Régóta nem történt ilyen a benzin árával

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tegnapi értékelése szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének, a hazai piacon forgalmazott benzin- és dízel ára elérte a szomszédos országok áraiból képzett referenciaértéket. Továbbra is közelről figyeli a kormányzat az üzemanyagpiaci folyamatokat, ezért elemzésünkben megnézzük, hogy az Európai Bizottság legfrissebb adatai alapján jelenleg hol helyezkedik el a régiós mezőnyben a magyar benzin és dízel.
2024-05-09 09:06:34

Egy kicsit megnyugodtak a kutasok: Akkor marad az ellátásbiztonság, ha a kormány tényleg nem avatkozik bele az üzemanyagok árazásába

Rendkívüli közgyűlésen értékelik majd a független benzinkutasok Nagy Márton szavait, de azt már most jó iránynak látja a szövetségük elnöke, hogy nem avatkozik be a kormány a piaci folyamatokba.
2024-05-08 17:10:26

Nagy Márton bejelentette, mit kezd a kormány az üzemanyagárakkal

Szerda délután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Karmelita Kolostorban nyilatkozva bejelentést tett a kormány üzemanyagárakat érintő döntéséről. Értékelése szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének, a hazai piacon forgalmazott benzin- és dízel ára elérte a szomszédos országok áraiból képzett referenciaértéket.
2024-05-08 16:06:58

Rendkívüli kormánybejelentés a benzinárakról

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerda kora délután a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésről tájékoztatta a nyilvánosságot.
2024-05-08 16:06:40

Rendkívüli kormánybejelentés a benzinárakról

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerda kora délután a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésről tájékoztatta a nyilvánosságot.
2024-05-08 16:06:01

Rendkívüli bejelentést tesz a kormány az üzemanyagárakról

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter összegzi a kilátásokat.
2024-05-08 15:10:23

Rendkívüli bejelentést tesz a kormány az üzemanyagárakról

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter összegzi a kilátásokat.
2024-05-08 15:07:42

Jönnek a kormány rendkívüli bejelentései

Csütörtökön délelőtt 10:30-kor tart újabb Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Miniszterelnöki Kabinetirodában.
2024-05-08 15:07:15

2024-05-08 15:06:12

2024-05-08 15:05:51

Rendkívüli műsorváltozást jelentett be szerdára a közmédia

Havasi Jánost a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) saját halottjaként gyászolja. A Herczeg Ferenc-díjas újságírótól, szerkesztőtől emlékműsorokkal, illetve a Lánykák, az idő eljárt című könyve alapján készült Örök tél című filmmel búcsúznak a közszolgálati csatornák.
2024-05-08 14:07:18

2024-05-08 14:06:44

2024-05-08 14:06:24

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak

Péntektől olcsóbb lesz a tankolás.
2024-05-08 12:10:33

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak

Péntektől olcsóbb lesz a tankolás.
2024-05-08 12:07:36

Így alakul péntektől a benzin ára

Tovább csökkennek az üzemanyagárak péntektől a hazai kutakon - írja a holtankoljak.hu
2024-05-08 10:07:31

Nagy Márton: A kormány számára az MI elsősorban versenyképességi kérdés

Minden más másodlagos.
2024-05-07 21:09:16

Nagy Márton: A kormány számára az MI elsősorban versenyképességi kérdés

Minden más másodlagos.
2024-05-07 21:06:56

Egymilliárd dollárt zsaroltak ki orosz hackerek, szankciókat jelentettek be a britek

Zsarolóvírussal dolgozó orosz hackercsoport vezetője ellen jelentett be szankciókat kedden a brit kormány.
2024-05-07 19:06:51

