Elmaradt ellenőrzések, meghamisított nyilvántartás - Újabb Boeing-gépnél vizsgálódik a hatóság

Az amerikai repülési hatóság, az FAA új vizsgálatot indított a Boeing 787 Dreamliner repülőgépekkel kapcsolatban, miután kiderült, hogy a gyártó nem hajtotta végre az előírt ellenőrzéseket, valamint felmerült a nyilvántartások meghamisításának gyanúja is - írja a Reuters.
2024-05-06 22:07:07

Megvan, ki lesz a Közgyűjteményi Központ integrációért felelős vezetője

Demeter Szilárd jobbkeze korábban a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója volt.
2024-05-02 15:08:40

Demeter Szilárd: Itt tartunk most

Jövő héten lesz húsz éve annak, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz.
2024-05-01 11:08:52

A csepeli birkózók 534 millió forintot követelnek Németh Szilárd akadémiájától

Szerződésszegés miatt perelték be a Kozma István Birkózó Akadémiát.
2024-04-29 20:10:07

A csepeli birkózók 534 millió forintot követelnek Németh Szilárd akadémiájától

Szerződésszegés miatt perelték be a Kozma István Birkózó Akadémiát.
2024-04-29 20:10:04

Több százmillió forintra perlik Németh Szilárd birkózóakadémiáját

Szerződésszegés az indok.
2024-04-29 19:10:48

Több százmillió forintra perlik Németh Szilárd birkózóakadémiáját

Szerződésszegés az indok.
2024-04-29 19:08:14

A magyar válogatott focista volt a hős a PSG ellen, elmaradt a bajnokavatás

Cseréi megmentették a PSG-t a bukástól, de az újabb bajnoki címre továbbra is várni kell.
2024-04-28 00:06:45

Nincs alapjuk azoknak a híreknek, amelyek szerint Suhajda Szilárd holttestét lehoznák a Mount Everestről

A hegymászó özvegye, Legindi Tímea személyes döntése, hogy ha a férje testét meg is találnák a hegyen, nem engedné lehozni.
2024-04-26 14:12:50

Suhajda Szilárd felesége: Nem szeretném, hogy a férjem testét lehozzák az Everestről

Legindi Tímea elárulta, hogy miért nem lehet szó a küldetésről.
2024-04-26 11:10:25

Suhajda Szilárd felesége: Nem szeretném, hogy a férjem testét lehozzák az Everestről

Legindi Tímea elárulta, hogy miért nem lehet szó a küldetésről.
2024-04-26 11:07:07

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, panellakás, téglalakás, ajtócsere utáni kőműves javítási munkák elkészítése, teljes körű kivitelezése, hagyományos módon. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSŐTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KŐMŰVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől...
2020-06-20 16:41:44

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-889...
2020-06-20 16:41:44

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:44

Mobilgarázs alapozás, beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: MOBILGARÁZS,LEMEZGARÁZS ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Mobilgarázs beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakásba, építhetőek be, kivéve „Dán-ház panel nem” Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most! Ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások. Ajtóbeépítés után kőműves javítási munkák elkészítése, hagyományos módon, helyszínen kevert habarccsal simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. R...
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSŐTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KŐMÛVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok ...
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSŐTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KŐMŰVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől...
2020-06-20 16:41:46

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:46

Kéményajtó beépítés!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető ...
2020-06-20 16:41:46

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSÕTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KÕMÛVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívás...
2020-06-20 16:41:46

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap.Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki:+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kerti faházalapozás, betonalap!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre KERTI FAHÁZAK, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak betonalap készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki:+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-889...
2020-06-20 16:41:46

