Elárasztották Európa kikötőit a kínai autók, valamelyik több mint egy éve áll ott

Nemrég jelentek meg az első jelentések azzal kapcsolatban, hogy a legnagyobb európai kikötőket elárasztották a kínai autók, és a logisztikai kapacitások hiányában, valamint az elektromos autók iránti lassuló kereslet következtében ezek akár másfél évig tömegével állnak a kikötőkben. Most a nyugat-európai sajtó ismét elővette a témát, így pontosabb képet kapunk róla, hogy mi a helyzet a kikötőkben.
2024-05-07 16:06:59

Itt egy újabb jel arról, hogy még nem olyan jó a gazdasági helyzet Európában

Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2024-05-07 16:06:56

Intenzív osztályra került a magyar focilegenda

Azonnal megműtötték, mélyaltatásban tartották az UEFA-kupa döntős támadót.
2024-05-07 11:09:51

Olyan bejelentést tett Washington, amely pokoli időket hozhat az orosz katonákra

Az Egyesült Államok kormánya felgyorsította az ATACMS-típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, így Amerika védelmi képessége nem sérül azzal, ha ezeket a fegyvereket nagy mennyiségben elkezdik leszállítani Ukrajnának - írja a Newsweek.
2024-05-06 15:10:04

Baleset miatt nem jár a villamos a Bosnyák tér és az Örs vezér tere között

A BKK a 32-es buszt ajánlja a villamosok helyett.
2024-05-03 14:08:59

Enyhíti a stresszt a fej és a has megvilágítása egy új tanulmány szerint

Egy új tanulmány szerint a fej és a has alacsony intenzitású fénnyel történő megvilágítása csökkenti a krónikus stressz bélmikrobiomra és agyra kifejtett hatását.
2024-05-03 14:06:33

2024-05-03 13:06:13

2024-05-03 13:05:56

Levágta barátja nemi szervét egy féltékeny nő

Megrázó képek.
2024-04-30 21:07:46

Bevallotta az ukrán főparancsnok: romlik a helyzet a frontvonalon

Az ukrán főparancsnok, Olekszandr Szirszkij szerint az orosz erők többszöri támadásai miatt romlott a helyzet a frontvonalon, mivel Ukrajna kénytelen volt visszavonulni egyes keleti állásaiból, miközben Oroszország igyekszik kihasználni létszámbeli és tüzérségi fölényét az új amerikai fegyverek ukrán megérkezése előtt - írta meg a BBC.
2024-04-28 20:07:08

Mutatjuk, így hat az alkohol az agyra

Nem titok, hogy az alkohol hatással van az agyunkra, a legtöbb mérsékelt ivó pedig szereti, ahogyan érzi magát tőle: boldogabbá, kevésbé stresszessé, társaságkedvelőbbé válhatunk tőle.
2024-04-27 21:06:44

2024-04-27 21:06:13

2024-04-27 21:05:58

Szigorúan védik a rozmárokat a Norvégiához tartozó északi szigetcsoporton. Súlyos bírság vár arra, aki megzavarja őket. Egy lengyel turista nem tudott erről, vagy nem törődött vele, és még egy jégtáblára is kimászott, hogy közel kerülhessen a védett állathoz.
2024-04-27 16:09:19

Érdekes ételpárosítások, amelyektől még a legnagyobb ínyenceknek is elkerekedik a szeme

Válogasson kedvére, könnyen lehet, hogy valamelyik a kedvence lesz!
2024-04-27 10:07:57

Kiderült, mi okozhatta a pokoli felhőszakadást Dubajban

Legalább 23 ember halt meg az áradásokban.
2024-04-26 06:07:43

Tarjányi Péter: Pokoli helyzet lesz Ukrajnában az elkövetkező hónapokban

Több mint egymillió ember fog harcolni hamarosan a fronton, ezért mindkét oldalon hatalmas veszteségekre számít a biztonságpolitikai szakértő.
2024-04-24 19:09:40

2024-04-24 19:07:18

Pokoli történet: holttestet fogtak ki a Temzéből

Itt a Charles Dickens regényéből készült vérbeli BBC-minisorozat: Közös barátunk.
2024-04-24 16:06:15

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Szlávik János elmagyarázta, mi a helyzet a vakcinával

Az előzetes információk szerint az oltás önkéntes lesz, és mindenki maga döntheti el, hogy szeretné-e azt felvenni, hasonlóképpen az influenza elleni vakcinához. A főorvos szerint elképzelhető, hogy a következő hónapokban kapnak engedélyt arra, hogy több száz, vagy ezer emberen kipróbálják ezt az oltóanyagot.
2020-11-15 20:13:58

Orbán: 1634 intenzív ágy várja a koronavírusos betegeket

Az intenzív osztályokon háromszor annyi hely van, mint amennyire most szükség van a miniszterelnök szerint.
2020-11-16 09:12:02

Orbán: 1634 intenzív ágy várja a koronavírusos betegeket

Az intenzív osztályokon háromszor annyi hely van, mint amennyire most szükség van a miniszterelnök szerint.
2020-11-16 09:12:02

Szárnyal a PC-piac: milyen gépeket vesznek most legtöbben?

