Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

ESG TOP 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

Immár második alkalommal készült el a HVG és a Planet Fanatics' Network fenntarthatósági tanácsadó cég közös listája, amely a magyarországi nagyvállalatokat fenntarthatósági, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási (ESG) szempontok alapján állítja rangsorba. Hasonló széleskörű lista vagy értékelés korábban nem készült itthon.
2024-05-08 20:11:30

Jöhet az ezer forintos autópálya-matrica Magyarországon

Az Országgyűlés elé kerülhet a javaslat, amely szerint az egynapos autópálya matrica árát 5150 forintról ezer forintra csökkenthetik.
2024-05-07 20:07:33

Starliner: A NASA új űrhajóval repül az űrállomásra

A NASA két űrhajósa egy új űrhajó fedélzetén indul a Nemzetközi Űrállomásra. A Boeing Starliner típusú űrhajója a floridai Cape Canaveralról indul, az első személyzettel végrehajtott tesztrepülésre.
2024-05-06 13:06:26

2024-05-06 13:06:06

Nyárias meleggel indul a hét, mutatjuk, mikor jön a drámai változás

időjárás előrejelzés
2024-05-06 06:07:59

Jakab Péter pártja nem indul az EP-választáson

Nem jött össze az induláshoz szükséges érvényes ajánlás.
2024-05-04 16:10:04

Jakab Péter pártja nem indul az EP-választáson

Nem jött össze az induláshoz szükséges érvényes ajánlás.
2024-05-04 16:09:53

Itt az új történelmi rekord a lakossági hiteleknél, a cégeknek viszont nem jött be a kormány húzása

2022 júniusa óta nem vettünk fel annyi lakáshitelt, mint idén márciusban, a személyi kölcsönök felvétele pedig új történelmi csúcsra emelkedett. Az NGM kezdeményezésére év elején bevezetett kamatfelár nélküli vállalati hitelek viszont nem váltak be, a céges hitelpiac egyelőre nem indult be. A Portfolio május 14-ei Hitelezés 2024 konferenciáján elemezzük a kilátásokat, érdemes regisztrálni a szakmai eseményre!
2024-05-03 14:06:52

Újra indul a négygyerekes családot kilakoltató és az egészségházba beköltöző polgármester is

Mindketten függetlenként mérettetik meg magukat a júniusi önkormányzati választáson.
2024-05-02 21:11:55

Újra indul a négygyerekes családot kilakoltató és az egészségházba beköltöző polgármester is

Mindketten függetlenként mérettetik meg magukat a júniusi önkormányzati választáson.
2024-05-02 21:11:51

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Mészáros és Mészáros Zrt

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzési eljárást nyert el az Opus Global leányvállalata, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
2024-05-02 17:07:04

Több milliárd forintos pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására

Hankó Balázs államtitkár minden egyetemet arra ösztönöz, hogy pályázzon.
2024-05-02 15:11:00

Erre nagyon kell figyelni a magyar cégeknek: fontos határidő közeleg, a biztonságuk a tét

A kiberfenyegetések száma arányosan növekszik azzal, ahogy a vállalkozások egyre szélesebb körben alkalmaznak digitális technológiát, ugyanis sok esetben ők az elsődleges célpontjai ezeknek a támadásoknak. Mára nincs olyan vállalat, amely ne nézne szembe kiberbiztonsági kockázatokkal, ezért vált az utóbbi időben egyre aktuálisabbá a vonatkozó EU-s szabályozás megújítása. A jellemző támadások természetéről, a vállalati kiberbiztonság erősítésének szükségességéről, az EU új irányelvéről, a NIS 2-ről, valamint annak magyar implemetációjáról Bor Olivérrel, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti ...
2024-05-02 12:07:10

