Életképtelen volt, de hamar fel kellett nőnie

A tragikus baleset mindent megváltoztatott.
2024-03-20 21:08:49

Életképtelen volt, de hamar fel kellett nőnie

A tragikus baleset mindent megváltoztatott.
2024-03-20 21:07:07

Semjén: Az Orbán-kormány politikáját a szeretet, szigor és humor hármasa jellemzi

Éppúgy, mint a hazai keresztény oktatást. A miniszterelnök-helyettes azt is elárulta, a három megközelítés közül mivel, mifelé fordul leginkább a kormány.
2023-11-17 13:11:04

2023-11-17 13:10:43

Soltész Miklós: A magyar keresztény oktatás a szeretet, szigor és a humor hármasságából áll

A szeretet, szigor, humor hármassága jellemzi a magyar keresztény oktatást, mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei Ráckevén kedden. Soltész Miklós a település Szent Imre Katolikus Általános Iskolája újraalapításának, ismét egyházi tulajdonba kerülésének, 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen arról beszélt, hogy nagy feladatot vállalt a katolikus egyház, amikor a ráckevei iskolát ismét működtetni kezdte. Hozzátette, hogy az iskola címerében található három latin szó (caritas, severitas, hilaritas), amely szeretetet, szigort...
2023-11-07 18:07:26

Így néz ki, amikor szerelmesek vagyunk

A szeretetnek nagyon sokféle fajtája létezik, amelyek mindegyikét egyedileg éljük meg. De hogyan is néz ki ez valójában? Több száz önkéntes segítségével finn tudósok feltérképezték, hogy az emberi testben hol jelennek meg a szeretet különböző típusai ? írja az IFLScience. A tanulmányt a finnországi Aalto Egyetem kutatócsoportja végezte, legfőképp fiatal nők közreműködésével. Az első kísérletben a résztvevőket arra kérték, hogy az emberi test körvonalán belül hol éreznek bizonyos fellángolásokat. Az érzés intenzitását úgy érzékeltették, hányszor kattintottak az egérrel az adott helyre. A másodi...
2023-10-13 14:08:39

Gáspár Laci a családjáról osztott meg fotót ?Én egy rohadék vagyok, de ők a mindeneim? felirattal

Közösségi oldalán osztott meg több családi fotót nyaralásukról Gáspár Laci. Az énekes, felesége és fia Cipruson nyaralnak, Gáspár őket fotózta le a medencében, a képhez különös feliratot fűzott: Én egy rohadék vagyok, de ők a mindeneim Arról nincs információ, az énekes miért osztotta meg ezeket a gondolatokat, a korlátozott ideig elérhető sztorijait itt lehet megtekinteni. Néhány hete hasonló üzeneteket tett közzé: Kapcsolódó Gáspár Laci: Sosem mondtam, hogy szent vagyok, de szeretem Istent, a családomat Azt mondja, ha valamit elront, az csak a családjára és a feleségére tartozik. The ...
2023-08-17 05:30:15

Gálvölgyi János: Miután magamhoz tértem, minden oldalról dőlt rám a szeretet

A róla készült bulvárcikkeket mulatságosnak tartja.
2023-06-27 16:12:48

Gyászol Jakupcsek Gabriella

Szívszorító vallomást tett közösségi oldalán.
2023-05-08 19:09:34

Novák Katalin: A szeretet ismét győzött a gyűlölet felett - videó

A köztársasági elnök reagált a nagykárolyi román nacionalista provokációra.
2023-04-15 10:10:16

Odaadó szeretet + biztonság: FRONTPRO? rágótabletta

A FRONTPRO? a legfontosabb értékkel ajándékozza meg a gazdikat: a kedvencükkel töltött minőségi idővel. A FRONTPRO? új, ízletes rágótabletta formában biztosít védelmet a kutyáknak a bolhák és a kullancsok ellen. A havi szintű védelem így egy pillanat alatt, egyszerűen és könnyedén kialakítható, ráadásul a kutyák is imádni fogják! A marhahús ízesítésű tabletta beadható étellel vagy akár anélkül is, mert mindkét módon megfelelő a felszívódása. Egyetlen tabletta 30 napos védelmet biztosít a kutya számára, de kedvencünk mellett még lakókörnyezetünket is védi: a bolhák a rágótabletta hatására ugyan...
2023-03-27 06:08:21

