Oroszország szerint a NATO fegyveres konfliktusra készül

A NATO-nak a hidegháború óta legnagyobb, az orosz határok közelében január vége óta folyó és május végéig tartó európai hadgyakorlata annak bizonyítéka, hogy az észak-atlanti szövetség egy Oroszországgal szembeni esetleges fegyveres konfliktusra készül - jelentette ki szombaton az orosz külügyminisztérium szóvivője Marija Zaharova, aki visszautasította a NATO azon minapi vádját, miszerint Oroszország hibrid támadásokat indít a szövetség tagországai ellen.
2024-05-04 15:06:57

A munkáséletek nem számítanak

2024-05-02 11:08:50

Finn hacker lopta el több ezer beteg ember adatait, majd zsarolni kezdte őket

Kivimäki 2018-ban feltörte a Vastaamo pszichoterápiai központ rendszerét és letöltötte a mintegy 33 ezer ügyfél adatait tartalmazó adatbázisát.
2024-04-30 17:08:46

Romániában jobbak a fizetések, mint Magyarországon

2023-ban először fordult elő, hogy az árszínvonalak közti különbségeket kiküszöbölő vásárlóerő-paritáson a romániai fizetések megelőzték a magyarországiakat. A családi adókedvezmény elinflálódott, még a gyerekesek is jobban keresnek Romániában.
2024-04-30 08:09:45

2024-04-30 08:08:46

Az egyiptomi főváros szemétszállítását közel száz éve egy kopt keresztény közösség, a zabbálok végzik. A világ egyik legnagyobb agglomerációjában egyes becslések szerint több mint 40 millió ember él, naponta mintegy 15 ezer tonnányi hulladékot termelve.
2024-04-25 20:06:46

2024-04-25 20:06:14

2024-04-25 20:05:56

Már 600 ezer felett van a bruttó átlagkereset a KSH szerint

Az átlagkereset havi bruttó 605 ezer, nettó 417 ezer volt februárban.
2024-04-24 10:10:28

Már 600 ezer felett van a bruttó átlagkereset a KSH szerint

Az átlagkereset havi bruttó 605 ezer, nettó 417 ezer volt februárban.
2024-04-24 10:09:25

Mintegy 8 ezer lakosnak nyújt egyedülálló otthonokat.
2024-04-24 09:10:00

Mintegy 8 ezer lakosnak nyújt egyedülálló otthonokat.
2024-04-24 09:07:10

Újabb árcsökkentésre és elbocsátásokra is kényszerült a Tesla a kínai konkurencia miatt

Az elektromos autókat gyártó vállalat mintegy 2000 dollárral (kb. 740 ezer forinttal) mérsékli árait modellenként több piacon is.
2024-04-22 07:10:39

2024-04-22 07:10:31

Gázellátás: riasztó figyelmeztetést küldött az EU-s hatóság

Az EU energiaügyi szabályozó hatósága, az Acer figyelmeztetett, hogy a blokknak továbbra is szüksége van orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatalára egy ellátási válság elkerüléséhez, annak ellenére, hogy egyes tagállamok a Moszkvától való vásárlás betiltását szorgalmazzák. Az Acer jelentése hangsúlyozza, hogy az orosz LNG-behozatal fokozatos csökkentésére van szükség az Oroszországból származó vezetékes gázszállítások év végi várható csökkenése és a globális gázpiac szűkössége miatt.
2024-04-19 10:07:04

Élete végéig eltiltották az NBA-sztárt

Soha többet nem léphet pályára az NBA-ben.
2024-04-18 09:09:08

Megvan, mikor jön az ingyenes készpénzfelvétel a postákon

2025. január 1-jén lép hatályba az az éjjel a Magyar Közlönyben megjelent rendelkezés, amely szerint a havonta két alkalom során összesen legfeljebb 150 ezer forint készpénzt vehetünk fel ingyenesen a postákon.
2024-04-18 09:06:52

Adócsalással gyanúsítanak öt magyar állampolgárt Romániában

Öt magyar állampolgárt adócsalással gyanúsítanak Romániában - közölte szerdán a Bihar megyei rendőrség.
2024-04-17 15:07:03

