Nem szerezték meg a hiányzó olimpiai kvótákat a magyar női kajakosok Szegeden

Négy versenyzővel kell majd megoldani a három számot Párizsban. A hollandoké lett a két indulási jog.
2024-05-08 16:10:13

Nem szerezték meg a hiányzó olimpiai kvótákat a magyar női kajakosok Szegeden

Négy versenyzővel kell majd megoldani a három számot Párizsban. A hollandoké lett a két indulási jog.
2024-05-08 16:07:23

Mégis lesz esküvő? Viharos szakításuk után újra összejöhetett az RTL sztárpárja: itt az árulkodó fotó

Varga Miklós Joe két hete jelentette be, hogy véget ért a kapcsolatuk Hrovatin Csengével, most viszont úgy látszik, újra szent a béke köztük.
2024-05-08 16:06:36

2024-05-08 16:05:58

Hátborzongató képeket osztott meg a horrorsérüléséről a sztárjátékos

A meccs után nem is tudta együtt ünnepelni a történelmi sikert a csapattársaival.
2024-05-07 13:08:39

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

A modell sokáig hallgatott, nemrég interjúban beszélt a szakításuk okairól.
2024-05-06 19:09:10

Megmutatta sosem látott kislányát Miklósa Erika - fotó

Miklósa Erika közös képet osztott meg örökbe fogadott kislányával, Bibivel, amihez megható szöveget írt.
2024-05-05 21:05:54

Megmutatta sosem látott kislányát Miklósa Erika - fotó

Miklósa Erika közös képet osztott meg örökbe fogadott kislányával, Bibivel, amihez megható szöveget írt.
2024-05-05 21:05:50

Miklósa Erika megmutatta soha nem látott kislányát

Az operaénekes megható történetet osztott meg Bíborkáról, akit örökbe fogadtak a férjével.
2024-05-05 19:08:39

Miklósa Erika megmutatta soha nem látott kislányát

Az operaénekes megható történetet osztott meg Bíborkáról, akit örökbe fogadtak a férjével.
2024-05-05 19:06:59

Tangás fenekét mutogatva kér segítséget az Ázsia expressz sztárja - kép

Nemég jött haza a forgatásról.
2024-05-03 19:09:42

Aranyos pillanatot osztott meg kislányával Hosszú Katinka

Post Content
2024-04-30 21:08:47

Sáfrány Emese alig várta, hogy újra a karjai közt tarthassa a kisfiát. Nolen kitörő örömmel fogadta az anyukáját.
2024-04-28 22:06:14

Sáfrány Emese alig várta, hogy újra a karjai közt tarthassa a kisfiát. Nolen kitörő örömmel fogadta az anyukáját.
2024-04-28 22:05:54

Fontos gondolatokat fogalmazott meg a mai, 18 órára tervezett tüntetésével kapcsolatban Magyar Péter.
2024-04-26 12:06:07

Fontos gondolatokat fogalmazott meg a mai, 18 órára tervezett tüntetésével kapcsolatban Magyar Péter.
2024-04-26 12:05:52

Magyarul szólalt fel Ferenc pápa

2024-04-25 11:07:09

A budapesti kampánykörútról osztott meg képeket Orbán Viktor

A miniszterelnök közösségi oldalán osztott meg fotókat.
2024-04-24 21:09:00

Meglehetősen megható pillanatokban volt része a pécsi mentőállomás dolgozóinak.
2024-04-24 15:07:06

Meglehetősen megható pillanatokban volt része a pécsi mentőállomás dolgozóinak.
2024-04-24 15:06:15

Orbán: Soros nyílt parancsot osztott ki az Európai Unió vezetőinek

A miniszterelnök véleménycikkében úgy fogalmazott, arra kényszerül, hogy vitatkozzon a „sokak által gazdasági bűnözőnek” tartott Soros Györggyel, akinek hálózata nyílt beavatkozástól sem riad vissza.
2020-11-25 10:06:08

Maradona Magyarország ellen volt először válogatott

Az 1982-es vb-n elképesztően játszott Mészöly Kálmán csapata ellen. A BEK-ben pedig az Újpesti Dózsa életét keserítette meg.
2020-11-25 18:06:03

Lemondott a pártvezetésről a holland euroszkeptikus párt elnöke

A szervezet ifjúsági tagozatánál több vezető az Instagramon antiszemita és homofób üzeneteket osztott meg egymással.
2020-11-25 18:06:17

Először mondta meg a kormány, hány koronavírusos beteg van intenzív osztályon

Eddig csak a kórházban, illetve lélegeztetőgépen lévők számát hozták nyilvánosságra.
2020-11-26 12:06:09

Először mondta meg a kormány, hány koronavírusos beteg van intenzív osztályon

Eddig csak a kórházban, illetve lélegeztetőgépen lévők számát hozták nyilvánosságra.
2020-11-26 12:06:10

