Szijjártó elmondta a magyar-kínai megállapodások közül a legfontosabbakat

Csütörtökön tizennyolc megállapodást írt alá a magyar és a kínai fél Budapesten, ebből a legfontosabbnak nevezetteket ismertette a magyar külügyminiszter.
2024-05-09 20:10:57

2024-05-09 20:09:44

Bejelentették: jön az új kínai vasúti beruházás

18 megállapodást írt alá Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozójukon - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. Ide tartozik több vasúti beruházás, két új mezőgazdasági termék kapott exportengedélyt, illetve olajvezeték is épül Szerbia és Magyarország között.
2024-05-09 20:07:15

Újabb kínai cégek kerültek tiltólistára

A Biden-adminisztráció 37 kínai szervezetet vett fel a kereskedelmi korlátozásokat tartalmazó listájára, mivel tevékenységük ellentétes az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai érdekeivel. A kormány ezzel nehezíti az amerikai beszállítók számára az érintett szervezetekkel való kereskedelmet.
2024-05-09 19:07:00

Komoly feltételeket szabtak: csak így járőrözhetnek hazánkban a kínai rendőrök

Újabb fontos információk derültek ki a hamarosan Magyarországon járőröző kínai rendőrökkel kapcsolatban. Nemcsak nem intézkedhetnek majd magyar kollégák nélkül, de még bilincset sem használhatnak.
2024-05-09 18:07:24

2024-05-09 18:07:03

2024-05-09 18:06:33

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:12:10

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:11:53

Szijjártó Péter: Nagyra becsüljük a kínai béketörekvéseket és támogatjuk Kína béketervét - képek

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán tett közzé friss bejegyzést.
2024-05-09 15:09:21

Gulyás nem hiszi, hogy Tompos Márton momentumos politikussal szemben kínai rendőrök intézkedtek volna, de ha megtörtént, akkor ki kell vizsgálni

Mint mondta, Tompos szavahihetőségére nem lehet kristálypalotát építeni.
2024-05-09 13:11:05

Bencsik és az MTVA riportere is feltűnt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján, nem is okoztak csalódást (videóval)

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és Beregi Balázs, az MTVA riportere is feltűnik a China Global Television Network adásában.
2024-05-09 13:10:42

Gulyás nem hiszi, hogy Tompos Márton momentumos politikussal szemben kínai rendőrök intézkedtek volna, de ha megtörtént, akkor ki kell vizsgálni

Mint mondta, Tompos szavahihetőségére nem lehet kristálypalotát építeni.
2024-05-09 13:10:35

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét

A köztársasági elnök és a kínai államfő a Sándor-palotában tárgyaltak.
2024-05-09 13:09:22

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:25

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:06

Bencsik és az MTVA riportere is feltűnt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján, nem is okoztak csalódást

Bencsik András a Demokrata főszerkesztője és Beregi Balázs az MTVA riportere is feltűnik a China Global Television Network adásában.
2024-05-09 12:12:39

2024-05-09 12:11:55

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

Az Oroszlános Udvarban, katonai tiszteletadás mellett fogadták Hszi Csin-ping kínai államfőt.
2024-05-09 12:10:22

Tibeti zászlókitűzőkre vadásztak Budapesten a kínai aktivisták

Nagyon úgy tűnik.
2024-05-09 12:08:19

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

A hallépcső után, íme megépült az első gyíkhíd

A különleges átjárót nem egy természetvédelmi körzetben, hanem egy indiai nagyvárosában építették meg.
2020-12-04 22:35:04

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Gyenge orosz gazdaságot ütött meg a járvány, a vakcinában reménykedhetnek

A koronavírus abban is különbözik a korábbi évek nagyobb járványaitól, hogy ezúttal Nyugat- és Közép-Európában nem egzotikus, távoli országok híreiként olvashatunk az eseményekről, ezúttal mi vagyunk az egyik középpont. Cikksorozatunk első részében azt mutatjuk be, hogy Oroszország és Európa keleti határvidékének gazdaságára miként hatott a járvá...
2020-11-16 13:10:17

