Családi képek, tüntetés, csörögefánk - így emlékeznek meg a politikusok az anyák napjáról

Virágok és stock fotók is feltűnnek, Rákay Philip pedig arról a Kovács Ákosról posztolt, aki szerint egyébként "a nők dolga a női princípiumot beteljesíteni, valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni, anyának lenni."
2024-05-05 13:10:29

2024-05-05 13:10:03

DK: Azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését

Az ellenzéki párt szerint felül kell vizsgálni a már megépülteket.
2024-05-05 13:09:12

DK: Azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését

Az ellenzéki párt szerint felül kell vizsgálni a már megépülteket.
2024-05-05 13:07:18

Ungár Péter szerint az akkumulátorgyárak nyertek

Magyarországon már senki nem harcol a környezetért.
2024-05-04 17:09:23

Ungár Péter: Ma nincs valós jogkövetkezménye, ha egy gyár szennyezi a környezetet

Magyarországon már senki nem harcol a környezetért.
2024-05-04 17:07:27

Több mint 100 üzletét zárja be a világ egyik legnépszerűbb étteremlánca az őket ért bojkottmozgalom miatt

A délkelet-ázsiai muszlim országokban egyre jobban elterjedtek a amerikai márkák elleni bojkottok, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a helyi üzemeltetőkre. Ilyenek például a malajziai KFC és az indonéziai Starbucks is, amelyek üzleteik ideiglenes bezárásával válaszolnak a problémára - írta meg a Nikkei Asia.
2024-05-03 17:07:22

Megállapodást kötött a magyar kormány és a Yettel

A Magyar Telekom és a 4iG után a Yettellel is együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány hálózatfejlesztésre. A magyarországi digitalizáció fejlesztését szolgáló együttműködést közös nyilatkozatban erősítette meg ma a kormány, a Yettel Magyarország Zrt. és a távközlési infrastruktúraszolgáltató CETIN Hungary Zrt. A megállapodásban foglaltak szerint a vállalatok 2024-2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobil hálózatfejlesztési beruházást hajtanak végre.
2024-04-30 10:07:36

Még mindig nyomoznak az iváncsai akkumulátorgyár rejtélyes balesetei ügyében

A mai napig nyomoznak egy, az iváncsai akkumulátorgyárban történt baleset ügyében: tavaly négy balesetről számoltak be, amelyek közül a negyedikben 14 ember élete került komoly veszélybe.
2024-04-30 09:07:44

2024-04-30 09:07:10

2024-04-30 09:06:45

Brutálisan összeverték Dárdai Pál játékosát, kórházban kötött ki

Sérülése miatt a Hertha futballistája a szezon hátralévő részét kihagyja.
2024-04-29 16:09:54

Tűzszünetet kötött Hadházy Ákos és Magyar Péter

2024-04-29 13:09:42

Tűzszünetet kötött Hadházy Ákos és Magyar Péter

2024-04-29 13:07:10

Új autógyár építését jelentheti be Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

Pécs mellett épülne a Szabad Európa szerint egy új kínai autógyár.
2024-04-27 13:09:48

Kínai hitelből épülne a ferihegyi vasút és a Budapestet elkerülő vonal is

Kínai alvállalkozókkal, kínai technológiával és persze kínai hitelből jöhetnek a nagy vasútfejlesztések.
2024-04-27 09:09:24

Kínai hitelből épülne a ferihegyi vasút és a Budapestet elkerülő vonal is

Kínai alvállalkozókkal, kínai technológiával és persze kínai hitelből jöhetnek a nagy vasútfejlesztések.
2024-04-27 09:08:52

Gyüjts wattokat és keress pénzt euróban!

Szeretnél passzív jövedelmet felépíteni, akkor fektess wattokba és építs sikeres üzletet eurós jövedelemmel. weboldal: http://napuzlet.uw.hu/ Regisztrálj és vásárolj wattokat: Regisztrációs link: https://www.sunmoney.net:443/regisztracio?sid=05b76-hXJmg Vásárolj regisztrációt követően min. 10 wattot, hogy elkezdj passzív jövedelmet keresni utána!
2020-06-23 22:15:34

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

A nyíregyházi kórház közleményben cáfolta főorvosának szavait

Szűcs Attila szerint olyan sok koronavírusos van az intézményben, hogy már nem tudnak az elvárt színvonalon dolgozni. A kórház szerint ez nem igaz.
2020-11-18 09:07:00

Rákay Philip: Soros György a patrióta világ legerősebb vezetőjét, Orbán Viktort próbálja támadni

De miért éppen most, és miért ennyire vehemensen? Erre keresi a választ videóban.
2020-11-21 22:05:52

Rákay Philip: Milyen levelet ír egy államférfi és milyet a hazaárulók?

