Létrehozták az első magyar AI-alapú éttermi asszisztenst

A kezdeményezés egyre népszerűbb a vendéglátósok körében.
2024-05-05 20:08:26

Újra bevetették a diszkontok csodafegyverét: nincs mese, durván tarolnak vele Magyarországon

Nemcsak a diszkontláncoknál, a klasszikus hiper- és szupermarketekben is egyre nagyobb teret hódítanak a sajátmárkás termékek. A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Cikkünk végén töltsd ki a kérdőívünket. Köszönjük!
2024-05-03 15:07:05

Egymilliárdból szólhat a kávéházi cigányzene

Négy hónapon keresztül húzhatják a talpalávalót a kávéházi és éttermi cigányzene képviselői.
2024-04-30 20:08:35

Indul a pályázat: több száz cigányzenészt támogat a Muzsikáló Magyarország 2024

Négy hónapon keresztül húzhatják a talpalávalót a kávéházi és éttermi cigányzene képviselői.
2024-04-30 20:06:36

Megalkották a mesterséges intelligencián alapuló, első magyar éttermi asszisztenst

Egy közösségi ötletből fejlődött ki a mesterséges intelligencián alapuló, első magyar éttermi asszisztens, amit már több mint 20 étterem használ.
2024-04-30 09:07:23

Megalkották a mesterséges intelligencián alapuló, első magyar éttermi asszisztenst

Egy közösségi ötletből fejlődött ki a mesterséges intelligencián alapuló, első magyar éttermi asszisztens, amit már több mint 20 étterem használ.
2024-04-30 09:06:52

Újabb részletek derültek ki a komlói motoros tragédiáról

Mentőhelikoptert és darut is bevetettek a mentéshez.
2024-04-30 07:09:25

Újabb részletek derültek ki a komlói motoros tragédiáról

Mentőhelikoptert és darut is bevetettek a mentéshez.
2024-04-30 07:07:19

Összecsaptak a Honvéd meccsén a biztonságiak a szurkolókkal, végül a drukkerek futamították meg az őröket

A hírek szerint a biztonságiak könnygázt is bevetettek. A bunyóról videó is készült.
2024-04-29 08:10:15

Összecsaptak a Honvéd meccsén a biztonságiak a szurkolókkal, végül a drukkerek futamították meg az őröket

A hírek szerint a biztonságiak könnygázt is bevetettek. A bunyóról videó is készült.
2024-04-29 08:09:24

Összecsaptak a Honvéd meccsén a biztonságiak a szurkolókkal, végül a drukkerek futamították meg az őröket

A hírek szerint a biztonságiak könnygázt is bevetettek. A bunyóról videó is készült.
2024-04-29 08:09:01

Egész Magyarországot bevetették, hogy sikerüljön a világrekord

Ön részese volt a kísérletnek?
2024-04-23 19:09:53

Egész Magyarországot bevetették, hogy sikerüljön a világrekord

Ön részese volt a kísérletnek?
2024-04-23 19:08:16

Fegyvert rántott az éttermi alkalmazottra egy elégedetlen vedóndég, erre az visszalőtt

Egy férfi sajátos módon rendezte a számláját egy nashville-i gyorsétterembe: rálőtt az egyik alkalmazottra.
2024-04-20 11:06:41

Fegyvert rántott az éttermi alkalmazottra egy elégedetlen vedóndég, erre az visszalőtt

Egy férfi sajátos módon rendezte a számláját egy nashville-i gyorsétterembe: rálőtt az egyik alkalmazottra.
2024-04-20 11:06:21

Így sütheti tökéletesre a lazacot!