Plexifal választotta el a Mikulást a gyerekektől Connecticutban

Ez történik, ha egyszerre kell védekezni a koronavírussal szemben, és teljesíteni a gyerekek kívánságait.
2020-11-16 14:06:27

Debrecenben emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Főleg a keleti országrészben fekvő városokban nőtt a fertőzöttek száma.
2020-11-17 18:05:59

Debrecenben emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Főleg a keleti országrészben fekvő városokban nőtt a fertőzöttek száma.
2020-11-17 18:06:00

Nyugaton napos, keleten ködös lesz a szerda

Esőre nem kell számítani, de sokfelé lesz felhős az idő. Az OMSZ figyelmeztető előrejelzése szerint a köd főként a keleti tájakon megmaradhat napközben is.
2020-11-18 07:06:11

2020-11-18 07:06:12

Megjött a Volkswagen ID.3-re feltűnően hasonlító kínai klón

A távol-keleti autót első sorban taxinak szánják.
2020-11-18 15:09:35

Megjött a Volkswagen ID.3-re feltűnően hasonlító kínai klón

A távol-keleti autót első sorban taxinak szánják.
2020-11-18 15:09:37

Megjött a Volkswagen ID.3-ra feltűnően hasonlító kínai klón

A távol-keleti autót első sorban taxinak szánják.
2020-11-18 18:06:35

Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok, de fő kérdés, hogy lesz-e hova

Az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság bejelentette, az USA-ban ismét repülhetnek a Boeing 737 MAX gépek. A chicagói központú cég büszkeségének számító MAX-okat az után parancsolták világszerte földre, hogy két balesetben 346 ember vesztette életét. A fő kérdés az maradt, hogy a Covid–19-járvány miatti válság idején ki akar még MAX-ot venni, illetve ho...
2020-11-19 17:05:46

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 21:09:18

2020-11-19 21:09:19

Fontos jogszabályok 2021-re a magyar Országgyűlésben, kapunyitás a Távol-Keleten

Ezek voltak a hét legfontosabb gazdasági hírei.
2020-11-22 07:09:54

Deutsch Tamás: Sem a keleti, sem a nyugati önkényből nem kérünk

A keretköltségvetéssel kapcsolatban kijelentette, „lesz megegyezés, bármennyire harcoskodnak most sokan”.
2020-11-22 09:07:21

Jürgen Klopp nem adja fel a harcot a Premier League vezetőivel szemben

A Liverpool menedzsere szerint még a karácsonyi időszak előtt változtatni kell a csereszabályon.
2020-11-22 11:07:47

Ez a mutáció okozhatja a koronavírus vesztét

Sokkal sérülékenyebbé vált a készülő vakcinákkal szemben.
2020-11-22 16:06:06

Hiába lesz az övék a legjobb motor, a McLarenre nehéz 2021 várhat

James Key technikai igazgató elmondta, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a csapatnak.
2020-11-22 19:06:06

Több koronavírus elleni vakcina is az engedélyeztetési folyamat harmadik, vagyis a tömeges tesztelés fázisában jár a világban

Az eddigi eredmények alapján az oltások hatásosak lesznek a koronavírussal szemben.
2020-11-23 08:06:01

Most érkezett: az Oxfordi Egyetem vakcinája 70 százalékos védettséget ad a koronavírussal szemben

Ez az, amelyikből a magyar kormány 5 millió adagra szerződött le korábban. A Moderna és a Pfizer fejlesztései bőven 90 százalékos hatékonyságúak.
2020-11-23 08:06:07

2020-11-23 08:06:08

Videót küldött fel a Mariana-árok mélyéről egy kínai tengeralattjáró

Új kínai tengeralattjáró merült legénységével együtt a tenger legmélyére, a nyugat-csendes-óceáni Mariana-árokba.
2020-11-23 09:06:03

Videót küldött fel a Mariana-árok mélyéről egy kínai tengeralattjáró

Új kínai tengeralattjáró merült legénységével együtt a tenger legmélyére, a nyugat-csendes-óceáni Mariana-árokba.
2020-11-23 09:06:05

Házhoz jön az Amalfi-part szépsége ezzel a virtuális túrával

Ha már nagyon szükségünk van egy kis utazási élményre, és az angol nyelv sem probléma, ezt a virtuális túrát nekünk találták ki.
2020-11-23 17:05:53

