Részegen, 170-nel menekült a rendőrök elől, majd szétfejelte a rendőrautót

A férfit több településen keresztül üldözték a rendőrök. Az ügyészség 3 év börtönt kért rá, és örökre eltiltaná a vezetéstől.
2024-05-10 14:12:23

Részegen, 170-nel menekült a rendőrök elől, majd szétfejelte a rendőrautót

A férfit több településen keresztül üldözték a rendőrök. Az ügyészség 3 év börtönt kért rá, és örökre eltiltaná a vezetéstől.
2024-05-10 14:12:02

Részegen, 170-nel menekült a rendőrök elől, majd szétfejelte a rendőrautót

A férfit több településen keresztül üldözték a rendőrök. Az ügyészség 3 év börtönt kért rá, és örökre eltiltaná a vezetéstől.
2024-05-10 14:11:50

Hat évre ítéltek egy férfit, aki szexuálisan zaklatta barátai kiskorú gyermekeit

A férfit az ítélet hallatán rosszul lett, mentővel vitték kórházba.
2024-05-09 20:07:42

Toplistás bűnöző dolgozott egy zalaegerszegi építkezésen

Elfogtak egy évek óta bujkáló toplistás körözött férfit Zalaegerszegen. A 43 éves kutasói férfi egy építkezésen dolgozott, itt csaptak le rá a zsaruk. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint öt körözés volt érvényben a férfivel szemben orgazdaság, garázdaság és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, emellett nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene. A bűnöző 3 év 4 hónap fegyházra ítélték, de nem kezdte el letölteni a büntetését, és folyamatban lévő bűnügyben is keresték. A körözött férfi nem próbálkozott ellenállással, és végig együttműködő volt az elfogásakor. A me...
2024-05-08 12:07:56

Megvan! Toplistás, több éve bujkáló bűnözőt fogtak el Zalaegerszegen

Több éve bujkáló, körözési toplistán szereplő férfit fogtak el május 7-én reggel Zalaegerszegen, ahol egy építkezésen dolgozott - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n.
2024-05-08 12:07:12

2024-05-08 12:06:28

2024-05-08 12:06:05

A ballagáson esett össze egy diáklány Hódmezővásárhelyen

Szabadnapos mentős rohant hozzá.
2024-05-07 09:09:48

Dráma az érettségi előtt: összeesett egy diáklány az iskolában

Egy hódmezővásárhelyi iskola ballagásán összeesett az ünnepség alatt egy fiatal lány. Szerencsére a helyszínen volt a mentőszolgálat egyik szabadnapos munkatársa, aki azonnal a diák segítségre sietett.
2024-05-06 15:09:22

2024-05-06 15:09:00

2024-05-06 15:08:42

Rendőrök törték rá az ablakot a kétéves kislányra, aki egy felhevült autóban rekedt

A gyermek már kezdte elveszíteni az eszméletét, amikor a nyíregyházi rendőrök megérkeztek.
2024-05-03 19:11:40

Rendőrök törték rá az ablakot a kétéves kislányra, aki egy felhevült autóban rekedt

A gyermek már kezdte elveszíteni az eszméletét, amikor a nyíregyházi rendőrök megérkeztek.
2024-05-03 19:11:19

Szökevényt fogtak el a hatvani rendőrök

Több bűncselekményt is elkövetett a hatvani férfi.
2024-05-03 13:06:52

Szökevényt fogtak el a hatvani rendőrök

Több bűncselekményt is elkövetett a hatvani férfi.
2024-05-03 13:06:32

Szökevényt fogtak el a hatvani rendőrök

Több bűncselekményt is elkövetett a hatvani férfi.
2024-05-03 13:06:11

Elfogták a józsefvárosi választási plakátokat letépkedő férfit

Tetten érték és elfogták a rendőrök azt a férfit, aki választási hirdetéseket rongált meg a Józsefvárosban. A BRFK közleménye szerint az 56 éves T. Zoltán száz választási plakátot tépett le, firkált össze vagy vágott szét tapétavágóval a kerületben, amivel 335 ezer forintos kárt okozott. A rongálással gyanúsított férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését. The post Elfogták a józsefvárosi választási plakátokat letépkedő férfit first appeared on 24.hu.
2024-05-03 09:07:48

Breaking Bad Kiskunmajsán: kristályt áruló drogdílert fogtak

Az 56 éves férfi az elmúlt fél év folyamán a rendőrök gyanúja szerint napi szinten adott el kábítószert az ismerőseinek.
2024-05-02 13:11:19

