Jól megnyomta az állami támogatás az új elektromos autók számát

Rekordokat döntögetnek az elektromosautó-eladások idén. Több mint 6700-at helyeztek forgalomba az első négy hónapban, ennek nagy része az állami támogatásnak köszönhető.
2024-05-09 16:11:19

2024-05-09 16:10:37

Ez a 10 legnagyobb akkumulátorral rendelkező elektromos autó

Az elektromos autók terén tényleg számít a méret, ugyanis az akkumulátor kapacitásától függ a hatótávolság. Nézzük, melyik a 10 legnagyobb kapacitású járgány jelenleg forgalomban.
2024-05-08 15:06:38

2024-05-08 15:05:58

Elárasztották Európa kikötőit a kínai autók, valamelyik több mint egy éve áll ott

Nemrég jelentek meg az első jelentések azzal kapcsolatban, hogy a legnagyobb európai kikötőket elárasztották a kínai autók, és a logisztikai kapacitások hiányában, valamint az elektromos autók iránti lassuló kereslet következtében ezek akár másfél évig tömegével állnak a kikötőkben. Most a nyugat-európai sajtó ismét elővette a témát, így pontosabb képet kapunk róla, hogy mi a helyzet a kikötőkben.
2024-05-07 16:06:59

Öt éven belül szinte teljesen kihalhatnak a kézi váltós új autók

Alig több mint tíz év alatt, akárcsak a tekerőablakos kocsik, az ilyen autók is lényegében teljesen eltűnhetnek a kínálatból.
2024-05-07 14:13:52

Öt éven belül szinte teljesen kihalhatnak a kézi váltós új autók

Alig több mint tíz év alatt, akárcsak a tekerőablakos kocsik, az ilyen autók is lényegében teljesen eltűnhetnek a kínálatból.
2024-05-07 14:13:15

15 százalékkal olcsóbbak ma az új autók, mint egy éve

Csökkentek az árak, sok új autót adtak el.
2024-05-06 10:06:23

15 százalékkal olcsóbbak ma az új autók, mint egy éve

Csökkentek az árak, sok új autót adtak el.
2024-05-06 10:05:59

Az elektromos autók, avagy a benzines és dízeles kocsik hibásodnak meg gyakrabban? Kiderült a válasz a nagy kérdésre

Vajon az e-autók kevésbé hajlamosak a meghibásodásokra, mint a belső égésű motorosak? Az e-autók regisztrációs adatainak növekedése és a megfelelő, rendelkezésre álló adatbázis már lehetővé teszi, hogy releváns választ kapjunk a nagy kérdésre.
2024-05-05 10:06:26

2024-05-05 10:06:10

Drágák a külföldi használt autók, inkább a hazai kínálatból válogatnak a magyarok

Ennyi autót hoznak most be külföldről.
2024-05-03 16:09:37

Autók tucatjai zuhantak a mélybe: legalább 36 ember meghalt, amikor beomlott egy autópálya Kínában

Szerdán az ítéletidő miatt Hongkong közelében megrongálódott egy autópálya, amely egy szakaszon beomlott, s autók sokasága zuhant a mélybe,
2024-05-02 08:07:05

2024-05-02 08:06:28

2024-05-02 08:06:11

50 százalékos védővámmal fékezhetné csak meg az EU az olcsó kínai e-autók dömpingjét

Heteken belül lezárul az Unió vizsgálata, amelyet a kínai elektromosautó-gyártók állami támogatása miatt indítottak. Egy friss elemzés 15-30 százalékos védővám kivetésére számít, ami a dokumentum szerint még mindig nem lesz elég az európai piac megvédésére.
2024-04-29 13:10:24

2024-04-29 13:09:10

Amikor a sci-fi valósággá válik: közelebb vannak a repülő autók, mint gondolnánk

Néhány évvel ezelőtt még a mesterséges intelligenciára is úgy gondoltunk, mint a jövő technológiája, amely csak hosszú évek múltán fog testet ölteni, erre most már a mindennapok része az AI. Hasonlóan futurisztikus koncepció a repülő autó, amely a sci-fi műfaj visszatérő eleme évtizedek óta. Azonban nem is vagyunk olyan messze ettől a jövőtől, mint gondolnánk, sőt, a repülő autók már itt vannak, hiszen több tucat vállalat fejleszti őket világszerte.
2024-04-22 15:06:59

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:01:12

Autókölcsönzés 17. kerület https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet

Autókölcsönzés 17. kerület +36 70 201 4900 Autóbérlés Pestlőrinc, Pestszentimre, Bélatelep, Ferihegy, Rendessytelep, Halmierdő. https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet Autóbérlés hosszú távra XVII. kerület Autóbérlés XVII. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 5000 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:01:12

Olcsó autóbérlés XIV. kerület - https://autoberlesxivkerulet.blog.hu/

Olcsó autóbérlés XIV. kerület +36 70 201 49 00 Rent a car in Zugló https://autoberlesxivkerulet.blog.hu/ Bérautó XIV. kerület vonzáskörzetében olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igényelheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet luxusautót esküvőre is!
2020-06-23 22:01:13

