Toplistás bűnöző dolgozott egy zalaegerszegi építkezésen

Elfogtak egy évek óta bujkáló toplistás körözött férfit Zalaegerszegen. A 43 éves kutasói férfi egy építkezésen dolgozott, itt csaptak le rá a zsaruk. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint öt körözés volt érvényben a férfivel szemben orgazdaság, garázdaság és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, emellett nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene. A bűnöző 3 év 4 hónap fegyházra ítélték, de nem kezdte el letölteni a büntetését, és folyamatban lévő bűnügyben is keresték. A körözött férfi nem próbálkozott ellenállással, és végig együttműködő volt az elfogásakor. A me...
2024-05-08 12:07:56

Miskolci emberölés: Kézen fogva sétált, majd szexelt a férfival, mielőtt a gyilkosa elvágta a torkát

A rendőrség elfogta a férfit, aki már be is ismerte a tettét.
2024-05-06 17:12:49

Miskolci emberölés: Kézen fogva sétált, majd szexelt a férfival, mielőtt a gyilkosa elvágta a torkát

A rendőrség elfogta a férfit, aki már be is ismerte a tettét.
2024-05-06 17:12:19

Miskolci emberölés: Kézen fogva sétált, majd szexelt a férfival, mielőtt a gyilkosa elvágta volna a torkát

A rendőrség elfogta a férfit, aki már be is ismerte a tettét.
2024-05-06 16:11:04

Miskolci emberölés: Kézen fogva sétált, majd szexelt a férfival, mielőtt a gyilkosa elvágta volna a torkát

A rendőrség elfogta a férfit, aki már be is ismerte a tettét.
2024-05-06 16:10:46

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

A gyurcsányista politikus ellenenzte a béremeléseket.
2024-05-06 13:09:10

Nőtt a halálos áldozatok száma Rio Grande do Sul államban

Brazília Rio Grande do Sul államában az esőzések következtében 56-ra nőtt a halálos áldozatok száma, több mint 67 ember eltűnt, és közel 25 ezer ember kényszerült otthonát elhagyni a viharok miatt. Az államnak több mint a fele érintett.
2024-05-04 16:07:04

Gyurcsányék kezén a Városháza: Mártha Imre híven asszisztálta végig a baloldal megszorító politikáját az MVM vezetőjeként

Mártha elsősorban a botrányaival és a luxus életvitelével hívta fel magára a figyelmet.
2024-05-04 15:07:42

Létrás mentés Veszprémben: 16 ember került kórházba

Veszprémben, a Jutasi úton egy tízemeletes épület tárolójában csaptak fel a lángok péntek délután. A lépcsőházat végül a füst miatt ki kellett üríteni.
2024-05-03 21:06:52

2024-05-03 21:06:24

2024-05-03 21:05:51

Egyre több ember fordul orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel

Megjelentek a légúti fertőzésekre vonatkozó friss adatok a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) oldalán. Ezek szerint a 17. héten, vagyis április 22. és 28. között nőtt az akut légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz fordulók száma az előző héthez képest, ugyanakkor influenzaszerű tünetekkel kevesebben keresték fel az orvosukat.
2024-05-02 10:07:12

Fél mázsa marihuánát találtak B. Gábor kocsijában, és a Madridból érkező reptéri csomagjában

Húsz kiló marihuánát találtak egy spanyol csomagban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben. A NAV közleménye szerint a pénzügyőrök három gyanúsnak tűnő dobozt választottak ki a vizsgált csomagok közül. A csomagokat Spanyolországban adták fel egy budapesti címre. A dobozokban 20 kilónyi kábítószergyanús barnás-zöldes színű növényi származékot találtak. Az anyag bevizsgálásakor kiderült, hogy a növényi származék marihuána lehet. A NAV munkatársai feljelentést tettek. A rendőrség az üggyel kapcsolatban kiadott közleményében azt írta, hogy a ...
2024-05-02 08:08:04

