Intenzív osztályon fekszik az a 10 éves fiú, akit diáktársai vertek meg egy kemecsei iskolában

Az ügyben rendőrségi nyomozás indult.
2024-05-09 22:10:07

Intenzív osztályon fekszik az a 10 éves fiú, akit diáktársai vertek meg egy kemecsei iskolában

Az ügyben rendőrségi nyomozás indult.
2024-05-09 22:10:01

Lezárult a Nemzeti Színház ügyelője ellen indított nyomozás a novemberi baleset kapcsán: ez a döntés született

A tavaly novemberi Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán, amely során megsérült Szász Júlia és Horváth Ottó Lajos, már nem gyanúsítják tovább a színház ügyelőjét.
2024-05-09 16:07:03

Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

A KRÉTA hekkerének fogalmazást kell írnia büntetésből

A nyomozás lezárult, egy gyanúsítottja van a hekkertámadásnak, de ő még mindig fiatalkorú.
2024-05-07 10:12:11

A KRÉTA hekkerének fogalmazást kell írnia büntetésből

A nyomozás lezárult, egy gyanúsítottja van a hekkertámadásnak, de ő még mindig fiatalkorú.
2024-05-07 10:11:50

Nyomoz a rendőrség a Richter cirkusz soproni balesete miatt

Ismeretlen tettes ellen indult az eljárás.
2024-05-06 15:13:22

Nyomoz a rendőrség a Richter cirkusz soproni balesete miatt

Ismeretlen tettes ellen indult az eljárás.
2024-05-06 15:13:08

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték az Aszódon holtan talált nőt

A holttestet egyszerűen kilökték a kocsiból. A rendőrség közlése szerint az ügyben négy ember ellen indult eljárás.
2024-05-03 15:11:28

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték az Aszódon holtan talált nőt

A holttestet egyszerűen kilökték a kocsiból. A rendőrség közlése szerint az ügyben négy ember ellen indult eljárás.
2024-05-03 15:11:20

Vádat emeltek a 15 éves pécsi lány ellen, aki megölte újszülött gyermekét

Egy pécsi középiskolai kollégiumban lakott, itt indult be nála a szülés. A terhességét eltitkolta a környezete elől.
2024-05-02 11:12:00

Telex: Trágár kommenteket írt Cseh Katalinnak, felfüggesztették a nyíregyházi kórház szülész főorvosát

Kornafeld János ellen vizsgálat indult.
2024-04-29 15:10:52

Telex: Trágár kommenteket írt Cseh Katalinnak, felfüggesztették a nyíregyházi kórház szülész főorvosát

Kornafeld János ellen vizsgálat indult.
2024-04-29 15:10:27

Tarkón vágta és a földre rántotta élettársát egy rendvédelmi dolgozó

Nemcsak testi sértés, hanem garázdaság miatt is nyomoznak a férfi ellen.
2024-04-29 14:11:21

Tarkón vágta és a földre rántotta élettársát egy rendvédelmi dolgozó

Nemcsak testi sértés, hanem garázdaság miatt is nyomoznak a férfi ellen.
2024-04-29 14:10:45

Polt Péter nem árulta el, Rogán Antalt kihallgatták-e már

2024-04-29 12:08:21

Egyenruhás dolgozó ellen indult nyomozás: ittasan bántalmazta élettársát

Nyomozás indult egy rendvédelmi dolgozó ellen, aki két évvel ezelőtt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település pincesorán együtt szórakozott élettársával és szüleivel.
2024-04-29 11:09:16

Egyenruhás dolgozó ellen indult nyomozás: ittasan bántalmazta az élettársát

Nyomozás indult egy rendvédelmi dolgozó ellen, aki két évvel ezelőtt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település pincesorán együtt szórakozott élettársával és szüleivel.
2024-04-29 11:08:38

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-20 16:41:47

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com Eladó tűzifa Budapest. Eladó tűzifa Budapest régiójában központi lerakatunkból kiszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tűzifa méterben, kuglizva, kályhakész formában. Tűzifa árak. Fabrikett, tölgy, bükk, gyertyán, száraz akác tűzifa árak, olcsó tűzifa kamion tételben, kalodás tűzifa árak Budapesten és környékén 06 70 410-7499!
2020-06-20 16:41:47

