A Raiffeisen orosz üzleteit már az osztrák hatóságok sem támogatták tovább, a bank mégsem száll be a Strabagba

A szankcionált Gyeripaszkával való üzletet már nem tudták támogatni az osztrák hatóságok.
2024-05-08 16:11:23

Nem sikerült a Raiffeisen manővere, mégsem száll be a Strabagba

A Raiffeisen Bank International igazgatótanácsa ma úgy döntött, hogy nem folytatja a Strabag részvényeinek a megvásárlására vonatkozó tranzakciót, miután nem sikerült kellő támogatást szereznie hozzá a hatóságoktól, pedig csökkenthette volna ezzel oroszországi kitettségét. A hírre negatívan reagált a bank árfolyama, jelenleg 3,2%-os mínuszban van a bécsi tőzsdén.
2024-05-08 14:07:33

Negyedévet ismételt a Raiffeisen, a nyereség felét még mindig Oroszország hozza

Az egy évvel korábbihoz nagyon hasonló, 664 millió eurós konszolidált nyereséget ért el az első negyedévben a Raiffeisen Bank International (RBI) a kockázati költségek több mint 90%-os visszaesése mellett. Ebből a nyereségből az orosz tevékenység még mindig 326 millió eurót, a magyar 54 millió eurót hozott. A részvényárfolyam a bécsi tőzsdén jelenleg 0,5%-os emelkedést mutat.
2024-05-02 11:07:33

Raiffeisen: kissé romlott az optimista jövőkép

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Raiffeisen Alapkezelő írását olvashatják:
2024-04-30 14:07:14

Több mint 800 millió eurót adózott tavaly az OTP és további hat nyugati bank Oroszországban

Ez az ukrajnai invázió előtti időszak átlagos összegeinek a négyszerese.
2024-04-29 09:10:35

Több mint 800 millió eurót adózott tavaly az OTP és további hat nyugati bank Oroszországban

Ez az ukrajnai invázió előtti időszak átlagos összegeinek a négyszerese.
2024-04-29 09:09:46

Hol vehet bankot az OTP - Csányi Sándor elárult egy fontos részletet

Csányi Sándor a mai közgyűlésen bemondta, hogy története legnagyobb bankvásárlását hajthatja végre az OTP. De hol, és mit vehet a magyar bank? Egy kis eszmefuttatás.
2024-04-26 13:07:22

Szétköltöztetik a MÁV-székház dolgozóit, kiderült, hova

A minisztérium megosztotta a szakszervezettel, hova tervezik szétosztani a székház mintegy 2100 dolgozóját.
2024-04-23 18:10:02

Dolgozzanak többet az emberek! Németország új irányt vehet?

2024-04-23 17:07:26

Tőkét emelhet és részvényt vehet vissza az AKKO Invest

Közgyűlést tartott az AKKO Invest, a vállalat részvényesei többek között tőkeemelésről és részvényvisszavásárlásról is döntöttek.
2024-04-19 21:06:58

Figyelmeztetést adott ki a Raiffeisen, nem örülnek a tőzsdei befektetők

A Raiffeisen Bank International AG (RBI) arra számít, hogy az Európai Központi Banktól (EKB) a közeljövőben kérést fog kapni az oroszországi tevékenység leépítésének a felgyorsítására. Ezt a társaság már 2022 februárja óta folytatja, ugyanakkor az EKB várható elvárásai messze túlmutatnak a bank tervein, így hátrányosan befolyásolhatják a lehetőségeit az orosz leánybank eladására - figyelmeztetette részvényeseit a társaság.
2024-04-18 14:07:41

Így vehet fel készpénzt ATM-ből bankkártya nélkül

Meglepően sokan élhetnek a lehetőséggel.
2024-04-18 12:10:00

Mérgező, gyerekeknek készült köhögés elleni szirupot hívnak vissza

Hat országból rendelik vissza a terméket.
2024-04-14 22:08:19

Szexi videóval tért vissza Tóth Andi

Szexi videóval tért vissza Tóth Andi
2024-04-07 17:08:42

Kórházban volt, ezért nem hallhatjuk hetek óta Hajdú B. Istvánt

Egy ideig még biztosan nem térhet vissza a népszerű riporter.
2024-04-05 08:09:52

Kiköltöztetik a MÁV központi irodaházának dolgozóit

Május 6-ig minden dolgozónak el kell hagynia a MÁV-Volán-csoport budapesti központi irodaházát - írja a 24.hu. A döntés mögött a lap szerint az áll, hogy a cégcsoport az épületet a Raiffeisen Ingatlan Alaptól bérli, de a közlekedési tárcánál nem szeretnék, ha az állami cég a jövőben is az osztrák Raiffeisen-csoport üzletfele lenne.
2024-04-04 16:08:15