Breaking Bad Kiskunmajsán: kristályt áruló drogdílert fogtak

Az 56 éves férfi az elmúlt fél év folyamán a rendőrök gyanúja szerint napi szinten adott el kábítószert az ismerőseinek.
2024-05-02 13:11:07

Dániából jöttek idáig a Bentley-vel, nem kellett volna

Valami nem stimmelt a luxusautóval, a rendőrök szagot fogtak, a rendszám buktatta le a sofőrt.
2020-11-21 21:05:50

Hófehér lopott Bentley-t foglaltak le a rendőrök az M5-ösön

Dániában keresték a luxusautót.
2020-11-22 08:06:29

Letartóztattak egy férfit, miután a gyanú szerint eltörte a prostitúcióra kényszerített barátnője kezét

A nő az orvosnak azt állította, elesett, a nyomozók szerint a férfi évek óta terrorizálta.
2020-11-22 10:12:21

Cápa ölt meg egy férfit Ausztráliában

Még sikerült kihúzni a vízből, de később halottnak nyilvánították.
2020-11-22 11:07:48

Több mint ötezerszer intézkedtek a magyar rendőrök eddig a kijárási tilalom megsértése miatt

Este 8 óra és reggel 5 óra között nem lehet az utcára menni.
2020-11-22 13:06:11

Pengével vágtak meg egy férfit Győrben

Két férfi támadt rá egy párra.
2020-11-22 16:06:04

Fiatalokból álló, húszfős magyar drogbandát fogtak el - videók

Chatszobákban adták-vették a drogot. November 20-án rendőrök ébresztették őket.
2020-11-23 07:06:10

Tizennyolc fős drogbandát kapcsoltak le a rendőrök

Marihuánát, extasyt, hasist, LSD-t, amfetamint és kokaint találtak náluk.
2020-11-23 08:06:06

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta egy idős házaspárra a lakást

Mindketten meghaltak a 15. kerületben, hiába mentették ki őket a lángok közül.
2020-11-23 13:06:42

Kutyát mentettek meg rendőrök

Kabán vették észre a lesoványodott állatot.
2020-11-23 14:06:17

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta a lakást három emberre a XV. kerületben

A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
2020-11-23 14:06:24

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta a lakást három emberre a XV. kerületben

A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
2020-11-23 14:06:25

14 szír migránst és egy embercsempészt fogtak az M0-son

A csempész akár tizenöt évre is börtönbe kerülhet.
2020-11-23 15:06:07

Szomszédaira támadt, késsel fenyegetőzött, és saját gyerekét is megütötte egy vámospércsi férfi

Elsőfokon négy év börtönt kapott.
2020-11-23 17:05:54

Akkor is részeg volt, amikor elfogták a férfit, aki rágyújtotta a házat az idős párra

Hétfő hajnalban egy 51 éves férfi megölt egy idős házaspárt és kis híján az idős pár 12 éves unokáját is, amikor rájuk gyújtott egy ingatlant. A tragédia kódolva volt, a gyújtogató nem sokkal a tűzeset előtt késsel fenyegette meg a sértetteket.
2020-11-24 09:05:58

2020-11-24 09:05:59

Eltűnt egy 25 éves nő Budapesten

Jelenleg is keresik a rendőrök a nőt, akit egy okmányirodában láttak utoljára.
2020-11-24 12:06:10

Kijárási korlátozás alatt üvöltözött és verekedett az utcán egy férfi

Az esztergomi férfit pénzbüntetésre ítélte a bíróság.
2020-11-24 12:06:10

A fél buszpályaudvart szétverte egy férfi Gyöngyösön

Aki felismeri a kép alapján, hívja a rendőröket.
2020-11-24 14:05:52

Egy lakásban elfogták az RTL Klub egykori, körözött sztárját

A férfit önbíráskodás miatt kereste a rendőrség.
2020-11-24 20:06:06

Embercsempészt és huszonnyolc migránst fogtak el Csanádpalotánál

A migránsok egy kamion rakterében bújtak el.
2020-11-25 07:06:42

Buszmegállóban verekedett egy férfi

Ököllel esett neki egy idegennek, majd meg is rugdosta.
2020-11-25 11:06:20

Pólóban és rövidnadrágban motorozott 290-nel, aztán megfordult az autópályán - videó

Ámokfutót fogtak el a rendőrök Angliában.
2020-11-26 10:06:21

Megmentették egy nyugdíjas életét Röszkén

Fél órával az eltűnésről szóló bejelentés után rátaláltak, majd majdnem halálosan kihűlt.
2020-11-26 12:06:03

