Felszállás közben gyulladt ki egy Boeing 737-es repülőgép

Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.
2024-05-09 19:09:40

Súlyos baleset történt Bicskénél, az autópálya mindkét irányából elgázoltak egy embert

A balesetben legalább hat autó érintett, lezárták az érintett útszakaszt.
2024-05-09 19:07:19

Felszállás közben gyulladt ki egy Boeing 737-es repülőgép

Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.
2024-05-09 19:07:08

Kigyulladt egy lakóház, meghalt egy ember

Az épület teljes terjedelmében égett.
2024-05-09 17:09:41

Megrázta az országot Stétz Dániel korábbi Eb-bronzérmes MMA-harcos és kedvesének tragikus halála. A fiatal pár egy rosszul időzített előzésben vesztette életét a hétvégén Szalántánál, az 58-as úton. A balesetben egy nagymama és unokája is érintettek voltak, akik súlyos sérüléseket szenvedtek. Nem ez volt az első tragikus baleset az 58-as úton...
2024-05-09 17:07:46

2024-05-09 17:07:22

2024-05-09 17:06:37

Lezárult a Nemzeti Színház ügyelője ellen indított nyomozás a novemberi baleset kapcsán: ez a döntés született

A tavaly novemberi Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán, amely során megsérült Szász Júlia és Horváth Ottó Lajos, már nem gyanúsítják tovább a színház ügyelőjét.
2024-05-09 16:07:03

A gép felszállás közben túlfutott a kifutópályán: a baleset során összesen 11 ember sérült meg, közülük 4-en súlyos állapotban vannak.
2024-05-09 15:06:46

A gép felszállás közben túlfutott a kifutópályán: a baleset során összesen 11 ember sérült meg, közülük 4-en súlyos állapotban vannak.
2024-05-09 15:06:19

A gép felszállás közben túlfutott a kifutópályán: a baleset során összesen 11 ember sérült meg, közülük 4-en súlyos állapotban vannak.
2024-05-09 15:05:57

Súlyos baleset történt a dunakeszi majálison, több ujja roncsolódott egy gyermeknek

Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik.
2024-05-09 09:09:30

Súlyos baleset történt a dunakeszi majálison, több ujja roncsolódott egy gyermeknek

Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik.
2024-05-09 09:07:11

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:06:32

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:06:10

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:05:57

Gyászol a zenei világ: meghalt az underground rock ikonja, Steve Albini

61 éves korában meghalt Steve Albini, a Shellac és Big Black egykori frontembere. A zenész többek között a Nirvana, a Pixies és PJ Harvey ikonikus albumain is dolgozott.
2024-05-08 21:06:09

2024-05-08 21:06:00

Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színház balesetet szenvedett színésze

Horváth Lajos Ottó ügyvédje szerint nem csak egy ember felelős a történtekért.
2024-05-07 21:10:12

Baleset a Nemzeti Színházban: Horváth Lajos Ottó peren kívül egyezne meg

Fordulat áll be a Nemzeti Színházban tavaly novemberben történt baleset ügyében? Mint ismert, tavaly ősszel a Rómeó és Júlia előadása közben két művész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a mélybe zuhant a díszletről, s mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Hét hónap vizsgálat után a rendőrség nemrégiben gyanúsítottként hallgatta ki a teátrum egyik munkatársát, aki az Index értesülései szerint a darab ügyelője volt.
2024-05-07 19:06:23

Három autó ütközött, lezárták a BAH csomópont felüljáróját

Két ember sérült meg.
2020-11-15 20:15:39

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Halálra gázolt egy repülőgép egy medvét Alaszkában

Az anyamedve kétéves kölykével együtt bóklászott a leszállópályán, amikor megtörtént a baleset.
2020-11-16 08:06:31

Súlyos szövődményei lettek, 8 hónapja van táppénzen egy koronavíruson átesett magyar

A 41 éves férfi a 17. olyan beteg, aki elkapta Magyarországon a koronavírust. Nála azonban komolyabb szövődmények is kialakultak.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:08