Üzent a Raiffeisen: szabad az út a Strabag-részvények megvásárlása előtt

Gazdát cserélt az az orosz cég, amelytől a Raiffeisen megvásárolná a Strabag építőipari vállalat 28%-át, két lépésben csökkentve a tranzakcióval oroszországi jelenlétét. A bankcsoport közölte: mivel az új tulajdonost nem érintik az Oroszországgal szembeni szankciók, értékelése szerint az engedélyezés előtt álló tranzakció nem sérti a szankciós feltételeket.
2024-04-03 09:07:47

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 22:14:22

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Kiderült, mennyi ideig nem számíthat Hazard-ra a Real Madrid

A belga sztár combizomsérülést szenvedett.
2020-11-30 22:05:53

Több újítással tért vissza a TV2 jelmezes showműsora, a Nicsak, ki vagyok?

Három sztárt már lelepleztek, azt továbbra sem tudjuk, hogy a Tigris jelmeze kit rejtett.
2020-11-22 22:05:57

Moszkva szerint már költöznek vissza a menekültek Hegyi-Karabahba

Tizenkilenc, visszatérő menekülteket szállító autóbuszt kísértek végig az orosz egységek az Örményországot Hegyi-Karabahhal összekötő lacsini folyosón - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
2020-11-15 20:11:40

2020-11-15 20:14:00

A szerbek és a törökök ellen sem játszhat Szalai Ádám

Már vissza is utazott klubcsapatához.
2020-11-15 20:15:38

Moszkva szerint már költöznek vissza a menekültek Hegyi-Karabahba

Tizenkilenc, visszatérő menekülteket szállító autóbuszt kísértek végig az orosz egységek az Örményországot Hegyi-Karabahhal összekötő lacsini folyosón - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
2020-11-16 02:10:16

Diszpécserek tartják a kapcsolatot Miskolcon a covidos betegek hozzátartozóival

Heti háromszor hívják vissza az orvosok a hozzátartozókat.
2020-11-16 18:11:05

A járvány sem fogja vissza a fenntarthatatlan vásárlási lázat

Egy újabb kutatás jutott arra az eredményre, hogy a világjárvány miatt nem kezdenek el fenntarthatóbban élni az emberek.
2020-11-17 13:06:42

Buszsofőrök kérik az operatív törzset, hogy hozzák vissza a tavasszal bevált óvintézkedéseket

A második hullám idején is szükség lenne a vezetőfülkék elkordonozására az EKSZ szerint.
2020-11-18 12:07:42

Buszsofőrök kérik az operatív törzset, hogy hozzák vissza a tavasszal bevált óvintézkedéseket

A második hullám idején is szükség lenne a vezetőfülkék elkordonozására az EKSZ szerint.
2020-11-18 12:07:43

Újként már nálunk sem mennek a dízelek, használtként annál inkább

Az új autóknál egyértelműen a hibrid az „új dízel”, a használt piacon viszont még egy ideig biztos a gázolajos autók szerepe.
2020-11-19 04:08:12

2020-11-19 05:10:15

2020-11-19 07:09:43

Otthonfelújítási támogatás: miből fizessük ki a felújítási munkálatok másik felét?

Számos állami támogatás teheti olcsóbbá az ingatlanvásárlást 2021-ben, emellett azoknak is kedvez a kormány, akik a meglévő lakásukat szeretnék felújítani. Utóbbi esetben januártól akár hárommillió forint vissza nem térítendő állami támogatást is igénybe lehet venni, azzal a feltétellel, hogy a támogatás csak a költségek felét fedezheti. A Bank360.hu ahhoz ad...
2020-11-20 09:09:17

Életveszélyesség vált, 57 év után bezárják a világ egyik leghíresebb rádióteleszkópját

Az Arecibo Obszervatóriumot 1963. november 1-jén adták át, azóta szolgálta a tudományt. Több filmben is szerepelt, Carl Sagan üzenetet küldött vele a Messier 13 gömbhalmaz felé, és egy ideig ez volt a világ legnagyobb rádióteleszkópja. Miután két tartókábele is elszakadt, kiderült, a szerkezet menthetetlen.
2020-11-20 19:06:02

2020-11-20 19:06:03

Alig használt, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak Baján

Ez a régi szovjet négykerekű egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
2020-11-21 06:07:40

Alig használt, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak Baján

Ez a régi szovjet négykerekű egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
2020-11-21 06:07:41

Alig használt, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak Baján

Ez a régi szovjet négykerekű egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
2020-11-21 09:07:16

Győr volt szocialista polgármestere szerint a Borkai-éra aranykort hozott a városnak

Balogh József szerint a Fidesz a tanácsrendszert hozta vissza rosszabb változatban.
2020-11-21 15:07:52