Gyurcsányék kezén a Városháza: kényes ügyben fedezhette a bukott miniszterelnököt Tordai Csaba

Gyurcsány Ferenc régi bizalmi embere több fontos pozíciót is betöltött a 2010 előtti baloldali kormányok idején.
2024-04-29 13:08:51

Újabb pusztító tornádók csaptak le az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Oklahoma államában négyen meghaltak és legkevesebb 100 ember sérült meg tornádók miatt
2024-04-29 06:07:36

Döbbenetes, mire képesek: elképesztő mozdulatokat mutattak be a budapesti Hip-Hop Fesztivál táncosai - fotók

Ön próbálta már fél kézen állva, rogyasztott karral megtartani magát? A Hip-Hop & Break Tánciskola hihetetlen produkciókat adott elő a budapesti fesztiválon.
2024-04-28 21:06:20

2024-04-28 21:06:06

Döbbenetes hírek érkeztek a magyar határokról

Két határon összesen több, mint 12 000 ember érkezett Ukrajnából egyetlen nap alatt. A Magyarországra belépők közül 70-en kaptam engedélyt az ideiglenes tartózkodásra.
2024-04-27 14:06:55

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

Egyre több ország nem enged a területére utasszállító repülőgépet az Egyesült Királyságból

Azért döntöttek így, mert a koronavírusnak egy jóval fertőzőbb törzse bukkant fel a szigetországban
2020-12-20 22:06:27

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:20:34

Ember nem unt még annyira focimeccset, mint az Ajax kapusa - videó

André Onana az Emmen elleni bajnoki utolsó perceiben már azt sem tudta, mit kezdjen magával.
2020-11-28 22:05:55

Kivontatták a Botteni-öbölben zátonyra futott kompot

A hajós több mint 400 ember éjszakázott.
2020-11-22 22:05:57

Farm VIP: lakhelyet cseréltek a csapatok, volt morgolódás

Két ember csúnyán összeveszett.
2020-11-23 22:06:03

Ammóniaszivárgás miatt vittek kórházba öt embert egy baranyai gyárból

105 ember volt az üzemben a baleset idején.
2020-11-23 22:06:03

Három autó ütközött, lezárták a BAH csomópont felüljáróját

Két ember sérült meg.
2020-11-15 20:15:39

Meghalt a híres repülő ember, a Jetman Dubai pilótája

A francia Vincent Reffet edzés közben zuhant le.
2020-11-18 09:07:01

Müller: Már a települések 88 százalékán jelen van a koronavírus

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján kiderült, hogy az ország nyugati megyéiben a legmagasabb a fertőzöttek száma, a múlt hét adatai szerint Fejérben és Zalában csökkenést tapasztaltak. Tisztázták azt a kérdést is, hogy hány ember sétáltathat egy kutyát este nyolc után.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Almási Kitti: Elvárják, hogy álljuk az ütéseket

“Odáig jutottunk, hogy teljesen összemosódik a fejekben a véleménykülönbség, a konstruktív kritika, az értelmes, termékeny vita és a köpködés, a zaklatás, a másik ember szándékos sértegetése és megalázása” – írja a pszichológus az ártó kommentelésről Ki vagy te, az elvárások szorításában? című, nemrég megjelent könyvé...
2020-11-18 12:07:43

Horvátországban egy nap alatt 3251 új fertőzöttet találtak

Kedden 38 ember halt meg a koronavírus okozta betegségek miatt Horvátországban, az új fertőzöttek száma pedig rekordot döntött. Mindeközben Vukovárban tízezres tömeg tartott megemlékezést a város ostromáról, holott a járványügyi szakemberek szerint új járványgóc lehet a térség.
2020-11-18 15:09:36

2020-11-18 15:09:38

Videó: Már ember sem kell az iPhone-ok gyártásához, csak a robotok dolgoznak Kínában