Autóriasztók

TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRIASZTÓK:15500- tõl, KÖZPONTI ZÁRAK: (2 ajtós: 5900-tól, 4 ajtós 6900- tól), MOTOROS ABLAKEMELÕ (1 PÁR): 34900- tól, RABLÁSGÁTLÓS riasztók: 18500- tól,Rádiótelefonos hívómodul: 28900 Ft telefonnal együtt, GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓS központizárról mûködõ riasztó: 28900Ft. Motorkerékpár riasztó: 10900 Ft. Minden termék megrendelhetõ GLS UTÁNVÉTTEL IS! ! ! vagy a BESZERELÉS MEGVÁRHATÓ! Tel: 291-2609 http://www.autoriasztok.hu https://www.12volt.hu
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:05

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:01:12

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com Eladó tűzifa Budapest. Eladó tűzifa Budapest régiójában központi lerakatunkból kiszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tűzifa méterben, kuglizva, kályhakész formában. Tűzifa árak. Fabrikett, tölgy, bükk, gyertyán, száraz akác tűzifa árak, olcsó tűzifa kamion tételben, kalodás tűzifa árak Budapesten és környékén 06 70 410-7499!
2020-06-23 22:01:13

Autóriasztók

TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRIASZTÓK:15500- tõl, KÖZPONTI ZÁRAK: (2 ajtós: 5900-tól, 4 ajtós 6900- tól), MOTOROS ABLAKEMELÕ (1 PÁR): 34900- tól, RABLÁSGÁTLÓS riasztók: 18500- tól,Rádiótelefonos hívómodul: 28900 Ft telefonnal együtt, GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓS központizárról mûködõ riasztó: 28900Ft. Motorkerékpár riasztó: 10900 Ft. Minden termék megrendelhetõ GLS UTÁNVÉTTEL IS! ! ! vagy a BESZERELÉS MEGVÁRHATÓ! Tel: 291-2609 http://www.autoriasztok.hu https://www.12volt.hu
2020-06-23 22:14:23

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:14:27

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com Eladó tűzifa Budapest. Eladó tűzifa Budapest régiójában központi lerakatunkból kiszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tűzifa méterben, kuglizva, kályhakész formában. Tűzifa árak. Fabrikett, tölgy, bükk, gyertyán, száraz akác tűzifa árak, olcsó tűzifa kamion tételben, kalodás tűzifa árak Budapesten és környékén 06 70 410-7499!
2020-06-23 22:14:28

Autóriasztók

TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRIASZTÓK:15500- tõl, KÖZPONTI ZÁRAK: (2 ajtós: 5900-tól, 4 ajtós 6900- tól), MOTOROS ABLAKEMELÕ (1 PÁR): 34900- tól, RABLÁSGÁTLÓS riasztók: 18500- tól,Rádiótelefonos hívómodul: 28900 Ft telefonnal együtt, GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓS központizárról mûködõ riasztó: 28900Ft. Motorkerékpár riasztó: 10900 Ft. Minden termék megrendelhetõ GLS UTÁNVÉTTEL IS! ! ! vagy a BESZERELÉS MEGVÁRHATÓ! Tel: 291-2609 http://www.autoriasztok.hu https://www.12volt.hu
2020-06-23 22:14:41

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:27

Autóriasztók

TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRIASZTÓK:15500- tõl, KÖZPONTI ZÁRAK: (2 ajtós: 5900-tól, 4 ajtós 6900- tól), MOTOROS ABLAKEMELÕ (1 PÁR): 34900- tól, RABLÁSGÁTLÓS riasztók: 18500- tól,Rádiótelefonos hívómodul: 28900 Ft telefonnal együtt, GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓS központizárról mûködõ riasztó: 28900Ft. Motorkerékpár riasztó: 10900 Ft. Minden termék megrendelhetõ GLS UTÁNVÉTTEL IS! ! ! vagy a BESZERELÉS MEGVÁRHATÓ! Tel: 291-2609 http://www.autoriasztok.hu https://www.12volt.hu
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:19:45

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com Eladó tűzifa Budapest. Eladó tűzifa Budapest régiójában központi lerakatunkból kiszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tűzifa méterben, kuglizva, kályhakész formában. Tűzifa árak. Fabrikett, tölgy, bükk, gyertyán, száraz akác tűzifa árak, olcsó tűzifa kamion tételben, kalodás tűzifa árak Budapesten és környékén 06 70 410-7499!
2020-06-23 22:19:45

A Real Madrid legyőzte a kiesés ellen küzdő csapatot a bajnokságban - videó

3-1-re nyertek Benzemáék a bajnokságban vasárnap este.
2020-12-20 22:06:25

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Világválogatottak egymás ellen: a BL-döntőbe jutásért játszik a Veszprém

A magyar kézilabdacsapat végre felérne a csúcsra Kölnben, ehhez a Kiel ellen teheti meg az első lépést.
2020-12-28 21:06:09