Hogyan gyógyítható a szívcsakra? Ha felborul az egyensúlya, a viselkedésünk is megváltozik

A szívcsakra a szeretet, az együttérzés, a béke és a kapcsolat energiaközpontja. A szeretet, amit a szívcsakrában ápolunk mély, tiszta és feltétel nélküli. Zanna Keithley spirituális író szerint ez azt jelenti, hogy bárhol is tartunk az életünkben, a hibáink és a tökéletlenségeink ellenére, feltétel nélkül szeretjük önmagunkat. Tudjuk, hogy bármi is történik, megérdemeljük a megértést és a kedvességet. Viszont a szeretet messze túlmutat önmagunkon. Ha a szívcsakránk energiái kiegyensúlyozottak, akkor másokkal is erős a kapcsolatunk.
2023-02-19 10:07:07

2023-02-19 10:06:39

2023-02-19 10:06:08

Lepje meg kedvesét Valentin-napra: ajándékötletek nőknek, férfiaknak

Az 1990-es években gyűrűzött be Magyarországra is az angolszász országokból a Valentin-nap, azaz a szerelem, a szeretet ünnepe, amikor a párok megajándékozzák egymást vagy szerelmes üzenetet küldenek egymásnak.
2023-02-12 05:30:13

A hattonnás szeretet lesz Manhattan újévi csodája

Kézzel készített kristályáradat a Times Square-en.
2022-12-28 17:13:57

Az angol repülőtér reklámja felér egy katasztrófával

A történet bántóan félreértett klisékből áll.
2022-12-20 21:15:46

Advent negyedik vasárnapján a szeretet gyertyájának fénye felmelegíti a szíveket

Ma gyújtjuk meg a negyedik gyertyát az adventi koszorún.
2022-12-18 09:07:38

Advent negyedik vasárnapján a szeretet gyertyájának fénye felmelegíti a szíveket

Ma gyújtjuk meg a negyedik gyertyát az adventi koszorún.
2022-12-18 08:19:28

Itt a tudományos válasz, miért dagasztanak a macskák

Ezt szeretnék ilyenkor üzenni a cicák.
2022-12-11 21:10:49

Kutyásként megtapasztalhatod, mi a feltétel nélküli szeretet

Kutyásként megtapasztalhatod, mi a feltétel nélküli szeretet
2021-02-09 05:05:58

Új feldolgozást kap az Óz, a nagy varázsló

Ismét filmre viszik L. Frank Baum klasszikus meseregényét, az immár több mint 120 éve kiadott Óz, a nagy varázslót. A gyártó a New Line Cinema, a rendező pedig az eddig főleg tévésorozatokon dolgozó (Watchmen, Westworld) Nicole Kassel lesz. Baum műve számos feldolgozoást kapott már, ezek közül a legnagyobb mérföldkő nyilván az 1939-es, nálunk Óz, a csodák csodája címen bemutatott musical-verzó, amelyben Judy Garland alakította a forgószél által elrepített Dorothyt. Bár az 1939-es klasszikus a DNS-em része, felvillanyoz és alázatra késztet az a felelősség, hogy újraálmodjam a legendás mesét. A...
2021-02-10 10:05:41

Pataky Attila a simogatás, a szeretet igéjét hirdetné a fiataloknak

Szerinte azért mennek tönkre házasságok is, mert a szülők nem beszélnek ilyesmiről a gyerekeikkel.
2021-02-11 20:05:58

Valentin-napi gerillatüntetések Oroszországban

A mottó: a szeretet erősebb a félelemnél.
2021-02-14 16:06:07

A Budapesti Állatkert csuda aranyos kisfilmet mutatott be az állati szeretetről

A Budapesti Állatkert lakói között szemmel látható a szeretet és a gondoskodás.
2021-02-15 13:06:02

Folytatódik a tiltakozás Oroszországban, a hatóságok ezúttal nem találtak fogást

Navalnij támogatói A szeretet erősebb az erőszaknál mottóval flashmob-sorozatot rendeztek vasárnap Moszkvában.
2021-02-15 21:06:07

