A német védelmi miniszter elárulta, mi történik, ha Putyin győz Ukrajnában

Post Content
2024-05-10 06:07:47

Oxford Economics: júniusban jöhet a kamatcsökkentés a brit jegybanknál

A brit jegybank jelezte, hogy az infláció csökkentésében elért jelentős haladás ellenére még nem érkezett el a kamatcsökkentések ideje, elemzői vélemények szerint azonban júniustól megkezdődhet a monetáris enyhítés.
2024-05-09 22:07:30

A lengyel miniszterelnök elismerte, NATO katonák vannak Ukrajnában

A Nyugat az utóbbi időben egyre gyakrabban beszél az ukrán konfliktusba való közvetlen beavatkozásról.
2024-05-09 19:09:06

Hétfőről keddre virradóan az Izraeli Védelmi Erők (IDF) csapatai megkezdték a Gázai övezet déli részének ostromát. Az Egyesült Államok, illetve Jeruzsálem több nyugati szövetségese is felszólította a zsidó államot arra, hogy a térségben élő civilek evakuálásáig, valamint a humanitárius helyzet rendezéséig ne indítson katonai akciót, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy csak minimálisan sikerült nyomást gyakorolniuk Izraelre.
2024-05-08 18:08:03

Kitört a botrány az Eurovízión: súlyos szabályt szegett az egyik énekes, azonnal visszavágott a Dalfesztivál

Eric Saade miatt teljesen kiborult az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége, ugyanis szerintük direkt szegett szabályt.
2024-05-08 17:06:04

Kitört a botrány az Eurovízión: súlyos szabályt szegett az egyik énekes, azonnal visszavágott a Dalfesztivál

Eric Saade miatt teljesen kiborult az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége, ugyanis szerintük direkt szegett szabályt.
2024-05-08 17:05:48

Óriási biztonsági újítás jöhet a Windowsba

Többé nem férnek hozzá a lemezek tartalmához a tolvajok akkor sem, ha ellopják a teljes számítógépet.
2024-05-08 07:08:48

Jöhet az ezer forintos autópálya-matrica Magyarországon

Az Országgyűlés elé kerülhet a javaslat, amely szerint az egynapos autópálya matrica árát 5150 forintról ezer forintra csökkenthetik.
2024-05-07 20:07:33

Tovább dőlhet a kártyavár a Red Bullnál: újabb kulcsember távozhat Verstappenéktől

Megelégelte a csapaton belül dúló hatalmi harcokat.
2024-05-07 14:12:43

Tovább dőlhet a kártyavár a Red Bullnál: újabb kulcsember távozhat Verstappenéktől

Megelégelte a csapaton belül dúló hatalmi harcokat.
2024-05-07 14:08:53

Ön elmenne turistaként az ukrán frontra? - szavazás

Bármennyire fura, de virágzik a háborús turizmus Ukrajnában. Sajnos szó szerint - katasztrófaturizmus.
2024-05-07 11:06:09

Ön elmenne turistaként az ukrán frontra? - szavazás

Bármennyire fura, de virágzik a háborús turizmus Ukrajnában. Sajnos szó szerint - katasztrófaturizmus.
2024-05-07 11:05:58

A háború, ami háromnegyed millió emberáldozatot követelt

Az indokínai háború vagy első indokínai háború 1946. december 19. és 1954. augusztus 1. között tartott
2024-05-07 09:10:11

Felhőszakadás és jégeső is jöhet kedden

2024-05-07 07:07:49

Besokallt Moszkva: példátlan fenyegetést kapott az egyik legerősebb NATO-tagállam

Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai objektum és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is - közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
2024-05-06 17:09:30

Borzalmas képeken az háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

Új, drámai fotókon az orosz-ukrán háború iszonyata.
2024-05-06 13:08:48

Hat társával végzett egy orosz katona Ukrajnában

Elítélt bűnözőként toborozhatta a frontra azt az orosz katonát, aki társait gyilkolta meg. Dróncsapás érte az éjszaka Harkivot. Az orosz-ukrán háború május 4-i eseményeiről itt olvashat. The post Hat társával végzett egy orosz katona Ukrajnában first appeared on 24.hu.
2024-05-05 10:07:56

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.
2020-11-19 07:09:45

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 21:09:18

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 21:09:19

Grand Duster: 7 üléses új Dacia jöhet

Amennyiben minden jól megy, 2021-ben elkészülhet a népszerű SUV minden korábbinál nagyobb kivitele.
2020-11-20 06:06:35

