Füttyszó és palesztinpárti tüntetés közepette jutott be az Eurovízió döntőjébe az izraeli versenyző

Eden Golan előrejutását vegyesen fogadta a malmöi közönség: az ujjongás mellett kifütyülést is kapott az izraeli énekesnő.
2024-05-10 11:11:52

A Fradi korábbi csoportellenfele már bejutott a Konferencia-liga döntőjébe

Egy másik korábbi ellenfél is követheti majd.
2024-05-08 22:08:01

Bejutott az Európa Liga négyes döntőjébe a magyar kézis

Rosta Miklós csapata, a Dinamo Bucuresti kettős győzelemmel jutott tovább a férfi kézilabda Európa-liga negyeddöntőjéből. A román bajnoki címvédő a 28-27-es hazai sikert követően az idegenbeli visszavágót 38-34-re nyerte meg kedden a dán Skjern HB ellen. Az olimpiai kvótás magyar válogatott beálló háromszor került helyzetbe, mindegyik alkalommal be is talált. Az elődöntős ellenfél egyelőre ismeretlen, de a Flensburg és a Füchse Berlin mellett a Rhein-Neckar jutott még a legjobb négy közé. A négyes döntőt május utolsó hétvégéjén rendezik Hamburgban. The post Bejutott az Európa Liga négyes döntő...
2024-05-01 04:06:09

Fordulat Navalnij rejtélyes halálának ügyében - Az amerikai hírszerzők fontos megállapításra jutottak

Az amerikai hírszerző ügynökségek arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg nem Vlagyimir Putyin rendelte el Alekszej Navalnij meggyilkolását. Ugyanakkor Washington nem mentette fel az orosz elnököt az általános felelősség alól az ellenzéki politikus haláláért, aki éveken át az orosz hatóságok célkeresztjében volt.
2024-04-27 14:07:47

Döntőben a DVTK, drámai meccsen egyenlített a Szekszárd

A Sopron Basket 2014 után először nem jutott be a női kosárlabda bajnokság döntőjébe.
2024-04-23 21:10:25

Ez biztos kiveri a biztosítékot: minden eddiginél nagyobb zsákmányhoz jutottak az oroszok

Most már teljesen biztos, orosz kézre került az a Leopard 2A6-os páncélos, amivel mintegy másfél hónappal korábban orosz katonák fotózkodtak a fronton.
2024-04-22 14:08:06

Bejutott a címvédő Manchester City az FA kupa döntőjébe

Bernardo Silva a mérkőzés vége előtt biztosította be a City Chelsea elleni győzelmét.
2024-04-20 21:09:17

Bejutott a címvédő Manchester City az FA kupa döntőjébe

Bernardo Silva a mérkőzés vége előtt biztosította be a City Chelsea elleni győzelmét.
2024-04-20 21:09:09

Az FA-kupa döntőjébe lőtte a Man. Cityt a Real elleni BL-dráma egyik negatív hőse

A 84. percben tört meg a Chelsea ellenállása a Wembley Stadionban.
2024-04-20 21:08:46

A BL-ben szerencsétlenkedő sztár volt a Manchester City hőse

Pep Guardiola csapata jutott elsőként az FA-kupa döntőjébe.
2024-04-20 21:08:05

Az FA-kupa döntőjébe lőtte a Man. Cityt a Real elleni BL-dráma egyik negatív hőse

A 84. percben tört meg a Chelsea ellenállása a Wembley Stadionban.
2024-04-20 21:07:01

Alakul a csoda, Hosszú Katinka két év kihagyás után a legjobb idővel úszott a 200 vegyes döntőjébe

Háromszoros olimpiai bajnokunktól a párizsi szintidő azonban még így is öt másodpercre van.
2024-04-09 10:11:39

A duzzogó Mbappé mentette meg a PSG-t

Luis Enrigue csapata bejutott a Francia Kupa döntőjébe.
2024-04-04 00:06:48

Újra Plácido Domingóval lépnek fel a Virtuózok győztesei

A Virtuózok immáron tíz esztendeje töretlen sikerrel működő, nemzetközileg is jegyzett verseny és edukációs program, mely a klasszikus zenei tehetségeket fedezi fel és támogatja.
2024-03-19 16:06:10