Trükkök, hogy éttermi minőséget kapjon.
2024-04-13 20:11:50

Videó: bevetették az ukránok a kétes hírű fegyvert Avgyijivkában

Nemrég jelent meg egy drónfelvétel Avgyijivka városáról, amin egy orosz aknavető elleni támadás látható. A videó érdekessége az, hogy Kijev a sokat kritizált kazettás lőszert vetette be az akció során.
2024-03-25 11:08:10

Vége lehet a filléres nyaralásoknak? Áremelkedés jöhet a magyarok kedvenc tengerpartjain

Románia és Bulgária ugyan már 2007 óta tagjai az Európai Unónak, ám a schengeni övezethez várhatóan csak idén fognak csatlakozni. Sokan félnek, hogy emiatt durván elszállhatnak a szállás- és az éttermi árak.
2024-03-23 22:06:14

Vége lehet a filléres nyaralásoknak? Áremelkedés jöhet a magyarok kedvenc tengerpartjain

Románia és Bulgária ugyan már 2007 óta tagjai az Európai Unónak, ám a schengeni övezethez várhatóan csak idén fognak csatlakozni. Sokan félnek, hogy emiatt durván elszállhatnak a szállás- és az éttermi árak.
2024-03-23 22:06:00

Lázadnak a hollandok a kijárási tilalom ellen, több városban erőszakba fulladt a tüntetés

A hatóságok már vízágyúkat és lovas rendőröket is bevetettek, Eindhovenben legalább 30 embert őrizetbe vettek.
2021-01-24 17:06:06

Az MTI nem hozta le Ujhelyi javaslatait az újranyitásról, Kovács Zoltánt viszont gyorsan meginterjúvolták

Nem hozta le Ujhelyi Istvánnak, az MSZP brüsszeli képviselőjének a szolgáltatói szektor újranyitásával foglalkozó javaslatait a Magyar Távirati Iroda. Az Európai Parlament közlekedési és turisztikai szakbizottságának alelnöki posztját betöltő magyar politikus először hétfőn tartott meghirdetett sajtótájékoztatót, amelyre az MTI is meghívták, majd az esemény után beküldték az elhangzottak leiratát is. Mivel a távirati iroda egy sort sem közölt az anyagból, az ellenzéki politikus kedden egy rövidebb közleményt küldött el az MTI-nek, és kérte, hogy a téma fontosságára való tekintettel dolgozzák ...
2021-01-27 17:05:39

A kiskerláncok felénél még a tavalyi bérekért dolgoznak idén

A kiskereskedelmi láncok felénél már eldöntötték, mennyivel emelkednek idén a dolgozói bérek ? vagyis a felüknél még nem, azaz a tavalyi bérükért dolgoznak idén az alkalmazottak ? derül ki a Népszava összeállításából. Az Auchannál csak márciustól emelik a béreket, 6 százalék körüli mértékben (munkakörtől, tapasztalattól függően), ez az év egészét tekintve 5 százalék körüli emelésnek felel meg. Nem sokkal több, mint az országos minimálbér-emelés, amely szintén nem év elejétől, hanem csak február elejétől lesz, 4 százaléknyi. Az Auchan belengette a dolgozóknak, hogy a második fél évben további ...
2021-01-28 08:05:41

Új-Zélandnak elege van a közösségi hálón keringő, egy kaptafára készült fotókból

Egy humoristát is bevetettek, hogy eredményesebb legyen a kampány.
2021-01-28 11:06:03

DK: A felcsúti fociakadémián kilószám vették a libamájat, közpénzből

A DK újabb csontvázakat talált a felcsúti fociakadémián, amikor ismét a taopénzek költéseinek nyomába eredtek. Talán még emlékeznek, előző kutatásuk során derült fény rá, hogy a felcsúti fociakadémia több ezer Túró Rudit és több tízezer kiló péksütit vett közpénzből. Kapcsolódó DK: a felcsúti fociakadémia több ezer Túró Rudit és több tízezer kiló péksütit vett közpénzből Egymillió forintért vettek harcsát és több százezret költöttek toalett papírra is. Az ellenzéki pártnak most újabb számlákat sikerült kiperelnie az utánpótlásért alapítvány TAO-költéseiről. Mint a párt ál...
2021-02-02 13:05:40