Olcsó autóbérlés Budapest https://autoberlesbudapest1.com

Olcsó autóbérlés Budapest +36 70 201 49 00. Autóbérlés Budapesten olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, bérautó gyorsan. https://autoberlesbudapest1.com Autókölcsönzés, személyautó bérlés, havi autóbérlés, napi autókölcsönzés.
2020-06-23 22:14:26

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/

Rossorent autókölcsönző 16. kerület +36 70 201 4900 Autókölcsönzés Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld, Sashalom, Rákosszentmihály. https://autokolcsonzo16kerulet.iwk.hu/ Autóbérlés hosszú távra XVI. kerület Autóbérlés XVI. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:18:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   R   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   szigoritjak a behozott autok honositasat 2   •   dobbenetes felvetelen az ot embereletet kovetelo mindszenti baleset 2   •   egy lelkesz bergyilkosoknak fizetett hogy megoljek lanya udvarlojat   •   meztelen kepek es kinos informaciok jelenhetnek meg michael jacksonrol mindent megtesz a bunugyi aktakert ket ferfi akik szerint gyermekkent molesztalta oket a vilagsztar 2   •   cserpes laura maris tavozik az azsia expressztol bikinis fotoval bucsuzott az enekesno   •   jovahagyta az ep valasztas szavazolapjainak mintajat a nemzeti valasztasi bizottsag   •   energiaspiral 3   •   felugrott a no a tokeletes fotohoz ami utana tortent arra nincsenek szavak video   •   kemenyen nekiment az amerikai donteshozoknak a hamasz   •   hasba szurta a mostohaapjat egy ferfi nyiregyhazan   •   nagyot nott a foglalkoztatottak szama novemberben 2   •   six russian planes destroyed by drones says ukraine   •   toroltek a 2022 es bajnoksagot donald trump golfpalyajan   •   ipa buza vagy stout milyen legyen az idei ev orszag sore aprilis 19 ig meg eldonthetjuk 2   •   bianca censori szulei utaljak kanye westet aposa lapatra tenne a rappert   •   ujabb autoipari beruhazast jelentett be szijjarto   •   halalos autosuldozes magyar embercsempeszeket kaptak el horvatorszagban   •   molnar csaba durvan kiakadt magyar peterre a heten mar sokadik alkalommal tulajdonkeppen lehulyezte dobrev klarat   •   karacsony gergelyt is beoltottak koronavirus elleni vakcinaval   •   amerikai politikus szallt bele magyarorszagba orban balazs azonnal reagalt   •   kilenc napig nem ettek a melyben rekedt kinai banyaszok   •   korhazba kerult a kiralyne 2   •   panellakas belteri pallotokos ajtobeepites panellakas ajtocsere 19   •   ha szabadul vegrehajtja szornyu tervet megszolalt a szakerto a miskolci kamaszrol aki lovoldozni akart egy iskolaban   •   trump impeached for inciting us capitol riot   •   a netezok kiborultak egy par nem akar sokat kolteni ezert csak vizet szolgalnak fel az eskuvojukon   •   egy hetvege alatt akar egymillio ember is beolthato idehaza   •   cukisag kimaxolva a ket hegymaszo corgi es kalandor tarsaik   •   letort faagak as arokba csuszott autok hetfon az onos eso miatt a tuzoltokat osszesen 305 helyszinre riasztottak   •   ujra riasztast kaptak a gripenek   •   feldolgozhatatlan tragedia oteves testvere lott agyon egy egyeves gyermeket   •   az osszes fotoriporter tavozik az indextol   •   kozelit az ordog ustokose mar feltunt az egbolton   •   egy ketszintes csaladi hazban csaptak fel a langok nagykovacsiban itt van minden amit tudni lehet 3   •   schadl gyorgynek most a balatoni villaja miatt kellett megjelennie a birosagon   •   megjosolta a 2008 as osszeomlast de most bocsanatot kert gratulalt annak aki nem ra hallgatott   •   kosa lajos nemcsak karsai daniellel de az alkotmanyjogasz sorstarsaival is talalkozik   •   orban balazsnak nem szamit ha bilincsben van andrew tate csak dicserje magyarorszagot   •   az astrazeneca cafolja hogy lemondta volna a mai brusszeli targyalast   •   sharktankindiaseason   •   az osztrak lavina osszes eltuntje elve elokerult   •   az iphone 13 kijelzoje alatt terhet vissza a touch id 2   •   tusk a haboru valos veszely es europa nem all keszen   •   eldolt mindket jelolt szerint lesz ellenzeki elovalasztas az v keruletben 2   •   bombafenyegetes miatt riasztottak a gripeneket 2   •   igazi nyari ido lesz 31 fok is lehet vasarnap   •   tobb rendort akarnak a migransok szilveszteri pusztitasa utan becsben   •   mar biztosnak tunik hol folytatja a karrierjet kylian mbappe   •   nyolcvanezren takaritjak a havat moszkvaban   •   a real madrid veresegei fizettek legjobban tavaly