Pozitív képet fest a PC-piac jelenlegi helyzetéről a Canalys piackutató, azonban a fogalmak nem egészen azt fedik le, amit egy átlagfelhasználó gondol.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

Visszatérne az atomalkuhoz Irán, ha Biden feloldja Trump szankcióit

Az iráni külügyminiszter szerint a helyzet javulni fog a következő néhány hónapban.
2020-11-18 06:09:00

Visszatérne az atomalkuhoz Irán, ha Biden feloldja Trump szankcióit

Az iráni külügyminiszter szerint a helyzet javulni fog a következő néhány hónapban.
2020-11-18 06:09:00

Az olaszországi intenzív ágyak 42 százalékát covidbetegek foglalják el

Továbbra sem javul a helyzet.
2020-11-18 20:10:32

Az olaszországi intenzív ágyak 42 százalékát covidbetegek foglalják el

Továbbra sem javul a helyzet.
2020-11-18 20:10:33

Az olaszországi intenzív ágyak 42 százalékát covidbetegek foglalják el

Továbbra sem javul a helyzet.
2020-11-19 21:09:18

Mátraballai tanítók nyerték az idei Varga Gábor-díjat

Idén olyan pedagógusokat díjaztak, akik a tavaszi iskolabezárás időszakában különösen odafigyeltek a családok helyzetére és velük együttműködve alakították a kényszerű otthoni oktatás feltételeit.
2020-11-20 08:06:13

Olaszországban egy nap alatt 699 ember halt meg a járványban

A szakemberek szerint a helyzet javulóban van, de még nem szabad engedni a korlátozásokból.
2020-11-20 21:07:03

Olaszországban egy nap alatt 699 ember halt meg a járványban

A szakemberek szerint a helyzet javulóban van, de még nem szabad engedni a korlátozásokból.
2020-11-20 21:07:04

Fekete ruhás biztonságiak jelentek meg az SZFE-n, hogy megakadályozzák a szalagozást

Tekintélyt parancsoló termetű biztonsági őrök fogadták a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóját, aki megpróbált elhelyezni egy piros-fehér szalagot az épületen. „Bár alighanem a megfélemlítés a cél, a helyzet inkább meglepő” – mondta a hvg.hu-nak egy hallgató.
2020-11-21 00:05:57

A WHO továbbra sem ajánlja a Magyarországon már használt remdesivirt koronavírusos betegeken

Az Egészségügyi Világszervezet szerint nem bizonyított, hogy javítana a túlélési esélyeken.
2020-11-21 11:06:56

A WHO továbbra sem ajánlja a Magyarországon már használt remdesivirt koronavírusos betegeken

Az Egészségügyi Világszervezet szerint nem bizonyított, hogy javítana a túlélési esélyeken.
2020-11-21 11:06:57

Új fejezet kezdődhet az USA-ban

Az elnökválasztást követően megváltoznak a politikai viszonyok a tengerentúlon.
2020-11-21 15:07:50

Büntetésre számíthat az ellenfele nemiszervét markolászó focista - videó

Harminc éve ugyanezért még legenda lett egy játékos, most a szövetség ítéletére várhat a sportoló.
2020-11-22 20:06:01

Több városban egészségtelen a levegő, Budapesten romlani fog a helyzet

Három városban egészségtelen, tizenegyben kifogásolt a levegő minősége.
2020-11-23 15:06:09

Több városban egészségtelen a levegő, Budapesten romlani fog a helyzet

Három városban egészségtelen, tizenegyben kifogásolt a levegő minősége.
2020-11-23 15:06:22

Mire számíthat Orbán, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok elnöke?