Lánykérésnek hitte a TEK-es akciót a fényűző luxusban élő milliárdos barátnője

Egy golyóálló üvegezésű, erődítményszerű Pest megyei ingatlanban csapott le a NAV és a TEK egy budapesti és nagykanizsai bűnbanda tagjaira, amely külföldről behozott használt autókkal foglalkozott. A hatóságok 1,3 milliárdos áfacsalás gyanúja miatt vették őrizetbe a bűnszervezet tagjait. A NAV tájékoztatása szerint a gépjárművek Németországból cseh és szlovén cégeken keresztül érkeztek Magyarországra. Az első belföldi vevők ? beiktatott ?eltűnő kereskedők? csak papíron vettek részt a beszerzésben és nem fizettek áfát a továbbértékesítés után A fiktív számlákkal, minimális haszonnal továbbadot...
2021-02-11 14:05:42

A vörös Kolozsvár ismét bezárkózik

Egy hét után vége lett az éttermi és kulturális nyitásnak.
2021-02-12 21:06:09

"Nem kell feltétlenül bélszín, jó lesz a szűzérme is" - így változtatnak az éttermek a koronavírus után

Küzdelmes időket élnek át az éttermek, és akkor sem lesznek könnyebb helyzetben, ha újra kinyithatnak. Pénzből és alkalmazottakból is kevesebb van, mint a járvány előtt, miközben új, kreatív módszerek kellenek a talpon maradáshoz, és az is biztos: a kalandorok máshová viszik a pénzüket. Éttermi vezetőket kérdeztünk arról, hogyan tervezik az újraindulást.
2021-02-16 14:07:13

Zsidai Roy tavaly még károsnak nevezte a házhoz szállítást, most csak az ő cégétől rendelhető meleg étel a Kifli.hu-n

Egy valódi értelemben vett étteremnek ez nem jó irány, sőt én ki merem mondani, hogy egyenesen káros. Egy pizza, saláta, hamburger erejéig működhet a dolog, megvan ennek is a helye és az ideje, de a valódi vendéglátásnak ? egy igazi étteremnek ősellensége a házhoz szállítás ? mondta tavaly májusban, tehát a koronavírus első hulláma idején a házhoz szállításról Zsidai Roy a Dining Guide-nak. Az egyik legnagyobb budapesti étteremcsoport, a Zsidai Gasztronómiai Csoport tulajdonosa akkor arról beszélt, hogy az ő éttermei nem kizárólag biológiai szükségleteket elégítenek ki, amikor ételt tesznek a...
2021-02-25 09:05:52

Innovatív találmánnyal oldotta meg a Zsidai csoport, hogy éttermi minőségben tudjanak házhoz szállítani

Néhány órán belül 95 százalékos készenléti szinten érkezik meg az étel.
2021-02-26 20:06:08

Tizennyolc halálos áldozata van a mianmari tüntetéseknek

A rendfenntartók a hanggránátok és a vízágyú mellett éles lőszert is bevetettek a tömegoszlatáskor.
2021-02-28 21:05:56

Tizennyolc halálos áldozata van a mianmari tüntetéseknek

A rendfenntartók a hanggránátok és a vízágyú mellett éles lőszert is bevetettek a tömegoszlatáskor.
2021-02-28 21:06:21

Tüntetnek a kormány járványkezelése miatt Paraguayban, lemondott az egészségügyi miniszter

Julio Mazzoleni helyére Mario Abdo Benítez paraguayi elnök a lemondott miniszter helyettesét, Julio Borbát nevezte ki, aki máris bejelentette, hogy minden eszközzel igyekeznek javítani a kórházak helyzetén és megszüntetni a gyógyszerhiányt. Mindazonáltal pénteken ismét tüntetéseket jelentettek Asunciónból. Az emberek a kormány járványkezelése miatti tiltakozásul vonultak utcára, a tömeget a rendőrök könnygázzal oszlatták fel, az EFE spanyol hírügynökség szerint vélhetően gumilövedéket is bevetettek. Helyszíni beszámolók körülbelül húsz sebesültről tudnak, az EFE pedig hozzáteszi, hogy a demon...
2021-03-06 07:06:20

