szövetség ítéletére várhat a sportoló.
2020-11-22 20:06:01

Rutintalan német bíró vezeti a Juventus-Ferencváros BL-mérkőzést

A német játékvezetőnek ez mindössze az negyedik Bajnokok Ligája meccse lesz.
2020-11-23 07:06:08

A tömeges gyorstesztelés véget vethet a járványnak?

Amerikai kutatók matematikai modelljében hat hét alatt vége lett a koronavírusnak.
2020-11-23 08:06:05

Jöhet a Samsung olcsóbb összehajtható mobilja?

A jelentések szerint elérhetőbb árral érkezhet meg a Samsung Galaxy Z Flip Lite.
2020-11-23 19:05:55

Olcsóbb változat jöhet a Samsung Galaxy Z Flip összehajtható telefonból

Az összehajtható telefonok, köztük a Samsung Galaxy Z Flip, nem tartoznak az olcsó eszközök közé. Viszont ez utóbbiból érkezhet egy „Lite” változat, ami talán többek számára lehet elérhető.
2020-11-24 07:05:55

Olcsóbb változat jöhet a Samsung Galaxy Z Flip összehajtható telefonból

Az összehajtható telefonok, köztük a Samsung Galaxy Z Flip, nem tartoznak az olcsó eszközök közé. Viszont ez utóbbiból érkezhet egy „Lite” változat, ami talán többek számára lehet elérhető.
2020-11-24 07:05:57

OKJ-s képzések online, ütött az utolsó óra

Jövő évtől amúgy is változik a szakképzés, de a vírushelyzet miatt már most is más, mint korábban.
2020-11-24 08:06:05

Magyar EP-képviselők: Az Európai Unió végét jelentheti, ha engednek Orbánnak

Hat magyar EP-képviselő írt válaszcikket a Die Zeitnak, ahol megjelent egy publicisztika arról, hogy az EU-nak engednie kellene a jogállamisági kritériumok kérdésében.
2020-11-24 11:06:26

Magyar EP-képviselők: Az Európai Unió végét jelentheti, ha engednek Orbánnak

Hat magyar EP-képviselő írt válaszcikket a Die Zeitnak, ahol megjelent egy publicisztika arról, hogy az EU-nak engednie kellene a jogállamisági kritériumok kérdésében.
2020-11-24 11:06:27

Csaknem tízmilliárdos előleg jöhet az EU-ból a járvány költségeire

A bizottság folyamatosan bírálja el a kérelmeket, így növekedhet az összeg.
2020-11-24 12:06:10

Csaknem tízmilliárdos előleg jöhet az EU-ból a járvány költségeire

A bizottság folyamatosan bírálja el a kérelmeket, így növekedhet az összeg.
2020-11-24 12:06:13

SOS Központ szolgáltatást indított a Telenor, az idősebb családtagoknak jöhet jól

A járványhelyzetben a fokozott védelem miatt sok családban ritkábban, vagy csak online módon tartják a kapcsolatot az idős családtagokkal. A Telenor friss kutatása szerint ez az idei karácsonyra is rányomhatja a bélyegét, így még nagyobb igény mutatkozhat a kifejezetten az idősek számára kitalált új szolgáltatásokra.
2020-11-24 15:06:10

SOS Központ szolgáltatást indított a Telenor, az idősebb családtagoknak jöhet jól

A járványhelyzetben a fokozott védelem miatt sok családban ritkábban, vagy csak online módon tartják a kapcsolatot az idős családtagokkal. A Telenor friss kutatása szerint ez az idei karácsonyra is rányomhatja a bélyegét, így még nagyobb igény mutatkozhat a kifejezetten az idősek számára kitalált új szolgáltatásokra.
2020-11-24 15:06:11

Nem volt kérdés, ki lesz év labdarúgója Svédországban

A 39 éves legenda már a 12. alkalommal nyerte el a legjobbnak járó elismerést.
2020-11-25 09:06:04

MCS LoL - Esélylatolgatás az utolsó négy forduló előtt

MCS LoL esélylatolgatás.
2020-11-25 14:05:54

Diego Maradona élete képekben

Az argentin futball-legenda 60 éves volt.
2020-11-25 19:06:01

A könnyek ideje: így búcsúzott a Napoli Diego Maradonától

Az olasz klub színeiben 259 találkozón 115 gólt szerzett az argentin legenda.
2020-11-25 19:06:03

Ez az utolsó ismert fénykép a még élő Maradonáról

A szerdán meghalt világbajnokról saját orvosa készített képet a kórházban.
2020-11-26 08:06:03

Maradona utolsó interjúja: Féltem, hogy már nem fognak szeretni

Pár héttel halála előtt még nyilatkozott egy argentin napilapnak, a vírus is szóba került.
2020-11-26 10:06:19