Orosz férfit vert meg egy nő Debrecenben

Rátérdelt a férfi mellkasára és ököllel rátámadt.
2020-11-26 12:06:04

Brutálisan megvertek egy férfit az egyik csepeli buszon ? videó

Az egyik támadó letöltendő börtönbüntetést kapott.
2020-11-26 14:06:01

Elkapták a rendőrök Gabriela Spanic egyik legjobb barátját Budapesten

A színésznő magyarországi tartózkodása kezd egy igazi, brazil szappanoperához hasonlítani.
2020-11-26 15:06:00

Letartóztatták a férfit, aki szándékosan elgázolt egy rendőrt Sopronban

Az Ausztriában élő bosnyák férfit Magyarországon kapták el. Beismerő vallomást is tett.
2020-11-26 15:06:07

Letartóztatták a férfit, aki szándékosan elgázolt egy rendőrt Sopronban

Az Ausztriában élő bosnyák férfit Magyarországon kapták el. Beismerő vallomást is tett.
2020-11-26 15:06:08

Letartóztatták a rendőrt gázoló, bosnyák férfit

Sokáig üldözték a férfit mielőtt sikerült volna elmenekülnie, de nem úszta meg.
2020-11-26 16:06:10

Gyermekpornográfia miatt letartóztattak egy budapesti férfit

Valótlan álláshirdetésekkel csalt ki meztelen képeket kiskorú lányoktól.
2020-11-26 16:06:12

Tatabányán az üzlettulajdonos a rendőrök szemébe mondta, hogy soha nem viselt maszkot, és nem is fog

Az üzletet 10 napra zárták be.
2020-11-27 11:05:56

Erdőben találtak rá egy eltűnt nyugdíjasra Tápiószentmártonban

Mivel szinte teljesen átfagyott, a rendőrök hívták a mentőket.
2020-11-27 13:06:46

Égő házból mentettek ki két férfit a XVIII. kerületben

Egy cigarettacsikk okozhatta a tüzet.
2020-11-27 13:06:47

Lebukott egy szegedi drogbanda - videó

Közel egy éven át árultak amfetamint a városban, mielőtt elkapták őket.
2020-11-27 16:06:03

Részeg kamionos tört-zúzott Újpesten, az M3-ason fogták el ? fotók

A 40 éves férfi összetört több autót, és kidöntött egy vasúti fényjelzőt is.
2020-11-28 06:06:10

Több millió euró értékű kőolajat csempésztek Líbiából Európába

Az üzemanyagcsempészeket Máltán fogták el.
2020-11-28 08:06:02

Drogot kerestek, veszélyes állatokat találtak a szigetszentmiklósi rendőrök - videó

Kígyó, aligátorteknős és még egy krokodilt is volt a férfinél.
2020-11-28 09:06:02

Keresik a rendőrök a trolin gyereket megütő és rángató férfit

November 12-én történt atrocitás egy pesti trolin.
2020-11-28 09:06:06

Keresik a rendőrök a trolin gyereket megütő és rángató férfit

November 12-én történt atrocitás egy pesti trolin.
2020-11-28 09:06:07

Autószállító gázolhatta halálra a férfit, akinek a holttestét az M1-es autópálya mellett találták meg

Keresik a gázolót, aki nem állt meg segíteni.
2020-11-28 10:06:21

Orvhalászt fogtak a Balatonon

Tiltott eszközzel, úgynevezetett sorhoroggal halászott egy férfi Balatonboglár kikötőjében.
2020-11-29 10:06:03

Masszázsszalonból lopott, most a rendőrök keresik

A recepciós törött mobiltelenfonját vitte magával a tolvaj.
2020-11-29 10:06:04

Gyújtogató járta végig a budapesti belvárost, videón, ahogy elkapják a rendőrök

Miután a VII. kerületben lomtalanításra kirakott dolgokat gyújtott fel, a Blaha Lujza téri aluljáróban még egy kukával is megpróbálkozott. Itt érték tetten a férfit.
2020-11-29 12:05:55

2020-11-29 12:05:56

Átkutatták a rendőrök Maradona orvosának lakását

Vizsgálják a hatóságok, hogy Leopoldo Luque doktornak lehetett-e köze az argentin futballklasszis halálához.
2020-11-29 17:05:59

Átkutatták a rendőrök Maradona orvosának lakását

Vizsgálják a hatóságok, hogy Leopoldo Luque doktornak lehetett-e köze az argentin futballklasszis halálához.
2020-11-29 17:06:00

