Megmérgezték a TV2 párkeresőjének szereplőjét, szinte teljesen megvakult

Pár nap alatt ment el teljesen a látása.
2024-05-10 09:09:00

A német védelmi miniszter elárulta, mi történik, ha Putyin győz Ukrajnában

Post Content
2024-05-10 06:07:47

Öt éven belül szinte teljesen kihalhatnak a kézi váltós új autók

Alig több mint tíz év alatt, akárcsak a tekerőablakos kocsik, az ilyen autók is lényegében teljesen eltűnhetnek a kínálatból.
2024-05-07 14:13:52

Öt éven belül szinte teljesen kihalhatnak a kézi váltós új autók

Alig több mint tíz év alatt, akárcsak a tekerőablakos kocsik, az ilyen autók is lényegében teljesen eltűnhetnek a kínálatból.
2024-05-07 14:13:15

Elmondta az orosz védelmi miniszter, mennyi területet foglaltak el az idén Ukrajnában

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pénteken beszámolt az Ukrajna elleni invázió állásáról.
2024-05-03 15:07:50

Év elején leállt az államfői kegyelmezés, azt pedig senki nem árulja el, előtte hányszor írta felül az elnök a miniszter javaslatát

Az idei első negyedévben egyetlen kegyelmi kérvényről sem döntött az államfő, sem Novák Katalin, sem Sulyok Tamás. Azt pedig sem az igazságügyi tárca, sem a Sándor-palota nem árulja el, eddig hány, a kegyelembotrányt kirobbantó K. Endrééhez hasonló eset volt, ahol a miniszter nem javasolta a kegyelmet, de az államfő mégis megadta.
2024-05-01 15:10:28

2024-05-01 15:10:22

Hadköteles korú férfiakra vadásznak a kényszersorozók Kárpátalján

Ukrajnában büntetőeszközzé vált a mozgósítás. Sokszor bosszúból vitetik el párjukat, szomszédjukat Ukrajnában a hadseregbe.
2024-04-25 08:08:57

Teljesen meztelen újabb képén Alessandra Ambrosio

2024-04-24 12:08:46

Miközben Nagy Márton az üzemanyagárakkal harcol, részlegesen leállt a Dunai Finomító

A Mol tervezett és részleges karbantartást végez a százhalombattai finomítóban. Ennek alapvetően nem kellene semmiféle fennakadást okoznia az ellátásban, ám Nagy Márton miniszter belengette, hogy a kormány akár újra ársapkát vezetne be az üzemanyagokra.
2024-04-23 16:10:54

2024-04-23 16:09:56

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

Mutatjuk, miért!
2024-04-19 20:08:36

Térkép: így állnak most a frontvonalak Ukrajnában

A brit védelmi minisztérium közösségi oldalán osztotta meg, hogyan áll a helyzet az orosz-ukrán fronton jelenleg.
2024-04-19 17:07:14

Teljesen leállt állt a birminghami reptér

Gyanús csomagot jelentettek az egyik gépen.
2024-04-16 22:08:47

Teljesen leállt a birminghami reptér egy gyanús tárgy miatt

Gyanús csomagot jelentettek az egyik gépen.
2024-04-16 22:06:54

A temetőkben gyorsan szaporodó sírok állandóan a háború borzalmaira emlékeztetik az Ukrajnában élőket

Dunda György-interjú a 888-on!
2024-04-15 16:09:50

Valami baj történt: leállt a MVM fontos szolgáltatása

Mind az online felületen, mint az applikációban fennakadás volt az MVM számlafizetési rendszerében.
2024-04-09 15:08:00

Valami baj történt: leállt a MVM fontos szolgáltatása

Mind az online felületen, mint az applikációban fennakadás volt az MVM számlafizetési rendszerében.
2024-04-09 15:07:01

Valami baj történt: leállt a MVM fontos szolgáltatása

Mind az online felületen, mint az applikációban fennakadás volt az MVM számlafizetési rendszerében.
2024-04-09 15:06:30