Nem lesz elnéző a jogállamisági problémákkal szemben az új amerikai kormány, de a szövetségesi viszonyon nem fog lényegesen változtatni Joe Biden elnöksége. Orbán Viktornak arra viszont fel kell készülnie, hogy a magyar helyzetet jól ismerő politikusok kerülnek a Fehér Házba: egyre biztosabb, hogy a félig magyar Anthony Blinken lesz a külügyminiszter, Kamala Harris alelnök pedig két volt budapesti nagykövettel is j&oacut...
2020-11-23 20:07:43

2020-11-23 20:07:44

Winkler Róbert: A Totalcar pár évvel hamarabb indexesedett el, mint maga az Index

A helyzet reménytelenségét látta be – magyarázta az újságíró, hogy miért távozott a Totalcartól.
2020-11-24 05:07:18

Winkler Róbert: A Totalcar pár évvel hamarabb indexesedett el, mint maga az Index

A helyzet reménytelenségét látta be – magyarázta az újságíró, hogy miért távozott a Totalcartól.
2020-11-24 07:05:56

Mire számíthat Orbán, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok elnöke?

Nem lesz elnéző a jogállamisági problémákkal szemben az új amerikai kormány, de a szövetségesi viszonyon nem fog lényegesen változtatni Joe Biden elnöksége. Orbán Viktornak arra viszont fel kell készülnie, hogy a magyar helyzetet jól ismerő politikusok kerülnek a Fehér Házba: egyre biztosabb, hogy a félig magyar Antony Blinken lesz a külügyminiszter, Kamala Harris alelnök pedig két volt budapesti nagykövettel is jó...
2020-11-24 14:05:57

Vétó a jogállamra?

Uniós költségvetés új felállásban. A helyzet most kockázatosabb, mint korábban.
2020-11-24 17:06:01

Pattanásig feszült a helyzet az egyik hazai menekültügyi központban

Többeknél is kimutatták a koronavírus fertőzést az intézményben.
2020-11-24 18:05:57

Covid19: szomorú rekord a román intenzív osztályokon

Már több 1200 koronavírusos beteget kezelnek intenzív osztályon Romániában. Kórházban több mint 13 ezren vannak.
2020-11-24 18:05:57

Varga Judit talált egy ürügyet, hogy meghívja George Clooney-t

Egy kávé mellett csevegnének a magyar jogállamiság valós helyzetéről.
2020-11-24 19:06:08

Megyei adatok: Győr-Moson-Sopron megyében rosszabb a helyzet, mint Budapesten

A legtöbb aktív fertőzött főváros és Pest megye után Győr-Moson-Sopron megyében van. Ezer lakosra vetítve viszont más a helyzet.
2020-11-24 21:06:13

2020-11-24 21:06:14

Áder János visszadobta a családi gazdaságok törvényét

Adatvédelmi problémákat lát az elnök a családi gazdaságok helyzetét átíró törvényben.
2020-11-25 14:05:55

Áder János visszadobta a családi gazdaságok törvényét

Adatvédelmi problémákat lát az elnök a családi gazdaságok helyzetét átíró törvényben.
2020-11-25 14:06:03

Bukarest egyik kórházában a folyosón kezelik a koronavírusos betegeket

Valamennyi bukaresti kórházban hasonló a helyzet, egyes koronavírusos betegeknek 24 órát is várniuk kell, hogy helyet kapjanak.
2020-11-25 21:06:15

Először mondta meg a kormány, hány koronavírusos beteg van intenzív osztályon

Eddig csak a kórházban, illetve lélegeztetőgépen lévők számát hozták nyilvánosságra.
2020-11-26 12:06:09

Először mondta meg a kormány, hány koronavírusos beteg van intenzív osztályon

Eddig csak a kórházban, illetve lélegeztetőgépen lévők számát hozták nyilvánosságra.
2020-11-26 12:06:10

Az Európai Parlament aggasztónak tartja a médiaszabadság helyzetét az Európai Unióban

A képviselők különösen aggasztónak nevezték a közszolgálati média helyzetét olyan tagállamokban, ahol az kormányzati propagandává silányult.
2020-11-26 14:06:04

Akkor most mi a helyzet a Huawei-jel?

Bár a kezdeti időkben igencsak baljósnak tűntek a körülmények, a sencseni tech. óriás köszöni szépen, jól van, saját fejlesztésekkel, minőségi készülékekkel és innovatív megoldásokkal gyűrte le a kihívásokat. A jövő pedig kifejezetten harmonikusnak tűnik.
2020-11-26 23:06:08

Orbán: Jövő héttől lehet jelentkezni a vakcináért, a kórházakban nem biztató a helyzet

A Kossuth Rádió reggeli interjújában két téma volt, az uniós vita és a járvány. Ebben a sorrendben, noha még a műsorvezető szerint is fontosabb a második kérdés.
2020-11-27 07:06:11

Népszava: Többször is meghibásodtak a lélegeztetőgépek a zalaegerszegi kórház intenzív osztályán

A gépeket gyártó cég kereskedelmi igazgatója közölte, hogy kezelik a problémát és dolgoznak a megoldáson. A lapnak két, az intézményben dolgozó azt mondta, hogy a kórházban nem beszélhetnek az ügyről.