Jó a gazdaságnak, jó a cégeknek, mégis lassan halad a digitalizáció

A magyar GDP mintegy egyötödét adja az ipar, azonban a versenyképességét garantáló ipari digitalizáció gyerekcipőben jár itthon. Az NTPSz (Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség) célja, hogy networking és tudásátadás koordinálásával segítse a folyamatot. A nemrég lezajlott Smart Manufacturing Fesztivál sarokpont volt a szervezet életében: láthatóvá tette az ipari digitalizációt és számtalan vállalat között indult meg a párbeszéd a fesztiválnak köszönhetően, amely több mint 2000 fő számára tette lehetővé a részvételt. Az NTPSz április 29-én tartotta a fesztivál záróeseményét, ennek ke...
2024-05-01 09:07:01

Indul a pályázat: több száz cigányzenészt támogat a Muzsikáló Magyarország 2024

Négy hónapon keresztül húzhatják a talpalávalót a kávéházi és éttermi cigányzene képviselői.
2024-04-30 20:06:36

Elárverezik Muhammad Ali ötmilliárd forintos luxuskastélyát: elképesztő fotókon a legendás villa

Muhammad Ali mellett számos neves színész és még az egykori amerikai elnök is álomra hajtotta már a fejét a lenyűgöző kastélyban.
2024-04-30 18:05:57

Ingyenes szűrővizsgálati program indul Budapesten

Május 2-től június 16-ig várják a jelentkezőket a főváros 24 helyszínén.
2024-04-29 16:13:21

Ingyenes szűrővizsgálati program indul Budapesten

Május 2-től június 16-ig várják a jelentkezőket a főváros 24 helyszínén.
2024-04-29 16:12:54

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:43

Kongép Bt. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu

Kongép Bt.Felújított Cs100,CsN101,Cs200, Cs300, Seeberger szivattyúk eladók! Centrifugál szivattyúk eladók! Élelmiszeripari gépek, tartályok, saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok tervezése,gyártása, különleges igények szerint is. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, 2 db 3m-es csigás felhordó http://www.kongepbt.hu

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Autó bikázás Budapest

Autó bikázás Budapesten Ha az autó nem indul bikázásra mi segítünk: diesel autó bikázása vastag kábellel, autó indítása bikázása, az autó helyes bikázásának menete. https://auto-bikazas-budapest.eoldal.hu/ Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558, autó akkumulátor bikázása Budapest környékén.
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt.Felújított Cs100,CsN101,Cs200, Cs300, Seeberger szivattyúk eladók! Centrifugál szivattyúk eladók! Élelmiszeripari gépek, tartályok, saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt.Felújított Cs100,CsN101,Cs200, Cs300, Seeberger szivattyúk eladók! Centrifugál szivattyúk eladók! Élelmiszeripari gépek, tartályok, saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok tervezése,gyártása, különleges igények szerint is. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, 2 db 3m-es csigás felhordó http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. vállalja vibrációs rázók gyártását egyedi megrendelés alapján. Élelmiszeripari gépek, saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten.