Második gyerekét várja Cseke Eszter és S. Takács András

Instagramon jelentették be a hírt a dokumentumfilmesek: Hát, ez a pillanat is eljött. Új kisbaba érkezik hozzánk! A triumvirátusunk négyfős családdá bővül nyáron. Furcsa dolog egy ilyen személyes hírrel jelentkezni a neten, így a Costa Rica-i forgatásunk végén, még akkor is, ha nagyon jólesik a sok szeretet, amit tőletek kapunk, és ezúton is szeretnénk megköszönni. Új fejezet kezdődik az életünkben, amiért igazán hálásak vagyunk. A kisfiunk testvérré érik, rendkívül izgatott, akárcsak a szülei? Vajon hogyan látja majd meg a napvilágot? Milyen lesz több mint 5 év után megint babázni, újra elke...
2021-02-17 14:05:44

Meghalt Hegedűs Márta fotóriporter

Szerda hajnalban elhunyt Hegedűs Márta fotóriporter. A hírt a férje tette közzé a kezeléséhez létrehozott adománygyűjtő Facebook-oldalon. Az utolsó pillanatig küzdött a betegséggel, hihetetlen erővel próbált az életbe kapaszkodni, hogy minél tovább együtt maradhasson imádott gyermekeivel, Lilivel, Danival, Tomival, a családjával, és Veletek. Mindenkinek köszönjük, aki bármilyen formában támogatta Márti kezelését, elmondhatatlanul sok erőt adott neki az a rengeteg segítség és szeretet, amit Tőletek kapott. Sajnos az utolsó hetekben már tudtuk, hogy el fog jönni ez a pillanat, de most nagyon ne...
2021-02-18 16:05:53

Gulácsi Péter: E?n kia?llok a sziva?rva?nycsala?dok mellett!

?A legfontosabb a szeretet, az elfogada?s e?s a tolerancia ma?sok ira?nt.?
2021-02-23 15:06:02

Meghalt Bencze Izabella, a CÖF egyik alapítója

Bencze Izabella a rendszerváltás után a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában, a Honvédelmi Minisztériumban, az Állami Fejlesztési Intézetben, valamint a Pénzügyminisztériumban dolgozott osztályvezetőként, főosztályvezetőként, kodifikátorként. Öt évig, 1998-tól 2003-ig, az ország legnagyobb állami vagyont kezelő szervezetének, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak a vezérigazgató-helyettese volt. Ebben az időszakban több állami nagyvállalat igazgatósági, illetve felügyelő-bizottsági tagjaként vállalt feladatot. 2007-2010 között a Magyar Rádió Közalapítvány Ellenőrző Testületének elnö...
2021-02-27 12:06:41

Alföldi Róbert: Mélyen hívő, igazi keresztény magyar honfitársaim, ez így rendben van?

Ahogy megírtuk, szombaton megjelent a kormányrendelet, amelynek alapján az egyedülállók csak külön miniszteri engedéllyel fogadhatnak örökbe gyereket, az azonos nemű pároknak pedig nem lesz örökbefogadásra lehetőségük. Kapcsolódó Megjelent a kormányrendelet, ami megnehezíti az egyedülállók örökbefogadását Az azonos nemű párok örökbefogadását pedig ellehetetleníti. Korábban az egyedülállók örökbefogadási lehetősége révén nevelhettek gyereket homoszexuális párok is, amennyiben a gyermekvédelem hozzájárult. Mostantól erre csak akkor van lehetőség, ha Novák Katalin jóváhagyja...
2021-02-28 16:06:04

Alföldi Róbert: A kormány dönti el, hogy mi a szeretet

A rendező a Facebook-oldalán reagált arra, hogy szombaton megjelent a rendelet az örökbefogadás új szabályairól.
2021-02-28 20:05:59

Alföldi Róbert: A kormány dönti el, hogy mi a szeretet

A rendező a Facebook-oldalán reagált arra, hogy szombaton megjelent a rendelet az örökbefogadás új szabályairól.
2021-02-28 20:06:48

Vetkőzésen, kémkedésen, egy mozdulaton át is kiderülhet, milyen esendőek vagyunk

Még a legelszántabb dokumentumfilm-rajongóknak sem egyszerű egy-egy fesztiválszezon: csábító lehetőség szembenézni a valósággal, ám kétségkívül nyomasztó és fájdalmas is egyben. A szükségessége azonban megkérdőjelezhetetlen. Március elsején indul a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, amely idén a megbocsátás, a remény, a gonosz, és a szeretet birodalmába invitálja a nézőit. A program hét filmjét ajánljuk.
2021-02-28 20:07:02