Újra Plácido Domingóval lépnek fel a Virtuózok győztesei

A Virtuózok immáron tíz esztendeje töretlen sikerrel működő, nemzetközileg is jegyzett verseny és edukációs program, mely a klasszikus zenei tehetségeket fedezi fel és támogatja.
2024-03-19 16:05:58

A Piros Zsombort legyőző francia Droguet bejutott a székesfehérvári torna döntőjébe

Tajvani ellenfele lesz a fináléban.
2024-03-16 18:10:02

A Piros Zsombort legyőző francia Droguet bejutott a székesfehérvári torna döntőjébe

Tajvani ellenfele lesz a fináléban.
2024-03-16 18:07:30

Újabb tisztségről mondott le Balog Zoltán

Balog Zoltán lemondott a Kis Virtuózok Alapítvány tiszteletbeli elnöki posztjáról.
2024-03-14 14:07:29

Megvizsgálták a rekorder amerikai űrhajós vérét, érdekes eredményre jutottak

A vérvizsgálatok szerint megnő az űrhajósok stresszszintje, ha hosszabb időn át tartózkodnak súlytalanságban. A vérükben egy bizonyos DNS-részecske, a cfDNS koncentrációja emelkedik meg.
2020-11-27 11:05:58

Öt szupertehetség jutott tovább a Virtuózok döntőjébe

Aki kiesik, az is a komolyzene mestere.
2020-11-28 05:06:42

Fatörzseket szállító teherautóban elbújva jutottak migránsok Németországba

Ezer kilométert tettek meg így, a sofőr egy parkolóban vette észre a migránsokat a farönkök között.
2020-11-28 08:06:01

Újabb pénzforrások nyíltak meg fejlesztésekre

Egyházi célokra, közútfejlesztésre, versenyképesség javítására is jelentős összegek jutottak a Gazdaságvédelmi Alapból.
2020-11-29 16:06:11

Tom Brady kikapott új csapatával az NFL címvédőjétől - videó

Irányító nélkül játszott a háromszoros bajnok, egyetlen sikeres passzig jutottak.
2020-11-30 09:05:55

Megmentheti az OPEC az olajárat a zuhanástól?

Feszült tárgyalás után egyezségre jutottak az OPEC országok.
2020-12-04 12:06:44

A Barcelona legyőzte a PSG-t, és bejutott a kézilabda-BL döntőjébe

Xavi Pascual csapata nem adott esélyt a francia sztárcsapatnak.
2020-12-28 19:22:22

Halott civilizációkkal lehet tele a Tejútrendszer

Kutatók szerint több is felemelkedhetett már, de mostanra teljesen eltűntek.
2020-12-30 22:05:55

Egyezségre jutottak a kutatók: 14 milliárd éves az univerzum

A chilei Atacama-sivatag felett lévő obszervatóriumból vizsgálták az univerzumból érkező legrégebbi fényt.
2021-01-05 13:06:50

Egyezségre jutottak a kutatók: 14 milliárd éves az univerzum

A chilei Atacama-sivatag felett lévő obszervatóriumból vizsgálták az univerzumból érkező legrégebbi fényt.
2021-01-05 13:06:50

Megegyeztek a tudósok arról, hogy 14 milliárd éves az univerzum

Régóta vitatott kérdésben jutottak egyezségre a csillagászok: megállapították, hogy az univerzum mintegy 14 milliárd éves.
2021-01-05 13:06:53

Megegyeztek a tudósok arról, hogy 14 milliárd éves az univerzum

Régóta vitatott kérdésben jutottak egyezségre a csillagászok: megállapították, hogy az univerzum mintegy 14 milliárd éves.
2021-01-05 13:06:53

Megegyeztek a tudósok arról, hogy 14 milliárd éves az univerzum

Régóta vitatott kérdésben jutottak egyezségre a csillagászok: megállapították, hogy az univerzum mintegy 14 milliárd éves.
2021-01-05 13:06:54