Grand Duster: 7 üléses új Dacia jöhet

Amennyiben minden jól megy, 2021-ben elkészülhet a népszerű SUV minden korábbinál nagyobb kivitele.
2020-11-20 06:06:36

Grand Duster: 7 üléses új Dacia jöhet

Amennyiben minden jól megy, 2021-ben elkészülhet a népszerű SUV minden korábbinál nagyobb kivitele.
2020-11-20 07:06:15

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 12:06:09

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 13:06:03

Már több mint hatszázezer fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában

Csak az elmúlt napon 14 580 esetet regisztráltak az országban.
2020-11-21 13:06:04

Már több mint hatszázezer fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában

Csak az elmúlt napon 14 580 esetet regisztráltak az országban.
2020-11-21 13:06:04

Már több mint hatszázezer fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában

Csak az elmúlt napon 14 580 esetet regisztráltak az országban.
2020-11-21 16:06:11

A koszovói háború negyedik tömegsírjára bukkanhattak Szerbiában

Az 1998-1999-es fegyveres konfliktusban körülbelül 13 ezren vesztették életüket.
2020-11-22 11:07:47

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:34

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:38

Kisebb füst miatt kiürítették a Belügyminisztérium épületét

Kisebb füst miatt avatkoztak be a tűzoltók a Belügyminisztérium épületében kedd este ? közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a fővárosi hivatásos tűzoltók hőkamerával átvizsgálták az érintett területet, és megállapították, hogy egy szünetmentes tápegység meghibásodása miatt keletkezett a füst. Az átvizsgálás idejére az épületet kiürítették. A javítás és ellenőrzés után az áramszolgáltatást visszaállítják ? írták. The post Kisebb füst miatt kiürítették a Belügyminisztérium épületét first appeared on 24.hu.
2021-02-02 23:05:39

A koronavírus miatt elhalasztották az NB I-es női kosármeccset

Nem először érinti a járvány a pécsi csapatot.
2020-11-22 13:06:06

Több mint 12 ezer fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt Ukrajnában

A halálos áldozatok száma megközelítette a 11 ezret.
2020-11-22 13:06:06

Tizenöt hónap góljait veszik figyelembe az idei Puskás-díjnál

A koronavírus-járvány miatt hosszúra nyúlt futballszezon miatt született meg ez a döntés.
2020-11-22 17:06:06

Több megyére is figyelmeztetést adtak ki ónos eső miatt

Elsősorban az északi, északnyugati megyékben lehet ónos eső.
2020-11-22 19:06:06

A Juventus újabb védője nem játszhat sérülés miatt a Ferencváros elleni BL-találkozón

Andrea Pirlo nincs könnyű helyzetben a hátsó alakzat összeállítását illetően.
2020-11-23 13:06:43

Jöhet a Samsung olcsóbb összehajtható mobilja?

A jelentések szerint elérhetőbb árral érkezhet meg a Samsung Galaxy Z Flip Lite.
2020-11-23 19:05:55

Gáspár Bea élő adásban hisztériázott a bírósági ítélet miatt

Győzike azt állítja, őt kidobták a bíróságról.
2020-11-23 22:06:03

Olcsóbb változat jöhet a Samsung Galaxy Z Flip összehajtható telefonból

Az összehajtható telefonok, köztük a Samsung Galaxy Z Flip, nem tartoznak az olcsó eszközök közé. Viszont ez utóbbiból érkezhet egy „Lite” változat, ami talán többek számára lehet elérhető.
2020-11-24 07:05:55

Olcsóbb változat jöhet a Samsung Galaxy Z Flip összehajtható telefonból

Az összehajtható telefonok, köztük a Samsung Galaxy Z Flip, nem tartoznak az olcsó eszközök közé. Viszont ez utóbbiból érkezhet egy „Lite” változat, ami talán többek számára lehet elérhető.
2020-11-24 07:05:57

11 megyére adtak ki figyelmeztetést a sűrű köd miatt

Főként az ország középső részén lesznek köddel borított részek.
2020-11-24 08:06:02

Vettel kizárja, hogy máshol is elinduljon a hosszú F1-es naptár miatt

A német pilóta úgy véli, a koronavírus a következő szezon elejét is befolyásolhatja
2020-11-24 10:05:58

12 ezer felett a napi új fertőzöttek száma Ukrajnában

Kijevben regisztrálták a legtöbb új esetet.
2020-11-24 12:06:10

Csaknem tízmilliárdos előleg jöhet az EU-ból a járvány költségeire

A bizottság folyamatosan bírálja el a kérelmeket, így növekedhet az összeg.
2020-11-24 12:06:10