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten. Hívja számítógép-laptop szervízünket egyeztesen egy Önnek megfelelő időpontot, és számítógépes kollégánk a helyszínen segít elhárítani a hibákat. Telefonos ügyfélszolgálat, hibabejelentés, időpont egyeztetés: ☎+3630 684-32-45 Számítógép, laptop szervíz házhoz megy Budapesten. Számítógépe szokatlan dolgokat csinál, kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Laptopot vásárolt és nem volt rajta operációs rendszer? Új router internetkapcsolatát kell beállítani? Vírusos számítógépét,laptopját nem tudj...
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Használt élelmiszeripari gépek, tartályok adása-vétele. Élelmiszeripari és egyéb ipari gép-gépalkatrész gyártás és karbantartás . Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   fiatalokat gazolt el egy busz szepesvaraljan ketten meghaltak   •   oriasi balhe terezvarosban ferfiak es nok utottek vertek egymast gazsprevel fujtak a tomeget volt aki elajult videon a kaosz 3   •   felesegul vette 71 eves szerelmet egy 17 eves fiu en vagyok a legszerencsesebb ferj mindennap amikor melletted ebredhetek 3   •   donath anna a momentumbol nem lesz a dk kdnp je 2   •   hazavarja a rettegett gurkhakat az ukran frontrol a nepali kormany   •   az autoipar idei eddig legforrobb hiret jelenti a hyundai es az apple targyalasa   •   dontott az europai bizottsag a microsofte lehet a doom es a fallout is   •   tobb tucat vago szuntette be a munkat az rtl nel   •   ket es fel tonna felbevagott diszno rohadt meg egy teherautoban   •   varhato idojaras a szakember elorejelzese szerint eddig biztosan varat magara a nagy nyari felmelegedes   •   remeljuk toth andi csak a kep kedveert vett fel ilyen poziciot az anyosulesen   •   elemzok szerint a torokok elvesztettek a turelmuket orban viktor szovetsegesevel szemben   •   bejelentettek hogy megszuntetik megis van draga budapesti diakberlet 2   •   meg akarta mutatni a mentoknek hogyan csuszott el a felesege az utalt furdoszobaszonyegen o is elesett   •   uks gove serious problems with n ireland trade grace period must be extended   •   lelottek egy medvebocsot az anyjaval a tatraban   •   kiugrott esztergalyos cecilia csipoje megmutottek   •   sikerrel zarult kotvenykibocsatas az mbh banknal   •   dronok miatt kellett jaratokat torolni a frankfurti repuloteren 2   •   meghalt a cselszovo jon a kovetkezo igy keruld el a kovetkezo madoff fele piramisjatekot   •   de mi lesz ha megis elmarad a tokioi olimpia   •   itt az ujabb felmeres vitezy david tamogatottsaga kozelit karacsony gergelyehez 2   •   madar vera az egeszsegerol vallott ez a helyzet   •   csecsemot talaltak egy repteri kukaban majd nogyogyaszati vizsgalatra koteleztek a noket 2   •   ugy osszevertek egy ferfit ujbudan hogy belehalt 2   •   e helyeken ne furodjon a dunaban   •   dontott a kuria tobb edesanya kaphatja meg a csecsemogondozasi tamogatast   •   a jegybank reg nem latott aremelkedesre es kanyarban elozo gazdasagi novekedesre szamit 2   •   magyarorszagon a maserati 630 loeros uj szupersportkocsija 4   •   erem nelkul maradtak a magyar tornaszok vasarnap eszeken 2   •   kéménybélelés Dunaujváros   •   miert csinalta harry styles kopaszra nyiratta a fejet odalettek a tinilanyok kedvenc furtjei   •   a parbeszed politikusa szerint szabo balint napokkal eltunese elott mar zavartan viselkedett   •   meghatralt az erste ujra hasznalhato a minden kartyat helyettesito kartya   •   megkeselt egy apolonot a szekszardi korhazban megis felmentettek   •   az europai bizottsag leallitja a hirdeteseket az x kozossegi oldalon   •   kamuszocialistakat es vallalhatatlan dontest emlegetve mentek neki parton belulrol az mszp vezetesenek   •   negymilliard forintert jon magyarorszagra a motogp 3   •   megszolalt a jegybank vezeto kozgazdasza a forintarfolyamrol   •   brazilian hospital chain ordered to pay family of covid 19 patient after allegations of secretly giving unproven treatments   •   daniel radcliffe rettegett alan rickmantol   •   szijjarto legkesobb 2025 ben ismet lesz magyar urhajos   •   rihannanak uj hires szerelme van   •   itt kovetheti eloben az apple holnapi bejelenteset   •   olaszorszagban is szigoritanak   •   mindenkit erint a chrome fejlesztese   •   nemetorszag tamogatasarol biztositotta romaniat a schengeni csatlakozas ugyeben   •   mint egy kepregeny korbefotoztuk a legmenobb bmw t amiert 170 millio forintot fizettek   •   netanjahut beoltottak 2   •   bejott a bkk nak az elso ajtos felszallas de a bankkartyas fizetesre meg varni kell 2