Ferenc pápa: a szeretet a mi erőnk

Ő az első katolikus egyházfő, aki az iraki fővárosban misézett.
2021-03-06 20:07:04

Ferenc pápa: a szeretet a mi erőnk

Ő az első katolikus egyházfő, aki az iraki fővárosban misézett.
2021-03-06 20:07:05

Ferenc pápa: a szeretet a mi erőnk

Ő az első katolikus egyházfő, aki az iraki fővárosban misézett.
2021-03-06 20:08:22

Ferenc pápa: a szeretet a mi erőnk

Ő az első katolikus egyházfő, aki az iraki fővárosban misézett.
2021-03-06 20:08:25

Mihalik Enikő a második gyerekét már nem maga akarja megszülni

A 33 éves modell és férje, Korányi Dávid kislánya nyáron érkezik, de Mihalik Enikő a Fókusz riporterének kérdésére válaszolva már a második gyerekről beszélt. Kapcsolódó Mihalik Enikő terhes, kislánya születik Párjával, Korányi Dáviddal jelentették be. Van egy drasztikus véleményem a világ globális fejlődéséről, a túlnépesedésről és arról, hogy nagyon sok gyermek szerencsétlen körülmények között születik, nő fel és él és úgy gondolom, hogy ha mi már replikáltuk magunkat egy egyedben, akkor a világ számára is és a gyermekek számára is a legnagyobb ajándék az lenne, ha mi e...
2021-03-11 21:06:27

Felemás zokni, egyforma szeretet: 60 híresség a Down-szindrómásokért

Sztárok és átlagemberek vicces zokniban hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőségre.
2021-03-19 07:06:14

Felemás zokni, egyforma szeretet: 60 híresség a Down-szindrómásokért

Sztárok és átlagemberek vicces zokniban hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőségre.
2021-03-19 07:07:17

Novák Katalin: Romboló erők dolgoznak azon, hogy a családokat szétszakítsák

A család erőforrás és olyan közösség, ahol az ember megtanulhat boldog lenni ? mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek péntek este Budapesten, a Ferenc pápa által meghirdetett családok éve megnyitóján. Ferenc pápa az Amoris laetitia (szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítás megjelenésének 5. évfordulójára hirdette meg a családok évét. A rendezvénysorozat magyarországi, a koronavírus-járvány miatt zárt körben megtartott megnyitó szentmiséjén Erdő Péter azért imádkozott, hogy Isten áldja meg a családokat, és adjon nekik erőt a jelenlegi nehéz helyzetben. A misén felolvasták a csal...
2021-03-19 20:07:04

Nálunk árad a szeretet ? Szombathely a legboldogabb magyar város

Magyarország ? Megállíthatatlanul terjed valami a levegőben, aminek hatása alól senki nem vonhatja ki magát Vas megye székhelyén. Bármi is legyen az ismeretlen ?részecske?, hála neki Szombathely lett az ország legboldogabb városa.
2021-03-21 21:06:19

Szeretetnyelv, amit beszélni kell egy igaz kapcsolatban

Gary Chapman szerint a szeretet kifejezésének és befogadásának öt útja van: az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés. Te ismered a sajátodat? Na és a társadét?
2021-03-25 12:08:40

5 állati pótanya, akik bizonyítják, hogy a szeretet határtalan

Anyai ösztönük sokszor még a bennük rejlő ragadozónál is erősebb volt.
2021-04-05 16:06:17

Miért azt bántjuk, akit a legjobban szeretünk?

A szeretet legvalódibb szintje, ha néha lehet bunkónak is lenni.
2021-04-05 17:06:17

A Harry Potter óta először jelentkezik új gyerekkönyvvel J. K. Rowling

A The Christmas Pig J. K. Rowling első gyermekregénye a Harry Potter óta. Bár tavaly Az Ickabog című meséjét világszerte elérhetővé tették a gyermekek számára, az a történet még a legendás regénysorozat előtt született, így Rowling már alig várja, hogy The Christmas Pig megjelenésével idén télen újra kapcsolatba léphessen a fiatalabb olvasókkal. A kiadó közleménye szerint a The Christmas Pig egy szívmelengető, mágikus, és izgalmas történet barátságról, és a szeretet erejéről. A történet főszereplője egy kisfiú, és az ő kedvenc játék malaca, aki mindig vele volt, jóban, rosszban. Ám egyszer cs...
2021-04-13 17:25:40