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:09

Az M1-esen gyalogolt egy 20 éves férfi, halálra gázolták

A baleset Tata közelében történt a 64-es kilométernél.
2020-11-18 07:06:11

Az M1-esen gyalogolt egy 20 éves férfi, halálra gázolták

A baleset Tata közelében történt a 64-es kilométernél.
2020-11-18 07:06:12

Meghalt az Omega billentyűse, Benkő László

„Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt” – közölte Facebook-oldalán a zenekar.
2020-11-18 08:11:37

Meghalt a híres repülő ember, a Jetman Dubai pilótája

A francia Vincent Reffet edzés közben zuhant le.
2020-11-18 09:07:01

Müller: Már a települések 88 százalékán jelen van a koronavírus

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján kiderült, hogy az ország nyugati megyéiben a legmagasabb a fertőzöttek száma, a múlt hét adatai szerint Fejérben és Zalában csökkenést tapasztaltak. Tisztázták azt a kérdést is, hogy hány ember sétáltathat egy kutyát este nyolc után.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Almási Kitti: Elvárják, hogy álljuk az ütéseket

“Odáig jutottunk, hogy teljesen összemosódik a fejekben a véleménykülönbség, a konstruktív kritika, az értelmes, termékeny vita és a köpködés, a zaklatás, a másik ember szándékos sértegetése és megalázása” – írja a pszichológus az ártó kommentelésről Ki vagy te, az elvárások szorításában? című, nemrég megjelent könyvé...
2020-11-18 12:07:43

Horvátországban egy nap alatt 3251 új fertőzöttet találtak

Kedden 38 ember halt meg a koronavírus okozta betegségek miatt Horvátországban, az új fertőzöttek száma pedig rekordot döntött. Mindeközben Vukovárban tízezres tömeg tartott megemlékezést a város ostromáról, holott a járványügyi szakemberek szerint új járványgóc lehet a térség.
2020-11-18 15:09:36

2020-11-18 15:09:38

Videó: Már ember sem kell az iPhone-ok gyártásához, csak a robotok dolgoznak Kínában

Gőzerővel folyik az iPhone 12-család tagjainak gyártása, hogy az Apple ki tudja szolgálni a vásárlóit. A kínai állami hírügynökség, a Hszinhua megmutatta, miként folyik a termelés a Foxconn sencseni gyárában.
2020-11-19 12:09:47

2020-11-19 12:09:48

Orbán Viktor: Nincs rá bizonyíték, hogy megkezdődött volna a fertőzés lassulása

Péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. A napi új koronavírus számokat is bemondta: 4440 új fertőzött van, 96 ember halt meg. Az uniós költségvetés miatt kialakult vitára egy érve volt: Soros György.
2020-11-20 07:06:16

2020-11-20 07:06:17

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:17

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:18

13 ember támadt rendőrökre egy hét alatt

Sok munkát adtak az előző héten a debreceni ügyészségnek agresszív emberek: fojtogatták, autóval célozták meg a rendőröket, vagy éppen csoportosan támadtak rájuk, összesen 13-an. Mindegyik őrizetbe került,van, akit már el is ítéltek.
2020-11-20 11:06:38

Már most írjuk fel a bakancslistánkra Szlovéniát, mert tele van csodákkal!

Lassan beköszönt a tél, amikor az ember szíve szerint vagy az ablakból, a melegből nézné a hóesést, vagy lenyűgöző havas tájakon veszne el a hegyek szépségében. Képzeljük csak el a leghidegebb hónapokat a szlovén Alpok hegyláncain csúszkálva vagy az erdőkkel, hegyekkel körülvett festői Bledi-tónál! Bakancslistás élmények Szlovéniából.
2020-11-20 11:06:39

Meghalt Konok Tamás képzőművész

Életének 91. évében, péntek hajnalban meghalt Konok Tamás, a nemzet művésze, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész – közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia pénteken az MTI-vel.
2020-11-20 13:07:22

Megjön-e a kedvünk egy kis monarchiához?