2020-11-27 07:06:12

Alig maradt üres intenzív ágy Romániában

Romániában mindössze 80, szabad intenzív terápiás ágy van már csak, és hamarosan elfogy a felhasználható kapacitás.
2020-11-27 15:05:57

Nyolcvan intenzív terápiás ágy van szabadon egész Romániában

A számokat sikerült már stabilizálni a korlátozásokkal, de még ez is túl sok az egészségügynek.
2020-11-27 17:06:21

Nyolcvan intenzív terápiás ágy van szabadon egész Romániában

A számokat sikerült már stabilizálni a korlátozásokkal, de még ez is túl sok az egészségügynek.
2020-11-27 17:06:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   N   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   rozsa sandor   •   tes   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   sadasdhirek   •   youtube   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   sz   •   perapro   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   lakatosmunlkak keritesek kapuk 54   •   harom ujabb elmarasztalast kapott magyarorszag emberi jogok europai birosagan 2   •   itt az mnb kamatdontese mindenkit meglepett a jegybank   •   pokoli a helyzet peruban van aki valamelyik szervet ajanlja fel hogy a csaladtagja intenziv agyra kerulhessen   •   k2 savage mountain beckons for unprecedented winter climb   •   csanyi sandor tul sok a budapesti es a kisvarosi nb i es klub   •   hadhazy akos a kinaiakkal kotott belugyi egyezmenyek alapjan szo szerint mindent megtehet a kormany 3   •   milley urges relook at permanent overseas basing of troops   •   eros eletjelek jottek az eu s gazdasagbol   •   galambos lajos harminc ev utan ujra a csaladjaval tolti a szilvesztert   •   trocsanyi laszlo lehet a karoli gaspar reformatus egyetem rektora 3   •   orban viktor megvan a 3 250 000 beoltott 2   •   milliebobbybrownissz erepelazevlegsikeres ebbnoikozott   •   szarvascsordak leptek el az utakat kiderult mi az oka 2   •   koltozik a vilag egyik legregebbi allatkertje   •   megerkezett az elso tram train magyarorszagra   •   miert volt fontos 2021 a magyar tozsde szamara   •   sebastian kurz a lezaras hat het utan elvesztette hatasat   •   vihar miatt kellett lemondani trump naggyuleset   •   trump again shows reluctance to criticize russia after suggesting china may have been behind cyberattack   •   buntetofekezessel okozott borzalmas balesetet elkepeszto hazugsaggal probalkozott utana video   •   100 ezer dollaros osszdijazasu mobilfotos versenyt hirdetett meg a honor barki jelentkezhet   •   szijjarto peter talalkozott az uj nemet nagykovettel   •   xi urges financial institutions to move to new flagship city   •   uj remeny a majbetegeknek most eloszor beultettek egy 3 napig testen kivul eletben tartott donormajat 3   •   katolikus kiadvanyok a tankonyvlistan   •   renters eviction ban in england extended until march   •   az a hid ujithatja fel a lanchidat 188 milliardert   •   egy ujabb statisztika amelyben magyarorszag az eu elvonalaba tartozik 2   •   nyunyokak es covidiotak 2020 meg azt is megvaltoztatta ahogyan beszelunk   •   draga iphone t rendelt a netrol de amit kapott arra nem szamitott   •   elindultak az orosz katonak ujabb helyen torhet ki veres haboru   •   sen menendez has message for biden admin on iran no deal is better than a bad deal 2   •   lassul a fertozes spanyolorszagban 3   •   americans face new covid 19 restrictions after thanksgiving   •   felv...   •   el salvador is the first country to adopt bitcoin as legal tender 3   •   dynamodb   •   hiradas a vasfuggony mogul 1956 a vilagsajtoban   •   dopeman duhos vasarnapja a rapper mindenkit iranyba allitott   •   nagyon rossz hirt kozolt a moderna vakcina gyartoja   •   eleg reg vagyok a szakmaban de olyat meg nem lattam hogy a hatosag jon es azt mondja ez a fal vagy erkely veszelyes meg kell csinalni   •   uj korszak kezdodik a general electricnel   •   amerikaban leinformalhato munkak 44   •   130 jarmu rohant egymasba egy japan hoviharban 3   •   biden admin sanctions more russian oligarchs their families   •   duda erno semmilyen nyitast nem indokolnak a jarvanyugyi adatok   •   sznek999999.1unions   •   donald trump szerint washingtonbol iranyitjak az ellene folytatott buntetohadjaratot   •   palik laszlo dramai bejelentesen mindenki megdobbent