Gőzerővel folyik az iPhone 12-család tagjainak gyártása, hogy az Apple ki tudja szolgálni a vásárlóit. A kínai állami hírügynökség, a Hszinhua megmutatta, miként folyik a termelés a Foxconn sencseni gyárában.
2020-11-19 12:09:47

2020-11-19 12:09:48

Orbán Viktor: Nincs rá bizonyíték, hogy megkezdődött volna a fertőzés lassulása

Péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. A napi új koronavírus számokat is bemondta: 4440 új fertőzött van, 96 ember halt meg. Az uniós költségvetés miatt kialakult vitára egy érve volt: Soros György.
2020-11-20 07:06:16

2020-11-20 07:06:17

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:17

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:18

13 ember támadt rendőrökre egy hét alatt

Sok munkát adtak az előző héten a debreceni ügyészségnek agresszív emberek: fojtogatták, autóval célozták meg a rendőröket, vagy éppen csoportosan támadtak rájuk, összesen 13-an. Mindegyik őrizetbe került,van, akit már el is ítéltek.
2020-11-20 11:06:38

Már most írjuk fel a bakancslistánkra Szlovéniát, mert tele van csodákkal!

Lassan beköszönt a tél, amikor az ember szíve szerint vagy az ablakból, a melegből nézné a hóesést, vagy lenyűgöző havas tájakon veszne el a hegyek szépségében. Képzeljük csak el a leghidegebb hónapokat a szlovén Alpok hegyláncain csúszkálva vagy az erdőkkel, hegyekkel körülvett festői Bledi-tónál! Bakancslistás élmények Szlovéniából.
2020-11-20 11:06:39

Megjön-e a kedvünk egy kis monarchiához?

Hiába hasonlítanak megszólalásig a szereplők, a helyzetek és a körülmények a valóságra, A korona című sorozat fikció – annak viszont valóban királyi. Most már négy évadon keresztül láthatjuk, hogy a királynő is ember, nem is szólva a család többi tagjáról. De vajon szimpatikusabb lesz-e ettől a monarchia?
2020-11-20 19:06:03

Olaszországban egy nap alatt 699 ember halt meg a járványban

A szakemberek szerint a helyzet javulóban van, de még nem szabad engedni a korlátozásokból.
2020-11-20 21:07:03

Olaszországban egy nap alatt 699 ember halt meg a járványban

A szakemberek szerint a helyzet javulóban van, de még nem szabad engedni a korlátozásokból.
2020-11-20 21:07:04

Zátonyra futott egy komp a Botteni-öbölben

Több száz ember van a hajón.
2020-11-21 19:08:57

Koponyalékelés nyomaira bukkantak egy több száz éves mór sírban

A kutatók megismerhetik, milyen betegségekkel küzdöttek az egykor élt emberek.
2020-11-22 08:06:29

Koronavírus: 111 újabb halott

618 ember van lélegeztetőgépen, 7218-an kórházban.
2020-11-22 09:07:23

Tíz éves a BKK, az elvált szülők meggyötört, éheztetett gyermeke

Emberévekben mérve 70 éves a fővárosi tömegközlekedés ernyőszervezete. Túlélte a Tarlós-Vitézy-viszályt, elért sok szép eredményt és néhány nagy kudarcot, folyamatosan túl kevés pénzből tengődve.
2020-11-22 10:12:21

Az okos ember okospadon tölti fel az okostelefonját

A Kuube okospadok feltalálójával, Gallai Mátéval beszélgettünk.
2020-11-22 12:07:36

Több mint 12 ezer fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt Ukrajnában

