Nőtt a halálos áldozatok száma Rio Grande do Sul államban

Brazília Rio Grande do Sul államában az esőzések következtében 56-ra nőtt a halálos áldozatok száma, több mint 67 ember eltűnt, és közel 25 ezer ember kényszerült otthonát elhagyni a viharok miatt. Az államnak több mint a fele érintett.
2024-05-04 16:07:04

OECD: 2,1 százalékkal nőhet Magyarország

Javított kissé idei és jövő évi globális növekedési előrejelzésén a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD csütörtökön kiadott prognózisában az előző, februári keltezésű becsléséhez képest. A globális GDP-növekedés a 2023-as 3,1 százalék után az idén is 3,1 százalék lesz, majd 2025-ben kismértékben javul, 3,2 százalékra emelkedik olyan hátráltató geopolitikai tényezők ellenére is, mint az orosz-ukrán háború, a közel-keleti eszkaláció és a szigorodó pénzügyi környezet.
2024-05-02 16:07:39

Újabb három városban állomásozhatnak mentőmotorosok

2024-05-02 11:08:19

Csökkent az üres álláshelyek száma az USA-ban

Az Egyesült Államokban márciusban az üres álláshelyek száma hároméves mélypontra esett, és a felmondások száma is csökkent, jelezve a feszült munkaerőpiaci környezet enyhülését, ami hozzájárulhat a Federal Reserve inflációellenes törekvéseihez.
2024-05-01 17:06:53

Globális járványveszély ütötte fel a fejét: megduplázódott a kanyarós megbetegedések száma

A világszerte jelentősen, csaknem megduplázódott kanyarós megbetegedések száma aggodalomra ad okot, és az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetése szerint több ország, köztük az Egyesült Királyság is elveszítheti "kanyarómentes" státuszát a szeptemberi felülvizsgálatkor, ami a védőoltások terén mutatkozó hiányosságokra és a betegség terjedésének növekedésére hívja fel a figyelmet - számolt be az Index.
2024-04-28 22:07:10

Meddig nőhet Magyar Péter népszerűsége? Melyik támadás hatékony ellene?

Nagyotmondó versenyben vannak a pártok, amikor saját népszerűségükről van szó. Sok erre szakosodott intézet végez ugyanis méréseket, de a legtöbbet csak a megrendelőnek mutatják meg az eredményt. Mit titkolnak? A HVG következő szalonjában, május 2-án Hann Endrével és Krekó Péterrel elemezzük ki a helyzetet.
2024-04-27 13:09:43

2024-04-27 13:09:34

Történelmi pillanat: 100 ezer felett a külföldi munkások száma Magyarországon

Elérte a 100 ezer főt a Magyarországon dolgozó külföldiek száma a KSH friss adatai alapján. Eddig még sosem dolgozott ilyen sok külföldi hazánkban, és várhatóan tovább nő a létszámuk a következő időszakban.
2024-04-26 13:07:16

Már fizetni kellett a velencei belépésért

Több mint 113 ezren léptek be Velencébe csütörtökön, de csak töredékük vette meg a fejenkénti öteurós belépőjegyet - közölte Velence polgármesteri hivatala a városban bevezetett fizetős belépési rendszer első napján. Április 25. nemzeti ünnep volt Olaszországban, ezért az átlagosnál magasabb volt a látogatók száma.
2024-04-25 20:07:27

Folytatódott Orbán Viktor országjárása: ebben a városban tűnt fel a nemesgörzsönyi magtár után

Orbán Viktor Győrben járt, ahol meglátogatta a fideszes polgármestert, Dézsi Csaba Andrást, illetve körbe is nézett a városban, ha már ott volt.
2024-04-23 10:06:55

2024-04-23 10:06:40

Egyre több magyar városban lecsapnak a ragadozó madarak

Kitiltották őket az I. kerületből, de rá se hederítenek.
2024-04-23 06:07:44

Megyei jogú városban nyitott éttermet a McDonald's

2024-04-19 15:06:38

Nem változott a munkanélküli segélyt kérők száma az USA-ban

Az Egyesült Államokban az előző hetivel megegyezően 212 ezer volt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adataiból.
2024-04-18 16:08:55

De hol állunk meg? Folyamatosan terjed a fizetős parkolás a Balatonnál

Egyre több balatoni településen vezetik be a fizetős parkolást, néhány városban viszont továbbra is ingyenesen lehet majd helyet találni.
2024-04-18 08:07:02