Schobert Norbi 50 éves lett, Rubint Rékától kapott egy újabb autót

Április 16-án a Schobert család nagyot ünnepelt, ugyanis Scobert Norbi 50 éves lett. Rubint Réka egy évig tervezett, szervezett és készült, hogy összehozza a születésnapot. A nagy meglepetés egy újabb autó volt. Minden kisfiú szereti az autókat? amikor Férfivá érnek, ez a szeretet rajongássá válik. Vannak, akiknek matchbox gyűjteményük is van? Ilyen az én Szerelmem is! Imádja az igazán szép és különleges autókat? és amikor jobban szeretsz valakit Önmagadnál, akkor az álmait valóra váltod? ez történt most! Isten éltessen Szerelmem! ? írta Rubint Réka, aki az ajándék mellé fotókat is készíttete...
2021-04-18 10:05:50

Szerelem, szeretet és szexualitás ? ezekről olvasgatott Kövér László a parlamenti szavazás idején

Szabó Tímea független országgyűlési képviselő vette észre, hogy miközben olyan fontos kérdésekről szavaznak a parlamentben, mint, hogy alapítványokba szervezzék ki a közvagyont, addig a házelnök egy Szerelem, szeretet, szexualitás című cikket olvas a Magyar Nemzetben ? írja a 444.hu. ? Az online is megtalálható cikkben arról van szó, hogy ?az utolsó két évtizedben viszont sikerült azt elérni, hogy a három kifejezés eredeti értelme teljesen eltűnjön, összemosódjon, és olyan kifejezések jöjjenek létre, amelyeknek már csak jogi és ideológiai jelentése van, és nem a valódi emberek közötti valódi ...
2021-04-27 14:06:57

Ferenc pápa: Fel kellene függeszteni a koronavírus elleni vakcinák szabadalmi jogait

Mindenki számára biztosítani kell, hogy hozzáférhessen a vakcinához ? mondta a katolikus egyházfő a Vax Live nevű jótékonysági koncert nézőihez címzett videóüzenetében, adta hírül az MTI. A koncert célja, hogy megünnepelje a reményt, amelyet a koronavírus elleni vakcinák jelentenek az emberek számára, és támogassa az oltóanyagok eljuttatását a rászorulókhoz. A koncertet május 2-án vették fel a Los Angeles-i SoFi stadionban, és vasárnaptól tekinthető meg több felületen. Üzenetében Ferenc pápa kiemelte: a társadalomnak olyan gyógyírra van szüksége, amely nemcsak a tüneteket, hanem a baj gyökere...
2021-05-08 15:06:09

Az el nem fogyó szeretet (X)

Van, amikor a legnagyobb adománycsomag is kicsinek bizonyul, amikor nem lehet elég pénzt összegyűjteni, amikor a felhívást hiába osztják meg sokezren a Facebookon. Az érdemi változáshoz, a továbblépéshez hosszú távú elköteleződés, türelmes szolgálat kell.  Olyan szeretet, ami nem fogy el. Történetek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elmúlt évéből. A kilenchetes műszak A koronavírus járvány első hulláma alatt a Szeretetszolgálat több idősotthonába is beköltöztek a szociális gondozók, nehogy az esetleges korlátozások miatt magukra maradjanak a bezárt intézmények lakói. A leghosszabb műszakot a...
2021-05-10 05:05:50

Csak látszólag könnyű mindenkinek elfogadni a szeretetet

A következő ingyenes, online HVG Extra Pszichológia Szalonban Belső Nóra pszichiáterrel beszélgetünk a szeretet szabadságáról.
2021-05-12 14:06:55

Lékai-Kiss Ramóna: Egy születendő gyerek nem ment meg egy problémás kapcsolatot

Páros interjút adott a Glamournak a pályafutását pár hónapja a TV2-n folytató Lékai-Kiss Ramóna és férje, Lékai Máté, a beszélgetés egy pontján pedig szóba került a gyerekvállalás is. Nem értjük Mátéval azokat a párokat, akik azt hiszik, hogy a gyermekük születése mentheti meg a kapcsolatukat. Én ezt nem tudom elképzelni, ha nem szereted nagyon a társadat, egy gyermek érkezése nem fogja megoldani a dolgokat. Óriási szeretet és elfogadás kell egymás iránt, hiszen sokkal feszültebb, fáradtabb vagy, miközben egy csoda történik ? mondta, majd hozzátette: ilyenkor minden megváltozik, a pár már nem...
2021-05-15 13:06:08