28 millió forintos engedély nélküli gyógyszerszállítmányt fogtak Gyulánál

A papírok szerint a raktérben autóalkatrészeknek és mobiltartozékoknak kellett volna lennie.
2020-11-30 09:05:55

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   youtube   •   mag   •   németállás   •   sadasdhirek   •   H   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   L   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   szabadnapos rendorok fogtak el egy korozott ferfit dombovaron   •   olelessel fogadtak orban viktort   •   belefer a vilagon fellelheto osszes covid 19 virus egyetlen kolasdobozba 2   •   terdelj le terjed egy video amin egy kamasz az egri belvarosban pofoz es alaz meg egy masik gyereket   •   global packaging automation solution industry   •   nehez a valasztas vajon melyik a legjobb magyar film   •   megerkeztek a ksh legfrissebb adatai ekkora a munkanelkuliseg jelenleg magyarorszagon 2   •   szornyu baleset lovaskocsi hajtott a duna tisza csatornaba a lovak megfulladtak fotok a helyszinrol 3   •   ledobtak az idei berbombat az auchannal   •   tartsa frissen az agyat zenevel egy uj kutatas bizonyitja jotekony hatasat 3   •   eltemettek szilagyi istvan ozvegyet 2   •   ajanlo a hirtv radar cimu musorabol 9   •   betiltottak a szazfosnel nagyobb tunteteseket gorogorszagban   •   vitezy david klima es borton volt az igeret egyikbol sem lett semmi 2   •   brusszelben sem tudjak hatranyos e a magyaroknak hogy a vakcinaigazolasban nincs tipus   •   a jarorkocsiban mergeztek meg a rendorkutyakat mohacson   •   hasznos funkcio a netflixen jon az idozites 2   •   alig valt el a felesegetol maris ramozdult egy nore a tv2 sztarja elarulta sikerrel jart e nala foto 2   •   puskas dallos bogi az ujrakezdesrol a lenyeg hogy itt   •   orban viktor ami most van az tarthatatlan 2   •   kovetoitol kert segitseget sari evi nagy bajba kerult 2   •   ukran drontamadas miatt gyulladt ki egy volgogradi finomito 5   •   kitort a kullancspanik magyarorszagon iden hatalmas invazio varhato mutatjuk mire kell feltetlenul figyelni   •   rendkivuli bejelentest tett szijjarto peter   •   pasztor anna nehez even van tul kolcson is kellett kernie   •   a mercedes elso igazi villanyautoja uj alapmodellt es amg line valtozatot kapott   •   itt az adac 2021 es nagy nyarigumitesztje 3   •   13 milliard forintot nyert az appeninn a club aliga fejlesztesere 2   •   imadja mutogatni hatalmas melleit cristiano ronaldo volt baratnoje kepek   •   videon ahogy egy amokfuto majdnem szalagkorlatra kent egy autot az m0 son 2   •   letartoztattak ket orosz ujsagirot akik allitolag navalnij alapitvanyanak dolgoztak 2   •   nem kerul bortonbe az ujbudai rendorgyilkos   •   rivers rise again as rain batters flood hit south brazil   •   kormanyzati tajekoztatasi kozpont magyar peter a kormanyon akar bosszut allni amiert elhagyta a felesege   •   leparkolt egy fal melle ebbol a videobol megtudta miert lett reggelre palacsinta a kocsijabol   •   evekig kell varni veseatultetesre jelenleg tobb mint ezren varnak donorra   •   el salvador polls more power for president nayib bukele   •   a wc n ulve bucsuzott azsiatol dietz guszti foto 2   •   szloveniaban nepszavazast tartanak a kannabisz otthoni termeszteserol   •   energiaAAAAAtadAAAAA   •   rendesen bekajalt aztan fan szundikalt egy leopard   •   ocska orosz t 72 eseket pofozott ki egy csapasra milliardos lett   •   5 tipp amivel konnyebb lesz az android hasznalata   •   zartkertitulajdonoso kreszkessetek   •   megsem tiltjak az avaregetest de kemeny birsagok johetnek 2   •   sokkolo alkoholista lett anne hathaway   •   orizetbe vettek alekszej navalnij feleseget   •   zatonyra futott egy komp a kanari szigeteknel   •   ungar peter a fidesz leendo frakcioja egyuttmukodne ursula von der leyennel 2   •   75 millioval tobb pfizer oltas erkezhet az eu ba 2