Gyorsan túladott az erzsébetvárosi önkormányzattól vett lakásain a Gyurcsány politikusának neje

A Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat korábban két lakást is eladott a Gyurcsány-párti Nagypál Anikónak.
2024-05-09 18:09:24

Pornográf tartalom és alpári beszéd miatt panaszolták be a TV2 két műsorát, de az NMHH szerint nincs itt semmi látnivaló

Egy néző az M4 Sportot is bepanaszolta, mert szerinte a műsorvezető negatív megjegyzést tett a kezdőrúgást elvégző nő korára.
2024-05-09 17:12:45

Lakossági fórumot tart Józsefváros az ingatlankisajátítások miatt

A parlament 2024. április 30-án elfogadta a Józsefvárosi Önkormányzat épületeinek kisajátításáról szóló törvényt. Ennek értelmében a magyar állam 10 épületet sajátít ki a Diószegi utcában és a környékén. Ezeknek az épületeknek a helyén létesül majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárképző központja. A döntés okán május 23-án a Józsefvárosi Önkormányzat lakossági tájékoztató fórumot tart a törvény végrehajtásával kapcsolatos terveiről - olvasható a kerület honlapján.
2024-05-09 17:07:58

Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

4600 okostelefont működtetett egyszerre egy kínai csaló

Egy speciális szoftverrel telefonok garmadáját használta egyszerre egy kínai férfi, hogy így generáljon mesterséges aktivitást videókhoz. A büntetése 15 hónap börtön lett, pénzbírsággal együtt.
2024-05-08 20:11:22

2024-05-08 20:11:13

Új csalás terjed az autósok körében, egyre többen próbálkoznak ezzel a trükkel

A becsületes autósok a legnagyobb vesztesek.
2024-05-08 14:10:30

Jelentős értékű lopással vádolnak egy amerikai katonát Oroszországban

Július 2-ig őrizetben marad az az amerikai katona, akit jelentős vagyoni kárt okozó lopással vádolnak Oroszországban. Gordon Black még május elején Vlagyivosztokban került őrizetbe.  Az orosz belügyminisztérium kedden közölte, hogy egy 32 éves nő feljelentést tett a 34 éves gyanúsított ellen. A férfi és a nő korábban Dél-Koreában találkozott. Az amerikai katona azért utazott Vlagyivosztokba, hogy a nőt meglátogassa, de összevesztek, és a nő később feljelentést tett a rendőrségen, pénzlopással vádolva a férfit. Az amerikai katonát egy helyi szállodában tartóztatták le, miután repülőjegyet válto...
2024-05-08 09:07:58

Pesterzsébet polgármesterjelöltje is feljelentést tett plakátrongálás miatt

A DK-MSZP-Párbeszéd közleményben tájékoztatott.
2024-05-07 18:09:15

Pesterzsébet polgármesterjelöltje is feljelentést tett plakátrongálás miatt

A DK-MSZP-Párbeszéd közleményben tájékoztatott.
2024-05-07 18:07:16

Súlyos rongálás Ózdon: letépték, majd fel is gyújtották a fideszes jelöltek plakátjait

A párt helyi szervezete feljelentést tett az ügyben.
2024-05-06 11:11:23

Súlyos rongálás Ózdon: letépték, majd fel is gyújtották a fideszes jelöltek plakátjait

A párt helyi szervezete feljelentést tett az ügyben.
2024-05-06 11:08:59

Felgyújtották a Fidesz választási plakátjait Ózdon

A párt feljelentést tett.
2024-05-06 10:10:07

Felgyújtották a Fidesz választási plakátjait Ózdon

A párt feljelentést tett.
2024-05-06 10:09:55

Elszállóban az olajhatalom költségvetési hiánya

Szaúd-Arábia már a hatodik egymást követő negyedévben jelentett költségvetési hiányt, mivel a tőkekiadásokra és más területekre fordított kiadások növekedése meghaladta a bevételek növekedését.
2024-05-06 10:07:11

Így is lehet? A testvére helyett akart levizsgázni egy férfi Kecskeméten

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolt vádemelést egy testvérpár ellen. Egy férfi az öccse helyett szerette volna letenni a motorkerékpár-vizsgát Kecskeméten.
2024-05-06 09:06:38