Száz napja tart, de kifulladóban van a fehérorosz tiltakozási hullám

Vélhetően még jó ideig elhúzódik az augusztus 9-ei elnökválasztás elcsalása miatt kipattant fehéroroszországi belpolitikai válság, ám a főszereplők személye változóban van. Az ellenzéki tüntetések kifulladóban vannak, az 1994 óta hatalomban lévő államfő, csaláson kapott Aljakszandr Lukasenka már nem a tiltakozókkal hadakozik, hanem Oroszországgal: Moszkva azt szeretné, ha a...
2020-11-21 16:06:09

2020-11-21 16:06:13

2020-11-21 17:10:56

Újrakezdi a pályafutását a Győri Audi ETO női kézicsapatnának korábbi klasszisa

A 29 éves, kétszeres BL-győztes holland beálló lelki és fizikai kimerültség miatt vonult vissza 2018-ban.
2020-11-21 19:08:57

Nőtt az e-mailes támadások száma

Főleg logisztikai vállalatok nevével éltek vissza.
2020-11-21 19:08:58

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   raiffeisen a fed nem vehet vissza a szigorbol meg egy jo ideig   •   adam zoltan a szinpadon   •   hadhazy akos gyanakszik a magyar engedelyre amit az orosz vakcinara kiadott az ogyei   •   orjitoen szexi testevel sokkolja rajongoit a bl gyoztes sztarfocista dogos felesege kepek   •   sorra dolnek a rekordok minden korabbinal melegebb volt az idei marcius 2   •   ne lepodjon meg ha adoellenorok keresik fel a heten   •   ujabb kedvezo hirek erkeztek a szep kartyarol   •   austria on verge of placing millions of unvaccinated people in lockdown 3   •   fontos teszt jon 15 km magasra kuldi fel a spacex az urhajot amivel embereket vinne a marsra 2   •   lebron james szallitotta a cimvedo lakers dramai sikeret video   •   alneven olaszorszagban is elhetett europa egyik legkeresettebb bunozoje 2   •   ujra igazi turobol keszulnek a pottyos turo rudik   •   napi balfek karacsony gergely mar megint nagyon meglepodott   •   abducted shackled and forced to marry at 12   •   brutalis baleset tobb auto is ripityara tort az m0 son durva fotok   •   tobb mint 20 millio ember kapta el a virust az egyesult allamokban   •   uzenetet kuldunk a foldonkivulieknek   •   marabu feknyuz mit ved meg a vakcina   •   secret headquarters reveals a too familiar teen twist on the superhero formula   •   cmt artists of the year returned with an invitation only crowd   •   chinas economy grows by a record 18 3 in the first quarter   •   hatar bernadett vilagklasszis teljesitmenye es a sopron basket szarnyalasa mindenkit meglepett   •   ez lesz a mobiltelefonok v8 as motorja minden amit tudnia kell a snapdragon 8 gen 4 rol 2   •   presser gabor megemlekezett az lgt utolso koncertjerol   •   millions globally flock to mysterious chinese app   •   paris hilton got an apology from sarah silverman for the jail jokes   •   biden administration gives senior saudi visitor the red carpet treatment signaling possible warming ties   •   egy 21 eves no is van a jarvany ujabb aldozatai kozott 2   •   lehet e mosogepben mosni a farmereket a levis vezerigazgatoja pontot tett az evtizedes vitara   •   a real madrid mellozte az arsenal megszerezte a norveg csodagyereket 2   •   jon az 1000 kilometeres hatotavu tesla villanykamion 3   •   holnap kezdodik gyurcsany bunozo ugyvedjenek buntetopere   •   atlagosan 83 szazalekkal nottek a kgfb dijak   •   KorgPa4X76   •   covid france aims to reopen except nightclubs by july   •   biden announces us will share more vaccines globally   •   villanyoszlopnak utkozott majd langra kapott egy auto a vaci utnal video 2   •   taylor swift sends flowers to don mclean after song breaks record held by american pie   •   szijjarto peter mi magyarok soha nem tancolunk ugy ahogy masok futyulnek 4   •   21 evvel vetette vissza a legikozlekedest a koronavirus   •   az eltitkolt szovjet atomeromu ahol a tortenelem legnagyobb atomkatasztrofaja tortent   •   elhajlito badogos gep 14002 mm tarcsas lemezollo 8   •   putyin most mar szinte barmilyen torvenytelenseget megtehet meg fogja uszni 3   •   activists chain gates at israeli arms companys uk factory   •   you may not know their names but these black americans changed history   •   auto hibakod kiolvasas torles budapest httpshibakodkiolvasa scom 6   •   mennyi ideig kepes egy ember tulelni viz nelkul egy trukkos kviz amit csak kevesen tudnak hibatlanul megoldani 3   •   arcpirito bukassal nez szembe a brit kormanypart ebbol tortenelmi vereseg lehet   •   tavozik veszprembol a bajnokok ligaja gyoztes keziedzo   •   trump egyelore nem arulja el hogy elindul e a 2024 es elnokvalasztason 2