Koronavírusos lett a svéd koronahercegnő és a férje

Pozitív lett Viktória svéd koronahercegnő és férje, Daniel koronavírustesztje ? közölte csütörtökön Stockholmban a királyi ház. A 43 éves Viktória, XVI. Károly Gusztáv király és Szilvia királyné legidősebb leánya és a 47 éves Daniel jól van, és csak enyhébb tüneteik vannak ? áll a királyi ház közleményében. Gyermekeiket, Estelle hercegnőt és Oszkár herceget házi karanténban helyezték el. A hercegi pár nem az első, akik a svéd királyi családban megfertőződtek a koronavírussal. Novemberben Károly-Fülöp, Viktória öccse és a felesége, Zsófia hercegné tesztje szintén pozitív lett. XVI. Károly Gusz...
2021-03-11 21:06:34

Helikoptert is bevetettek Nógrád megyében a szabálytalankodók ellen

A rendőrök a Készenléti Rendőrség szolgálati helikopterével tartottak a megye két főútvonalán fokozott ellenőrzést.
2021-03-12 16:05:58

Krízishelyzet az amerikai határon: bevetették a katasztrófavédelmet

Rekordszámú gyerekkorú bevándorló érkezik.
2021-03-14 11:06:03

Koronavírus: vízágyút is bevetettek a járványügyi intézkedések miatt tüntetők ellen Hollandiában

Tüntetők gyűltek össze vasárnap délután Hága belvárosában a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó intézkedések ellen tiltakozva, a rohamrendőrök vízágyút és gumibotot is használtak a megmozdulás résztvevőinek oszlatására - közölte a helyi média vasárnap.
2021-03-14 20:05:49

Nagy drogfogás: 600 kilogramm kokain és tucatnyi letartóztatás

Minden eddiginél nagyobb kokainkereskedelmi hálózatot számoltak fel Spanyolországban ? közölték a helyi hatóságok vasárnap. A spanyol rendőrség tájékoztatása szerint a műveletet a kolumbiai rendőrséggel együttműködve hajtották végre egy tavaly év elején indult nyomozás keretében. Összesen egytucatnyi embert vettek őrizetbe Badajoz, Guadalajara, Madrid, Málaga és Valencia városokban; hatszáz kilogramm kokaint foglaltak le. Az ügyben további házkutatásokat tartottak Marbella, Pinto, Parla és Pozuelo de Alarcón településeken. A felszámolt bűnszervezet egy drograktárakból álló láncolatot működtet...
2021-03-15 07:06:11

Jön a nyitás, tömegesen foglalnak asztalt a britek

Rekordokat döntöget az éttermi előfoglalások száma, a vendéglátósok új fizetési rendszer bevezetését tervezik.
2021-03-19 18:07:03

Jön a nyitás, tömegesen foglalnak asztalt a britek

Rekordokat döntöget az éttermi előfoglalások száma, a vendéglátósok új fizetési rendszer bevezetését tervezik.
2021-03-19 18:08:19

Nem lesz enyhítés Svájcban, gondot okoznak a mutánsok

Április közepén dönthetnek arról, hogy megengedik az éttermi teraszok megnyitását.
2021-03-19 22:05:57

Nem lesz enyhítés Svájcban, gondot okoznak a vírusvariánsok

Április közepén dönthetnek arról, hogy megengedik az éttermi teraszok megnyitását.
2021-03-19 22:06:31

A feketén foglalkoztatottak majdnem fele építőipari dolgozó

A építőiparban a legelterjedtebb a feketefoglalkoztatás, de az éttermi dolgozók ötödét sem jelentették be.
2021-03-23 09:07:23

Bevetették a Zika-vírust az agydaganat ellen, meglepő eredmény született

Az amerikai St. Louis-i Washington Orvostudományi Egyetem kutatói egereken próbálták ki, mi történik, ha az agydaganatot Zika-vírussal próbálják meg kezelni.
2021-03-25 20:07:25