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:45

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

Így díszítették fel idén karácsonyra a Fehér Házat - fotók

Elkészítették mézeskalácsból a Fehér Ház kicsinyített mását is, amely 180 kilót nyom.
2020-11-30 22:05:53

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

A hallépcső után, íme megépült az első gyíkhíd

A különleges átjárót nem egy természetvédelmi körzetben, hanem egy indiai nagyvárosában építették meg.
2020-12-04 22:35:04

Rossz hírt közölt Demcsák Zsuzsa

Egymillió forintot veszített a csapat.
2020-12-02 22:06:10

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Erdogan követel és fenyeget Ciprus ügyében

Kétállami megoldásra van szükség a megosztott Cipruson - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap az egyedül Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban tett látogatásán.
2020-11-15 20:14:00

6 éves gyerekek rajzai alapján kerestek egy autóst

A kis szemtanúk készítették a rendőrségnek a helyszínrajzokat.
2020-11-15 20:15:40

Erdogan követel és fenyeget Ciprus ügyében

Kétállami megoldásra van szükség a megosztott Cipruson - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap az egyedül Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban tett látogatásán.
2020-11-16 02:10:16

Méregzsák: megérkezett a 300 lóerős új Audi SQ2

A felfrissített sportos kompakt divatterepjáró kevesebb mint 5 másodperc alatt tudja le a 0–100-as sprintet.
2020-11-17 16:06:52

Méregzsák: megérkezett a 300 lóerős új Audi SQ2

A felfrissített sportos kompakt divatterepjáró kevesebb mint 5 másodperc alatt tudja le a 0–100-as sprintet.
2020-11-17 16:06:54

A Twitter is lemásolta a Snapchat funkcióját, jönnek az önmegsemmisítő bejegyzések

Az év eleje óta teszteli a Twitter a Fleets nevű funkcióját, ami lehetővé teszi, hogy egy megosztott bejegyzés 24 óra után automatikusan törlődjön. Most mindenki számára elérhetővé tették az újdonságot.
2020-11-17 19:06:23

2020-11-17 19:06:24

Nyolc tönkrement életet és három háztartást menedzsel

A Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának szakmai vezetője Toszeczky Renáta szociális munkás. Feladata, hogy a prostitúcióból vagy a rabszolgasorból kimenekített áldozatok újra láthatóvá váljanak a társadalom számára. Irodája nincsen, egyedül tartja a lelket két shelter, vagyis két védett ház lakóiban. Róla forgatott dokumentumfilmet Schwechtje Mihály Védelem alatt c...
2020-11-17 19:06:24

Ki az, aki megvesz egy lopott Picassót? ? Interjú Noah Charney-val, az eltűnt remekművek szakértőjével

Ha egyetlen múzeumba gyűjtenénk össze a világ elveszett műalkotásait, nagyobb intézmény jönne létre, mint az összes létező múzeum együttvéve. De ki az, aki megvesz egy lopott Picassót vagy Van Goghot? Hogy lehet megtalálni ezeket a festményeket? Interjúnk dr. Noah Charney művészettörténésszel, aki az Eltűnt Remekművek című virtuális kiállítás kurátoraként segítet...
2020-11-18 07:06:11

2020-11-18 07:06:12

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

A fagyos sárban tartotta 34 kutyáját, külföldiek buktatták le az állatkínzó nőt

Feljelentést egy állatvédő tett, miután látta a külföldiek által készített rejtett kamerás felvételeket.
2020-11-18 12:07:42

A fagyos sárban tartotta 34 kutyáját, külföldiek buktatták le az állatkínzó nőt

Feljelentést egy állatvédő tett, miután látta a külföldiek által készített rejtett kamerás felvételeket.
2020-11-18 12:07:43

Covid-osztályokon dolgozók kérik újra a lakástulajdonosok segítségét

A Pihentesd a Dokit nevű kezdeményezés csapata újabb felhívást tett közzé: a második hullámban is sok egészségügyi dolgozónak lenne szüksége olyan ideiglenes lakásra, ahol nem veszélyeztet másokat, legfőképp a családját.
2020-11-18 16:07:50

