Kisiklott egy mozdony, összeomlott a vonatközlekedés a fontos magyarországi vonalon

Baleset miatt késnek a vonatok a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely, illetve a Hidasnémeti és a Budapest-Eger vonalon - közölte a Mávinform kedd délelőtt a vasúttársaság honlapján.
2024-05-07 12:07:17

Összeomlott egy épület Dél-Afrikában, rengetegen rekedtek a romok alatt

A hatóságok nagy erőkkel dolgoznak, próbálnak mindenkit kimenteni.
2024-05-07 00:07:11

A válásuk után egymásban találta meg az igazit a Házasság első látásra két sztárja? Árulkodó fotó került elő Hildáról és Geriről

A TV2 két sztárja a szakításaik után egymás mellett leltek boldogságra? Sokat sejtető fotót osztottak meg.
2024-05-06 21:06:13

2024-05-06 21:05:52

Újabb részleteket közöltek az Aszódon holtan talált nő fogva tartásáról

A bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását.
2024-05-06 15:13:40

Újabb részleteket közöltek az Aszódon holtan talált nő fogva tartásáról

A bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását.
2024-05-06 15:13:16

Meghalt a Titanic és a Gyűrűk Ura-filmek sztárja

Felejthetetlen alakításokat nyújtott mindegyik kasszasikerben.
2024-05-05 17:07:59

Kínos: kockás hasa miatt magyarázkodik a TV2 sztárja

Több bikiniversenyt is nyert.
2024-05-05 15:08:26

Meghalt az amerikai festészet sztárja, Frank Stella

2024-05-05 10:07:47

Pszichiátriára került az Ázsia Expressz sztárja - videó

Rémálomnak látja az egészet.
2024-05-05 09:08:28

Az Ázsia Expressz sztárja megrázó élményeiről mesélt - videó

Nehéz gyerekkora volt.
2024-05-04 12:07:29

Breaking: Holtan találták meg a rendőrök a szentesi gyilkosság gyanúsítottját

A rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét. Holtan.
2024-05-04 12:06:29

Breaking: Holtan találták meg a rendőrök a szentesi gyilkosság gyanúsítottját

A rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét. Holtan.
2024-05-04 12:06:05

Breaking: Holtan találták meg a rendőrök a szentesi gyilkosság gyanúsítottját

A rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét. Holtan.
2024-05-04 12:05:46

Összeomlott a hitelezés Magyarországon, ők lettek a legnagyobb áldozatok

A 2008-ban kirobbant pénzügyi válság óta nem láttuk akkora zuhanást a magyar hitelpiacon, mint tavaly (erről itt írtunk). Mivel a hitelközvetítők a bankoktól eltérően döntően az új szerződésekből, jutalék formájában szerzik bevételeiket, rájuk volt ennek az összeomlásnak a legdrasztikusabb hatása. Megtizedelte a szektort a hitelpiaci zuhanás, ugyanakkor alkalmazkodóképességüket is megcsillogtatták a szektor erősebb szereplői. Erről a témáról szó lesz Hitelezés 2024 konferenciánkon is, érdemes regisztrálni!
2024-05-04 10:06:36

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték az Aszódon holtan talált nőt

A holttestet egyszerűen kilökték a kocsiból. A rendőrség közlése szerint az ügyben négy ember ellen indult eljárás.
2024-05-03 15:11:28

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték az Aszódon holtan talált nőt

A holttestet egyszerűen kilökték a kocsiból. A rendőrség közlése szerint az ügyben négy ember ellen indult eljárás.
2024-05-03 15:11:20

Most jött: halálra verték a nőt, akire két kisgyerek talált rá Aszódon

Kiderült, mi okozta tragikus halálát annak a piliscsévi nőnek, akire holtan találtak rá Aszódon.
2024-05-03 13:06:47

Most jött: halálra verték a nőt, akire két kisgyerek talált rá Aszódon

Kiderült, mi okozta tragikus halálát annak a piliscsévi nőnek, akire holtan találtak rá Aszódon.
2024-05-03 13:06:21

Most jött: halálra verték a nőt, akire két kisgyerek talált rá Aszódon

Kiderült, mi okozta tragikus halálát annak a piliscsévi nőnek, akire holtan találtak rá Aszódon.
2024-05-03 13:06:03