Bevetették a Zika-vírust az agydaganat ellen, meglepő eredmény született

Az amerikai St. Louis-i Washington Orvostudományi Egyetem kutatói egereken próbálták ki, mi történik, ha az agydaganatot Zika-vírussal próbálják meg kezelni.
2021-03-25 20:07:45

?Ne hagyják cserben a kórházi személyzetet!? ? karanténban maradnak a németek húsvétra

Tíz?tizennégy napos kijárási korlátozásra van szükség Németországban a koronavírus-járvány harmadik hullámának megfékezéséhez ? jelentette ki szombaton Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter. Az MTI tudósítása szerint Spahn és a Robert Koch Közegészségügyi Intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler már pénteki közös tájékoztatójukon figyelmeztettek, hogy a következő hetekben teljesítőképessége határára érhet az egészségügyi ellátórendszer a SARS-CoV-2 vírus új változatainak terjedése és a napi új megfertőződések gyarapodása miatt. Mint mondták, a harmadik hullámot megakadályozni nem lehet, c...
2021-03-28 07:06:17

Luxusétteremmé alakították a parkolópályára kényszerült repülőket Japánban

Szerda óta érhető el a japán Nippon Airways repülőtársaság új éttermi szolgáltatása, miután a koronavírus következtében nem szállítanak utasokat. A BBC azt írja, hogy a tokiói Haneda repülőtéren parkoló Boeing 777 fedélzetetén kínált étkezéssel annyian éltek már mostanra, hogy áprilisra tovább kellett bővíteni az utastér kapacitását. A különleges élmény nem olcsó, az első osztályon étkezés 540 dollárba, vagyis körülbelül 167 ezer forintba kerül, míg a másodosztályon 83 ezer forintért ehetnek a vendégek. Nem a Nippon Airways az első, mely B-opcióval próbálja túlélni a járványt. Októberben a Si...
2021-04-01 10:06:02

Vízágyukkal oszlatott fel a rendőrség egy bulit Brüsszelben

Brüsszelben vízágyukkal oszlatott fel a rohamrendőrség csütörtökön egy több ezer résztvevős szabadtéri partit, amit a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett rendelkezések ellenére tartottak meg ? írja az MTI. A beszámolók szerint a hatóságok a vízágyúk mellett könnygázt, lovasrendőröket és drónokat is bevetettek, miután a belga főváros melletti erdőben bulizók a felszólítások ellenére sem voltak hajlandók elhagyni a helyszínt, többen üvegekkel dobálták a kiérkező rendőröket. A rendezvényen legalább kétezren vettek részt, egyes jelentések szerint akár ötezren is lehettek. A sajtó sze...
2021-04-01 21:05:57

Harminc hektáron ég a nádas Sármelléknél

Az oltáshoz mocsárjáró járművet is bevetettek.
2021-04-06 10:06:19

Harminc hektáron ég a nádas Sármelléknél

Az oltáshoz mocsárjáró járművet is bevetettek.
2021-04-06 10:07:59

Kétszáz hektárnyi területet érintett a sármelléki nádastűz ? fotók

Közel kétszáz hektárnyi területet érintett az a nádastűz, ami a hajnali órákban keletkezett Sármellék és Fenékpuszta között. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tűz a területen fekvő, használaton kívüli vasútvonal talpfáira is átterjedt. Kósi Zsolt / Zala MKINagy erőkkel vonultak ki a helyszínre a keszthelyi, a marcali, a pacsai és a zalakarosi hivatásos tűzoltók, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kezdték meg az oltást. Kósi Zsolt / Zala MKIA rajok az oltás során egy speciális mocsárjáró járművet is bevetettek. Munkájukat a lápos, nehezen megközelíthető ...
2021-04-06 16:07:24

Lakatos Márknak hiányzik az éttermi élmény

Pierre-t vitte magával egy lakásétterembe, mert a vendéglátóhelyek még mindig zárva vannak.
2021-04-10 19:08:46