Tizenhárom hónapig tartja távol a turistákat a terrorveszély

A turizmus mértékét és irányát is befolyásolja a fenyegetettség.
2020-11-23 18:06:05

Elindult a Holdra a kínai szonda

Amennyiben sikerrel jár, Kína lesz a harmadik ország, amely mintákat tudott venni a Hold felszínéről a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat követően.
2020-11-24 05:07:18

Trump is jóváhagyta, Biden átveheti az elnökséget

Az elnökválasztás után megindult a hatalom átadásának hivatalos eljárása az Egyesült Államokban.
2020-11-24 06:06:59

Elindult a Holdra a kínai szonda

Amennyiben sikerrel jár, Kína lesz a harmadik ország, amely mintákat tudott venni a Hold felszínéről a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat követően.
2020-11-24 07:05:55

Trump is jóváhagyta, Biden átveheti az elnökséget

Az elnökválasztás után megindult a hatalom átadásának hivatalos eljárása az Egyesült Államokban.
2020-11-24 07:05:56

Több száz turista csúszkált a jeges, havas kínai nagy falon ? videó

Alig tudtak haladni a meredeken részeken. Mivel a fal műemlék, nem használhatnak vegyszereket a jégtelenítésre.
2020-11-24 08:06:03

Rejtélyes fémtárgyra bukkant egy helikopter a utah-i sivatagban

A vörös sziklák között egy 3,6 méter magas fémobjektumot találtak, senki nem tudja, hogy került oda.
2020-11-24 13:05:59

Trump is jóváhagyta, Biden átveheti az elnökséget

Az elnökválasztás után megindult a hatalom átadásának hivatalos eljárása az Egyesült Államokban.
2020-11-24 14:05:56

Hiába a szigorú korlátozások, Szlovéniában nem lassul a járvány terjedése

A szlovén kormány szigorú büntetések bevezetését kezdeményezi a járványügyi intézkedések megsértőivel szemben. Zágrábban tömeges koronavírus-tesztelésről döntöttek, miután a városban a 24 óra alatt elvégzett 1200 teszt harmada pozitív lett.
2020-11-24 15:06:10

A szemben és a köröm alatt is lehet rejtett melanóma

A melanoma gyorsan növekvő daganat, így különösen fontos a korai felismerés.
2020-11-24 16:06:13

Lapátkerekes gőzhajó roncsát találták meg a Balti-tengeren

A roncsot 27 méteres mélységben találták meg, a gőzös 1849. július 22-én éjszaka süllyedt el.
2020-11-24 17:05:57

Magyarországtól távol, diaszpórában élő magyar fiataloknak indul ösztöndíjprogram

A program célja, hogy megerősítsék ezen fiatalok kötődését Magyarországhoz - mondta Szijjártó Péter.
2020-11-24 18:05:55

Hiába a szigorú korlátozások, Szlovéniában nem lassul a járvány terjedése

A szlovén kormány szigorú büntetések bevezetését kezdeményezi a járványügyi intézkedések megsértőivel szemben. Zágrábban tömeges koronavírus-tesztelésről döntöttek, miután a városban a 24 óra alatt elvégzett 1200 teszt harmada pozitív lett.
2020-11-24 20:06:17

Trump idén is megkegyelmezett két pulykának a hálaadás alkalmából

Viszont az ünnepségen egy szót sem szólt a hatalomátadás folyamatáról.
2020-11-24 21:06:05

Bombák, csókok, szaltók ? Keleti Ágnes kalandos élete

Lebilincselő könyv jelent meg a lassan 100 éves Keleti Ágnesről Keleti 100 – Mert szeretek élni címmel Dávid Sándor és Dobor Dezső tollából.
2020-11-25 06:06:26

Olaszország közel-keleti háborús dokumentumfilmet nevez az Oscar-díjra

Gianfranco Rosi Notturno című alkotását küldi versenybe Olaszország a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért.
2020-11-25 08:06:01

A megújuló energiaforrások a tárolás megoldatlansága miatt nem képesek önmagukban biztosítani a villamosenergia-ellátást