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.
2020-11-19 07:09:44

2020-11-19 07:09:45

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 21:09:18

2020-11-19 21:09:19

Ha már unalmas a BMW X5: itt a megújult Lincoln Nautilus

A Ford luxusmárkájánal felfrissítették az egyik legkelendőbb SUV-t, a Nautilust.
2020-11-20 07:06:14

Ha már unalmas a BMW X5: itt a megújult Lincoln Nautilus

A Ford luxusmárkájánal felfrissítették az egyik legkelendőbb SUV-t, a Nautilust.
2020-11-20 07:06:17

Tízből egy szülő osztott már meg gyerekéről meztelen tartalmat

Rengeteg szülő maga teszi ki a gyerekét az internetes bántalmazás kockázatának, sok gyerekfotó jut illetéktelenek kezébe. Miközben egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, a szülők még nem elég tudatosak a veszélyekkel kapcsolatban. Az SOS Gyermekfalvak felmérést készített és videós kampányt indít a Gyermekjogi világnap alkalmából.
2020-11-20 08:06:13

Ha már unalmas a BMW X5: itt a megújult Lincoln Nautilus

A Ford luxusmárkájánal felfrissítették az egyik legkelendőbb SUV-t, a Nautilust.
2020-11-20 11:06:37

Bővíti budapesti 5G-lefedettségét a Telekom, hamarosan minden harmadik fővárosi eléri

A hazai szolgáltatók közül elsőként a tavaszi spektrumértékesítési eljáráson megszerzett 2100 MHz-es frekvenciasávon is elindítja 5G szolgáltatását a Magyar Telekom. A cég úgy számol, 2020 végére a jelenlegi 13 százalékosról 30 százalékosra bővíti 5G hálózatának lakosságra vetített lefedettségét a fővárosban.
2020-11-20 14:06:31

2020-11-20 14:06:32

334 milliárddal nőtt a költségvetési hiány októberben

Csak az elkülönített állami pénzalapok könyvelhettek el valamennyi többletet az év első tíz hónapjában. A koronavírus miatt közel hatszázmilliárd forintért vásárolt egészségügyi eszközöket az állam.
2020-11-20 14:06:32

Megkapták a létesítési engedélyt az új paksi blokkok, már csak egyre van szükség

Engedélyezte az új paksi blokkok létesítését a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A döntést már októberben soron kívül meghozták, csak pénteken tették közzé. Egy engedély még hátra van, arra lehet, hogy jövő őszig kell várni.
2020-11-20 15:06:44

Nem konténer-hullaház, hanem egy óriási koronavírus-tesztelő központ épül a Jahn Ferenc kórház udvarán

A kórház udvarára telepített konténerekbe több folyamatot is kihelyeztek, többek között ott adminisztrálják és tárolják a mintákat.
2020-11-20 16:06:44

Kiderült, miért beszélt a hivatalosnál kétezerrel több új fertőzöttről Pintér Sándor

Orbán Viktor Facebook-oldalán tették közzé azt a videót az operatív törzs üléséről, amelyen az elsőként felszólaló Pintér Sándor belügyminiszter 6440 új koronavírusos beteget "jelentett" a miniszterelnöknek.
2020-11-20 17:09:14

2020-11-20 17:09:15

Hegyvidéki önkormányzat: Túl sokan vannak Normafán, menjenek a kirándulók máshová

Gyakran nem lehet tartani a sétányokon a védőtávolságot.
2020-11-20 20:08:28

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 12:06:09

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 13:06:03

Pintér Attila - legalábbis egyelőre - nem tett csodát, a Mezőkövesd otthon kapott ki az MTK-tól és továbbra is utolsó

Hét meccse nyeretlen az NB I-ben a Mezőkövesd, amely ezúttal az MTK-tól kapott ki.
2020-11-21 18:06:53