Jelentős lazításra készül Szlovákia, kinyithatnak az üzletek és a fürdők is

A hotelek és a panziók éttermi szolgáltatás nélkül kezdhetnek el működni.
2021-04-13 19:56:33

Svájc enyhít a korlátozásokon, nyitnak a színházak és az éttermi teraszok

Kinyitnak a színházak, a mozik, a koncerttermek és az éttermek teraszai.
2021-04-19 05:06:11

Tűz tombolt Fokváros nevezetességén, a Tábla-hegyen - videó

Helikoptereket is bevetettek a tűz oltására.
2021-04-19 06:06:21

Svájc enyhít: nyitnak a színházak és az éttermi teraszok

Ismét lehet rendezvényeket szervezni.
2021-04-19 16:06:10

Bevetették az első önkénteseket a kórházban és háziorvosoknál

Már a harmadik csoportot is kiképezték egészségügyi önkéntesnek a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének kezdeményezésére indult projektben, így kéttucatnyi olyan, a programra belső indíttatásból jelentkezett személy van, aki bármikor bevethető az egészségügyi intézményekben. De ennél is nagyobb előrelépés történt, már két önkéntest fogadott kórház, néhányan pedig háziorvosok mellé álltak be segíteni ? tudtuk meg Szijjártó Lászlótól, a képzés egyik ötletgazdájától, a területi szervezet elnökétől. És egy második kórház is jelezte, szívesen veszi az önkéntes segítségét. Egy...
2021-04-23 14:06:03

Békássy Szabolcs: A világjárványt még nem győztük le, fegyelmezetten kell viselkednünk

?Elérkeztünk ahhoz a történelmi időponthoz, hogy valóban annyi vakcina fog rendelkezésre állni, mint amennyien eddig regisztráltak? ? erről Békássy Szabolcs beszélt az ATV Start című műsorában. A Háziorvosok Online Szervezetének alapítója szerint ez azért is fontos, mert így lehetőség lehet az online időpontfoglalásra is a jövőben, ami tehermentesítheti a háziorvosokat is. Hozzátette: ugyanakkor marad a háziorvosoknál is jelentős adag vakcina, ami fölött szakmai kontrollt tudnak gyakorolni. Mint mondta, annak, akinek nincs társbetegsége, az összes vakcina ajánlott, akinek viszont van, a házio...
2021-04-23 14:06:04

Zsidai Roy: Nem a teraszokon volt tumultus, hanem az utcán

Zsidai Zoltán Roy várakozásaihoz képest sokkal jobban alakult az első szabad teraszos hétvége. Az étterem-tulajdonos az InfoRádiónak nyilatkozta, hogy úgy látja, a vendégeket kettősség jellemezte. A budai Várban annyi magyart látott, mint még sosem, ennek ellenére szerint ?fantasztikusan fegyelmezetten? zajlott az élet. Tapasztalatai szerint a belvárosban sem az éttermek kerthelyiségeiben volt a tumultus, hanem az örömünnepet idéző utcai forgatagban, ahol az emberek, megfeledkezve magukról, sok esetben maszk nélkül, a biztonsági távolságokat mellőzve élvezték az első szabad tavaszi estét szom...
2021-04-26 16:06:19

Koronavírus: kevesebb az új fertőzött, de újabb 183 beteg meghalt

1253 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 772 707 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma ? írja a koronavirus.gov.hu kormányzati oldal. Elhunyt 183 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 26 984 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 491 620 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 254 103 főre csökkent. Lassú csökkenés figyelhető meg a kórházban ápoltak számában. Jelenleg 6360 koronavírusos beteg szorul kórházi ellátásra. A kórházban ápoltak közül 753-an vannak lélegeztetőgépen. Ez is lassan csökkenő tendenciát mutat. Mint...
2021-04-27 10:06:09