Ne feledjük, ki milyen testtartással, és melyik oldalon harcol aktuális, napi ütközeteinkben.
2020-11-25 18:06:01

A Holdon épülne a végső teleszkóp

Az Univerzum első csillagait vizsgálnák.
2020-11-26 06:06:53

Rákay Philip: Bidenék be fognak avatkozni a 2022-es magyar választásokba - videó

A magyar baloldal pedig azt reméli, Biden majd megnyeri nekik a választásokat.
2020-11-26 13:06:24

Rákay Philip: Müller Cecília, a média kereszteslovagja

Közösségi oldalán mondott köszönetet az országos tisztifőorvosnak és csapatának, valamint felköszöntötte Müller Cecíliát születésnapja alkalmából.
2020-11-27 07:06:07

Rákay Philip: Koszorúzzuk meg az ismeretlen transzvesztita szobrát! S most közösen csússzunk térden a BLM és az Antifa terroristák emlékműve előtt!

Szélsőbaloldali mozgalomnak akar szobrot állítani Ferencváros baloldali polgármestere.
2020-11-28 13:05:52

Charlize Theron nagyon készül valamire

Kétéves szerződést írt alá.
2020-12-02 20:05:57

Vissza akar térni Biden az Iránnal kötött atomalkuhoz

Az Egyesült Államok leendő elnöke további egyezményekről is tárgyalásokat nyitna, például az iráni rakétaprogramot érintőről.
2020-12-03 05:06:10

A Richter 263,5 millió dolláros üzletet kötött a Jansennel

A cég megszerzett egy fogamzásgátló tapaszt, melyet innentől ő árulhat az USA-n kívüli piacon.
2020-12-03 09:06:02

Rákay Philip a baloldali kettős mércéről

Az elmúlt három évtized legemlékezetesebb balliberális közszereplőihez köthető, politikai-gazdasági anomáliákat, bűncselekményeket, emberi botlásokat sorolta fel a kommunikációs szakember.
2020-12-03 12:06:13

Rákay Philip: Csak nem hitelről van szó Soros úr? Dehogy! Örökjáradékról...

A kommunikációs szakember szerint ez nem más, mint örökéletig tartó adósrabszolgaság.
2020-12-04 13:05:52

Rákay Philip: Milyen világról is ábrándoznak Gyurcsányék? - videó

Válasz a videóban.
2020-12-21 17:06:55

Bicikliláncot kötött a kezére, úgy vert meg egy nőt egy fiatal Magyargécen

A rendőrök elfogták és kihallgatták.
2020-12-22 13:07:32

Rákay Philip: Budapest Retro - időutazás Gergellyel, hogy a fiatalok is újraélhessék a rémes Demszky-korszakot

Nyomorult időszaka volt ez szegény fővárosunknak - írja a kommunikációs szakember.
2020-12-22 23:50:07

Egy új kiadatási egyezmény miatt lehetnek veszélyben a Törökországba menekülő ujgurok

Nagyjából 50 ezer ujgur menekült élhet Törökországban. Az ő elhallgattatásuk eszköze lehet a Kínával kötött kiadatási egyezmény annak kritikusai szerint.
2020-12-29 18:53:08

Rákay Philip: A kígyózó Gyurcsánytól az ágyugolyóemberig ? igazi szilveszteri baloldali vándorcirkusz ? nézze meg a videót!

Ha ők valaha visszatérnek, akkor nem nevetés lesz a vége.
2020-12-31 09:05:53

Meztelen nős naptár tette sikeressé egy temetkezési vállalkozó üzletét

A naptárból minden évben hatalmas botrány van.
2020-12-31 20:05:54

Az RTL megmutatta, hogy lehet megható szeretettel boldog újévet kívánni

Csak az kell hozzá, hogy együtt énekelje a Himnuszt roma, rendőr, fogyatékos, fiatal és idős, és hogy kiderüljön, családnak érezni mindenkit, aki gyereket nevel.
2021-01-01 16:05:53

2021-01-01 16:05:54

Neymar cáfolta, hogy ötszáz fős szilveszteri bulit rendezett

A brazil sztár elmondása szerint a családjával és a barátaival ünnepelt.
2021-01-01 19:06:01

Neymar cáfolta, hogy ötszáz fős szilveszteri bulit rendezett

Korábban a hírek arról szóltak, hogy a brazil válogatott játékos ötnapos partit tartott.
2021-01-01 20:05:59

Levideózták, ahogyan a szilveszteri durrogtatás közben kirámolnak egy üzletet

Olaszországban az ablakból videózták le, ahogyan egy teljes gázzal érkező boltos megpróbálja autójával útját állni a rablóknak.
2021-01-02 05:06:02

2021-01-02 06:05:57

Videón az Apple Watch érdekes funkciója, amit csak kevesen ismernek

Úgy gondolta az Apple, hogy itt az ideje, hogy egy videót készítsen okosórája egyik ?rejtett? funkciójáról, amelynek köszönhetően érezhető, hogy mennyi az idő.
2021-01-02 12:06:02

