A keddi tömeges fenyegetések után újabb két iskola felrobbantásával fenyegetőznek Szlovákiában

Haza kellett küldeni a diákokat csütörtökön két besztercebányai iskolából, miután bombafenyegetés érte az intézményeket. A Parameter szerint a Andrej Sládkovič Gimnáziumnak és a Jozef Murgaš Ipari Szakközépiskolának címeztek fenyegető e-mailt. A lap kiemeli, hogy néhány nap alatt ez már a sokadik olyan eset Szlovákiában, amikor iskolák felrobbantásával fenyegeztőztek. Kedden több mint 1500 intézmény kapott hasonló e-mailt, köztük óvodák, általános- és középiskolák is. Az épületek átvizsgálása során sehol nem találtak robbanószert, ennek ellenére a mostani fenyegetéseket is komolyan veszik a ha...
2024-05-09 17:09:01

Egy nappal a lövöldözés után megpróbált valaki betörni Drake luxusvillájába

Letartóztattak egy férfit, aki megpróbált bejutni Drake torontói villájába. Az eset mindössze egy nappal azután történt, hogy a kanadai rapper egyik biztonságiőre súlyosan megsérült az épület előtt kialakult lövöldözésben.
2024-05-09 17:06:39

2024-05-09 17:06:12

Kibertámadás volt Szlovákiában, tömeges bombafenyegetések érkeztek

Inkább "kibertámadás", mint valódi fenyegetés volt Szlovákiában az a kedden kezdődött incidens, amelyben több mint 1500 intézmény - főleg iskolák - bombafenyegetést tartalmazó e-mailt kaptak - közölte a szlovák országos rendőr-főkapitányság.
2024-05-08 20:06:41

Leállítják az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának gyártását, nem lehet többé beadni

Az AstraZeneca neve a koronavírus-járvány kapcsán lett igazán széles körben ismert, miután megjelent a piacon a cég kórokozó elleni saját fejlesztésű védőoltása. A vállalat nemrég úgy döntött, világszerte kivonja a forgalomból a készítményt.
2024-05-08 19:11:23

2024-05-08 19:10:51

Vészhelyzetet hirdettek Pakisztánban

A pakisztáni kormány vészhelyzetet hirdetett ki amiatt, hogy az országban 26 millió iskoláskorú gyerek kimarad az oktatásból, ami a legtöbb a világon - közölte szerdán Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök.
2024-05-08 19:08:12

Leállítják az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának gyártását, nem lehet többé beadni

Az AstraZeneca neve a koronavírus-járvány kapcsán lett igazán széles körben ismert, miután megjelent a piacon a cég kórokozó ellen való saját fejlesztésű védőoltása. A vállalat nemrég úgy döntött, világszerte kivonja a forgalomból a készítményt.
2024-05-08 17:10:13

2024-05-08 17:09:53

Újabb bombariadót rendeltek el Szlovákiában

Bombafenyegetés érte a bankokat Szlovákiában
2024-05-07 12:09:45

Ismerős? A ValóVilág 12 egyik játékosát már az Éjjel-Nappal Budapestben is láthattuk

Az előző évad győztese, Kriszti is feltűnt az RTL fikciós realitysorozatában, de nem ez motiválta VV Kikidit abban, hogy idén kipróbálja magát a villában.
2024-05-06 11:07:56

2024-05-06 11:07:42

Miért van ennyi medvetámadás Szlovákiában?

2024-05-05 17:06:49

Hamarosan megközelítheti a járvány előttit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma

A koronavírus-járvány óta sokszorosára nőtt a forgalom.
2024-05-01 19:07:26

Közös műsorral térnek vissza az Éjjel-nappal Budapest sztárjai

Kamarás Norbert és Király Peti nagy dobásra készülnek! Az Éjjel-nappal Budapest című sorozatból megismert két barát közös projektbe kezdett.
2024-04-29 22:06:36

2024-04-29 22:06:09

Az ENSZ emberi jogi főbiztosának jelentése: meztelen, megkötözött holttesteket találtak a gázai tömegsírban

Újabb háborús bűncselekményre adnak okot azok a bizonyítékok, amelyeket a pár nappal ezelőtt feltárt gázai Hán Júniszban található Nasszer kórház területén lévő tömegsírokban találtak.
2024-04-24 12:06:45

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:01:10

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:01:11

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:01:12

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:14:23

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:14:25

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:14:26

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:14:27

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:14:40

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:14:43

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:14:44

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:14:45

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:15:34

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:15:36

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:16:21

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:16:22

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:16:23

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:16:54

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:16:57

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:16:58

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:16:59

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:18:02

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:18:05

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:18:06

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:18:07

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:18:47

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:18:50

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:18:51

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:18:52

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:19:09

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:19:12

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:19:13

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:19:14

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:19:22

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:19:24

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:19:25

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:19:26

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:19:33

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:43

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:19:44

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:19:45

COVID19 mentőakció

Cégünk mentőakciót hirdet azok számára, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, akár alkalmazotti státuszról, akár vállalkozásról van szó. Nem alkalmazotti státuszt és NEM szak-/betanított-/segédmunkát kínálunk! Üzleti jellegű a kínálat, azonban számlaképesség nem szükséges. Home office-ban, azaz otthon végezhető. Aki élni kíván a lehetőséggel, keressen telefonon, vagy látogassa meg a weboldalam Hírek, információk menüpontját! Rejtett/privát számról nem fogadok hívást! +36307778858 http://bevetelnapsutesbol.hu/hirek-informaciok
2020-06-23 22:20:33