Nem érdekelték a korlátozások a keleméri presszó tulaját, játékversenyt is rendezett

Kijárási tilalom megszegése miatt miatt 324 személy ellen léptek fel a rendőrök az elmúlt 24 órában.
2020-11-24 12:06:12

Csaknem tízmilliárdos előleg jöhet az EU-ból a járvány költségeire

A bizottság folyamatosan bírálja el a kérelmeket, így növekedhet az összeg.
2020-11-24 12:06:13

SOS Központ szolgáltatást indított a Telenor, az idősebb családtagoknak jöhet jól

A járványhelyzetben a fokozott védelem miatt sok családban ritkábban, vagy csak online módon tartják a kapcsolatot az idős családtagokkal. A Telenor friss kutatása szerint ez az idei karácsonyra is rányomhatja a bélyegét, így még nagyobb igény mutatkozhat a kifejezetten az idősek számára kitalált új szolgáltatásokra.
2020-11-24 15:06:10

Egy csók miatt bojkottálnák a Netflixet Indiában

A vallási érzékenységek megsértése miatt kifogásolnak egy jelenetet.
2020-11-24 15:06:10

SOS Központ szolgáltatást indított a Telenor, az idősebb családtagoknak jöhet jól

A járványhelyzetben a fokozott védelem miatt sok családban ritkábban, vagy csak online módon tartják a kapcsolatot az idős családtagokkal. A Telenor friss kutatása szerint ez az idei karácsonyra is rányomhatja a bélyegét, így még nagyobb igény mutatkozhat a kifejezetten az idősek számára kitalált új szolgáltatásokra.
2020-11-24 15:06:11

Cristiano Ronaldo miatt indított pert nyertek meg dél-koreai fociszurkolók

162 drukker úgy gondolta, nem azért vettek jegyet, hogy a portugál világklasszis a kispadon üldögéljen.
2020-11-24 20:06:06

A sűrű köd miatt adtak ki figyelmeztetést több megyére

Ezeken a területeken várhatóan pár száz méterre csökken a látótávolság.
2020-11-25 07:06:42

Ukrajnában közel 14 ezer fertőzöttet találtak egy nap alatt

Ukrajna a betegek számában a harmadik helyre került az európai országok között.
2020-11-25 12:05:53

Kémkedés miatt ítéltek el tajvani tudóst Kínában

Tony Si négy évet kapott.
2020-11-25 13:06:20

Újabb csúcsot döntött az új fertőzöttek száma Ukrajnában

Gyors ütemben terjed a járvány, és már csak kevés szabad kórházi ágy van.
2020-11-26 12:06:03

Visszajár a szállásra fizetett előleg a korlátozások miatt

Szabadidős szállásfoglalás csak december 11-e utáni érkezéssel lehetséges a korlátozások miatt.
2020-11-26 12:06:04

Rohamosan nő a fertőzöttek száma Ukrajnában

Csütörtökre több mint 15 ezer új fertőzöttet regisztráltak.
2020-11-26 17:06:03

Bármily utópisztikusnak tűnik, jöhet a negatív áramár

3-5 éven belül akár Magyarországon is.
2020-11-26 23:06:08

Koronavírus miatt leállt egy valóságshow forgatása

Többen megfertőződtek, nem tudni, mikor folytatják.
2020-11-27 08:05:54

Hamilton nem kímélte a Pirellit a 2021-re szánt gumik miatt

Kétévnyi fejlesztés után nem érti, hogyan lehet az új változat rosszabb a jelenleginél.
2020-11-27 18:06:17

Négy ember ellen emeltek vádat a franciaországi iszlamista papgyilkosság miatt

Mise közben törtek be egy normandiai templomba és az Iszlám Államot éltették, majd túszokat ejtettek és egy idős papot megöltek.
2020-11-27 20:05:53

A Mikulás is lehúzza a rolót a Covid miatt

2020-11-27 20:05:55

Az éhínség áldozataira emlékeztek Ukrajnában

Több millió ukrán életét követelte a holodomor, az éhínség 1932–33-ban.
2020-11-28 17:05:56