Második dózisra félretett vakcinákat is bevetettek a négymilliós mérföldkőért

A Pfizer nélkül vélhetően nem sikerült volna elérni.
2021-05-01 10:06:01

Második dózisra félretett vakcinákat is bevetettek a négymilliós mérföldkőért

A Pfizer nélkül vélhetően nem sikerült volna elérni.
2021-05-01 10:06:25

Rendőrök oszlatták a Zürich futballcsapatának drukkereit

Gumilövedékeket, könnygázt és vízágyúkat is bevetettek.
2021-05-03 12:06:08

Rendőrök oszlatták a Zürich futballcsapatának drukkereit

Gumilövedékeket, könnygázt és vízágyúkat is bevetettek.
2021-05-03 12:06:51

Lelőttek egy medvebocsot az anyjával a Tátrában

Éjjel lelőttek két medvét ? egy anyamedvét és egyik bocsát ? az állami természetvédők a Sziléziai Ház nevű szálloda rámpájánál. Két bocs elmenekült az erdőbe ? írta a Tátrai Nemzeti Park hétfő reggeli Facebook-bejegyzése alapján a Bumm.sk. A felháborodott hozzászólások után az erdőgazdálkodási vállalat jelezte, nem volt köze az akcióhoz. A környezetvédelmi tárca írányítása alá tartozó természetvédők végeztek a medvékkel, mert azok valós veszélyt jelentettek a látogatókra és a helyiekre. A medvék egyáltalán nem tartottak az emberektől, előzőleg hiába próbálták őket fénnyel, zajjal, lövéssel el...
2021-05-03 13:06:08

Különböző színű tálcákkal különíti el oltott és oltatlan vendégeit egy veszprémi étterem

Keddtől nyitva van a veszprémi Historia Hangvilla Étterem, Kávézó és Rendezvényközpont. A nyitásról szóló Facebook-posztjában az étterem megkéri a védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeket, hogy a barna tálcákat használják. Ők az ételeket elfogyaszthatják a teraszon vagy a belső térben, illetve kérhetik azokat elvitelre. A védettségi igazolvánnyal nem rendelkező vendégeket ugyanakkor arra kérik, fehér tálcát vegyenek el, és a teraszon egyenek, vagy kérjenek elvitelre. A kommentek között elszabadultak az indulatok. Valaki sárga csillagos képet posztolt ?oltatlan? felirattal, más szerint a...
2021-05-04 14:05:59

Kilencméteres kútból mentettek ki egy elefántbébit Indiában

Kútba esett egy elefántborjú május 2-án egy Nimatand nevű faluban, Indiában. A helyiek összefogtak, hogy kimenthessék a szerencsétlen állatot ? írja a helyi sajtóra hivatkozva a CNN. A borjú egy csordával érkezett a faluba egy közeli erdőből. A helyiek hangzavart csaptak, hogy elijesszék az állatokat a településről, másnap reggel azonban felfedezték a nagyjából kilenc méteres mélységű kútba esett borjút. Heart warming indeed. pic.twitter.com/jUP0h904jq ? Parveen Kaswan, IFS (@ParveenKaswan) May 4, 2021 A kútban elegendő víz volt, az elefántbébi így nem sérült meg a zuhanáskor, kiszedni onn...
2021-05-05 15:06:06

Kelet-Ukrajna: a szakadárok páncéltörő gránátokat is bevetettek

A minszki egyezményben tiltott aknavetőkkel is lőttek.
2021-05-05 16:06:07

Kelet-Ukrajna: a szakadárok páncéltörő gránátokat is bevetettek

A minszki egyezményben tiltott aknavetőkkel is lőttek.
2021-05-05 16:06:44

Titokzatos jótevő fizette ki egy mentőtiszt és gyermekei ebédjét Debrecenben

Debrecen ? Nem hajtott a hírnévre az a titokzatos jótevő, aki kifizette egy mentőtiszt és gyermekei éttermi számláját, majd se szó, se beszéd, távozott a helyszínről.
2021-05-07 07:05:56