Sírás, fájdalom - képeken a szurkolók búcsúja Diego Maradonától

Az argentin legenda koporsóját a Buenos Aires-i elnöki palotában ravatalozták fel.
2020-11-26 13:06:25

Elszabadultak az indulatok Maradona koporsójánál

A legenda koporsója csütörtökön megérkezett az elnöki palotához Buenos Airesbe, ahol szurkolók százai várták.
2020-11-26 14:06:04

Videóban mutatja meg egy orvos, mit látnak a haldokló koronavírusos betegek utolsó perceikben

Dr. Kenneth Remy a maszkviselés fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet.
2020-11-26 14:06:06

Így teltek Diego Maradona utolsó napjai

Orvosok, barátok és családtagok próbáltak javítani az istenként tisztelt klasszis állapotán.
2020-11-26 15:06:04


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   szótár   •   térkép   •   G   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nyajimmunitas merre vagy 2   •   kozeledik a valasztas egy fideszes kepviselo husveti csomagot oszt a szegenyeknek   •   iran magara vallalta a kontenerhajo elfoglalasat   •   elhunyt lakotarsuk holttestevel mentek a bankba hogy penzt vegyenek fel a szamlajarol   •   heroin helyett francia sajt erzelgosseg helyett orosz megszallas 2   •   leszamol brusszel a kormanyzati penzszorasokkal kozel az uj koltsegvetesi reform   •   ma 15 eve jelent meg paris hilton elso lemeze a paris   •   17_171717p17171717t1   •   85 millio eve elt husevo dinoszaurusz koponyajara bukkantak a tudosok   •   novekvo arbevetelrol es eredmenyrol szamolt be a pannergy magasabb lehet a jovo evi ebitda   •   magyar peter felnevelt egy elarvult oziket bambino a vadonbol is visszajar gazdajahoz es kis barataihoz fotok 2   •   ezt mindenkinek tudni kell igy lehet milliokat sporolni az adozason 2   •   teljes meglepetes ekkora sportlegendat meg nem latott a kis lengyel falu   •   itt vannak a tesla magyar arai allami tamogatast is kaphat az alapmodell   •   felsobbrendu szabadsagharcosoknak hiszik magukat a magyar oltasellenesek   •   two women take their hair salon on the road   •   HollandiaHorvtorsz   •   switzerland narrowly votes to ban face covering in public 2   •   letartoztattak az ausztral not miutan gyilkos galocabol fozott ebedet volt ferje rokonainak   •   Muhammad   •   ez lehet az ev hollywoodi akciofilmje mar lathato a mozikban fotok   •   rossz omen mar az is hogy szinte ures volt a mozi   •   instance   •   agyvďż˝rzďż˝st   •   szloveniaban nepszavazast tartanak a kannabisz otthoni termeszteserol 3   •   hajmereszto csapatepiton vettek reszt balazsek 800 celsius fokos parazson setaltak video fotok   •   romaniaban harom paciens meghalt a lelegeztetogepek leallasa miatt   •   jarai kiraek dontottek nem lesz gyerekuk   •   zelenszkij szerte tamadas erte az europaba iranyulo gaz infrastrukturajat   •   sorozatban harmadszor nyerte meg a magyar kupat a fradi noi kezicsapata   •   egyre biztosabb hogy a skizofrenia genetikai betegseg   •   lemondott medgyessy beleptunk az unioba de nem csak ezert volt fontos ev a 2004 es emlekszik meg hogy miert jatsszon velunk 2   •   elkepeszto fejlesztes erkezhet a mobiltelefonokra   •   masodperceken belul feltorik a leggyakoribb jelszavakat hogy lehet szembeszallni a hackerekkel   •   magyarorszag az egyetlen kimarado miert nem vagyunk gazszolidarisak   •   szentkiralyi alexandra megmutatta karacsony gergely eddigi legimpotensebb fejleszteset a xv keruletben   •   het kilometeres a torlodas az m1 esen   •   eletben van az izraelbol elhurcolt magyar tusz videot mutatott rola a hamasz igy telt az ejszaka felesege szamara 2   •   evente tobb ezer auto bukik el a muszakin ez a harom legfobb ok miert 2   •   meghalt a negyszeres emmy dijas hal holbrook   •   convulsed   •   itt van oroszorszag megdobbento valasza a nato fegyverkezesere   •   garazdasag miatt indult eljarast inditott a rendorseg a kokardaszaggato bede zsolt ellen   •   sfutgpek   •   niecy nash talks about falling for hersband jessica betts 2   •   itt az adac 2021 es nagy nyarigumitesztje   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 96   •   miert estek egymasnak taylor swift miatt a delkelet azsiai orszagok   •   why chinas man for peace in ukraine might be the best possible choice for russia   •   bdogosunionallselect null,null,null,null, nullsghm