Tömeges tesztelésbe kezd Ausztria, először a nyugati tartományokban

Sebastian Kurz kancellár szerint belátható időn belül hozzáférhető lesz a koronavírus elleni oltóanyag.
2020-11-26 14:06:04

Először nyert a Szeged a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában

A félidőben még csak két gólt volt a Tisza-partiak előnye, a vége azonban már sima lett.
2020-11-26 20:05:58

Donald Trump először mondta ki, hogy kész elhagyni a hivatalát

Arra azonban, hogy az elnökválasztási vereségét elismerje, még nem hajlandó.
2020-11-27 06:06:03

Az Operatív Törzs ülésén kezdte a napot Orbán Viktor - fotók

Közösségi oldalán osztott meg fotókat a miniszterelnök.
2020-11-27 07:06:07

A hétvégén már nem csak a hegyekben eshet a hó, térképen mutatjuk, hol, mennyi lehet

A hideg miatt meg fog maradni a hó.
2020-11-27 15:05:53

Újabb 159 milliárd forintot osztott szét a kormány, papíron a gazdaság védelmére

A kormány alapítványai, kormányhivatalok és a közlekedési cégek kaptak milliárdokat a Gazdaságvédelmi alapból.
2020-11-28 09:06:03

Újabb 159 milliárd forintot osztott szét a kormány, papíron a gazdaság védelmére

A kormány alapítványai, kormányhivatalok és a közlekedési cégek kaptak milliárdokat a Gazdaságvédelmi alapból.
2020-11-28 09:06:07

Kepes András Demeter Szilárdról: Ez az ember így gondolkodik

Kulturált ember ilyen gondolatokat 2020-ban – ismerve a sztálinizmus és a nácizmus rémtetteit – nem fogalmaz meg – jelentette ki az RTL Klubnak nyilatkozva Kepes András író, újságíró, egyetemi tanár.
2020-11-29 18:06:19

Először jelentkezett be kórházi ágyáról Grosjean

Betekert kézfejekkel, de mosolyogva köszönt az érte aggódóknak.
2020-11-30 07:06:15

Grosjean felesége megható posztban mondott köszönetet a csodáért

A 2015-ben elhunyt Jules Bianchinak és saját gyerekeinek is megköszönte, hogy férje életben maradt.
2020-11-30 16:06:04

Először fúj női játékvezető a férfi Bajnokok Ligájában, méghozzá a Juventusnak

A szerdai Fradi-Barcán fehérorosz sípmester fúj.
2020-11-30 20:06:21

A tűzeset óta először lesz karácsonyi koncert a Notre-Dame-ban

A hangversenyt a felnőttkórus húsz tagja, két szólista és egy orgonista adja.
2020-11-30 20:06:22

A varsói karmeliták miséjén vett részt Orbán Viktor - fotó

A közösségi-oldalán osztott meg egy képet a kormányfő.
2020-12-01 08:06:01

Demeter Szilárd szavait a gondolkodási önállótlansággal magyarázza egykori pályatársa

Tamás Dénes író, esszéista, a csíkszeredai Sapientia Tudományegyetem adjunktusa a kiábrándultságának adott hangot, mikor a Petőfi Irodalmi Múzeum jelenlegi főigazgatójáról osztott meg véleményt a Facebookon. Mint fogalmaz: aki a tehetségét arra használja, hogy gyűlölködést terjesszen, az számára már nem nevezhető értelmiséginek.
2020-12-01 14:06:13

Évtizedek óta először nőhet a szegénység mértéke a világban

A pandémia következtében valószínűleg a duplájára nő majd az AIDS, a malária és a tuberkulózis halálos áldozatainak a száma is.
2020-12-02 04:06:06

Évtizedek óta először nőhet a szegénység mértéke a világban

A pandémia következtében valószínűleg a duplájára nő majd az AIDS, a malária és a tuberkulózis halálos áldozatainak a száma is.
2020-12-02 04:06:12

Bal kézfejének sérülése akadályozhatja meg Grosjeant a visszatérésben

Először beszélt részletesen az óriási balesetében elszenvedett sérüléseiről.
2020-12-02 20:05:57

Először lesz európai a játékosok egyharmada az NHL-ben

Az amerikai liga legnagyobb tengerentúli piaca Svédország.
2020-12-03 09:06:00

Megható levél, csak a mentősnő hangjára emlékezett egy balesetet szenvedett férfi

A világ legmegnyugtatóbb hangja volt - írta a mentősöknek köszönő üzenetében Tamás.
2020-12-03 14:06:00

Megható búcsúlevelet írt Pelé Diego Maradónának

Az argentin klasszis november végén halt meg.
2020-12-04 13:05:52

Újabb pofont osztott ki a kormány az önkormányzatoknak

Az önkormányzatok, továbbá intézményeik és cégeik a díjaikat sem emelhetik jövőre.
2020-12-19 08:06:11