Polgár Tündének annyi cipője van, hogy fél órába telt bemutatni azokat

Polgár Tünde nemrég indított YouTube-csatornáján most a közönség kérésére egy gardrób-bemutatót tartott, ahol megmutatta a cipőkollekcióját. Számos értékes, márkás darabot felvonultatott a videóban, mégis a legkedvesebb és legértékesebb pár egy sima sportcipő számára, melyet férje, Polgár Árpád ?készített el?. Ahogy Polgár Tünde mesélte, a Feleségek luxuskivetelben című műsor egyik forgatására sportcipőt kellett vinnie magával, de nem talált megfelelőt, így megkérte a férjét, ?fessen? neki egyet, így kapott egy átalakított tornacipőt, amit festékkel vontak be. Benne van a szeretet, ami köztün...
2021-05-20 09:05:56

Tatár Csilla születésnapi kívánsága: minden kutyás használja a pórázt

Tatár Csilla Facebookra posztolta összegző gondolatait a születésnapjával kapcsolatban. A gyerekeivel közös fotóval a bejegyzésben leírta, hogy úgy érzi, mindene megvan az életben, olyanokra gondolva, hogy a kislánya átalussza az éjszakát vagy a kutyája szobatiszta lett. Tavaly azt kívánta, legyen több parkolóhely Újlipótvárosban, a mostani kívánsága pedig annyi, hogy a kutyások használják a pórázt. #38 Azt hiszem mindenem megvan.. Mimi kb. átalussza az éjszakát, Mustár kb. szobatiszta, Balázs szeret , Milán pedig azt mondta, hogy szerinte kb.nagyon jól nevelem. Tavaly ilyenkor grátisz azt kí...
2021-05-27 09:05:56

Észak-Korea szerint az árva gyerekek önként és dalolva dolgoznak a bányákban

Hogy visszafizessék azt a szeretet, amelyet a párttól kaptak.
2021-05-29 18:05:49

Észak-Korea szerint az árva gyerekek önként és dalolva dolgoznak a bányákban

Hogy visszafizessék azt a szeretet, amelyet a párttól kaptak.
2021-05-29 18:06:16

Eleget voltunk már a négy fal között mi, brokkolik!

Míg a szeretet vajmi kevés problémát okoz, a gyűlölet bizony romba döntötte már párszor a világot.
2021-06-19 20:05:53

Eleget voltunk már a négy fal között mi, brokkolik!

Míg a szeretet vajmi kevés problémát okoz, a gyűlölet bizony romba döntötte már párszor a világot.
2021-06-19 20:06:24

Marco Rossi elárulta, hogy a meccsek után miért nem megy oda a magyar szurkolókhoz

A szövetségi kapitányt meghatja az a szeretet, ami a szurkolóktól kap.
2021-06-20 21:06:17

Az alelnökség se büdös a Fülöp-szigetek könyörtelen elnökének

Komolyan gondolkodik azon, hogy elindul az alelnöki posztért a Fülöp-szigetek államfője, Rodrigo Duterte ? írja a CNN. A drogmaffia felszámolásának ígéretével a karhatalomnak szinte szabad kezet adó, a rendőri-katonai gyilkosságokat eltussoló, folyton agyonlövéssel fenyegető elnök egy cikluson át lehet elnök, így már gondolkodnia kell a folytatásról. Az állítólag súlyos beteg Duterte egy tévéműsorban azt mondta csütörtökön, hogy megérintette a felé áradó szeretet, és ezért morfondírozik a folytatáson. A 76 éves államfő így fogalmazott: Arra a javaslatra, hogy induljak az alelnöki posztért, ki...
2021-07-08 15:05:56

A szeretet mindenkié

A következő TedxYouth@Budapest konferencia legelemibb emberi szükségletünkre kérdez rá.
2021-07-11 21:06:33

Balog püspök hisz a szeretet erejében, de a homoszexuális kapcsolatot nem fogadja el

Az emberi erőforrások egykori csúcsminisztere belső elhívással  magyarázza a Népszavának, hogy visszatért egyházához, ahol már dunamelléki református püspök és a zsinat lelkészi elnöke. Balog Zoltán azt állítja, most sem gyengébb az emberi jogok védelme, mint tíz vagy húsz éve. Ő 2006 őszét tartja emberi jogi szempontból az újkori magyar demokrácia mélypontjának. Az interjúban kitérő választ ad arra, egyházi vezetőként feladatának érzi-e a fellépést a gyűlöletkeltő kormányzati kampányok ellen. A politikának általában szüksége van ellenségképre, mert ez a szomorú világ alakult ki. Negatív indu...
2021-07-26 09:05:59

