Oroszország áttörte az Ukrán védelmet Donyeckben, Ukrajna védtelen az orosz drónokkal szemben

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról.
2024-05-10 05:07:04

Vége a szabad szellemvárosozásnak a balatoni Pripjatyban

Lezárják a szentkirályszabadjai egykori szovjet laktanya területét, csak az mehet be, aki airsoftozni akar.
2024-05-09 17:12:55

Vlagyimir Putyin: Oroszország hiába van nehéz helyzetben, hadkészültségben áll

Az orosz elnök azzal vádolta meg a nyugati elitet győzelem napi beszédében, hogy globális háborút szeretne.
2024-05-09 12:07:54

Gyengécske volt a moszkvai parádé: mindössze egyetlen egy harckocsi gurult végig a főtéren

Miután tavaly Ukrajna és a NATO is gúnyt űzött Oroszországból, amiért csak egyetlen harckocsi, egy második világháborús T-34/85-ös vonult fel a május 9-ei győzelmi napi parádén, úgy néz ki, ismét bejátszotta ezt az orosz vezetés: ugyanaz a szovjet páncélos vezette az ünnepi menetoszlopot, de ezen kívül egyetlen egy tank sem szerepelt a menetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a T-34-es volt az egyetlen harcjármű az ünnepségen: láthattunk a menetben egyebek mellett páncélozott szállító harcjárműveket, ballisztikus rakétaindítókat és légvédelmi rendszereket is, de tank nem volt több.
2024-05-09 10:16:05

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról.
2024-05-09 06:07:14

Kaiser Ferenc: Az ukrán katonák mentálisan elfogytak

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével az orosz és az ukrán haderő állapotáról, valamint az eszkaláció lehetőségéről is beszélgettünk.
2024-05-08 19:10:05

Kaiser Ferenc: Az ukrán katonák mentálisan elfogytak

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével az orosz és az ukrán haderő állapotáról, valamint az eszkaláció lehetőségéről is beszélgettünk.
2024-05-08 19:07:47

Kész az EU új válaszcsapása Moszkvával szemben

A 27 tagállam uniós nagykövetei szerdán találkoznak, hogy megvitassák az Oroszország elleni új szankciócsomagot, amellyel leginkább Moszkva cseppfolyósított földgáz (LNG) iparából származó nyereségét vennék célba. Az Európai Bizottság meg akarja akadályozni, hogy az uniós országok az orosz cseppfolyósított földgáz átvétele után újraexportálják azt, ami az első alkalom lenne, hogy Brüsszel az ukrajnai invázióra válaszul lépne fel Oroszország hatalmas gázágazata ellen. Emellett a héliumimportot, orosz pártokat és médiaszereplőket sújthatnak szankciókkal.
2024-05-08 09:06:55

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

orosz-ukrán háború percről percre tudósítás
2024-05-08 05:07:23

Elszabadulhat a pokol, atombombákhoz nyúl Oroszország

Egyre súlyosabbak a nyugati provokációk. Itt a válasz.
2024-05-07 18:08:35

Ukrán lap: Miért játszik Magyarország és Szlovákia Ukrajna ellen?

A szlovák ukránellenes retorika célja a hatalom megszerzése és megtartása volt.
2024-05-07 08:09:55

Ukrán lap: Miért játszik Magyarország és Szlovákia Ukrajna ellen?

A szlovák ukránellenes retorika célja a hatalom megszerzése és megtartása volt.
2024-05-07 08:06:53

Oroszország nukleáris gyakorlatot tart, több települést elfoglalt az orosz hadsereg - Híreink az ukrán frontról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
2024-05-07 07:07:38

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

orosz-ukrán háború percről percre tudósítás
2024-05-07 05:06:48

A kétszeres Európa-bajnok férfi halálhírét az Ukrán Nemzeti Olimpiai Bizottság is megerősítette.
2024-05-06 20:11:15

A kétszeres Európa-bajnok férfi halálhírét az Ukrán Nemzeti Olimpiai Bizottság is megerősítette.
2024-05-06 20:07:56

Oroszország válaszcsapásokat ígért Nagy-Britanniának, ha brit fegyverekkel támadják a területét

Moszkva ellenséges lépésként értékelte a brit külügyminiszter Kijevben elhangzott szavait.
2024-05-06 18:12:30