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   H   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   pizzalapatot is bevetettek az ettermi tomegverekedesben   •   birosag ele kell allnia shakiranak az adocsalasi ugyeben   •   kariko katalin zoran dalabol meritett erot es most talalkoztak   •   nem sokat takar tolvai reni testebol az uj bikinije kep 2   •   ez nem semmi egy egesz vaddisznocsalad lodorgott a villamossineken leallt a forgalom video 2   •   11 pontban foglalta ossze koveteleseit a pedagogusok szakszervezete   •   stonehenge ez lehetett a titkos celja az epitesenek   •   cutting methane emissions key to slowing warming un   •   szenvednek a sztarok feje tetejere allt az nba az uj szabaly miatt 2   •   a nemetek vilagbajnok kapusa botranyosan keves jutalmat adott egy taxisnak aki megtalalta a penztarcajat   •   az amerikai vezerkar rendkivuli nyilatkozatban itelte el a capitoliumi eroszakot   •   jennifer lopezt izekre szedik amiert az asszisztensevel dobatja ki a ragogumijat   •   tavozik a szlovak egeszsegugyi miniszter   •   johnny depp a pacban bena parfumreklamok bena sztarokkal   •   zold lampa az europai gyogyszerugynoksegto l a pfizernek es a modernanak   •   a szputnyik v unios engedelyezteteset surgeti a bajor miniszterelnok   •   a leaked interview in iran threatens to complicate nuclear talks with the u s   •   nigerian islamic police arrest non fasting muslims during ramadan   •   varatlan vendegek birkak hada szallta meg tom cruise forgatasat 2   •   eldolt meszaros lorinc cege epitheti ujja az orszag legnagyobb gazvezetekeit   •   kemenesi gabor tudomanyos teny hogy a vakcinak biztonsagosak majdnem 20 ev munkaja all mogottuk   •   koronavirus egyre fiatalabbak halnak meg magyarorszagon alapbetegseg nelkul   •   hetfoi friss hirek forgalom idojaras reggeli pakk 64   •   kulcsszavak:htfagy   •   dobszay janos jatek a tuzzel   •   aeesonvmujbqspahrefp   •   20565r16c19565r16c21 575r16c225phpoptionc omgoogle   •   ok meg a kiralyok szavaba is beleugathatnak   •   usain bolt and partner kasi bennett welcome newborn twin sons thunder and saint leo 2   •   trump lekoszono kulugyminisztere minden kulugyi korlatozast feloldott tajvannal szemben   •   GitroktatsSzigetha   •   a magyar vallalkozasok szenvednek leginkabb a plazakban 2   •   elertuk az edesanyja agyverzese utan szorcsik vikit most toljak be anyukamat a mutobe   •   koronavirus gyogyszerrel bizniszelt a 13 fos banda vesztegettek keresre allitottak ki negativ covid tesztet most birosag ele allnak   •   ujpesti keses tamadas ha bejut hozzank lemeszarol minket   •   underneath embattled kyiv babies born to foreign parents via surrogate shelter in a basement   •   ez most komoly mar 30 eves a ganxsta zolee es a kartel dopemannel kozosen adnak egy oriasi gengszterbulit az egesz orszagnak 2   •   egy wc vel felszerelt furdoszoba is reszt vesz a vilagur meghoditasaban   •   te tudod mikor van az oraatallitas keszulj mar nincs messze   •   varatlan latogato erkezett ukrajnaba komoly igeretet tett zelenszkijnek   •   nagypalyas magyar kabitoszer kereskedot hoztak haza szerbiabol   •   leomlott ket emelet egy xii keruleti irodahaz bontasakor   •   tetemes mennyisegu elelmiszer rothad meg ukrajna kikotovarosaban allo kontenerhajokon   •   Tlibok   •   Bandog))ASrryFWHERE4 008=4008   •   elkeszultek a torvenyjavaslatok 11 ujabb egyetem modellvaltasarol 2   •   gazolas miatt kesnek a vonatok a budapest miskolc vonalon   •   elon musks spacex has made more than one million starlink terminals so far heres what you need to know about the high speed satellite network   •   szijjarto peter elutazott kijevbe a veres ukran fenyegetes utan   •   several idd in amusement park fights