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:44

2020-06-20 16:41:46

Zeneoktatás az Ön otthonában

Fuvola, pikkoló, fife, furulya (blockflöte szopraninótól basszusig, barokk és német fogásrendszerű), klasszikus gitár és szolfézs tanítását, korrepetálását vállalom nagy gyakorlattal minden korosztálynak (teljesen kezdőknek is) az Ön otthonában Budapesten és közvetlen környékén, akár hétvégén is. Nálam a szolfézs nem kötelező. Az ár 60 perces órára vonatkozik, de nem tartalmazza a házhoz menetel díját, amely a megtett távolságtól függ. Kérem, hívjon a megadott (üzenetrögzítős) telefonszámon.
2020-06-20 16:41:46

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-20 16:41:46

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. 1 darab 550L-es rozsdamentes platóra vagy raklapra szerelhető tartály, nyitható tetővel eladó2 m3-es, 4,5 m3-es és 6 m3-es álló rozsdamentes tartályok, keverőtartályok eladók!150 L-es teljesen rozsdamentes keverős tejhűtő eladó! Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 11:30:09

Véleményével készpénzhez juthat!

Kutatásonként bónuszpontokat kap, amik készpénzre cserélhetők! Regisztrációját 150 bónuszponttal díjazzuk! Vonzó prémium-partner az összegyűjtött bónuszpontokért cserébe! Ön határozza meg a jövő trendjeit! A részvétel teljesen ingyenes! Válaszait abszolút bizalmasan kezeljük! Látogasson el a weboldalamra!

2020-06-23 11:30:10

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:11

Zeneoktatás az Ön otthonában

Fuvola, pikkoló, fife, furulya (blockflöte szopraninótól basszusig, barokk és német fogásrendszerű), klasszikus gitár és szolfézs tanítását, korrepetálását vállalom nagy gyakorlattal minden korosztálynak (teljesen kezdőknek is) az Ön otthonában Budapesten és közvetlen környékén, akár hétvégén is. Nálam a szolfézs nem kötelező. Az ár 60 perces órára vonatkozik, de nem tartalmazza a házhoz menetel díját, amely a megtett távolságtól függ. Kérem, hívjon a megadott (üzenetrögzítős) telefonszámon.
2020-06-23 22:01:11

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:01:12

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. 1 darab 550L-es rozsdamentes platóra vagy raklapra szerelhető tartály, nyitható tetővel eladó2 m3-es, 4,5 m3-es és 6 m3-es álló rozsdamentes tartályok, keverőtartályok eladók!150 L-es teljesen rozsdamentes keverős tejhűtő eladó! Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:01:12

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:01:12

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

Véleményével készpénzhez juthat!

Kutatásonként bónuszpontokat kap, amik készpénzre cserélhetők! Regisztrációját 150 bónuszponttal díjazzuk! Vonzó prémium-partner az összegyűjtött bónuszpontokért cserébe! Ön határozza meg a jövő trendjeit! A részvétel teljesen ingyenes! Válaszait abszolút bizalmasan kezeljük! Látogasson el a weboldalamra!
2020-06-23 22:14:23

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

Véleményével készpénzhez juthat!

Kutatásonként bónuszpontokat kap, amik készpénzre cserélhetők! Regisztrációját 150 bónuszponttal díjazzuk! Vonzó prémium-partner az összegyűjtött bónuszpontokért cserébe! Ön határozza meg a jövő trendjeit! A részvétel teljesen ingyenes! Válaszait abszolút bizalmasan kezeljük! Látogasson el a weboldalamra!
2020-06-23 22:14:23

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:14:23

Véleményével készpénzhez juthat!