Márki-Zay: a polgármester nem óvó néni, az önkormányzat nem kifizetőhely

Hódmezővásárhely polgármestere a politikai kinevezettekről.
2020-11-21 19:08:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   perapro   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   grand duster 7 uleses uj dacia johet 3   •   video dramai mentoakcio az eszaki tengeren elszabadult jachtszallitot kellett megfekezni 2   •   tul olcsonak tartja a samsung galaxy s21 ultrat jott belole egy 226 millio forintos valtozat 2   •   osiris rex te draga a nasa majdnem elkovette a vilagtortenelem egyik legdragabb ostobasagat 2   •   tobb ezer fos tunteteseken koveteltek jair bolsonaro elmozditasat braziliaban   •   negymilliard forintert jon magyarorszagra a motogp 4   •   arato andras vagyis hide the pain herold ezuttal hongkongban epitette magyarorszag imazsat   •   megszolalt szasz janos a hazkutatas utan pontosan tudom hogy ki az   •   onos esore figyelmeztet a meteorologiai szolgalat 2   •   10 eve tortent olyan a kezilabda vilagbajnoksagon mint ami penteken fog   •   nhls arizona coyotes could be locked out of their home arena starting december 20 if bills arent paid   •   uj parkot kapott balatonfured   •   nyt izrael eredetileg atfogo tamadasra keszult iran ellen   •   itt az mnb dontese az alapkamatrol 2   •   a beketargyalasokrol beszelt oroszorszag van egy komoly akadalya a megallapodasnak   •   lezarult a tranzakcio az mbh bank a fundamenta tobbsegi tulajdonosa   •   halomra olik a tobzoskakat namibiaban   •   which new signing is flying in the face of his critics and who else made garth crooks team of the week   •   dontenek   •   magyarpeterasajtotit   •   matt damon es a csaladja ausztraliaba koltozott ott forgatjak a thor negyedik reszet   •   hogyan szerzett par honap alatt egy nagyvarosnyi szavazot a jobbik 2   •   szazmillio celsius fokos forrosagot hoztak letre koreai kutatok   •   kek villogoval jarhatnak a biciklis rendorok hollandiaban   •   tobb marvel film is csuszik a sztrajkok miatt 2   •   pezsgoveszely kavekar lakasugyek amikre nem is gondolnank 4   •   bemutatjak japanban a magyar szilvalekvart   •   az ellenzeki egyuttmukodes kulisszatitkai a legnagyobb arcu partot probaljak megrendszabalyozni 2   •   toth david a baratnojerol lehet hogy timi a nagy o az eletemben   •   fintech focus for december 31 2020   •   hargita megyeben is keves a vakcina   •   aquapol szigeteles lemezbeutes injektalas hagyomanyos szigeteles falszaritas befureszeles saletromos vakolatjavitas epuletdiagnosztika nedvessegmeres helyszini felmeres arajanlat adas veteli szaker 23   •   eletmento versenyt nyert a tisza toba fulladt rendor az edesapja hiaba bizott a csodaban   •   kilencezer no perelheti be a disney t mert ugyanazert a munkaert kevesebb bert kapott a ferfiaknal   •   megszavaztak 61 milliard dollaros segitseget kap ukrajna az egyesult allamoktol 2   •   durva szajkarateba torkollott egy taxis es egy biciklis nezetelterese budapesten 3   •   vegyunk peldat roluk fenntarthato eletmodra valtott egy magyar kisvaros   •   videon ahogy egy modell szetvagdos egy 750 ezer forintos prada ruhat   •   messi scores on return as barca fight back to beat rayo vallecano in copa del rey   •   nehezlegzes kohoges paradox hangszalag mukodes is okozhatja   •   koszovoban es montenegroban is megjelent a virus uj valtozata   •   ujabb ismert valosagshow sztar es parja is megjelenik szereplokent a szingli vagy svindliben ennek orulni fognak a rajongok 2   •   david hasselhoff elarverezi a knight riderbol ismert sajat beszelo autojat   •   ugy tunik bejott a home office 2020 ban haromszor annyian dolgoztak otthonrol mint az azt megelozo tiz evben   •   tobzodnak a verszivok magyarorszagon egyre tobb gyereket visznek kullancscsipessel orvoshoz 2   •   photo cutouts and feel good signs how these small businesses found a pandemic lifeline   •   fejdszt   •   zuckerberg nem tudta megakadalyozni hogy az ausztral kormany bevezesse a facebook elleni szigoritasat 2   •   nyolcszaznal is tobben probaltak meg illegalisan bejutni magyarorszag teruletere a hetvegen   •   100 szazalekos tappenz jar egy dk s vezetesu keruletben budapesten