Megerősítette Amerika: készül a következő ukrán ellentámadás, azt is tudni, mikor kerül rá sor

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Financial Timesnak nyilatkozva megerősítette, hogy Ukrajna 2025-ben, az Egyesült Államok által jóváhagyott 61 milliárd dolláros segélycsomag és további nyugati támogatások segítségével tervez ellentámadást indítani az orosz megszállás alatt álló területek visszafoglalása érdekében - tudósított a FT.
2024-05-06 17:09:31

Gyermekpornográfiával is vádolják a férfit, aki prostitúcióra kényszerítette a feleségét, annak lányát, valamint az albérlőjét is

A kecskeméti férfi jelen volt, amikor a nők a szexuális szolgáltatások nyújtottak, és fénykép- és videófelvételeket is készített.
2024-05-06 12:10:13

2024-05-06 12:09:53

A Hamász delegációja szombaton érkezett Kairóba, hogy intenzív tárgyalásokat folytasson egy potenciális gázai tűzszünetről, amely magában foglalná néhány túsz Izraelbe való visszatérését is - közölte egy a terrorszervezethez közel álló forrás a Reuterssel. A tárgyalásokon részt vesz a CIA igazgatója is, aki már korábban is jelen volt az ilyen jellegű diplomáciai megbeszéléseken.
2024-05-04 14:07:21

Valóban szakított vőlegényével: újabb részleteket osztott meg Binhky, akit Marics Petivel boronáltak össze

Az énekesnő szerint könnyen rá lehetett jönni arra, hogy nem a vőlegénye volt az, aki a megcsalásról szóló pletykákat megerősítette.
2024-05-02 21:05:57

2024-05-02 21:05:47

A Bloomberg megerősítette a tippünket: tényleg a Luminort veheti meg az OTP

Bankot venne Európában az OTP, Csányi Sándor több információt is megadott a megfejtéshez, a mi tippünk a baltikumi Luminor volt, ezt most a Bloomberg is megerősítette.
2024-05-02 13:07:21

Egyértelműen bebizonyították: kapcsolat van a mikroműanyagok és a gyulladásos bélbetegségek között

A mikroműanyagok (microplastics vagy MP) emberi fogyasztása elkerülhetetlen, mivel azok manapság már mindenütt jelen vannak, vagyis a különböző élelmiszerekben és az ivóvízben is. Az, hogy a mikroműanyagok lenyelése komoly kockázatot jelent-e az egészségünkre, még nem volt száz százalékban bizonyított - eddig.
2024-04-26 13:06:45

2024-04-26 13:06:24

Rick Santorum: Okot ad az optimizmusra, hogy a jobboldal megvédheti a gyermekeit

Rick Santorum volt amerikai szenátor és republikánus elnökjelölt a pénteki CPAC-en szólalt fel.
2024-04-26 12:08:52

Halotti tort rendezett magának a Szamos Marcipán tulajdonosa

A szokatlan bulin még tombola is volt.
2024-04-23 19:10:01

Szájer József felkerült a legemlékezetesebb EP-képviselők listájára: mindenkit maga mögé utasított ebben a kategóriában

Szájer József bekerült a mostani ciklus legemlékezetesebb európai parlamenti képviselői közé. A tablón azok a politikusok kapnak helyet, akik akár jó, akár rossz értelemben, de valami igazán kiemelkedőt alkottak 2019 és 2024 közötti időszakban.
2024-04-22 17:06:21

2024-04-22 17:06:02

XVI Benedek imádkozott, hogy ne legyen pápa, aztán a nyakába szakadt a katolikus egyház egyik legsúlyosabb botránya

Meghalt XVI. Benedek pápa, aki nemcsak egyházfőként követte az elődjeként szolgáló II. János Pált, hanem eszmei örököse is volt korábbi jó barátjának. Az abortuszt és a homoszexualitás elismerését is ellenző konzervatív pápa nevéhez több ellentmondásos esemény is fűződik, a legemlékezetesebb ezek közül alighanem az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek kirobbanása és az erre adott reakciója, valamint a 2013-as váratlan lemondása volt.
2022-12-31 12:23:33

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:20:33

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Juventus - videó

A címvédő nem bírta el, hogy közel 70 percig emberhátrányban volt Juan Cuadrado kiállítása után.
2020-12-22 22:08:22

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:20:34

Nyilasi Tibor: Már az büszkeség volt, hogy futhattam Maradona után, mert nem értem utol

Az argentin világklasszist zsonglőrnek és varázslónak tartotta a Fradi klasszisa.
2020-11-25 22:06:05