Oroszország válaszcsapásokat ígért Nagy-Britanniának, ha brit fegyverekkel támadják a területét

Moszkva ellenséges lépésként értékelte a brit külügyminiszter Kijevben elhangzott szavait.
2024-05-06 18:11:40

Medvegyev: Moszkva a Nyugat három legnagyobb fővárosát fogja bombázni

A washingtoni Capitol Hill, a párizsi Élysée-palota és a londoni Downing Street 10. is felmerült lehetséges célpontként.
2024-05-06 18:11:05

Medvegyev: Moszkva a Nyugat három legnagyobb fővárosát fogja bombázni

A washingtoni Capitol Hill, a párizsi Élysée-palota és a londoni Downing Street 10. is felmerült lehetséges célpontként.
2024-05-06 18:07:55

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:11:39

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:15:37

A szerbek és a törökök ellen sem játszhat Szalai Ádám

Már vissza is utazott klubcsapatához.
2020-11-15 20:15:38

Kilencszáznál is több kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban

A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
2020-11-16 06:08:20

Vadmacska: kipróbáltuk a 200 lóerős Ford Puma ST-t

Nyúzópróbán a Ford Performance első európai szabadidőautója, a Puma ST, mely szerény 3 hengeres motorja ellenére is az egekbe képes katapultálni a sofőr adrenalinszintjét.
2020-11-16 07:06:08

2020-11-16 07:06:09

Vakcinakutató cégeket támadott Oroszország és Észak-Korea a Microsoft szerint

Konkrét cégneveket nem árult el a cég biztonsági alelnöke, de felhívta a figyelmet ezeknek a veszélyeire.
2020-11-16 17:08:14

Tusk: ?Aki a jogállamiság ellen van, Európa ellen van?

Senkinek nem lenne szabad az alapértékeinket ellenzőket védenie – üzent az Európai Néppárt elnöke.
2020-11-17 05:06:42

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Nemcsak a leleteket, a polcrendszert is ellopták a múzeumi tolvajok

Vádat emeltek ellenük.
2020-11-17 07:08:44

Nemcsak a leleteket, a polcrendszert is ellopták a múzeumi tolvajok

Vádat emeltek ellenük.
2020-11-17 07:08:44

Elmarasztalta a bíróság a rendőrséget, mert nem lépett fel a homofób randalírozók ellen

A Fővárosi Törvényszék szerint indokolatlanul vártak az Aurórához kiérkező rendőrök húsz percen át, miközben Budaházy Györgyék odabenn meghiúsították egy LMBT-rendezvény megtartását.
2020-11-17 14:05:52

Szalai Ádám hetekig nem játszhat

Szalai Ádám mellett Szoboszlai sem lesz bevethető szerdán a törökök ellen.
2020-11-17 17:07:33

Lopakodó tigris: teszten az Asus új, alakváltó notebookja

A ZenBook Flip S az Intel legújabb processzorával és gyönyörű 4K OLED kijelzővel lendül támadásba a pénztárcánk ellen. Vázoljuk, hogy milyen a gyakorlatban az Asus prémium kategóriás ultrabookja.
2020-11-17 17:07:34

2020-11-17 17:07:35

Szalai Ádám hetekig nem játszhat

Szalai Ádám mellett Szoboszlai sem lesz bevethető szerdán a törökök ellen.
2020-11-17 17:07:35

Vakcinakutató cégeket támadott Oroszország és Észak-Korea a Microsoft szerint

Konkrét cégneveket nem árult el a cég biztonsági alelnöke, de felhívta a figyelmet ezeknek a veszélyeire.
2020-11-17 19:06:23

Terepmotorosokat fogtak a Börzsönyben, volt, aki menekült, más a természetvédelmi őrök ellen fordult

Nemzeti parkban motoroztak, és hiába próbálkoztak, nem sikerült kimagyarázniuk magukat. Pénzbírságra számíthatnak.
2020-11-18 13:07:25

2020-11-18 13:07:26

Tízezres tüntetés volt Berlinben a korlátozások ellen, többeket őrizetbe vettek

A tömeg a maszkhordási és távolságtartási előírásokat sem tartotta be, ezért gyorsan elindult az oszlatás.
2020-11-18 17:06:10

Tízezres tüntetés volt Berlinben a korlátozások ellen, többeket őrizetbe vettek

A tömeg a maszkhordási és távolságtartási előírásokat sem tartotta be, ezért gyorsan elindult az oszlatás.
2020-11-18 17:06:11