Szlávik János: Nem zárható ki, hogy a koronavírus még jövőre is egész évben is velünk marad

2021 őszén még korlátozásokra lehet szükség. Ő azt a vakcinát választaná, amely legelőször itt lesz.
2020-12-22 22:08:24

Már több mint 300 ezren regisztráltak koronavírus-oltásra Magyarországon

5500 adag érkezik a Pfizer/BioNTech vakcinájából, a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg a koronavírusos betegeket kezelők oltását.
2020-12-22 22:08:24

A járvány alatt pofátlanul utazgattak a sztárok, semmibe véve a korlátozásokat

Kim Kardashian privát szigeten ünnepelte a születésnapját, Ben Affleck idős édesanyjához utazott, de maszkot nem viselt, Madonna Londonból New Yorkba ment egy halaszthatatlan születésnapi bulira.
2020-12-20 22:06:28

Fokozatos ellenőrzés alá kerülhet a koronvírus-járvány 2021-ben

Nagyon valószínű, hogy folytatódhat a régi életünk, de továbbra is be kell tartanunk a higiéniát és a távolságtartást.
2020-11-26 22:05:53

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   szlovakiaban ujabb 40 nappal meghosszabbitottak koronavirus jarvany miatti veszhelyzetet   •   ezer liter tejet akartak lopni a tartalykocsibol aztan jott a bukta 2   •   60 ezerbe faj a vilag legdragabb sult krumplija 2   •   fejek hullanak a boeingnel belebukott a botranyba a vezerigazgato is   •   egesz europaban csak itt van edes szarvasgomba   •   ujabb bizonyitek hogy kutya es ember mar tizezer eve egyutt vandorol   •   nagy a baj megszolalt a vizmuvek a reggeli csotoresrol napokig maradhat a kaosz budapesten 3   •   eltorlik a 14 napos karantent a magyarorszagrol erkezoknek romaniaban 2   •   an argentine judge recognizes gender abuse suffered for years by 20 nuns in a breakthrough ruling   •   megszolalt egy szakerto az oltas mellett ennek koszonheto hogy kezelhetobb a negyedik hullam   •   mar kozel 44 ezren haltak meg nemetorszagban koronavirusban 2   •   nepszava a korhazi tartozasok rendezesere keszul a kormany azonban a kifizetetlen szamlak osszege havi 20 milliarddal no   •   minden amit tudni akart de sosem merte megkerdezni a nav tol kiprobaltuk orult jo az adohatosag telefonos applikacioja 2   •   megmutottek szephalmi juliskat igy erzi most magat   •   a bangladesi ikrek mutetsorozatanak vegso nagy allomasan van tul a magyar orvoscsapat   •   japan to hold first joint air force exercises with philippines in sign of closer defense ties 2   •   felfuggesztett foghazbuntetesre iteltek a motorost halalra gazolo mentoauto soforjet 2   •   kesnek az oltasok olaszorszagban 2   •   4mecoptioncomcontent   •   sulyos az emberek egeszseget es ellatasat veszelyezteto bajra figyelmeztetnek magyar orvosok itt a mellbevago 12 pont 2   •   ujabb mentoakcio indul az izraelben rekedt magyarokert 2   •   dr dre egyenesen a studioba ment a korhazbol   •   tornadok tombolnak tenessee allamban brutalis a pusztitas   •   megtort az evtizedes atok nemet bajnok lett a bayer leverkusen video   •   lmp a kormany bizonyitsa be hogy a foldrengesek nem veszelyeztetik paks ii t   •   dresch mihaly eletmudijat kapott a fono dijatado galajan   •   25 eves salma hayek felejthetetlen erotikus tanca   •   fucsovics marton legyozhetetlen volt bukarestben palyafutasa masodik atp trofeajat nyerte   •   braziliaban is gyartjak mar az astrazeneca vakcinajat 3   •   elbukott zelenszkij ketsegbeesett terve   •   Ramakrishnan   •   a nemzetkozi utalasok uj korszakat hozhatja el a ket fizetesi bajnok osszefogasa   •   pirosra valtott a lampa a rendorok is alig tudtak szamolni hanyan hajtottak at rajta video   •   interest rates how the bank of englands decision affects you and your money   •   56 ban volt utoljara ilyen szilveszterunk   •   afghanistan taliban flag raised above border crossing with pakistan   •   a matraban havazott de a verszilvafak azert viragoznak 2   •   dramaian csokkent a malna termoterulete   •   kinai hidegzuhany kelet europaban magyarorszag a kivetel   •   hatalmas tuz utott ki az argentin motogp palyan video   •   szuksegallapot washingtonban fegyveres szelsosegesek tuntetesere szamitanak   •   viccnek indult a kecske chat megis nagy sikere lett   •   mom loses son to addiction tells story for others   •   spectacular maxwell de villiers blast rcb to win over morgans kkr   •   legnagyobb rivalisa fiaval jatszott nagy sikere utan az nfl sztar   •   szexelt a rabizott gyerekkel egy szocialis munkas az egyesult allamokban   •   axente vanessa furdoruhaban villantotta meg fantasztikus testet fotok   •   ketyeg az ora hamiltonnal ha huzza az idot szakithat vele a mercedes   •   parragh laszlo a magantulajdont is korlatozhatja az uj versenytorveny de ez nemzetbiztonsagi erdek   •   a vilag legismertebb zeneszei kernek vedelmet a mesterseges intelligencia ellen 2