Magyar-kínai iskolába látogatott a kínai államfő felesége

Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó kíséretében látogattak el a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumba.
2024-05-09 22:08:58

Szijjártó elmondta a magyar-kínai megállapodások közül a legfontosabbakat

Csütörtökön tizennyolc megállapodást írt alá a magyar és a kínai fél Budapesten, ebből a legfontosabbnak nevezetteket ismertette a magyar külügyminiszter.
2024-05-09 20:10:57

2024-05-09 20:09:44

Bejelentették: jön az új kínai vasúti beruházás

18 megállapodást írt alá Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozójukon - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. Ide tartozik több vasúti beruházás, két új mezőgazdasági termék kapott exportengedélyt, illetve olajvezeték is épül Szerbia és Magyarország között.
2024-05-09 20:07:15

Újabb kínai cégek kerültek tiltólistára

A Biden-adminisztráció 37 kínai szervezetet vett fel a kereskedelmi korlátozásokat tartalmazó listájára, mivel tevékenységük ellentétes az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai érdekeivel. A kormány ezzel nehezíti az amerikai beszállítók számára az érintett szervezetekkel való kereskedelmet.
2024-05-09 19:07:00

Komoly feltételeket szabtak: csak így járőrözhetnek hazánkban a kínai rendőrök

Újabb fontos információk derültek ki a hamarosan Magyarországon járőröző kínai rendőrökkel kapcsolatban. Nemcsak nem intézkedhetnek majd magyar kollégák nélkül, de még bilincset sem használhatnak.
2024-05-09 18:07:24

2024-05-09 18:07:03

2024-05-09 18:06:33

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:12:10

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:11:53

Szijjártó Péter: Nagyra becsüljük a kínai béketörekvéseket és támogatjuk Kína béketervét - képek

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán tett közzé friss bejegyzést.
2024-05-09 15:09:21

Gulyás nem hiszi, hogy Tompos Márton momentumos politikussal szemben kínai rendőrök intézkedtek volna, de ha megtörtént, akkor ki kell vizsgálni

Mint mondta, Tompos szavahihetőségére nem lehet kristálypalotát építeni.
2024-05-09 13:11:05

Bencsik és az MTVA riportere is feltűnt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján, nem is okoztak csalódást (videóval)

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és Beregi Balázs, az MTVA riportere is feltűnik a China Global Television Network adásában.
2024-05-09 13:10:42

Gulyás nem hiszi, hogy Tompos Márton momentumos politikussal szemben kínai rendőrök intézkedtek volna, de ha megtörtént, akkor ki kell vizsgálni

Mint mondta, Tompos szavahihetőségére nem lehet kristálypalotát építeni.
2024-05-09 13:10:35

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét

A köztársasági elnök és a kínai államfő a Sándor-palotában tárgyaltak.
2024-05-09 13:09:22

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:25

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:06

Bencsik és az MTVA riportere is feltűnt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján, nem is okoztak csalódást

Bencsik András a Demokrata főszerkesztője és Beregi Balázs az MTVA riportere is feltűnik a China Global Television Network adásában.
2024-05-09 12:12:39

2024-05-09 12:11:55

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

Az Oroszlános Udvarban, katonai tiszteletadás mellett fogadták Hszi Csin-ping kínai államfőt.
2024-05-09 12:10:22

Jönnek a mínuszok a hétvégén, havazásra is számítani lehet

Szombaton a fagyzugos részeken akár -9 fok is lehet.
2020-11-19 19:06:22

Jönnek a mínuszok a hétvégén, havazásra is számítani lehet

Szombaton a fagyzugos részeken akár -9 fok is lehet.
2020-11-19 19:06:23

Bill Gates nem hisz a szemének, amikor jönnek szembe a róla terjedő összeesküvés-elméletek

Bill Gates egy nemrég virtuálisan megtartott egészségügyi konferencián arról beszélt, sem ő, sem Donald Trump járványügyi főtanácsadója, Anthony Fauci nem volt felkészülve arra, hogy ennyi összeesküvés-elmélet kel majd szárnyra róluk.
2020-11-20 07:06:15

2020-11-20 07:06:17

Országszerte fagyok jönnek

Havaseső-zápor és a hózápor is előfordulhat az ország egyes területein pénteken.
2020-11-20 08:06:12

Országszerte fagyok jönnek

Havaseső-zápor és a hózápor is előfordulhat az ország egyes területein pénteken.
2020-11-20 08:06:13