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Utasok nélkül is a szokásos menetrendben halad a budapesti tömegközlekedés

20:00 után gyakorlatilag nincs utas, ennek ellenére még csak tárgyalnak a ritkításról.
2020-11-18 20:10:32

Utasok nélkül is a szokásos menetrendben halad a budapesti tömegközlekedés

20:00 után gyakorlatilag nincs utas, ennek ellenére még csak tárgyalnak a ritkításról.
2020-11-18 20:10:33

Van egy nyomós érve a Videoton-vezérnek az iparűzési adó könnyítése ellen

Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója szerint a sokat vitatott adókönnyítés azért nem jó megoldás, mert nem rászorultsági alapon történne.
2020-11-19 17:05:46

A kórházfenntartó sem árulja el Hadházynak, hol hányan halnak meg

A képviselő szerint kozmetikázzák a halálozási adatokat, ezért félnek az ellenőrizhetőségtől.
2020-11-20 12:07:00

A kórházfenntartó sem árulja el Hadházynak, hol hányan halnak meg

A képviselő szerint kozmetikázzák a halálozási adatokat, ezért félnek az ellenőrizhetőségtől.
2020-11-20 12:07:00

Tiltakoznak a civilek a kormány örökbefogadást korlátozó új törvényjavaslata ellen

A javaslatcsomag a civilek szerint szembemegy az ENSZ és az Európa Tanács irányelveivel is.
2020-11-20 18:07:20

Tiltakoznak a civilek a kormány örökbefogadást korlátozó új törvényjavaslata ellen

A javaslatcsomag a civilek szerint szembemegy az ENSZ és az Európa Tanács irányelveivel is.
2020-11-20 18:07:21

Alig használt, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak Baján

Ez a régi szovjet négykerekű egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
2020-11-21 06:07:40

Alig használt, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak Baján

Ez a régi szovjet négykerekű egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
2020-11-21 06:07:41

Alig használt, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak Baján

Ez a régi szovjet négykerekű egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
2020-11-21 09:07:16

Lemondott Boldog István közvetlen munkatársa

Fehér Petra ellen pályázati pénzek felhasználása miatt indult nyomozás.
2020-11-21 13:06:04

Lemondott Boldog István közvetlen munkatársa

Fehér Petra ellen pályázati pénzek felhasználása miatt indult nyomozás.
2020-11-21 13:06:05

Egymillió tablettát kaptunk Japánból a koronavírus ellen

Egymillió darab favipiravir tabletta Magyarországra érkezéséről számolt be a külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint ez elsősorban a kórházban ápolt, de még nem súlyos állapotú betegek számára jó hír.
2020-11-21 16:06:13

Egyeznek az álláspontok a hegyi-karabahi béke helyreállításának feltételeiről

Az orosz külügyminiszter szerint be fogják tartani a tűzszünetet.
2020-11-21 17:10:52

Egy tucat migránst csempészett egy román sofőr , az M1-es autópályán fogták el

Tatánál ellenőrizték a rendőrök.
2020-11-21 17:10:52

Szlovéniában győzött az FTC női kézilabdacsapata a BL-ben

A mérkőzést a magyar csapat 32-26-ra nyerte a Krim Ljubljana ellen.
2020-11-21 17:10:52

Fontos pontokat veszett az olasz BL-csapat az újonc ellen

A videobíró is döntő szerepet játszott a meccsen.
2020-11-21 19:08:57

Mourinhóék a Manchester Cityt is legyőzték, újra élen a Tottenham

A portugál a nagy mumus, Pep Guardiola ellen vezette sikerre a csapatát.
2020-11-21 20:06:19

Óriási gólt lőtt a Ferencváros a Honvéd ellen - videó

Az NB I 11. fordulójának rangadóján az első gólt a Fradi szerezte a meccsen.
2020-11-21 20:06:19

Győzött a Fehérvár az osztrák jégkorongligában

A magyar hokicsapat 4-3 arányban nyert az Innsbruck együttese ellen.
2020-11-21 20:06:19

Hatalmas góllal nyert a Ferencváros a Honvéd ellen a bajnokságban - videó

A Fradi továbbra is magabiztosan vezeti az NB I-et.
2020-11-21 21:05:40

C. Ronaldo duplázott, a Juve győzelemmel hangolt a Fradi ellen

Négy perc alatt szerzett két gólt a világklasszis portugál támadó.
2020-11-21 22:05:55