Hiába hasonlítanak megszólalásig a szereplők, a helyzetek és a körülmények a valóságra, A korona című sorozat fikció – annak viszont valóban királyi. Most már négy évadon keresztül láthatjuk, hogy a királynő is ember, nem is szólva a család többi tagjáról. De vajon szimpatikusabb lesz-e ettől a monarchia?
2020-11-20 19:06:03

Olaszországban egy nap alatt 699 ember halt meg a járványban

A szakemberek szerint a helyzet javulóban van, de még nem szabad engedni a korlátozásokból.
2020-11-20 21:07:03

Olaszországban egy nap alatt 699 ember halt meg a járványban

A szakemberek szerint a helyzet javulóban van, de még nem szabad engedni a korlátozásokból.
2020-11-20 21:07:04

Meghalt egy tévés vetélkedő játékosa, miután végzett a feladattal

Tragédiával végződött a forgatás.
2020-11-21 13:35:08

Svájci orvosok "végrendeletet" kérnek a súlyos koronavírusos betegektől

Többek között arra kérik a 60 év feletti, krónikus alapbetegségben szenvedőket, hogy írják le, milyen kezelési módokba nem egyeznek bele.
2020-11-21 14:09:05

2020-11-21 14:09:06

Súlyos eltiltást kapott az orosz súlyemelő

Nagyezsda Lomova 2027-ig nem indulhat súlyemelő versenyen.
2020-11-21 15:07:50

Szemen köpte az ápolónőt egy súlyos koronavírusos beteg Franciaországban, de arra kötelezték, hogy tovább dolgozzon

A koronavírushoz egy influenzajárvány nem hasonlítható, mintha egy kis hullámot hasonlítanánk a cunamihoz - mondta a marseille-i kórház egyik főorvosa. Összeomlás előtti pillanatban a francia egészségügyi rendszer.
2020-11-21 15:07:50

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

A zenész 73 éves volt. A hírt a zenekar osztotta meg a Facebook-oldalán.
2020-11-21 15:07:54

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

Halálhírét a zenekar jelentette be.
2020-11-21 16:06:05

Svájci orvosok "végrendeletet" kérnek a súlyos koronavírusos betegektől

Többek között arra kérik a 60 év feletti, krónikus alapbetegségben szenvedőket, hogy írják le, milyen kezelési módokba nem egyeznek bele.
2020-11-21 16:06:11

Brit szankciókra válaszul Moszkva kitiltott huszonöt brit állampolgárt

A konfliktust a börtönben tisztázatlan körülmények között meghalt Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló ügye robbantotta ki.
2020-11-21 17:10:55

Kóbor János az Origónak: Először azt hittem, ez egy rossz vicc

Benkő László után az Omega másik tagja, Mihály Tamás is meghalt.
2020-11-21 18:06:53

Újra gyászolnak az Omega-rajongók

Meghalt Mihály Tamás gitáros, komponista.
2020-11-21 18:06:57

Zátonyra futott egy komp a Botteni-öbölben

Több száz ember van a hajón.
2020-11-21 19:08:57

A súlyos áfacsalási ügybe keveredett Staudt Gábor vezeti a budafoki Jobbikot, a csoport közösségi oldala szerint

Úgy tűnik, Jakab Péterék pártjában egyre nagyobb az emberhiány.
2020-11-21 20:06:18

Jó hír, nem történt baleset az elmúlt éjszaka

A folyamatos áruellátás érdekében, visszavonásig felfüggesztették az országos kamiontilalmat is.
2020-11-22 07:09:56

4320 újabb koronavírus-fertőzöttet azonosítottak itthon

Meghalt 111 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-22 09:07:18

Koronavírus: 111 beteg meghalt, 618-an vannak lélegeztetőgépen

7278 fertőzöttet ápolnak kórházban.
2020-11-22 09:07:22

Koronavírus: 111 újabb halott

618 ember van lélegeztetőgépen, 7218-an kórházban.
2020-11-22 09:07:23

Koronavírus: 111 újabb halott

618 ember van lélegeztetőgépen, 7218-an kórházban.
2020-11-22 09:07:23

Tíz éves a BKK, az elvált szülők meggyötört, éheztetett gyermeke

Emberévekben mérve 70 éves a fővárosi tömegközlekedés ernyőszervezete. Túlélte a Tarlós-Vitézy-viszályt, elért sok szép eredményt és néhány nagy kudarcot, folyamatosan túl kevés pénzből tengődve.
2020-11-22 10:12:21

