Az év első három hónapjában 1 327 esetben kellett sürgősségi egészségügyi ellátást biztosítani olyan betegeknek, akiknek járuléktartozás miatt nem volt érvényes TAJ-számuk. Ez az összes ellátottnak mindössze a 0,6 százaléka volt. Utánajártunk, mi történik, ha valakin nem lehet behajtani az ellátása díját, és miért van az, hogy ugyanazért az ellátásért egy átlagos keresettel rendelkező honfitársunktól akár a négyszeresét is levonják annak, amit egészségügyi szolgáltatási díjként maguk után fizetnek be az erre szorulók.
2024-05-10 13:06:41

2024-05-10 13:06:26

2024-05-10 13:05:59

Súlyos, rémisztő egészségügyi gondokat okoz a rosszul elkészített kebab

Mutatjuk, mennyire veszélyes lehet az egyik legnépszerűbb étel.
2024-05-08 18:10:03

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik Magyarországon

33 nemzet szimulálja az egészségügyi biztosítást.
2024-05-07 13:09:25

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik Magyarországon

33 nemzet szimulálja az egészségügyi biztosítást.
2024-05-07 13:06:35

Házon kívül: nem tudnak kommunikálni egymással az iváncsai akkugyár dolgozói

A munkakörülményekről számoltak be a gyárban dolgozók.
2024-04-29 11:14:02

Házon kívül: nem tudnak kommunikálni egymással az iváncsai akkugyár dolgozói

A munkakörülményekről számoltak be a gyárban dolgozók.
2024-04-29 11:11:09

Élettársát akarta megöletni egy egészségügyi dolgozó

Élettársát akarta megöletni az az egészségügyi dolgozó, akit jogerősen felfüggesztett börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék - tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben pénteken.
2024-04-26 16:06:32

2024-04-26 16:06:17

2024-04-26 16:06:09

Négy esküvőt is tartottak a csernobili dolgozók a reaktorbaleset napján

A súlyos katasztrófa eltitkolása miatt a reaktorbaleset napján még négy házaságkötési szertartásra is sorkerült a mit sem sejtő városban.
2024-04-26 07:08:17

A valaha kiállított legnagyobb gyűjteménnyel tisztelegnek Ayrton Senna, legendás brazil pilóta előtt, halálának 30. évfordulóján

"Ayrton Senna Forever" című kiállítás a legendás brazil pilóta előtt tiszteleg, halálának 30. évfordulóján.
2024-04-24 13:09:27

Átlépte a kétezer forintos határt a fizikai dolgozók átlagos órabére az első negyedévben

A Trenkwalder szerint az ország legtöbb régiójának átlagórabérei között nincs jelentős eltérés, azok 1800-2000 forint közötti sávban mozognak.
2024-04-22 08:09:39

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:45

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-20 16:41:45

Gépjármű helyszíni állapotfelmérés Dunakeszi vásárlás előtt

Gépjármű helyszíni állapotfelmérés Dunakeszi vásárlás előtt háznál vagy autókereskedőnél: Kovács Norbert +36 70 352 1562 https://autoatnezesdunakeszi.5mp.eu/ Használt autó vizsgálat Dunakeszi Szabadságliget gyorsan, vásárlás előtt, használtautó állapotfelmérés Dunakeszi, autó helyszíni átvizsgálás vásárlás előtt Dunakeszi, autó átnézés Dunakeszi, rétegvastagság mérés Dunakeszi.
2020-06-20 16:41:45

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-20 16:41:46

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-20 16:41:47

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:47

AUTÓ TELJES KÖRŰ ÁLLAPOTFELMÉRÉSE BUDAPEST

AUTÓ TELJES KÖRŰ ÁLLAPOTFELMÉRÉSE BUDAPEST +36 70 352 1562 Kovács Norbert https://autoallapotfelmeresbudapest.blog.hu/ Autó átvizsgálás nyaralás előtt és helyszíni autó állapotfelmérés Budapesten, autóvásárlási szakértő, műszaki részek átvizsgálása, helyszíni állapotfelmérés, gépjármű állapot felmérés, használtautó vásárlás, műszeres vizsgálat, gépjármű átvizsgálás nyaralás előtt.
2020-06-20 16:41:47

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest

Használt autó átvizsgálás vásárlás előtt Budapest +36 70 352 1562 https://autoatvizsgalasvasarlaselott.iwk.hu/ Használt autó vásárlás előtti átvizsgálás, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, helyszíni autó állapotfelmérés budapest, autóvásárlási szakértő, műszaki részek átvizsgálása, helyszíni állapotfelmérés, gépjármű állapot felmérés, használtautó vásárlás, műszeres vizsgálat, autó festék rétegvastagság mérés, törött autó megállapítása