2024-04-18 08:06:11

2024-04-18 08:05:54

Több budapesti járatot is töröltek a brutális dubaji esőzések miatt

Másfél évnyi csapadék hullott le egyszerre a városban.
2024-04-17 14:08:33

Hatalmas tűz volt egy szlovák városban, 46-an váltak hajléktalanná

Összesen kilenc épület égett le szerdán Sztropkóban.
2024-04-17 12:10:02

Akár 20-30 százalékkal is nőhet a diákmunkások órabére nyáron

Informatikai és mérnöki szaktudással a fővárosban már most is van, ahol 3500 forintos órabért fizetnek diákmunkásokat.
2024-04-16 22:09:03

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

Egyre több ország nem enged a területére utasszállító repülőgépet az Egyesült Királyságból

Azért döntöttek így, mert a koronavírusnak egy jóval fertőzőbb törzse bukkant fel a szigetországban
2020-12-20 22:06:27

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:20:34

Fokozatosan csökken a fertőzöttek aránya Magyarországon

A magyarok 15 százaléka fertőződött meg eddig - mondta Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora.
2020-11-26 22:05:51

Oroszországban rekordot döntött a járványban meghaltak száma

Egy nap alatt 442-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben Oroszországban. Szibériában a vírus egy új mutációja lehet kialakulóban.
2020-11-17 16:06:53

2020-11-17 16:06:54

2020-11-17 19:06:23

75 perccel nőhet a laptopja üzemideje, ha frissíti a Chrome böngészőt

Az elmúlt évek talán legfontosabb Chrome-frissítésével állt elő a Google. A vállalat ezúttal nemcsak praktikus funkciókat ígér, hanem a böngészés sebességének észrevehető növekedését, sőt az energiafogyasztás csökkenését is.
2020-11-18 07:06:11

2020-11-18 07:06:12

Ijesztő robotfarkasok védik a lakosságot egy japán városban ? videó

Takikava térségében egyre nagyobb veszélyt jelentenek a medvék. A vadállatokat horrorfilmbe illő robotokkal igyekeznek távol tartani.
2020-11-18 18:06:36

2020-11-18 19:06:23

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 07:06:16

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 07:06:18

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 10:05:44

Kivételes nap, ha nincs pozitív teszt a hajléktalanszállón, de jellemzően a dolgozók a fertőzöttek

Az utcán élő embereket még nem hajtja tömegével a szállókra az éjszakai kijárási korlátozás: van, aki az erdőbe, más titkos rejtekhelyre bújik éjszaka. A koronavírus-fertőzés a többségüket úgy tűnik, elkerüli, és ugyan ahol rendszeresen tesztelnek, ott szinte minden nap van pozitív eset, ám inkább a velük foglalkozó dolgozók körében találnak több fertőz&ou...
2020-11-21 06:07:41

Újabb rekordot ért el a halálozások száma Oroszországban

Közel 25 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt az országban.
2020-11-21 11:06:57

2020-11-21 16:06:12

Nőtt az e-mailes támadások száma

Főleg logisztikai vállalatok nevével éltek vissza.
2020-11-21 19:08:58

Koponyalékelés nyomaira bukkantak egy több száz éves mór sírban

A kutatók megismerhetik, milyen betegségekkel küzdöttek az egykor élt emberek.
2020-11-22 08:06:29

Már hatezernél is többen haltak meg a koronavírus miatt a Nyugat-Balkánon

Mindenhol nő a kórházi kezelésre szorulók és a halottak száma.
2020-11-22 08:06:29

4320 újabb koronavírus-fertőzöttet azonosítottak itthon

Meghalt 111 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-22 09:07:18

Több mint 12 ezer fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt Ukrajnában

A halálos áldozatok száma megközelítette a 11 ezret.
2020-11-22 13:06:06

Több helyen is mínusz 10 fok körül volt szombaton éjszaka

Kakucson volt a leghidegebb.
2020-11-22 13:06:07

Romániában már több mint tízezren haltak meg a koronavírus miatt

A kórházakban egyre kevesebb a hely.
2020-11-22 14:06:04

Romániában tízezer felett a halottak száma

Az intenzív osztályra került betegek kevesebb mint felének sikerül megmenteni az életét.
2020-11-22 15:06:07

A figyelmeztetés ellenére több mint kétmillió amerikai ült repülőre a hétvégén

Sokan utaznak rokonokhoz a hálaadás ünnepére.
2020-11-23 04:06:03

Több embert megöltek, elraboltak egy nigériai mecsetben

Imádkozó híveknek adták ki magukat, majd lövöldözni kezdtek.
2020-11-23 05:06:28

Járványkörkép: több helyen is javulnak az adatok

Magyarországon sem növekednek a fertőzésszámok.
2020-11-23 09:05:56

Szerbiában egy hónap alatt megtízszereződött a fertőzöttek száma

Míg október 22-én csupán 416 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, egy hónappal később már 4995-öt.
2020-11-23 09:05:57