Megható videóval emlékezik a magyar pólószövetség Benedek Tiborra

A júniusban meghalt háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázóról az olimpia kapcsán osztottak meg egy videót.
2020-11-22 12:07:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   sulyos baleset godollonel egy ember meghalt 3   •   krasztev orban akkora politikai kockazatot vallal amibe bele is bukhat   •   politico ujabb veszely leselkedik az orban kormanyra nagy valtozas kovetkezhet be az eu ban 2   •   ismet meghalt egy mentos koronavirusban 2   •   galans kormanyzati adomany a kommunizmus aldozatai emlekalapitvanynak   •   siman elment san franciscobol los angelesbe egy tesla onvezetve 3   •   naploval utotte fejbe diakjat a fidesz pusztaszabolcsi jeloltje 2   •   buntetoeljaras indult az 5 eves kisfiu ugyeben aki egy gyermektaborbol tunt el abdanal   •   dermatitis herpetiformis az autoimmun glutenerzekenyseg jellegzetes bortunete   •   csardi antal kosa botranya az ugyeszsege is   •   mi lett vele egy eldugott kis faluban talaltuk meg szoke kapitanyt 2   •   a mav szerint semmifele megallapodasrol nincs szo a deli palyaudvar ipari teruletet illetoen 3   •   depresszio is tarsulhat a koronavirus szovodmenyeihez   •   megtartotta szekfoglalo eloadasat kariko katalin a magyar tudomanyos akademian 2   •   karacsony a varosaink kifosztasa nem kormanyzas   •   amnesty international rendszerszintu problemak vannak a magyar birosagi rendszerben 2   •   tobb ezer ugyfel kiakadt azon hogy egy csak digitalis bankba raktak at oket   •   they are like a family how esports has helped its fans get through lockdown   •   szergej lavrov parbeszedet surget a libiaban szemben allo felek kozott   •   egy korszak vege ujabb legendas budapesti ettermet zartak be 4   •   japan four cabinet ministers quit over fundraising scandal   •   dontott az mnb egyelore nem lehet kereskedni a lelegeztetogep beszerzes egyik szereplojenek reszvenyeivel   •   hernyak gyorgy kapja a szinhazi kritikusok cehenek eletmudijat   •   the pandemic widened gaps in reading can one teacher do something about that   •   molnar piroska megrazo vallomasa a gyerekkorarol apamat elvittek az oroszok nem is ismertem   •   penzert vett okj s vizsgat eliteltek vesztegetesert 2   •   a kormany elerhetetlenne tenne az epitesugyi adatokat   •   pizzaszelt dob piacra a pizza hut   •   dombi tibor mosolyt csalt a debreceni szurkolok arcara igy meg aligha lattunk nb i es edzot foto   •   a tulelesert kuzd a tungsram azonnali kormanyzati segitseget ker   •   a harley davidsonnak is betett a koronavirus   •   dagad a kiralyi botrany ii erzsebet nem maffiafonok 2   •   mcs fifa 21 aranygol dontott a ps4 es finaleban   •   ki nem talalna mi a vasember kedvenc etele mutatjuk a receptet is 3   •   a telepulesek megkozelitese zokkenomentes es remelhetoleg balesetveszelyes lesz remes bakit vetett az onkormanyzati kepviselo a 83 as ut atadasan video 3   •   l simon nem szerepelt olyan kep a world press photo kiallitason amely sertette volna a gyermekvedelmi torvenyt   •   igy fordult el magyar petertol ket 2006 os harcostarsa   •   ujabb 120 ceget helyez feketelistara az egyesult allamok   •   damu roland kitiltotta a szuleit a temeteserol 2   •   szilveszterkor utaljak a szallashelyeknek az elmaradt foglalasok utani tamogatasokat   •   tobbezerdolgozojatru   •   macron gyorsitana a vakcinagyartokat   •   igy nezett ki curtis 20 evvel ezelott   •   szijjarto peter magyarorszag kiall izrael mellett   •   kozmuszolgaltato ceg munkatarsainak adjak ki magukat a hazug csalok meroora leolvasas urugyen probalkoznak ne doljon be az atveresnek   •   az ehinseg aldozataira emlekeztek ukrajnaban   •   tovabb szaguld az autowallis raketa   •   ujabb poggyaszkiarusitast hirdettek meg a ferihegyi repuloteren   •   eu does not expect approval of e20 billion in arms aid to ukraine by end of 2023   •   magzatkarosito szert talaltak a samsung godi gyaranak kozeleben video 2