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:41

Két holttestet találtak egy budapesti családi házban

Egy férfi értesítette a rendőröket, hogy holtan találta nagymamáját. A rendőség a nő fiát is holtan találta, gyilkosság miatt nyomoz.
2020-12-20 22:06:28

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-23 22:20:34

Megöltek egy 94 éves nőt Borsodban

A rendőrség nyomozást indított.
2020-11-26 22:05:51

Nyitott autót talált a Westendben, bemászott a csomagtartójába

Nyitva hagyott autókra vadászott egy férfi a mélygarázsban.
2020-11-15 20:15:39

Videón, ahogy kinyitják a nemrég talált 2500 éves szarkofágot

Az elmúlt hónapokban sorra kerültek elő a lezárt, érintetlen szarkofágok az egyiptomi Szakkarában, ezek egyikét már ki is nyitották a szakemberek.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Otthonfelújítási támogatás: miből fizessük ki a felújítási munkálatok másik felét?

Számos állami támogatás teheti olcsóbbá az ingatlanvásárlást 2021-ben, emellett azoknak is kedvez a kormány, akik a meglévő lakásukat szeretnék felújítani. Utóbbi esetben januártól akár hárommillió forint vissza nem térítendő állami támogatást is igénybe lehet venni, azzal a feltétellel, hogy a támogatás csak a költségek felét fedezheti. A Bank360.hu ahhoz ad...
2020-11-20 09:09:17

Elképesztően nagy gólt lőtt az Ajax brazil sztárja - videó

A Heracles nagy pofonba szaladt bele.
2020-11-22 14:06:03

A II. kerületi önkormányzat új munkákat talált a parkolóőröknek

Maszkot oszt a parkolóőrök egy része a II. kerületben, segítenek a városrendészeknek, figyelnek a közterületi problémákra. A kerület kirúgni senkit nem szeretne.
2020-11-22 14:06:08

2020-11-22 14:06:09

Negatív koronavírustesztje után újra edzésbe állhat a Liverpool sztárja

Az egyiptomi támadó állapotáról Jürgen Klopp beszélt.
2020-11-23 09:05:56

Gigaszerződést kapott az NBA sztárja

A Boston Celtics kosarasa öt év alatt 200 millió dollárt kereshet.
2020-11-23 10:06:31

"Kicsit sok volt a pezsgő" - ezt mondta B. László a mélygarázsban egy tanúnak, miközben a kezében vitte VV Fanni testét

Börtönből kapott levél segíthet megoldani az ügyet, ma folytatódik a tárgyalás.
2020-11-23 12:05:54

Videó a nőről, aki bugyiban kiabált a repülőn, és leköpött egy másik utast Amerikában

Egy Texasba tartó járaton okozott botrányt.
2020-11-23 14:06:17

Spielberg filmjének cápája lesz az Oscar-múzeum egyik sztárja

45 éves, nyolcméteres és féltonnás.
2020-11-24 09:05:53

Kijárási korlátozás alatt üvöltözött és verekedett az utcán egy férfi

Az esztergomi férfit pénzbüntetésre ítélte a bíróság.
2020-11-24 12:06:10

Az idősszervezet nem idősávot kér a kormánytól, hanem két másik dolgot

A kormány csak azzal a szervezettel konzultált, aminek Orbán Viktor az elnöke.
2020-11-24 13:06:00

Parragh az önkormányzatokkal spóroltatna, miközben a kamarák a NAV-ot küldik az ötezer forintokért

2019-ben az összes NAV-os behajtási ügy ötödét az tette ki, hogy a kamarák hajtották a nekik járó regisztrációs díjat.
2020-11-24 13:06:05

Az idősszervezet nem idősávot kér a kormánytól, hanem két másik dolgot

A kormány csak azzal a szervezettel konzultált, aminek Orbán Viktor az elnöke.
2020-11-24 13:06:06

Varga Judit talált egy ürügyet, hogy meghívja George Clooney-t

Egy kávé mellett csevegnének a magyar jogállamiság valós helyzetéről.
2020-11-24 19:06:08