Lewis Hamilton a homofób pedofiltörvényről: Elfogadhatatlan, gyáva és félrevezető ez a kormánytól

Lewis Hamilton némiképp váratlanul arról sztorizott Instagram-oldalán, figyelt fel rá a 168 óra, hogy a melegellenessé tett pedofiltörvényt képtelenség megérteni, erről pedig igenis beszélni kell, ha már épp Magyarországra látogatott a Magyar Nagydíj miatt. A hétvégi futam előtt szeretném a támogatásomról biztosítani azokat, akiket hátrányosan érint a magyar kormány LMBTQ-ellenes törvénye. Elfogadhatatlan, gyáva, félrevezető törvény ez a hatalom részéről. Mindenkinek joga van, hogy önmaga lehessen, mindegy, hogy kit szeret vagy milyen nemmel tud azonosulni. Szeretném biztatni a magyar polgáro...
2021-07-29 14:06:18

Feldmár András: A szeretet munka

A szeretet csoda, nem pedig természetes adottság, és keményen meg kell dolgozni érte ? fogalmazták meg a HVG Pszichológia Szalon legutóbbi kerekasztal-beszélgetésének résztvevői. Az est folyamán szóba került az anyai szeretet megszületése, a távolság és a közelség hatása a szeretetre, és az is, hogy mit kell eldönteni minden kapcsolatban.
2021-07-29 14:06:55

Ezekre érdemes odafigyelni, hogy ne csak szép, de egészséges is legyen otthonunk

Otthonunk komfortossága mindennél fontosabb, főleg mostanában, amikor még több időt töltünk benne. A kényelem és az esztétikum mellett azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy lakóklímánk megfelelő egészséget biztosítson számunkra. Egy egész Európát átfogó, Eurobarometer-tanulmány azt mutatta ki, hogy a lakosság háromnegyedének az egészség jelenti a boldogság legfontosabb tényezőjét, ezt követi a szeretet, a munka és a pénz fontossága.
2021-08-03 08:06:25

2021-08-03 08:06:48

2021-08-03 08:06:49

2021-08-03 08:06:50

2021-08-03 08:06:55

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   m   •   rozsa sandor   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   mag   •   fhgperapro   •   jazz   •   perapro   •   R   •   G   •   J   •   L   •   xn aprka1 dxa   •   bogdan adam   •   xiaomi 14   •   S   •   cig   •   eb   •   egynyari urom   •   post malone   •   suhgfhgperapro   •   t   •   tan   •   apropiaza   •   netapro   •   oldal   •   ftp   •   aproplaza   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   eloszor all rajthoz haromszoros vilagbajnokkent verstappen a formula 1 es katari nagydij korrol korre 2   •   AAAAAAAAACgAAAAAAAAA Cs   •   autopiac   •   kondor   •   anyak napi ajandek   •   aprobb   •   emailtagnakoptioncom jfeedback   •   fmr1i54j.guangdongym cq.cn   •   fappening   •   pene9sz20mentesedte9 s   •   tigriscs   •   1216   •   szrtszekrnycomplexla b   •   inakt   •   vaniranyar   •   Lakers   •   733231   •   baglyos   •   németausztriamunkany elvtudásnélkül   •   default.asp   •   kopingyen   •   Axxa   •   ferrari"   •   szap   •   v17zpart17d17l17sics ekk   •   raklapozottbontott_t   •   nemvagyok   •   8065   •   4152)))   •   pefbfbdni20lovaglefb fbds   •   adc320c420c5bccb20c4   •   SzrazAKCTZIFAcsal062   •   onlineutasbiztosítás   •   szabone   •   8249   •   aluminiumradi   •   e1lmod   •   zivatar   •   furcsanews   •   barátkozáspénzkerese   •   MeillerAKtávirányító   •   bwuoxvnug   •   INTERNETszerel   •   szezonalisan   •   Burundi   •   olcsó számítógép javítás   •   demint   •   salem   •   bpxivkerelad1i7ilaki   •   pvcsz  

srv.38.