Kutatásonként bónuszpontokat kap, amik készpénzre cserélhetők! Regisztrációját 150 bónuszponttal díjazzuk! Vonzó prémium-partner az összegyűjtött bónuszpontokért cserébe! Ön határozza meg a jövő trendjeit! A részvétel teljesen ingyenes! Válaszait abszolút bizalmasan kezeljük! Látogasson el a weboldalamra!
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:25

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   németállás   •   f   •   rozsa sandor   •   eb   •   budapest   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   teljesen leallt az olajfinomitas ukrajnaban   •   eddig nem latott modon unnepli magyarorszag az alapitasat   •   elmaradasban a magyar kibervedelmi tudatossag   •   a naprendszer osi meteoritjainak koszonhetjuk hogy viz van a foldon   •   vaselad   •   united nations calls for restoration of civilian rule in myanmar as protests grow   •   ez egyre kemenyebb lesz kiadtak a masodfoku figyelmeztetest minusz 20 foknal is hidegebb lehet   •   ferenc papa eleg egy billentyuzet a vadaskodashoz   •   Eladójóálladotúésujs   •   izraelben is enyhitenek kinyitnak az iskolak es az ettermek   •   elindult az eu egyik legjelentosebb szabalyozasa igy regalt a blackrock   •   erkezik a magyar mozikba az ev egyik nagy durranasa 2   •   honnan erkezhet a koronavirus utodja hogyan keszuljunk fel ra videon meselnek a szakertok 2   •   kerdoivpenzcontactph   •   az izraeli miniszterelnok veszjoslo hangon uzent irannak   •   igy lett az egyik legrosszabb talalmanybol vilaghiru divatcikk 2   •   molnar aniko csabito nyuszilanynak oltozott husvetkor mindenkit megbabonaz a szexi borszerkojaban tulfutott foto   •   vilaggazdasag a kormany perre keszul a spar ellen   •   mar halott volt a kisfiu amikor a valtsagdijat kovetelte ma 45 eve rabolta el a kegyetlen ferfi   •   virtuozok v4 ime az elso ot dontos   •   mezogazdasagi kultursivatag lehet a karpat medencebol video 2   •   biden kozolte putyinnal hogy tobbe nem huny szemet oroszorszag felett   •   udvozlegy maria az ev leglatvanyosabb jelenetei video   •   tonkretettek a keleti palyaudvar kozossegi zongorajat   •   nemcsak fertozobb halalosabb is a brit koronavirus mutacio   •   renner erika gunyos uzenete varga judithoz 3   •   atadtak a szegedi sportuszodat   •   akarna   •   meg mindig az okosora es a vezetek nelkuli fulhallgato a slager   •   Hzonkvlbicskeigyerme kotthon   •   haromszor is felrobbant egy tuzgomb magyarorszag felett 2   •   szankcio johet navalnij halala utan   •   brutalis tamadas hatvanban ket ferfi baltaval es asoval esett neki egy harmadiknak 2   •   az ukran elnoki hivatal vezetojevel targyalt szijjarto 2   •   myanmar protestors getting permanent symbol of resistance tattoos   •   megegyeztek a tudosok arrol hogy 14 milliard eves az univerzum 3   •   az irani elnok meg tovabb szigoritana a nok fejkendoviselesi szabalyait   •   what international womens day means to this 15 year old stem advocate   •   see the full list of golden globes nominees   •   mar negy halottja van a rendkivuli spanyolorszagi havazasnak   •   izrael beengedi az uzemanyagot a gazai ovezetbe 2   •   sulycsokkento gyogyszerek kimondta a verdiktet az europai gyogyszerugynokseg a rakkockazatrol   •   a legrosszabbul rajtolo uszo dontott vilagcsucsot a duna arenaban   •   atomalku az eu elitel minden nuklearis megallapodasra valo kiserletet   •   fulke lehet hogy nagy marton szeretne kozertet vezetni igy feszult ossze a spar es a kormany   •   europai kampany indult a gyermekjogokert   •   kitepett fak kidontott villanyoszlopok oriasi karokat okozott a felhoszakadas a tuzoltok folyamatosan dolgoznak bekes varmegyeben 2   •   gyogyszeren es kolan elt a dan kapitany a kezi vb dontoje elott 2   •   lawmakers say kara murza case spotlights administrations shortfalls with political prisoners   •   beatrix hercegno elso gyerekevel terhes