Futtatója karmai közül mentették ki a fiatal nőt az erzsébetvárosi rendőrök - videó

Gyanús kéztörés keltette fel a hatóság figyelmét.
2020-11-21 08:09:17

Futtatója karmai közül mentették ki a fiatal nőt az erzsébetvárosi rendőrök - videó

Gyanús kéztörés keltette fel a hatóság figyelmét.
2020-11-21 08:09:18

Hófehér lopott Bentley-t foglaltak le a rendőrök az M5-ösön

Dániában keresték a luxusautót.
2020-11-22 08:06:29

A hamis termékek közül a ruhák jönnek be leginkább a magyaroknak

A nagy részük viszont egyáltalán nem vásárolna kamu termékeket.
2020-11-22 08:06:32

Több mint ötezerszer intézkedtek a magyar rendőrök eddig a kijárási tilalom megsértése miatt

Este 8 óra és reggel 5 óra között nem lehet az utcára menni.
2020-11-22 13:06:11

Tizennyolc fős drogbandát kapcsoltak le a rendőrök

Marihuánát, extasyt, hasist, LSD-t, amfetamint és kokaint találtak náluk.
2020-11-23 08:06:06

Videót küldött fel a Mariana-árok mélyéről egy kínai tengeralattjáró

Új kínai tengeralattjáró merült legénységével együtt a tenger legmélyére, a nyugat-csendes-óceáni Mariana-árokba.
2020-11-23 09:06:03

Videót küldött fel a Mariana-árok mélyéről egy kínai tengeralattjáró

Új kínai tengeralattjáró merült legénységével együtt a tenger legmélyére, a nyugat-csendes-óceáni Mariana-árokba.
2020-11-23 09:06:05

Kutyát mentettek meg rendőrök

Kabán vették észre a lesoványodott állatot.
2020-11-23 14:06:17

Bajban vagyok! Jönnek az ünnepek, nekem pedig az ajándékozás az egyik szeretetnyelvem

Jaj, mi lesz ebből?
2020-11-24 04:06:48

Elindult a Holdra a kínai szonda

Amennyiben sikerrel jár, Kína lesz a harmadik ország, amely mintákat tudott venni a Hold felszínéről a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat követően.
2020-11-24 05:07:18

Elindult a Holdra a kínai szonda

Amennyiben sikerrel jár, Kína lesz a harmadik ország, amely mintákat tudott venni a Hold felszínéről a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat követően.
2020-11-24 07:05:55

Több száz turista csúszkált a jeges, havas kínai nagy falon ? videó

Alig tudtak haladni a meredeken részeken. Mivel a fal műemlék, nem használhatnak vegyszereket a jégtelenítésre.
2020-11-24 08:06:03

Eltűnt egy 25 éves nő Budapesten

Jelenleg is keresik a rendőrök a nőt, akit egy okmányirodában láttak utoljára.
2020-11-24 12:06:10

A fél buszpályaudvart szétverte egy férfi Gyöngyösön

Aki felismeri a kép alapján, hívja a rendőröket.
2020-11-24 14:05:52

Megmentették egy nyugdíjas életét Röszkén

Fél órával az eltűnésről szóló bejelentés után rátaláltak, majd majdnem halálosan kihűlt.
2020-11-26 12:06:03

Elkapták a rendőrök Gabriela Spanic egyik legjobb barátját Budapesten

A színésznő magyarországi tartózkodása kezd egy igazi, brazil szappanoperához hasonlítani.
2020-11-26 15:06:00

Kilencéves csúcsot ért el a kínai ipari cégek nyereségnövekedése októberben

A koronavírus-járvány okozta visszaesést követő helyreállás így már fél éve töretlen.
2020-11-27 10:06:01

Tatabányán az üzlettulajdonos a rendőrök szemébe mondta, hogy soha nem viselt maszkot, és nem is fog

Az üzletet 10 napra zárták be.
2020-11-27 11:05:56

Erdőben találtak rá egy eltűnt nyugdíjasra Tápiószentmártonban

Mivel szinte teljesen átfagyott, a rendőrök hívták a mentőket.
2020-11-27 13:06:46

Égő házból mentettek ki két férfit a XVIII. kerületben

Egy cigarettacsikk okozhatta a tüzet.
2020-11-27 13:06:47

Drogot kerestek, veszélyes állatokat találtak a szigetszentmiklósi rendőrök - videó

Kígyó, aligátorteknős és még egy krokodilt is volt a férfinél.
2020-11-28 09:06:02