Szerbiában megtízszereződött a fertőzöttek száma az utóbbi egy hónapban

Bosznia-Hercegovinában több mint 80 ezren, Észak-Macedóniában pedig közel 55 ezren fertőződtek meg a vírussal a járvány kezdete óta.
2020-11-23 09:06:04

2020-11-23 09:06:07

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   akar 100 tonna olaj is elfolyhatott a lukoil oroszorszagi olajmezojen   •   see kids brilliantly recreate cnn story about kenyas conservation efforts   •   tobbmillioeuropaitve rtekatafacebookon   •   alig van mar penzuk a cirkuszoknak meg egy evet nem elnek tul 2   •   hatalmas robbanas razta meg a seychelle szigeteket szuksegallapot hirdettek az orszagban videon a pusztitas nyomai 3   •   donald trump lemondasra szolitotta fel joe bident 2   •   climate groups sue interior department over controversial black friday report on oil and gas leasing   •   52 eve nem latott nemet villamrajt spanyol botlas   •   un agency to provide food assistance for venezuelan children   •   a mol azt mondja biztositanak annyi uzemanyagot amennyi a kutak uzemszeru mukodesehez kell   •   haborus bunok lesznek a kibertamadasok is   •   jovo penteken kezdodik a tanev egy gyomroi iskolaban ket osztalynak tanterme sincs   •   kreml elkepzelheto a talalkozo putiyn es zelenszkij kozott   •   bbc sound of 2022 colourful rapper central cee kicks off the countdown   •   mint egy falat kenyer okostelefonrol vezerelheto vilagito fek a brembotol 2   •   elsullyedt hajok elveszett falvak es baljos ehsegkovek tarulnak fel az europai szarazsag miatt   •   sokkolo felvetelek kabulbol elszabadult a pokol 18 2   •   microsoft forraskodhoz is hozzajutottak a hackerek   •   inotai andras orban viktor nem tud valsagot kezelni 2   •   buffalo shooting suspect made disturbing statements after his arrest   •   meztelen feneket hatalmas melleit mutogatja vasvari vivien foto   •   kitort az elso nemet magyar tweet chat haboru   •   a negyedosztaly is jobb mint az esztergapad   •   ezekre az etelekre kerestek a legtobben az interneten a jarvany alatt   •   orban viktor szakall on szakall off   •   nagy fero igen fidesz csicska vagyok   •   chile fiji and south africa are ready for travelers to come back   •   volt telitalalatos a hatos lotton   •   nagy britanniaban a felnottek fele megkapta az elso oltast 2   •   kőművesmunkákkalegyü   •   az elmult 50 ev legnagyobb zeneszei egy helyen sztarparade a magyar zene hazaban felavattak a legendak falat galeria 2   •   marsi aniko nekem jennifer aniston a sztar meg brad pitt de en nem   •   az 55 eves borbas marcsiert megorulnek a ferfiak de vajon mi a titka 2   •   putyin otodaron kapja most a gazt magyarorszag mint a piaci   •   ausztria 300 millio euros programot indit a tartosan munkanelkuliek tamogatasara   •   central spain records temperatures of 25c after snowstorm 2   •   oruletes dragulas a lakashiteleknel tobb millios a buko akar egyetlen honap alatt is   •   griezmann remekelt konnyeden verte kedvenc ellenfelet az atletico madrid   •   kokeny attila felesege panikrohamot kapott   •   how useful is a microscope camera on a smartphone   •   dramai korulmenyek kozott kerulte el a kiesest a dan rekordbajnok video 2   •   the big lie leads to a disturbing sight in philadelphia   •   kismotoron kozlekedo elveszett gyermeket talaltak a rendorok szombathelyen 2   •   a veresre vert magyar dj reagalt a parjarol szolo pletykakra   •   ket tuz kozott stohl andras   •   a microsoft uj konnyusulyu mesterseges intelligenciaja a gpt 3 5 vetelytarsa a gyerekkonyvekbol tanul es elfer a telefonokon 2   •   be kellene tiltani a bitcoin banyaszatat az eu ban   •   az emmi cafolta hogy meghosszabbitottak volna a tanarok oltasi hataridejet   •   keszpenz mindig mi lesz igy magyarorszag keszpenzgyilkos terveivel   •   stummer janos politikai nyomast sejt a tanarok kirugasa mogott ezert feljelentest tett