Újabb pofont osztott ki a kormány az önkormányzatoknak

Az önkormányzatok, továbbá intézményeik és cégeik a díjaikat sem emelhetik jövőre.
2020-12-19 08:06:14

Pompeo először vádolta nyíltan Oroszországot a hackertámadásokkal

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Trump-kormányzatból elsőként hozta kapcsolatba az orosz kormányt a többek között több tucatnyi washingtoni kormányszervet ért kibertámadásokkal.
2020-12-19 15:06:05

2020-12-19 15:06:06

Példamutatás: az elnököt oltották be először Izraelben

Kis oltás egy embernek, nagy lépés az egészségünkért! – mondta Benjamin Netanjahu.
2020-12-19 21:06:50

Pompeo először vádolta nyíltan Oroszországot a hackertámadásokkal

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Trump-kormányzatból elsőként hozta kapcsolatba az orosz kormányt a többek között több tucatnyi washingtoni kormányszervet ért kibertámadásokkal.
2020-12-20 07:06:14

25 év után végre nyert valamit az NFL legnagyobb lúzere

Az elátkozott csapat hűséges szurkolóira már igazán ráfért egy kis sikerélmény.
2020-12-20 10:06:24

25 éve ült először szemtől szemben Robert De Niro és Al Pacino

A saját idejében egyszerű kriminek tartották, ma már egyértelmű: remekmű született.
2020-12-20 19:07:27

Ferguson visszavonulása óta a Manchester United először lőtt hat gólt egy meccsen - videó

Scott McTominay három perc alatt gólrekordot állított fel a Leeds elleni meccsen.
2020-12-20 19:07:28

Itt vannak részletek az Orbán által bejelentett lakásfelújítási kölcsönről

A miniszterelnök az újabb gazdaságvédelmi intézkedések keretében jelentette be a hitelt, amelyről most Novák Katalin osztott meg részleteket.
2020-12-21 11:06:19

2020-12-21 11:06:23

A demokrata vezetésű amerikai államok a feketéket és a spanyol ajkúakat akarják először beoltatni koronavírus ellen

A világ legtöbb országában az egészségügyi dolgozókat, az időseket és a krónikus betegeket veszik előre, faji és etnikai hovatartozástól függetlenül. Amerikában viszont nehéz nem észrevenni a szélsőbaloldali mozgalmak hatását.
2020-12-21 19:06:47

Bedrogozva okozott súlyos balesetet Győrben - nem először

És nem először kapták el úgy, hogy bódultan vezetett.
2020-12-22 10:08:36

Először láthatjuk westernben Tom Hankst

A tengerentúlon karácsonytól vetítik az amerikai polgárháborúban játszódó filmet.
2020-12-22 18:08:06

10 000 gyerekkönyvet osztott ki a HVG

A zsűri 93 szervezetet választott ki, amelyek még az ünnepek előtt megkapták az ajándékot.
2020-12-22 18:08:08

Összefoglaló videóval lepi meg felhasználóit a TikTok

Története során először készített személyre szabott éves összefoglalót a TikTok, de a magyar felhasználók egyelőre nem érik el az újdonságot.
2020-12-22 23:50:10

Rekordmennyiségű adományt gyűjtött a Mikulásgyár

Tavalyhoz képest 14 tonnával több élelmiszer és higiénés terméket adományoztak a jótékonysági szervezet karácsonyi gyűjtésében. Idén először Németországban is zajlott a gyűjtés.
2020-12-22 23:50:11

Először repült a Vénuszhoz a Naphoz küldött űrszonda, adatokat is küldött a Földre

Bár a Solar Orbitert nem a Vénusz tanulmányozására tervezték, az egység a Naprendszerünk második bolygójánál is végzett néhány mérést.
2020-12-28 19:22:26

Először önkénteseknek adják be az orosz vakcinát Magyarországon, utána jöhet az engedély

Hétfő délután hatezer ampulla, vagyis 3000 ember oltására alkalmas mennyiségű védőoltás érkezett Oroszországból.
2020-12-29 18:53:06

Megkapta a második oltását is az az idős nő, aki először kapta meg a Pfizer vakcináját

Az első adagot pontosan három hete adták be neki.
2020-12-29 18:53:07

Speciális játékkonzolt készített az amerikai beteg gyerekeknek a Nintendo

A Nintendo és a Starlight nevű amerikai alapítvány először tavaly adott speciális, könnyen fertőtleníthető játékkonzolt a kórházban fekvő gyerekeknek, a koronavírus-járvány miatt azonban több amerikai kórházba is juttatnak a készülékből.
2020-12-29 18:53:07

Megkapta a második oltását is az az idős nő, aki először kapta meg a Pfizer vakcináját

