Sportcsarnok tetejére másztak fel német gyerekek, beszakadt alattuk

A négy tizenháromévest súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.
2024-05-05 13:10:09

Sportcsarnok tetejére másztak fel német gyerekek, beszakadt alattuk

A négy tizenháromévest súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.
2024-05-05 13:09:58

Szülők támadtak rá egy dolgozóra, majd a rendőrökre a Madarász Viktor utcai gyermekkórházban

A külföldi szülők a gyereküket akarták hazavinni, de a kórház ezt nem engedte.
2024-05-03 17:10:55

Szülők támadtak rá egy dolgozóra, majd a rendőrökre a Madarász Viktor utcai gyermekkórházban

A külföldi szülők a gyereküket akarták hazavinni, de a kórház ezt nem engedte.
2024-05-03 17:10:32

Nem zavarta őket, hogy a zsúfolt parkban gyerekek játszanak körülöttük.
2024-05-03 13:10:48

Egy nő holttestére bukkantak gyerekek Aszódon, elfogták a gyanúsítottakat 

A 30-as éveiben járó nőt bántalmazták, az elkövető a gyanú szerint egy nő és egy férfi volt, már elfogták őket.
2024-05-03 10:10:44

Egy nő holttestére bukkantak gyerekek Aszódon, elfogták a gyanúsítottakat 

A 30-as éveiben járó nőt bántalmazták, az elkövető a gyanú szerint egy nő és egy férfi volt, már elfogták őket.
2024-05-03 10:10:15

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódón.
2024-05-03 10:06:37

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódon.
2024-05-03 10:06:31

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódón.
2024-05-03 10:06:12

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódón.
2024-05-03 10:05:55

Hogy érzik magukat a külföldi orvosok Németországban?

Gyorsan öregszik a lakosság német földön is, és ez kettős kihívást jelent az egészségügyi hálózatnak: több orvosra lenne szükség, de jelenleg többen mennek nyugdíjba közülük, mint ahány rezidens megkezdi az orvosi pályát. A megoldást az orvosimport jelenti - írja a Deutsche Welle.
2024-05-01 10:09:32

2024-05-01 10:08:29

Tüntetők foglalták el a Columbia Egyetem főépületét

Több száz tüntető foglalta el a Columbia Egyetem főépületét kedden hajnalban, ahol elbarikádozták magukat. Az épületfoglalás azt követően hajtották végre, hogy hétfőn a tüntetők nem teljesítették az egyetem vezetésének felszólítását.
2024-04-30 17:06:51

2024-04-30 17:06:34

2024-04-30 17:06:13

Mindenkit sarokba szorít a Temu és a Shein

Már nem a vörös-tengeri helyzet okozza a legnagyobb fejfájást az árufuvarozásban.
2024-04-30 10:10:16

zCast: Hogyan beszéljek a gyerekemmel a klímaváltozásról és a fenntarthatóságról?

Mennyire érzékelik a magyar gyerekek a klímaváltozást maguk körül? Hogyan segít a játszva tanulás kis korban, hogyan segít a közösségi cselekvés tinédzserként? Mi a szerepe a szülőnek, és fordítva mit tanulhat a gyerekétől? Erről beszélgettünk fenntarthatósági podcastunkban.
2024-04-30 06:08:58

Áramütés Malackán: élet-halál között egy 14 éves fiú

A gyerekek a helyi vasútállomáson felmásztak egy félreállított tehervagonra, és tisztázatlan körülmények között hozzáértek a felsővezetékhez.
2024-04-27 15:08:38

Tavaszköszöntő Vidámpark: a gyerekek álomvilágban érezhették magukat

Amíg a politikai vezetés a munkát ünnepeltette május 1-én, a felvonuló melósok, irodisták az olcsó sörnek és a virslinek örvendeztek, a gyerekek pedig alig várták, hogy véget érjen a felvonulás. Számukra ugyanis ekkor következett az igazi attrakció, május 1-én felébredt téli álmából a vidámpark a Városligetben. A szórakoztató intézmény ősztől tavaszig részleges nyitvatartással üzemelt, ami azt jelentette, hogy a játékterem gépein kívül csak kevés játék üzemelt, sok értelme nem volt odamenni.
2024-04-27 12:06:49

Xabi Alonso csapata verhetetlen, most a Benfica 59 éves csúcsát állította be a Leverkusen

A gyógyszergyári csapat most az Eintracht Frankfurtot ütötte ki, és már 48 meccs óta veretlen.
2024-05-05 20:07:46

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-20 16:41:42

Otthoni távmunka Passzív jövedelem

PASSZÍV JÖVEDELEM akár főállásként Szeretnél végre stresszmentes életet teremteni? Eleged van és nem akarsz életed végéig gürizni kis pénzecskéért? Itt van előre látható karrierterv ahol Te is megalapozhatod a jövődet. Dolgozni kell érte viszont eljuthatsz odáig is hogy BMW-t vezethess. Pénzt tudsz keresni. Ha érdekel írj privátban itt tudsz elérni: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-20 16:41:43