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.
2020-11-28 22:05:55

A vírus ellen is bevetik a fehérjéket megfejtő mesterséges intelligenciát

A Google MI-laborja fél évszázados problémán lendítette át a biológia tudományát.
2020-12-02 22:06:12

A mexikói csatár horrorsérülést szenvedett az Arsenal ellen - videó

Az észak-londoni csapatnak tíz forduló után már öt veresége van a Premier League-ben.
2020-11-29 22:07:39

Egyre több a rejtély Maradona halála körül: menedzsere pert indít a mentősök ellen

Véleménye szerint bűncselekményként értékelhető a több mint fél órás kiérkezési idő.
2020-11-26 22:05:50

Nagy Ádám gyönyörű gólt lőtt az angol bajnokságban - videó

A magyar válogatott középpályása a Queens Park Rangers ellen talált be.
2020-12-01 22:06:18

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:11:39

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
2020-11-15 20:14:00

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:15:37

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   R   •   ftp   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   fluminense   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   polt szerint nyomozas indult a ner kozponti mediacegei ellen   •   pozitiv meglepetest okozott az amerikai munkanelkulisegi adat tepik a dollart   •   fogyasztovedok onkenyes megkerdojelezheto es manipulativ a temu 2   •   romaniaban is berobbant a koronavirus harmadik hullama   •   Csod   •   elarulta lengyelorszag miert nem lotte le az orszaga teruletere lepo orosz raketat   •   iran bevaltotta a fenyegeteset ejszaka tamadas erte izraelt ketszaz dron es raketa zudult a kozel keleti allamra 3   •   henderson es matip is visszaterhet a liverpool keretebe a tottenham elleni rangado elott   •   nevessen on is ma van a boldogsag vilagnapja 2   •   koronavirus az eu is tamogatja az eltero oltoanyagok hasznalatat mindharom oltasnal   •   Cserk   •   kozel 108 millioert vasarolt be vera molnar festmenyeibol az mnb egy cege   •   Időpontfoglaló   •   lauró   •   brutalis balesetekkel indult a karacsonyt megelozo szombat reggel hihetetlen hogy valakinek ekkora balszerencseje van 2   •   önind   •   megkerdojeleztek a hegymaszas guinness rekordjat   •   panik horvatorszagban zatonyra futott egy turistahajo 38 utassal a fedelzeten   •   budapesten mar kinyitott az edzotermek 40 szazaleka   •   2022 re halasztottak a bokszolok csapat vilagkupajat   •   salma hayek tovabbra is a melleivel hodit instagramon   •   aurelio belem is kapaszkodik pacz viki a volt vv sztar egyik kapcsolattartoja jart a cimlapsztoriban kamaras norbival video 2   •   europol hamis negativ koronavirus eszteket arulnak az eu n beluli utazasokhoz 2   •   with sweden in nato the alliance has new ways to strike russias prime targets   •   igy nez ki amikor a mobiljan mesterseges intelligenciaval torol a fotorol egy reszletet 2   •   Brüsszellel   •   a pte rektora 15 perc alatt ket ellentmondo informaciot kapott a modellvaltasrol 2   •   Cripto vil   •   elviselhetetlenul tamadnak a kullancsok   •   Corvin k   •   autklcsnzsi   •   az embernel is nagyobbak voltak az ujszulott oscapak   •   ez a rossz alvasi szokas novelheti a cukorbetegseg kialakulasanak eselyet 3   •   kinaban teritesmentesen oltjak a lakossagot   •   torocsik mari uzent a korhazbol 3   •   a szakszervezet szerint a kormany teljesen ellehetetlenitene a legiiranyitok sztrajkjat   •   hihetetlen mekkora helyzetet hagyott ki moruinho csatara video   •   az ev utolso napjan megtort a real sociedad rossz sorozata   •   high level of prejudice among younger people toward jews   •   istenkaromlassal vadoltak majd megoltek a pakisztani tanart   •   nikki haley turns on donald trump revealing she was disgusted with the former president   •   brutalis modon vegeztek ki tupac amarut   •   Centrifug   •   sallai rolandek fontos gyozelmet arattak a bundesligaban   •   gyulik az ellenzeki tomeg a hosok teren hogy az oktatasert tuntessen   •   oriasi kertte alakitjak at a champs elysees t 2030 ra video   •   10 things you need to know today december 3 2020   •   rovid ideig tartott a bekules ismet lovoldozes volt a kaukazus loporos hordojaban   •   se tolto se fulhallgato nincs a samsung galaxy s21 ek dobozaban 2   •   dozens rally before ex officer put on trial in floyds death