Farm VIP: lakhelyet cseréltek a csapatok, volt morgolódás

Két ember csúnyán összeveszett.
2020-11-23 22:06:03

Tisztifőorvos: gyakorlatilag minden településen jelen lehet a koronavírus

A magyarországi települések 85 százalékában találtak koronavírussal fertőzött személyt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az országban mindenhol jelen lehet a vírus - mondta az országos tisztifőorvos vasárnap.
2020-11-15 20:12:49

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   németállás   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ezekben az orszagokban a jarvany ellenere is boldogok az emberek   •   mennyire egyedulallo a magyar modell amely rekordszamok mellett dontott az iskolak nyitasarol   •   kiakadt a kreml azon hogy az eu tekintelyelvu rezsimnek tarja oroszorszagot   •   marsi aniko megindito vallomasa a valason tobbet gondolkodtam mint a ferjhezmenetelen video   •   igy ismerte meg a ferjet a draga orokosok gyonyoru szinesznoje javasoltam hogy utana jojjon at hozzam egy kavera 2   •   koronavirus braziliaban rekordon a napi halalozas   •   titokzatos mohaszeru anyag boritja a napot   •   4 0 ra vezettek megis olre mentek egymassal a tizenegyesert   •   30 ezer lakosra egy posta fog jutni a kormany terve szerint 2   •   igy nez ki a hetkoznapi horror till attilanal   •   kayden kross elarulta miert kezdett el 18 evesen sztriptizelni   •   itt a vege kegyetlen dontest hozott a magyar birosag elszakitjak az edesanyjatol a kis szaffit egyedul lesz stockholm egy gettoiskolajaban 2   •   velemenycikk a boldogsag receptje   •   6500 forint a felnott belepo a hollokoi husveti programokra   •   itt az ujabb fordulat szlovakia megiscsak vesz orosz vakcinat   •   jardan gazolt halalra egy gyalogost egy biciklis futar miskolcon   •   hungarikum a javabol meghosszabbitja a kormany a magyarok kedvenc kamatmentes hitelet   •   europai gyogyszerugynokseg kapcsolat lehet a johnson johnson vakcinaja es a verrogkepzodeses esetek kozott   •   durva baleset szivbeteghez sieto mentoauto karambolozott a blaha lujza teren harom mentos megserult   •   csipkevirag eskuvoi dekoracio budapest httpseskuvoidekoraci oorg 7   •   egyre nagyobb a kaosz eszak irorszagban   •   a 86 percben mentett pontot az as roma az inter elleni rangadon video   •   elkepeszto bikinis kepek erkeztek frissen hazasodott metzker vikirol 3   •   kina telefonon figyelmeztette japant hogy ne merjen szembeszallni vele amerika oldalan   •   simonka gyorgy kifizette a tartozasat boldog istvan uj eletbiztositast kotott czegledy csabanak eltunt a nyugdijszamlaja   •   haladsz   •   edesanyja temeteserol ment elso edzesere a portugal sztarcsapat uj trenere 2   •   ronnie spector be my baby singer of the ronettes dies at 78   •   pompeo warns us money to iran could be funneled to terrorists attacking israel   •   collins king participate in zoom call with embattled ukrainian leader   •   szebb es gyorsabb lett ps5 on a the last of us part ii   •   mero laszlo szerint extrem valsaghelyzetben sok kis es egy ket nagy kockazatot kell vallalnunk 2   •   bowling green state university sophomore dies after drinking at fraternity event family attorney says   •   az atv kozolte gajdos tamas ellen fegyelmi eljaras indul   •   a het elejen szebb ido lesz azan jon az eso szel es enyhe hajnali fagy 2   •   orjongenek a real madridnal mert buszra kell szallniuk   •   eu should punish putin for navalny arrest by cutting money flows germanys weber   •   kigyulladt egy harmadik emeleti lakas budapesten egy ember meghalt   •   furakodni probalt a 80 millios mclarennel de ami utana jott arra nem szamitott   •   elindult a spanyol filmhet az urania nemzeti filmszinhazban   •   az ukran keziseknek a haboru miatt nem volt penzuk elutazni a meccsre de az ellenfel allja minden koltseguket   •   visszatert a tamagotchi igazan 2021 es lett 2   •   az europai parlament szerint negativ kovetkezmenyei lehetnek a magyar eu s elnoksegnek   •   idős   •   asztmas vagyok es babat varok mire figyeljek   •   vadat emeltek pete davidson ellen miutan belerohant kocsijaval egy csaladi hazba   •   tiz eve haboruznak egymassal a szomszedasszonyok esoviz miatt sullyedt meg marta haza 2   •   no fans fun or sex inside the pandemic delayed olympics   •   sulyos kovetkezmenyei lehetnek ha kina megepiti a vilag legnagyobb vizeromuvet 2   •   tizemeletes hazbol menekitettek a lakokat a tuzoltok szekesfehervaron 3