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-20 16:41:43

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:44

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-20 16:41:45

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-20 16:41:46

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-20 16:41:47

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-20 16:41:47

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 11:30:09

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 11:30:09

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 11:30:10

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 22:01:04

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:01:05

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:01:05

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:09

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:01:11

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:01:11

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:01:12

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:01:13

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 22:14:23

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:14:23

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:14:23

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:14:26

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:14:26

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:14:27

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:14:28

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 22:14:41

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:14:41

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:14:41

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:42

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:14:44

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:14:44

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:14:45

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:14:45

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 22:15:34

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:15:34

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:15:35

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:15:36

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:15:37

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:15:38

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:15:38

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:15:39

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 22:16:19

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:16:19

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:16:19

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:16:21

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:16:22

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   N   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   mag   •   fhgperapro   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   sarokba szoritva erzik magukat a szulok van ahol mar az 5 7 eves gyerekek negyedenek van okostelefonja 2   •   szaguldott a kartyas fizetes visszater az elet a normalis kerekvagasba   •   a cia igazgatoja allitja ukrajna az ev vegere elveszitheti a haborut   •   global packaged corn on the cob industry   •   russia wants an apology from u s after biden called putin a killer says kremlin ally   •   ingyenaprohirdet2ght   •   x faktor puskas peti a mentoraltjaival fotozkodott 2   •   trump is jovahagyta biden atveheti az elnokseget   •   hadhazynak mar bunbano fideszesek is szivarogtatnak   •   ferenc papaval talalkozott sulyok tamas szent istvan is szoba kerult   •   kijarasi tilalom johet egy magyar varosban   •   holnap kezdodik a sziget fesztival ezekbol az orszagokbol erkeztek a legtobben   •   az inter egy lovesbol megnyerte az ev egyik legfontosabb meccset   •   tolvai reni attetszo ruhaban unnepelte a szuletesnapjat nem sokat bizott a kepzeletre fotok 2   •   ritka esemeny fedheti fel a stonehenge titkat   •   veszelyes fakivagas budapesten httpfakivagasbudapes thuponthu 2   •   Egszsggyisszoci   •   marsi anikonak uj hobbija akadt kozos vallalkozasba is szivesen fogna a parjaval a burkolas mar jol megy neki   •   a fel buszpalyaudvart szetverte egy ferfi gyongyoson   •   rwanda bill to become law after months of wrangling   •   orban viktor magyarorszag megvetozza az unios koltsegvetest es a helyreallitasi alapot   •   nem indul a tokioi olimpian szilagyi liliana 2   •   egy kiskoru testverpar havi 9 millio forintot keres kriptovalutakkal   •   selena gomez elarulta mi van kozte es kennedy elnok unokaja kozott   •   a margitszigeten bucsuztatjak balazs fecot   •   idosgondozas nemetorszagban 15   •   hol tart a reptervasarlasi folyamat   •   federer rekordja mar a multe 36 evesen tenisztortenelmet irt djokovics   •   balog zoltan nem csak a bicskei kegyelmi ugyben jart el egy letartoztatott lelkeszt is probalt megmenteni a bortontol   •   talicska egykerekuketkereku es bullentheto 36   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 879   •   oltasszkeptikus republikanus sztarteves erkezik a fidesz ertelmisegnek eloadast tartani   •   Tzvdelem:   •   rennes 1 2 chelsea blues seal early qualification to champions league last 16   •   selyemnyakkendok   •   non stop automentes autoszallitas tel06 20 9188 649 19   •   tolvai reni dogos borszerelesbe bujt foto 2   •   zavarta ahogy az autok parkolnak ezert ketton is vegighuzta a kulcsat a 78 eves esztergomi no   •   donald trump legidosebb fia koronavirusos 3   •   ujabb gyomorforgato pedofilugy egy naluk vendegeskedo kislanyt molesztalt egy ferfi veszprem varmegyeben 3   •   marabu feknyuz sajat labon allni   •   hova utazik a nyaron szervezi mar nagyon fontos hogy erre figyeljen mikor utazasszervezohoz fordul 3   •   steigervald krisztian mikor er veget a fiatalsag   •   halima aden quits runway modelling over religious views   •   feszerbe dobta ujszulott babajat egy no nagykanizsan a csecsemo meghalt   •   auto hibakod kiolvasas torles budapest httpshibakodkiolvasa scom 3   •   fakivagas faert cserebe 9   •   world first as leopards filmed hunting in pitch black   •   meses kirandulas harry potter varazslatos vilagaban   •   the anonymous south african artist turning dreams into reality through photography and ar