A rendőrség cáfolja az apa sztoriját a bokorban talált csecsemőről

Egy férfi azt állította, csecsemőt talált a bokorban, akit bevitt a szolnoki kórházban. Később a rendőrség közölte, a férfi a saját gyerekét vitte be.
2020-11-25 17:06:31

2020-11-25 17:06:33

Holtan találtak egy idős nőt Hegymegen

A rendőrség idegenkezűségre utaló nyomokat talált.
2020-11-27 06:06:04

Holtan találtak egy idős nőt Hegymegen

A rendőrség idegenkezűségre utaló nyomokat talált.
2020-11-27 06:06:05

Négyezer egészségügyi alkalmazottat ?talált? az Emmi a járvány második hullámára

Kásler Miklós szerint az átképzéssel elegendő szakember lesz ahhoz, hogy az ország átjusson a járvány legnehezebb időszakán.
2020-11-27 15:05:58

2020-11-27 15:05:59

Meghalt egy ember egy budapesti lakástűzben

Egy Szent István körúti lakás égett.
2020-11-27 18:06:17

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot

A szerkezetet minden bizonnyal emberi kéz alkotta, de ami ennél is különösebb, hogy már évek óta lehet.
2020-11-27 19:06:09

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot

A szerkezetet minden bizonnyal emberi kéz alkotta, de ami ennél is különösebb, hogy már évek óta lehet.
2020-11-27 19:06:10

Autószállító gázolhatta halálra a férfit, akinek a holttestét az M1-es autópálya mellett találták meg

Keresik a gázolót, aki nem állt meg segíteni.
2020-11-28 10:06:21

Maszk nélküli vírustagadók tüntettek a korlátozások ellen Németországban, miközben egyre súlyosabb a járványhelyzet

Rendkívüli módon megnehezítik az összeesküvés-hívők a járvány elleni védekezést, a rendőrség mégsem oszlatta fel a megmozdulást. Lengyelországból is érkeztek tüntetők.
2020-11-29 13:06:20

Ez egy másik Pókember, de ugyanolyan jó

Kipróbáltuk a PlayStation 5 egyik nyitójátékát, a Spider-Man: Miles Morales-t.
2020-11-29 19:06:27

Eltűnt a Utah-ban talált földönkívüli (?) monolit

2020-11-29 20:06:01

"Miközben ellenállunk, adjunk is valamit" - az SZFE-sek tévéjével elviselhetőbb a bezártság

Az ellenállás és a sztrájk egyik formája lett az online nézhető Sztrájktévé, amelyen hazai filmes nagyágyúk, esztéták, újságírók szabad egyetemi előadásait nézhetjük meg. Ha már nagyon bekockultunk a passzív sorozatfogyasztástól, az SZFE-sek Sztrájktévéje megtornáztatja fásult agysejtjeinket.
2020-11-30 10:06:04

Eltűnt a sivatagban talált rejtélyes fémoszlop

A hatóságok tagadják, hogy ők szállították volna el a szerkezetet.
2020-11-30 11:06:08

Háromezer éves gyöngyszemet talált egy kisfiú Jeruzsálemben

Szakértők szerint a tárgy ruházat díszítésére szolgálhatott.
2020-11-30 17:07:37

Forró képeken a mexikói Playboy sztárja, Paulina

Nézze meg a képeket!
2020-11-30 20:06:17

Összeomlott a világ legnagyobb rádióteleszkópja, a 900 tonnás Arecibo

Lezuhant az Arecibo rádióteleszkóp 900 tonnás szerkezete, miután a drótkötelek már nem bírták el a hatalmas terhelést.
2020-12-01 15:06:12

Összeomlott a világ legnagyobb rádióteleszkópja, a 900 tonnás Arecibo

Lezuhant az Arecibo rádióteleszkóp 900 tonnás szerkezete, miután a drótkötelek már nem bírták el a hatalmas terhelést.
2020-12-01 16:06:23

Polt Péter ügyészsége talált egy korrupt minisztériumi tisztségviselőt

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint mégis van korrupció Magyarországon.
2020-12-02 13:05:59