Keresik a rendőrök a trolin gyereket megütő és rángató férfit

November 12-én történt atrocitás egy pesti trolin.
2020-11-28 09:06:06

Keresik a rendőrök a trolin gyereket megütő és rángató férfit

November 12-én történt atrocitás egy pesti trolin.
2020-11-28 09:06:07

Masszázsszalonból lopott, most a rendőrök keresik

A recepciós törött mobiltelenfonját vitte magával a tolvaj.
2020-11-29 10:06:04

Gyújtogató járta végig a budapesti belvárost, videón, ahogy elkapják a rendőrök

Miután a VII. kerületben lomtalanításra kirakott dolgokat gyújtott fel, a Blaha Lujza téri aluljáróban még egy kukával is megpróbálkozott. Itt érték tetten a férfit.
2020-11-29 12:05:55

2020-11-29 12:05:56

Átkutatták a rendőrök Maradona orvosának lakását

Vizsgálják a hatóságok, hogy Leopoldo Luque doktornak lehetett-e köze az argentin futballklasszis halálához.
2020-11-29 17:05:59

Átkutatták a rendőrök Maradona orvosának lakását

Vizsgálják a hatóságok, hogy Leopoldo Luque doktornak lehetett-e köze az argentin futballklasszis halálához.
2020-11-29 17:06:00

A kínai kormánynak szégyellnie kell magát?

Hamis képet posztolt egy ausztrál katonáról a kínai külügy szóvivője.
2020-11-30 06:06:51

Nyolc éve nem látott mértékben gyorsult a kínai gazdaság

A remek adatot a gazdaság felét adó, szolgáltatásokat és építőipart tömörítő szektor produkálta Kínában.
2020-11-30 08:06:40

Újabb kínai cégek kerülhetnek feketelistára

Kínai olajipari cég és a vezető chipgyártó is kedvezőtlen helyzetbe kerülhet az amerikai piacon.
2020-11-30 10:06:01

Őrizetbe vettek egy budatétényi dílert

Saját nyári konyhájában mérte ki, és kínálta eladásra a drogot.
2020-12-01 15:06:04

Egyben leszállt a kínai holdszonda, nemsokára elkezdi gyűjteni a Hold köveit

2-4 kilogrammnyi kőzetet hoznának vissza a Földre a kínai űrkutatók.
2020-12-01 19:06:12

Egyben leszállt a kínai holdszonda, nemsokára elkezdi gyűjteni a Hold köveit

2-4 kilogrammnyi kőzetet hoznának vissza a Földre a kínai űrkutatók.
2020-12-01 19:06:16

Deszknél tizenöt, Tompánál kilenc migránst fogtak el a rendőrök

Ismét több migráns próbált bejutni az országba.
2020-12-02 06:06:08

Rendőrök védik a Trump-hívektől a georgiai választási biztost

Az amerikai elnök az államban januárban tartandó szenátusi pótválasztások lefújását sürgeti, és továbbra is választási csalásról beszél.
2020-12-02 09:06:08

Rendőrök védik a Trump-hívektől a georgiai választási biztost

Az amerikai elnök az államban januárban tartandó szenátusi pótválasztások lefújását sürgeti, és továbbra is választási csalásról beszél.
2020-12-02 09:06:09

Leszállt a Holdra a Csang'o-5 kínai űrszonda

Az ősi kínai holdistennőről elnevezett űrszondát november 23-án indítottak útnak.
2020-12-02 13:05:58

Megkezdte a kőzetminták gyűjtését a Holdon a Csang'o-5 kínai űrszonda

Mintegy 2-4 kilogrammnyi kőzetmintát akarnak gyűjteni.
2020-12-02 15:06:01

Rendőrök védik a Trump-hívektől a georgiai választási biztost

Az amerikai elnök az államban januárban tartandó szenátusi pótválasztások lefújását sürgeti, és továbbra is választási csalásról beszél.
2020-12-03 01:06:15

Felállványozott ház emeleti lakásait fosztotta két betörő Budapesten

Az egyik az utcán figyelt, míg társa mászott.
2020-12-03 07:06:42

Máshogy jönnek majd a Windows-frissítések

A Microsoft leválasztja a Windows 10-hez készült egyes funkcióbeli frissítéseket a nagyobb csomagokról. Ez a néhány nagyobb (és hosszabb idő alatt telepíthető) pakk helyett vagy mellett több kisebb frissítést eredményez.
2020-12-03 07:06:48