2021-01-02 12:06:03

Beindult a gázterminál, ahonnan a magyar fogyasztás tizedét fedezhetik nem orosz gázzal

Megkezdte a kereskedelmi termelést a horvát cseppfolyósgáz-terminál, amelyen Magyarország az éves gázszükséglete 10 százalékát fedező kapacitást kötött le hat évre.
2021-01-02 16:05:51

2021-01-02 16:05:54

A PSG kinevezte új vezetőedzőjét

Mauricio Pochettino másfél évre szóló szerződést kötött a párizsiakkal.
2021-01-02 17:05:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   rakay philip cafolta hogy akkumulatorgyar epulne a foldjen a hankookkal kotott uzletet   •   sarkozi akos feconak a konyhafonokben fogalmam sincs mit keresel itt   •   the blacklist bids farewell to star megan boone with another irritating twist   •   megdobbentette hazai kollegait a felvideki rapper letartoztatasa tobben is dolgoztak vele korabban   •   orban viktor utan lazar janos is egyeztetett a vajdasagi magyar szovetseg elnokevel   •   energiamegtakaritasi tervet keszit a kulturalis es innovacios miniszterium 2   •   Szputnyik vakcina   •   a honap vegeig megszulethet a megallapodas az eu s oltasi igazolvanyrol   •   női férfi gyermekhajvágás.html   •   megrendeztek a szocializmus elso hivatalos allami szepsegversenyet a legszebb magyar lany kilenc honappal kesobb ongyilkos lett   •   maris birosag ele allitottak a slovan buszat kovel megdobo ferfit ezt a buntetest kapta 2   •   mukodik az elrettentes szaporodnak az eljarasok az ellenzek politikai akcioi miatt 2   •   ďż˝vtized   •   kulonleges fenykepezogepet keszit a tokioi olimpiara a canon   •   taylor swift at chiefs game felt like a superbowl   •   chiles government distributed faulty birth control pills now more than 150 people are pregnant   •   kormanyzati tajekoztato indul orban napok ota ismetelgetett mondatabol   •   tudta 75 extrapont is jarhat a felvetelin az icdl bizonyitvanyert   •   orban viktor utoljara 88 ban a kommunistak akartak igy elhallgattatni   •   ha ezutan nem rugjak ki a manchester united bohocedzojet akkor soha   •   az ukranok megszereztek az oroszok legfejlettebb onvedelmi rendszeret 2   •   ekb hatalmas penzeket buknak bankok az informatikai beszallitoikon   •   pert vesztett a ryanair az eu val szemben   •   utinform baleset es utfelujitasok is nehezitik az autosok dolgat ma reggel   •   konvoj   •   ebben a sorrendben lehet megkapni a koronavirus elleni oltast a magyar oltasi terv szerint   •   ez a magyar fejlesztesu teszt megmondja kialakult e a koronavirus elleni sejtes immunitas   •   micsoda kincstari szamlat adna a kormany minden magyarnak   •   toyota corolla cross vs alfa romeo tonale hibridek maskeppen 2   •   disney to buy remaining 33 stake in streaming service hulu   •   matekozas kozbeni agyhullamokat alakitanak zeneve az azt hallgato festo agyhullamaibol egy masik zene lesz arra pedig tancolnak 2   •   dragulast okozhat az aprilisi fagy 2   •   visszaadja a kezdeti emelkedest a magyar tozsde   •   kirugtak a philadelphia flyers edzojet 2   •   egy alapitvannyal folytatott jogvita all a szasz janos elleni hazkutatas mogott   •   the young american couturier creating surrealist fashion for the modern era   •   study mineral extraction threatens great apes across africa   •   sok oldalt nyit meg netezes kozben akkor ezt a bongeszot onnek talaltak ki   •   uj egyenruhaban feszitenek majd a volanbusz dolgozoi ennyibe kerul a garnituravaltas 3   •   sok dija van de ez meg hianyzott cserhalmi gyorgy eletmudijat kap   •   giant panda twins born in french zoo   •   vastaps fogadta utolso napjan l simon laszlot a nemzeti muzeumban   •   ero ingyen   •   timothee chalamet olyan laza hogy susogos dzsekiben jelent meg egy esemenyen   •   kiderult mikor indulhatnak a regiokozpontokat osszekoto vasuti beruhazasok magyarorszagon   •   csunyan megutottek az egyik kriptopenzt a startupok bankjanak csodje miatt   •   a szenvedesre szuletni kell de van gyogyir 2   •   dollarmilliomosok tuntetnek davosban azert hogy kemenyebben adoztassak meg oket   •   gyurcsany ferenc levezette miert lesz rendszervaltas   •   tizezer milliard forintos vagyonrol donthetnek a fiatal milliomosok a kovetkezo evtizedben