Katasztrófa: teljesen összeomlott az óriásteleszkóp

Bekövetkezett az, amitől a szakemberek tartottak.
2020-12-02 15:06:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   tes   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   osszeomlott a gyasztol holtan talalt ra az edesapjara a tv2 sztarja a masik szobaban aludtam mikozben ez megtortent 2   •   orban viktor a lengyelek uj megoldasa az unios koltsegvetesrol nem fog menni   •   nem lesz vederdo a godi samsung gyar korul lottek a zajvedelemnek 3   •   peldamutato magatartast kernek marco rossiektol az europa bajnoksagon   •   308 kilometerrol lottek le az orosz strategiai bombazot az ukran kemfonok szerint   •   eveken at loptak a vizet huteshez trump chicagoi szallodajaban   •   megsem bir el olyan konnyen gazaval az izraeli hadsereg teljesen varatlan dologra keszul jeruzsalem   •   legyen emlek a nap lanya 3   •   rendorok is segitettek annak a ferfinak a menteseben aki egy tetocsomagtarto fedelevel szankozott bankuton   •   ez am a szexi a pofonokat is vallalnank a vilagbajnok feneku mma s pornosztarert kepek   •   buszokat robbantott fel az iszlam allam sziriaban legalabb 28 halott 2   •   orban viktor nem lehet nyitni amig nincs minden 65 ev feletti regisztralt beoltva   •   ii erzsebet kiralyno elete szamokban   •   szerbiaban bezarhatjak az iskolakat franciaorszagban nyitnak az uzletek   •   ket eloadast mentett meg igazgatobol ujra szinesz lett puskas tamas 2   •   dobbenetes magyar felfedezes a brit koronavirus mutansrol   •   car hits gate outside german leaders offices little damage   •   szeretne ha halott szerettei hangjan szolalna meg egy gep   •   djokovic siman nyert pliskova meccslabdat haritott majd tovabbjutott   •   nyomkovetot kapott a vilag utolso ismert feher zsirafja tavasszal vesztette el csaladjat 2   •   szoboszlai kihagyja a valogatott kovetkezo meccset   •   marco rossi tavaly ilyenkor majdnem lemondott   •   mcdonalds unveils us cosmcs trial and global expansion   •   biden has 1st call with putin brings up navalny poisoning election interference and more   •   ezzel szamoljon iden ha klimat vasarol 2   •   meghosszabbitottak az uzletek zarva tartasat szloveniaban   •   20 eves lett a wikipedia amit ma is onkentesek szerkesztenek 2   •   borzalom baranyaban mankoval verte halalra a lakotarsat ez a ferfi pecsen   •   kihagyhatatlan lehetoseg kulfoldon is mindenki bokszolni akar 3   •   cnns kyung lah people assume i dont speak english   •   szallitoszalagok felhordoszalagok vibracios razoasztalok 53   •   children wounded in school shooting in finland   •   pakisztanba megy az irani elnok   •   drontamadas erte az oroszorszagi rosztovot   •   borult marad az eg az orszag nehany helyen havazhat is 2   •   olyan suru volt mar a budapest koruli agglomeracio hogy ki kellett talalni valamit   •   xi jinping has secured his power at home now hes stepping back out on the international stage   •   uj mesterseges intelligencia funkciot vezet be a google   •   birx travels family visits highlight pandemic safety perils   •   kemfotokon az uj meg nagyobb bentley bentayga   •   israeli military intelligence head to resign over oct 7 hamas attacks   •   kivancsi ra hogyan enekel hajdu peter egy neoton familia notat most megmutatjuk video   •   elobb kapott vakcinat a gyerekgyilkos nover mint az a no akit o tett fogyatekossa   •   a real madrid elnoke be akart zarni egy szobaba egy jatekvezetot   •   amerikaban leinformalhato munkak 59   •   nyomoz a rendorseg a pecsi polgarmesterrel szemben milliokat fizethetett jogtalanul az alpolgarmesternek 2   •   karacsony a kormany 25 milliardert tonkretenne budapestet kozben 2500 milliardtol akarja megfosztani az orszagot   •   uj telefont kell adni james bond kezebe allitolag ezert toltak el megint a film premierjet   •   bumble female founded dating app tops 13bn in market debut   •   magyar peter nepszeru videken is 2