A halálos áldozatok száma megközelítette a 11 ezret.
2020-11-22 13:06:06

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   tes   •   apróhirdetés   •   haszn   •   N   •   R   •   Leverkusen   •   jazz   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   b   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   P   •   L   •   fluminense   •   perapro   •   sz   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ajandekozzon energiaspiralt karacsonyra 11   •   papai drogdilerekre csaptak le a zsaruk tobb ember kezen is kattan a bilincs   •   kamalam india state gujarat renames dragon fruit lotus   •   Audiolab8000Psztere   •   ez a tuzijatek a kezet is lerobbanthatja   •   the three words that sparked a republican party firestorm   •   kesz csoda a bankok es a biztositok is nyeresegesek maradtak magyarorszagon   •   elokerult a sopronbol minden szo nelkul lelepo kosaras   •   mobillal mukodo tavirot epitett 96 eves nagymamajanak egy feltalalo   •   akcios energiaspiral csomag 6   •   hatalmas bejelentest tett maga zoltan   •   punter needs one more cheltenham festival winner to earn 511000 from a 5 accumulator   •   nem volt ittas a sofor aki adonynal egy haromgyermekes csalad autojaba csapodott 3   •   hamarabb jon a decemberi nyugdij   •   azzal vadoljak p diddyt hogy ket tarsaval egyutt eroszakolt meg egy kiskorut   •   egyszerre randevuzott negy baratnojeloltjevel is az egykori nagy o jakob zoltan kepek   •   nem eleg olasz a zold pesto lefoglaltak belole het tonnat a genovai kikotoben   •   megvan a szlovak elnokvalasztas hivatalos eredmenye ivan korcok nyert peter pellegrinivel megy a masodik forduloba   •   republican congresswomen revoke endorsements of texas gop candidate in wake of remarks   •   az emberbarat magandetektiv megver ugyan ha nagyon muszaj de inkabb ad egy rakas penzt hogy jo utra terj   •   Keresszavaink:ajnlot t   •   miert dohanyoznak az emberek ha tudjak hogy a cigaretta ol 3   •   scarlett johansson explains how black widow became marvels metoo movie 2   •   explainer iran despite sanctions has routes to vaccines   •   GodzillaxKong:Azjbi   •   brutalisan agyonverte elettarsat egy ferfi a hos utcaban ilyen buntetes varhat a gyilkosra   •   hat ez nagyon komoly kulonleges ajandekkal leptek meg szijjarto petert kinaban video 2   •   evtizedes konfliktus oldodhatott meg a kaukazusban ki jart a legjobban ezzel a villamhaboruval   •   ez egy olyan valogatott amibe szivesen jonnek a jatekosok 2   •   marozsan fabian mindent megprobalt de vereseget szenvedett argentin rivalisatol   •   tornek nyugat fele az orosz katonak a nato nyugtatja a kedelyeket hireink az ukran frontrol penteken   •   expertbook   •   ParkettaBurkolatAkci   •   elejet vennek a nagy husveti mozgasoknak szigoritasokra keszulhet az orban kormany 2   •   kivancsi a moderalasra es az algoritmusokra az europai bizottsag   •   whats been going on at gamestop   •   iranykeresessel indulhat a penteki kereskedes a tozsdeken   •   egyre melyul joe biden elnoksegenek elso igazi katasztrofaja   •   orban nagyon veszelyes pillanatban vagyunk   •   tobben dolgoznak tavmunkaban de meg mindig csak feleannyian mint tavasszal   •   ez a varandossag alatt nem jatek sokkolo amit a mikromuanyagokkal kapcsolatban mondott az orvos video 3   •   egeszsegeskent szerepel az oltasi listan egy dagantos beteg   •   domotor csaba sokkal szukebb volt a mozgaster a baloldali kormanyok idejen 3   •   kizuhant egy no a kilencedikrol obudan   •   waters comments on chauvin trial expose republican hypocrisy   •   starbucks adds unusual new benefit to its rewards program 2   •   megvaltozott a mars mosolygos arca   •   france scrum half dupont tests positive for covid 19   •   harsh writing advice memes take off on twitter   •   egy szexualis viszony miatt mondott le a norveg vedelmi miniszter