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:08

2020-06-23 22:01:10

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:01:10

Gépjármű helyszíni állapotfelmérés Dunakeszi vásárlás előtt

Gépjármű helyszíni állapotfelmérés Dunakeszi vásárlás előtt háznál vagy autókereskedőnél: Kovács Norbert +36 70 352 1562 https://autoatnezesdunakeszi.5mp.eu/ Használt autó vizsgálat Dunakeszi Szabadságliget gyorsan, vásárlás előtt, használtautó állapotfelmérés Dunakeszi, autó helyszíni átvizsgálás vásárlás előtt Dunakeszi, autó átnézés Dunakeszi, rétegvastagság mérés Dunakeszi.
2020-06-23 22:01:11

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:14:44

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   szatmarnemetiben fenyfestessel tisztelegnek az egeszsegugyi dolgozok elott   •   onnek milyen gyors otthon az internete kiderult hogy a magyaroknak mar nem is ez szamit   •   brutalis tamadas hatvanban ket ferfi baltaval es asoval esett neki egy harmadiknak 3   •   blsruhahasznltruha   •   mar nem birnak kolumbiaban pablo escobar vizilovaival sterilizaljak oket 2   •   necessary   •   ukraines troops work to advance on russian held side of key river after gaining footholds   •   szijjarto peter leirta mindenki hogy micsoda egy szar alak vagyok hogy a lavrovval talalkoztam   •   pinduoduo recognized for work on alleviating poverty in china   •   hatkereku ikonikus f1 auto kerult eladosorba   •   kosa lajos olyan veszhelyzeti forgatokonyvek leteznek melyeket az emberek el sem tudnak kepzelni   •   csillog   •   tovabb dragul a tojas   •   aranyvaros a sziuk foldjen deadwood video 2   •   kozzetettek a listat kik lesznek osszezarva hajdu peterrel   •   atminosites   •   nemeth szilard gyongybetukkel irta meg a momentumnak hogy szerinte mirol szol a statusztorveny   •   bejelentettek a bankszovetseg javaslatcsomagjat johetnek a 15 perces lakashitelek   •   miert viselnek ferfiak noi nevet   •   elerted mar eleted fo celjat tettel mar olyat amit megbantal hadas kriszta es svaby andras valaszolnak video   •   australian open daniil medvedev reaches quarter finals   •   keszuljunk fel a tartos penzromlasra 2   •   elszabadult letra okozott panikot az m0 son dobbenetes hogyan probalta menteni a helyzetet a sofor video 2   •   csig   •   csibedr   •   gyogyszeren es kolan elt a dan kapitany a kezi vb dontoje elott   •   us imposes visas restrictions on more chinese citizens   •   iran ujra 20 szazalekos dusitasu urant allit elo   •   a rendorseg megtalalta az autost aki a jardan szaguldozott budapesten   •   az emberek tenyleg elhiszik ezeket bill gates nyilatkozott a koronavirusos osszeeskuves elmeletekrol 2   •   fotokon a teljes napfogyatkozas amely miatt egesz amerika lazban egett 3   •   angoldzdzdzdzraaddzd   •   esik a szaturnuszon 2   •   video az oppo is megmutatta hogyan tolti tavolrol a telefont 2   •   az apple es a samsung uralja a tabletpiacot   •   patti smith koncertet ad a mupaban   •   megvan az attores megtalaltak a megoldast a villanyautok legnagyobb hianyossagara   •   csekkn   •   ez az apuka nagyon jol erzi magat a kislanyaval   •   mellrakot diagnosztizaltak a predator a ragadozo sztarjanal 2   •   cimballom   •   venezuelaban kaptak el egy magyar bunozot a ferfi sportot uzott a buncselekmenyek halmozasabol 3   •   negyedszer jatszott dontetlent a gyor a noi kezi bl ben   •   ezek a legmegbizhatobb automodellek es markak 2023 ban 2   •   a tervezett diakvarosban vehet ingatlant a kormany a kinai fudan egyetemnek 2   •   csatornaszerel   •   magyar peter amit a volt felesegemmel muvelnek az tulmegy minden hataron 3   •   djokovics frenetikus poennal reagalt a kulacsos balesetere 2   •   kemfotok javaban hoban csapatjak a bmw m3 sportkombival   •   9and999999.1unionsel