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ceremoniamesterbudap esthttpjakusmatehu   •   fel rupia minden lefagyott serpa ujj ara   •   lazar janos erkezese utan milliosra nott az allami cegek felugyelobizottsagi tagjainak fizetese egy ilyenben ult magyar peter is   •   a ferfiaknal dan a noknel norveg jatekost valasztottak az ev kezilabdazojanak 2   •   hatalmas tempoban all talpra az indiai gazdasag   •   europai orszagok sora segit a bajba jutott romanianak 2   •   everest climbers risk covid to reach the top of the world   •   ipari es lakossagi lakatosmunkak kapuk keritesek korlatok stb 4   •   oldalthttp:   •   hadhazy vegrehajtast inditott bayer otforintosokban sem fizette ki neki a serelemdijat   •   elindulnak a sztradafelujitasok es fejlesztesek amikre a magyar autosok vartak   •   life sentence for man who murdered couple with fentanyl   •   3 millio forintert vettek meg magyar peter napszemuveget nehezsorsu csaladok kapjak a penzt 2   •   von der leyen magyarorszag egy oriasi ajandekot adott az eu nak kariko katalint 2   •   toltse ki on is nagyszabasu kutatas vizsgalja a magyarok velemenyet a klimavaltozasrol   •   ghislaine maxwell trial epsteins ex testifies for the defence   •   retvari 1205 tanar hagyta el a palyat   •   megsem all oltar ele iden nyaron hajdu peter es 20 evvel fiatalabb menyasszonya kiderult mi az oka 2   •   eletveszelyes a matra egyes reszein kirandulni   •   restauralas a szinfalak mogott vadiuj sorozat indul a magyar nemzeti muzeumban   •   legkevesbe kinai vakcinaval oltatnak be magukat a magyarok   •   ujabb ketmilliard forint jutalekot kapnak a lottozok   •   kiszivargott hatalmas akkumulatorgyar epulhet amerikaban   •   arokba hajtott zalaban egy kisteherauto 36 menekulttel tatanal is embercsempeszeket talaltak 2   •   losz r van jelenleg magyarorszagon nem oltasi rend sokan keresik mar a kiskaput elfogyott a turelem oltas ugyben 4   •   iran az izrael elleni tamadas elott elfoglalt egy kereskedelmi hajot amely kapcsolatban allt a zsido allammal 2   •   beres anettet a teaszeanszos esete osztonozte arra hogy reszt vegyen az azsia expresszben 2   •   koszonom alig varom a kozos munkat meglepo ki irt ala vitezy davidnak a tamogatoja ezzel indokolta a varatlan gesztust   •   itt a tavasz ujra zoldulnek a szomszedjogok   •   tulzsufoltak a magyar bortonok tomegesen engedik el a kulfoldi embercsempeszeket 2   •   jakab peterek elhallgattatnak a jobbik elegedetlen tagsagat   •   43 millio ember szemelyes adatai szivarogtak ki   •   a viszkis het perc alatt szokott meg a fogdabol   •   izrael meghosszabbitott zarlat   •   felesege elveszteset kovetoen sem hagyta el magat szacsvay laszlo ebben leli oromet manapsag video   •   orban viktor szovetsegesei vezetik az olasz nepszerusegi listakat   •   csillagvizsgalo is epulhet a harmashatar hegy elhagyatott bunkereiben   •   brian sicknick officer killed in capitol riot to lie in honour   •   szloveniaban hetfotol kinyithatnak az edzotermek es az uszodak   •   medical journal slams indian government for squandering early success on covid 19 2   •   eltunt egy fiatal lany a dunaban visegradnal   •   szellemlakopark vacon milliardos lehet az epitesi bunbanda okozta kar le kell dozerolni a felkesz epuleteket is   •   valovilag mercinek es daninak tragyat kell majd lapatolnia   •   lemondott medgyessy beleptunk az unioba de nem csak ezert volt fontos ev 2004 emlekszik meg miert jatsszon velunk   •   bosnian city of mostar holds 1st local election in 12 years   •   itt a jovo agyuja a japanok mar tuzeltek vele videon meg is nezheti felelmetes   •   a taboroztatok nagyon keszulnek a nyarra kerdes a koronavirus mit akar   •   nydj   •   jo kapcsolati haloval rendelkezett az elitelese utan is milliardos cegben dolgozott a bicskei pedofilugy masodrendu vadlottja k bela 2   •   nem nyugodhatnak lipotszentmiklos kornyeken ket ujabb medvetamadas tortent a hetvegen 2