Azokban az országokban, ahol az atomerőműveket bezárták, már most is nagyon súlyos következményekkel kell szembenézni.
2020-11-25 08:06:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nincs erre jobb szovegunk a rendorseg szerint nem kovetett el buncselekmenyt muller cecilia 3   •   pgrikibubsubtlfsuhre   •   hasznAAAAAltautAAAAL   •   eichengreen miert vesziti el a versenyt europa az egyesult allamokkal szemben   •   egy honapon belul elerheti az otmillios atoltottsagot spanyolorszag   •   hosszabb eltiltast kapott a magyar valogatott kulcsjatekosa a premier league ben   •   ha szennyezett a viz akkor is belemegyek a magyar versenyzo nem ker egy olimpiai duatlonbol   •   osszeomlott egy negyemeletes haz egyiptomban tobben meghaltak   •   zelenszkij komoly lepeseket surget   •   telex a kutyapart gyozott a xii keruleti elovalasztason   •   ennyi reklamido jut a kozteveben az ep valasztasra listat allito partoknak   •   bravuros fradi gyozelem a noi kezi bajnokok ligajaban   •   biden and democrats run up against relentless conservative power 2   •   narancssarga kodbe borult athen elkepeszto a latvany fotok 3   •   barcelonatol liverpoolig irigykedve figyelik a nemet alvovaros csodajat   •   egy 39 eves no a koronavirus legfiatalabb aldozata   •   maga ala temetett a sar egy izlandi varost video   •   trump names 2 lawyers to impeachment defense team   •   cafolja fekete gyort a dk a hataron tuli magyarok ugyeben   •   rejtett kamera buktatta le az elnoki kegyelmet kapott k endret hamis vallomasra probalta ravenni a pedofil igazgato aldozatat 2   •   videon ahogy egy haromfos banda kifoszt egy ferfit a kaposvari vasutallomason   •   eletveszelyes a helyzet lezartak a normafat   •   e harom jarmu valamelyikevel a holdon fognak csapatni a nasa artemis v urhajosai fotok   •   erzsebet nem azert lett kiralyno hogy lemondjon 2   •   kulonleges elmeny tina turner borebe bujni budapesti emlekkoncerttel tisztelegnek a rocknagyi elott   •   how biden anchored his first 100 days on two simple principles   •   why bidens immigration plan may be risky for democrats   •   nagypenteken is volt dolguk a balatoni vizimentoknek 2   •   semjen zsolt inkabb nem kommentalja a szajer ugyet   •   muller cecilia elmondta mire kell figyelnie annak aki megkapja a vedooltast 3   •   1814 ota nem volt pelda arra ami most a capitoliumnal tortenik   •   csďż˝zlikďż˝szďż˝tďż   •   winter olympics nhl will not send players to beijing   •   polyak lilla es gomori andras mate imadnak hetkoznapi eletet elni kanadaban meg autonk sincs 2   •   focigyilkos is volt a stasi rettegett vezetoje   •   ket nap alatt ket forditast mutatott be fucsovics marton   •   mike grier becomes first black general manager in nhl history   •   toroczkai laszlo schadl gyorgy szulei evtizedeken at a kommunista titkosszolgalatok alkalmazasaban alltak   •   legalizaltak a varazsgombat detroitban   •   karvediat   •   Ru00e9kasit   •   o az igazi jackpotmagnes zsinorban haromszor utotte meg a fonyeremenyt egy ferfi a jatekgepen egy ejszaka alatt meggazdagodott   •   olyan nagy a baj oroszorszagban az ukran drontamadasok miatt hogy belaruszhoz kellett fordulniuk segitsegert   •   sorra nyilnak a furdok punkosdkor tamadhat fel a magyar turizmus 2   •   erdogan a hamasz vezetojevel targyalt isztambulban   •   varatlanul izgalmas androidos telefont adhat ki a google 2   •   megvan az idei pride felvonulas idopontja   •   eletveszelyesse valt ezert lezartak az orszag egyik legnepszerubb kirandulohelyet   •   uganda election bobi wine fearful for life after museveni win 2   •   som krisztian az uj parjarol vilageletemben huseges voltam nem miatta ment tonkre a hazassagunk edinaval