Történelmi győzelmet aratott az Atlético Madrid a Barcelona ellen - videó

A meccs egyetlen gólját egy óriási védelmi hiba előzte meg. Yannick Carrasco lett a mérkőzés hőse.
2020-11-21 23:08:12

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   oroszorszag leporolhatott egy szovjet felderito repulogepet most bevethetik ukrajna ellen   •   how volunteer guards foiled a carefully planned hamas attack on one kibbutz   •   valtoznak a vontatas szabalyai az autopalyan   •   nem biztos hogy megkapja a masodik vedooltast a lebukott gyongyosi polgarmester   •   kaczynski uj unios alapszerzodeseket szorgalmaz   •   ki akarnak toloncolni egy magyar csaladot uj zelandrol tizezrek irtak ala a peticiot hogy maradhassanak   •   sarah silverman apologises to paris hilton for prison jokes   •   megszolalt toth vera ferje a palkonyai kisboltjat ero tamadasokrol 2   •   vadat emeltek a hamburgban magyar lanyokat kizsakmanyolo bunbanda ellen 2   •   bombafenyegeteseket kaptak a birosagok es a helyi zsido kozossegek a szomszedban   •   stabilizalodik a jarvanyhelyzet oroszorszagban   •   hollandiaban az uj koronavirusos esetek kozel feleert a brit mutacio a felelos   •   brexit led to collapse in uks europe exports   •   hatalmas vitak jonnek a next top model hungary kovetkezo reszeben az egyik lany egy gigantikus vizes borulast is bemutatott video 2   •   szuperkem   •   megjott a figyelmeztetes kritikus a csapadekhiany   •   after trump the attention economy deflates   •   az akvariumnal emlekezik elhunyt enekesere az aws   •   drasztikusan csokkentette a varhato elettartamot a vilagjarvany   •   analysis democracy has its flaws but it has emerged from the pandemic in much ruder health than the alternative   •   sokan varhattak erre a balatonnal es a nagy tavaknal   •   hamas leader refuses to acknowledge killing of civilians in israel   •   uks rwanda plan risks serious harm to refugees warns un agency   •   minoseggel   •   halalos iramban obudan   •   megkongatta a veszharangot a szlovak allamfo a glasgow i csucson   •   your golden globes viewing guide   •   elvetelt a koronavirus miatt a next top model hungary 23 eves sztarja sirva vallott a traumarol mindenem tiszta ver volt es mar keso volt video 2   •   officer returns to thank doctors who saved him   •   megosztja az internetet ahogy ot eve folyamatosan bosszut all volt baratjan   •   smokin joe frazier feted with statue mural   •   nicola sturgeon urged to focus solely on covid after kicking off 2021 independence campaign   •   az amerikai nagykovetseg facebookon hirdeti hogy oriasi tevedesben van az orban kormany 2   •   eladova valt egy legendas budapesti strand   •   ugy szaporodnak a mexikoi rezervatum allatai a koronavirus alatt mint meg soha   •   atszakitotta a szalagkorlatot egy kamion elesett az m1 es 2   •   gazcsotores miatt tobb embert is evakualni kellett letenyen   •   palestinian olive farmers attacked by big group of settlers   •   vadat emeltek a nagybajomi mad max ellen   •   englands raheem sterling leaves world cup after intruders break into family home   •   milak kristof megnyerte az elso szamat hosszu katinka meg messze az olimpiai szinttol   •   racz jeno kislanya 2 eves lett kulonleges latogatoja volt   •   megint rossz lett most szedte ki a portas a karbantartot a liftbol napok ota nem mukodik a felvono az egyik belgyogyaszati klinikan video 2   •   lezartak az m1 es autopalyat 4   •   decemberre varjak a jarvany tetozeset   •   tovabbra is ingyen hasznalhatjak a bkk jaratait az ukran menekultek 3   •   ujra ejszakai kijarasi tilalmat vezetnek be romaniaban   •   schadl ugyvedje a buntetoeljaras felfuggeszteset kerte a fovarosi torvenyszektol   •   56 szazalekos felertekelodesi potencial rejt az autowallis a concorde szerint   •   a kutyak segitsegevel tobbet tudhatunk meg az oregedesrol es az elmemukodesrol