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 11:30:09

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:07

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:01:12

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:14:27

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:40

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:15:38

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:18

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:16:59

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:02

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   jazz   •   mag   •   H   •   b   •   németállás   •   f   •   rozsa sandor   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   suhgfhgperapro   •   eb   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   budapest   •   P   •   L   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   rendkivuli a kormany nagy adoemelest jelentett be megdragul a benzin es gazolaj   •   send arrogant starmer a message sunak tells voters   •   egy auto atfordult a szalagkorlaton az m7 esen forgalomkorlatozasra kell szamitani 2   •   tigray crisis how the ethiopian army and tplf clashed over an airport 2   •   hererakos a premier league csapat kapusa   •   kamerak elott vetkozott le kiszel tunde lanya egy szal bugyiban csabit donatella dogos foto   •   brexit a kiralysagot is szetrobbanthatja   •   het eve hunyt el paul walker   •   leghamarabb marciusban nyithatnak ki az iskolak angliaban 2   •   kelemen anna bugyiban csapkodja a feneket video   •   bejelentette putyin mindenkit megbuntetnek nemzeti gyasznap lesz vasarnap oroszorszagban   •   nagy istvan a palinka a nemzeti identitasunk es kulturank resze   •   az europai tanacs elnoke sem bizik brusszel igereteben   •   oroszorszagatomfegyv erekettesztel   •   ukraines power plants at the mercy of russian missiles   •   eddig tenyleg dobbenetes amit a manchester city muvel de guardiola csapata a nyolc kozott szokott elbukni a bl ben   •   italian ambassador to dr congo killed in un convoy attack   •   zeleno vesh zeleno plaj buszkek ra szivbol eneklik es meg mulatni is tudnak   •   cooky parjat nem zavarja a 27 ev korkulonbseg mert sokszor ugy erzi mintha o lenne az idosebb   •   plakettek   •   egyengetl   •   lebanon signs with pfizer for 2 1 million vaccine doses   •   kihirdettek az idei magyarorszag 365 fotopalyazat dijazottjait   •   tulsokvolthogymagamb   •   az i keruletiek ketharmada tamogatja a tamogatja a lakasberles felteteleinek szigoritasat 2   •   post office redress not fast enough says minister   •   a ganz mavag ujabb lepest tett a spanyol vasutorias megszerzese fele   •   jvzhcbvupahrefneighb   •   jpmorgannyilvnoshite   •   nyari diaval kozoltek tinikent hogy a sulya miatt elfelejtheti a modellkedest   •   elarulta moszkvat szovetsegese uj fronton elezodhet ki a lengyel ukran vita haborus hireink penteken   •   indian partying hotspot goa counts losses braces for change   •   erdemben javul a firefox jelszokitoltese   •   mi tortenhetett vele gyorskajaval es csipos szosszal gyogyul zambo krisztian 2   •   egyre jobban terjed a brit koronavirus mutacio nemetorszagban   •   the dig archive shows real life archaeologist from netflix film   •   nhs covid 19 app update blocked for breaking apple and googles rules   •   hirszerzesi jelentes nagyon rosszkor jott putyinnak a vedelmiminiszter helyettes botranya   •   szivrohamot kapott es meghalt a fiatal focista   •   galgoczi agnes mindenki szabadon valaszthat maganak idopontot es helyszint az oltakozasra   •   zar ala vetel biroi engedely nelkuli uj buntetoeljarasi szabalyok leptek hatalyba   •   gyonyoruen latszott a telihold mexikoban   •   peter karlsson the painful verdict on swedish ice hockey players 1995 killing   •   aid group us terrorism designation for yemen rebels a blow   •   megvan a vegosszeg 44 milliard forintbol epitettek ujja a samandobot karcagon   •   mav tizenoten haltak meg iden a vasuti sineken 2   •   elarulta a kormany hany diak oltatta be magat koronavirus ellen   •   gyonyoru konyvet kaptak a horgaszok es a halak irant erdeklodok   •   failed australian rideshare app accuses uber of illegally operating service to gain unfair advantage   •   sugarhajtasu brazil gepeket vasarol a magyar honvedseg