Az első adagot pontosan három hete adták be neki.
2020-12-29 18:53:09

Először edzett új csapatában Szoboszlai Dominik - fotó

A magyar támadó most már a gyepen is bemutatkozhatott az RB Leipzigben.
2020-12-29 22:06:01

Svájcban és Tajvanon is megjelentek a vírus új variánsai

Az először Angliában talált, gyorsabban terjedő vírusvariánst egyre több országban észlelik.
2020-12-30 12:02:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   N   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   perapro   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ujabb vilagsztar erkezett budapestre mar uzent is magyar rajongoknak akik barhol osszefuthatnak vele foto   •   egy eve ilyenkor becsapodott a kinai raketa   •   kaprazatos tengeralatti alagutban jart mar video   •   puzser robert kiakadt gyurcsany ferencekre szrnak bele nem osszefogni kell hanem eltakaritani 2   •   maris megjelent a gazszamlarendelet   •   nyugdijas orvosok foglaltak el egy bezart korhazat olaszoszagban video 2   •   biden admin unveils sanctions on iran missile drone programs after u n ban ends   •   460 millio forintos karoraval jelent meg a bl gyoztes sztaredzo   •   dronnal tamadtak meg az usa bagdadi nagykovetseget   •   lehetosegek 2   •   mar ot kilometeres a torlodas az m0 s autouton   •   veget er a zombiseta nosztalgikus videoval keszit fel a bucsura a the walking dead   •   intercity buszt is tesztel a debreceni buszgyar 3   •   egy szornyeteg volt a fiunk a sydney i keselo baratnot akart es nagyon frusztralt volt   •   a tudomany megoldotta a bermuda haromszog rejtelyet itt a magyarazat   •   elsodort a lavina harom hegymaszot a magas tatraban   •   biden blasts trump supporters siege of capitol   •   jatssz tovabb little g weevil elete konyvben uj dalai lemezen   •   a honved uj edzoje elarulta melyik posztokra igazolna   •   hot again 2020 sets yet another global temperature record   •   lebron ota nem latott tehetseg a 18 eves lany aki ugy triplazik mint curry   •   klimt painting sold under duress during nazi era to be returned to heirs of jewish family   •   fincsi mi az europai unio jovahagyta a hazi tucsok elelmiszerkent valo felhasznalasat   •   eleg volt nem akarok tobbe masoknak megfelelni 2   •   24 ora alatt otszor tort ki a vulkan most szokoarveszely miatt adtak ki figyelmeztetest   •   one in six people affected by infertility globally says who   •   halalos aldozata is van az ukrajnabol importalt fertozott baromfihusnak vizsgalodik az europai hatosag   •   lehet e meg valami jot kihozni ebbol az evbol   •   egyszerusitett eljarasban hosszabbitott idore hivna be a kormany a vendegmunkasokat a paks ii es a budapest belgrad vasutvonal projektre   •   toth gabi nanushka ruhaban ter vissza a tv2 kepernyojere   •   nanoreszecske injekcioval gyogyithato a borrak   •   kiszall a 25 het mulva kezdodo kezilabda eb rendezesebol norvegia 2   •   at least 3 people killed and 11 others injured in brazil school shootings   •   orban viktor ketezerrel tobb korhazban apoltrol beszelt mint amennyit az operativ torzs mond 2   •   megsemmisult az alpokban kozel 2500 meteren epult motormuzeum 3   •   kek villogoval jarhatnak a biciklis rendorok hollandiaban 2   •   gulyas gergely amugy is karacsonyi rendezvenyek vannak akkor nem noveli a veszelyt ha tovabb van egyutt a csalad   •   ganxsta zolee annyira nem erdekel a politika hogy azt sem tudom kik a miniszterek 2   •   ugandas mary goretti kitutu to spend easter in jail over roofing sheets scandal 2   •   hajos andras sebtapasszal a fejen panaszolta el hogy takaritasra kenyszeriti a baratnoje egy bantalmazo kapcsolatban elek video 2   •   ujra a letfontossagu infrastrukturat tamadtak az oroszok ukrajnaban komoly energiaellatasi problemat okoztak   •   letter obtained by cnn shows us authorities defended new monkeypox vaccine strategy to vaccine maker   •   szandi kiakadt gorog zitara miert beszelsz velem ugy mint egy hulyegyerekkel video   •   valovilag kar volt daninak halalra remulnie a csaladja nem egy tragedia miatt hivta fel   •   ezert kozolte elozetesen iran hogy meg fogja tamadni izraelt 2   •   explainer bidens iran problem is getting worse by the day   •   former f1 driver le mans winner dumfries dies aged 62   •   osszeutkozott ket helikopter a levegoben 10 ember meghalt video 2   •   daniaban mar minden harmadik fertozest a brit varians okoz   •   drama teljesen leallt a facebook a whatsapp es az instagram is 2