Ukrajnában emelkedik a létminimum összege

Ez átszámítva 22-23 ezer forint.
2020-11-28 18:06:22

Csalódottak a rajongók Détár Enikőék kiesése miatt

Forró, erotikus tánccal búcsúztak a show-tól.
2020-11-29 10:06:00


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tragedia advent elso vasarnapjan halalra egett egy ferfi lakastuzben apcon 2   •   elsirta magat a kamerak elott a megasztar csillaga nagy edmond osszeroppant kandech evelyne tragediajatol igy el most a magyar tom jones   •   50 akademiai professzor allt ki a vedooltasok mellett 3   •   az eu eszak irorszagot kihagyja a vakcinahaborubol   •   allandoan faradt stresszes tuneteit kortizol hiany is okozhatja   •   szujo zoltan a tragikus rallybalesetrol a nezok tiltott helyen alltak tobbszor is figyelmeztettek oket   •   jurgen klopp duhong az elmaradt bunteto miatt de van szerinte egy ennel fontosabb dolog   •   a mi hazank szerint a fidesz tamogatja a szabadkomuveseket   •   australian open katie boulter says players are looked at with a magnifying glass   •   mar lehet szavazni az orszag sorere 2   •   rogan antal elarulta miben segiti a gazdasagot a digitalis allampolgarsag bevezetese   •   csikos sandor lett a nemzet szinesze 5   •   joe biden megtartja posztjan a regi fbi igazgatot   •   tenyleg fazosabbak a nok mint a ferfiak vegre megvan a valodi valasz   •   negyvenot eve keszul most megjelent a beatles utolso dala   •   hodit az uj befektetesi orulet itthon de nem csak a hozam szamit   •   veszjoslo jelentes az who tol a kanyaro ma mar kozvetlen globalis fenyegetes a vilagjarvany miatt 2   •   fantasztikus napot toltott egyutt detar eniko es pasztor erzsi   •   nem tudjak megfekezni a harmadik hullamot angela merkel ujra lezarna nemetorszagot   •   kiderult miert merulnek bizonyos allatok a sotet mely tengerbe   •   lengyel tamasek parodiat csinaltak rekasi karoly reggelis szereplesebol   •   negyszer fenyegetozott egy no a parlament es a rendorsegi epuletek felrobbantasaval   •   az ukran milliardosok penztarcajat is alaposan megviselte a haboru 2   •   dokumentumfilmmel emlekeznek meg a katyni verengzes aldozatairol   •   lengyelorszag kulugyminisztere izrael hajlando volt felaldozni het artatlan embert   •   oktober 7 e ota eloszor adtak eletjelet a hamasz altal elrabolt magyar fogolyrol video 2   •   ugy tunik hogy mindennek elszall az ara meddig tarthat meg ez az orulet   •   nem adja fel az olasz kormanyfo megprobalkozik egy ujabb kormanyalakitassal   •   az egypeteju ikrek sem tokeletes klonok egy uj kutatas szerint   •   hide the pain harold is elkapta a koronavirust rettentoen megviselte 2   •   marad a szurke angolosan enyhe ido   •   pnzkeresetazinternet   •   valami mar jo ideje sul a sutoben babat var axente vanessa a kicsi nemet is elarulta foto   •   extravagans borruhaban es combcsizmaban fotoztak tolvai renit kepek   •   a hetvegen akar mindket kieso hely sorsa eldolhet a honi labdarugo elvonalban   •   kim dzsongun megnezte az apokalipszist es tulelte fotokon az elrettento eszak koreai tuzvihar 2   •   brutalis gepcsodak lenyugozo kepek a dakar ralirol   •   hogy kerultek budapesti konyvtarak debrecen illetekessegi korebe   •   hide the pain harold is elkapta a koronavirust rettentoen megviselte   •   lisa kudrow is elbucsuzott matthew perrytol koszonom a legjobb tiz evet amit egy ember kaphat   •   radioOR(SELECT8541FR OM(SELECTCOUNT(*),CO NCAT(0x71716b7a71,(S ELECT(ELT(8541=8541, 1))),0x716b627a71,FL OOR(RAND(0)*2))xFROM INFORMATION_SCHEMA.P LUGINSGROUPBYx)a)yVi d   •   viewtopic.php   •   partra vetodott egy ambrascet floridaban kuzdenek a megmenteseert   •   marki zay peter programja 3 resz megszuntetne a 13 havi nyugdijat   •   academy leaders told smiths publicist he should leave oscars after slap but he refused source says   •   oktoberben szabaditottak ki hivei a bortonbol most megnyerte a kirgiz valasztast   •   nagy marton az inflacio nem kihivas inflacio fogd meg a sorom   •   az ab nem marasztalta el hando tundet   •   varga mihalyon urra lett a racionalitas de mi koze ehhez donald trumpnak 2   •   erosebb processzort szeretne a laptopjaba ebben barmikor kicserelheti 2