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:01:05

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   N   •   haszn   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   tes   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   eb   •   b   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   fluminense   •   perapro   •   P   •   L   •   sz   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   MH370   •   megerkezett a pingvin elozetese 2   •   veget ert az elovalasztas elso forduloja meg is van a nyertes 2   •   gyogyszert hivott vissza a nemzeti nepegeszsegugyi es gyogyszereszeti kozpont erre a veszelyre figyelmeztetik a betegeket 2   •   indulhat a japanok olimpiai selejtezojen a leukemiaval kezelt uszo   •   britain strikes last minute deal to keep gibraltar border open   •   globe medical center 6   •   megvaltozott a youtube egyik funkcioja ezernyi uj videot fedezhet fel vele 2   •   hoppa varatlan poszttal jelentkezett be lola ugy nez ki hosszutavu szerelem lesz foto 2   •   vegan aktivistak tejjel boritottak be az egyik hazai lidl padlojat a tej vilagnapjan video 2   •   berki mazsi szivszorito vallomast tett krisztian halalarol azt ereztem megszunt a vilag szamomra nem akarok elni en is el akarok menni   •   hatalmasdobasrakeszu   •   elindult az anti facebook ahol senki nem latja a bejegyzeseit megis ozonlenek a lajkok 2   •   a boltoknak eloirt akciozas egy ujabb politikai akcio es nem fogja leszoritani az inflaciot 2   •   a virus sem kivetelezik veled igy mi sem djokovicot kemenyen kiosztottak ausztraliaban   •   millions more in uk braced for tougher covid rules   •   tenyleg mukodo gyogyszert talalhattak az elhizasra   •   forgalomtol elzart teruleten elozott aztan siman letarolta a pirosnal allo autot video   •   a nezok hianya megolte a brit futballcsapatot   •   virus today 1 in 5 prisoners tests positive for covid 19   •   mire jo egy kontener meretu akkumulator   •   elleptek curtis kozossegi oldalat az oromlanyok   •   keresik a ket fiatalt akik letortek a szent korona muemlek kokeresztjet video   •   ket jatekosnak is bucsuzni kellett a tv2 musoratol   •   graf i hope serena breaks slam record   •   tobb tizezer forintos ajandekkal kedveskedik a kormany a nyugdijasoknak   •   serules miatt kerult a kapuba megis a vilag egyik legjobbja lett   •   covid vaccines macron proposes sending 4 5 of doses to poorer nations   •   ki lesz ader janos utodja az allamfot az embereknek kellene megvalasztaniuk 2   •   hogy mi a disney elbukhatja az eredeti mickey eger szerzoi jogat 3   •   eloszor lepett szinpadra a foo fighters a dobosuk halala utan zokogva enekelt dave grohl a zenekar frontembere video   •   egyre kozelebb a szaudi szerzodeshez a dubajban keszulo ronaldo   •   tuzes bemutatot tartott a pincer egy etteremben ket ember meghalt tizen megserultek 3   •   lavina vegzett a raiffeisen bank volt igazgatojaval del tirolban   •   hej szevasztok elovalasztas he elkeszult csordas anett rappelo kampanyvideoja amiben szel bernadett is szerepet kapott video 2   •   gyerek171717171717gy   •   sarkozy az elso francia elnok akit korrupcio miatt iteltek el es meg nincs vege a kalvariajanak   •   boltos   •   messaging   •   us carrier bolsters nato to counter russia as tensions reach fever pitch 3   •   olaszorszagban megszunnek a koronavirus korlatozasok 3   •   hat es fel evet kapott a bedrogozva vezeto bonyhadi diler 2   •   negyeshatosnak kepzelte magat egy taxis   •   egy nap alatt duplazodott a fertozottek szama vajdasagban   •   a sanofi besegit a johnson and johnson vakcinajanak gyartasaba   •   ethiopias tigray crisis fears of ethnic profiling stalk conflict   •   netes bunszervezetet szamoltak fel a baranyai rendorok erdemes feljelentest tenni 2   •   a godiek tovabbra sem tudnak aludni a samsung gyar miatt   •   ilyen allapotban van most a 9 honapos kislany akit az edesanya vedelmezett a sydney i keseles soran   •   ujabb kedvezo hirek erkeztek a szep kartyarol 2