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kisebb nagyobb kőműves javítások!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan, ha megoldható hétvégén is! Csőtörés, beázás, vízóra csere utáni kőműves javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Ajtócsere utáni kőműves javítási munkák!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtócsere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   jazz   •   R   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   németállás   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   suhajda szilard keresese elmaradt a vasarnapra tervezett helikopteres felderites ez az oka 2   •   a rangsor vegen allo rendor lett a bunbak amiert elengedtek a gyerekgyilkost 3   •   bizarr latvany fogad minket ezen a tengerparton galeria   •   orankent szazezerert segit a fiatal szuloknek   •   eloszor figyeltek meg hurrikant az urben   •   us left to depend on the taliban for a safe exit from afghanistan defeat   •   tek esek fogtak el az evek ota uldozott balkani drogbanda fonoket video 2   •   ennyit a kozvetito szereprol nagyon durva fegyvert kuldtek a torokok ukrajnaba   •   dontott a birosag tartasdijat kell fizetnie egy nyolc eve komaban fekvo magyar nonek 2   •   augusztus 20 an korlatozasoktol mentes lesz az unneples   •   miklosa erika az opera palyazatrol tudom mennyire fontos lett volna a valtozas 2   •   ekkora botranyt meg nem latott a vilag focija   •   media tracking device in polish presidents car may have been planted by russia   •   orokke bekapcsolt kijelzoje lehet a kovetkezo iphone nak 2   •   ido elott berobbant egy csomo fuggetlenseg napi tuzijatek video   •   orban viktor fogadta a fina alelnoket elnokjeloltjet   •   4 millio beoltott utan arulja el a kormany meddig marad az ingyenes parkolas budapesten   •   repedezik az evszazados egyseg az egyesult kiralysag veget hozhatja a kiralyno halala   •   gulacsiek csapattarsat leigazolta a bayern munchen   •   sagvari pal a hidrogen lehet a jovo energiarendszerenek hianyzo kirakos darabja   •   magyar katonak maradvanyaira bukkantak a jokai teren   •   tudta ezert nagyon fontos hogy a borunket is meregtelenitsuk   •   dontott a kormany kedvezmenyes hitelt kapnak az aszalykarosultak itt vannak a reszletek 2   •   armin laschet lesz a cdu es csu kancellarjeloltje   •   south carolina authorities release 911 calls made after alex murdaugh shooting   •   eurovision 2022 emotions run high as ukraines kalush orchestra qualify for final   •   fontos frissites jott a windowshoz telepitse mielobb   •   hetvegen barki ingyen kiprobalhatja az uj diablo jatekot   •   olcsobban is lehet okos az otthona mint gondolna   •   eric garcetti biden nominee for ambassador to india clears committee hurdle   •   zimbabwe police arrest self proclaimed prophet ishmael and rescue 251 children   •   könnyűgép   •   how a utah businessman and nonprofit built a ukrainian village in 6 months   •   kate middleton elzongorazott egy karacsonyi dalt   •   sokat lehet sporolni az uj lezernyomtatokkal   •   ezert meg fognak orulni a szamitogepes jatekok rajongoi   •   a nyolcadik emeletrol ugrott ki egy 15 eves fiu zugloban de oriasi szerencseje volt 2   •   farkas alexaval 3 evig nem beszelt a csaladja miutan osszejott a ferjevel   •   hal a tortan bodi csabi oklendezni kezdett miutan megkostolta volgyi zsuzsi etelet video   •   ujabb durva vadak marilyn manson ellen hangszigetelt szobaban tartott fogva noket   •   idojaras ma az egesz orszagban visszavontak az onos eso miatt kiadott veszelyjelzest 3   •   teljesen karbonsemlegesse tennek a vilag szen dioxid kibocsatasanak 8 aert felelos iparagat 2   •   ingatlant ertekesit a raba 2   •   espn announces layoffs as part of cost cutting by disney   •   real madrid 2 0 getafe real move second and cut the gap on leaders atletico after easy win   •   egyedul debrecen vallalta be hogy nezok elott rendezi meg a gyorskorcsolya vilagkupat   •   harry and meghan expecting second child   •   gyasz autobalesetben meghalt mezei zsanett buntetes vegrehajtasi ormester   •   diszpolgar lett meszaros lorinc ki nem talalna hol   •   kariko katalin megtartotta nobel eloadasat stockholmban