Megegyeztek a tudósok arról, hogy 14 milliárd éves az univerzum

Régóta vitatott kérdésben jutottak egyezségre a csillagászok: megállapították, hogy az univerzum mintegy 14 milliárd éves.
2021-01-05 13:06:54

Utánament és megverte az ausztrál bicajos az őt szeméttel megdobó mercist

Nagy sikert aratott Ausztráliában egy autós fedélzeti kamerás felvétele, amin azt lehet látni, ahogy egy kerékpáros megbosszulja egy Mercedes utasán azt, hogy megdobta őt ? írta a LADBible. A felvételt egy ausztrál Facebook-oldalon hozták nyilvánosságra, ahol fedélzeti kamerás felvételeket tesznek közzé az ausztrál utakon történt balesetekről és egyéb hajmeresztő közlekedési esetekről. A kerékpáros és mercis párharca Melbourne városában történt. A videón látni, ahogy az ezüst Mercedes egy lámpánál félrehúzódik, megáll, majd utasa valamivel, feltehetően valamilyen szeméttel megdobja az ott vár...
2021-01-11 14:05:48

Az embernél is nagyobbak voltak az újszülött őscápák

Az embernél nagyobbak voltak az óriásfogú őscápák, vagyis megalodonok újszülött utódai. Amerikai kutatók röntgensugarakkal vizsgálták meg egy megkövesedett megalodon (Otodus megalodon, Carcharocles megalodon vagy Carcharodon megalodon) csigolyáját, és arra jutottak, hogy az mintegy kétméteres lehetett a születésekor.
2021-01-11 15:06:20

Az embernél is nagyobbak voltak az újszülött őscápák

Az embernél nagyobbak voltak az óriásfogú őscápák, vagyis megalodonok újszülött utódai. Amerikai kutatók röntgensugarakkal vizsgálták meg egy megkövesedett megalodon (Otodus megalodon, Carcharocles megalodon vagy Carcharodon megalodon) csigolyáját, és arra jutottak, hogy az mintegy kétméteres lehetett a születésekor.
2021-01-11 15:06:20

Az embernél is nagyobbak voltak az újszülött őscápák

Az embernél nagyobbak voltak az óriásfogú őscápák, vagyis megalodonok újszülött utódai. Amerikai kutatók röntgensugarakkal vizsgálták meg egy megkövesedett megalodon csigolyáját, és arra jutottak, hogy az mintegy kétméteres lehetett a születésekor.
2021-01-11 16:06:05

Az embernél is nagyobbak voltak az újszülött őscápák

Az embernél nagyobbak voltak az óriásfogú őscápák, vagyis megalodonok újszülött utódai. Amerikai kutatók röntgensugarakkal vizsgálták meg egy megkövesedett megalodon csigolyáját, és arra jutottak, hogy az mintegy kétméteres lehetett a születésekor.
2021-01-11 16:06:06

Kilenc napra bezárta, zsarolta, verte a lakótársait egy budapesti pár, hogy megszerezzék egyikük örökségét

Elfogták a kispesti rendőrök a XVIII. kerületben azt a K. Sándor és barátnőjét, H. Máriát, akik megzsarolták és fogva tartották a lakótársaikat, miután kihallgatták a beszélgetésüket. A pár kilenc napra bezárta a két lakótársát a közös albérletükbe decemberben, miután megtudták, hogy egyikük nyolcmillió forintot örökölt. A két fogvatartott férfit gázfegyverrel, kalapáccsal és baltával fenyegették és többször is bántalmazták. A rendelkezésre álló adatok szerint a zsarolók végül közel hatmillió forinthoz jutottak hozzá. A kispesti nyomozók a 26 éves K. Sándort és a 23 éves H. Máriát zsarolás és...
2021-01-12 08:05:39

Újabb milliárdokhoz jutottak Fidesz-közeli vállalkozók és önkormányzatok

Bővült azok köre, akik állami támogatást nyertek turisztikai beruházásokra a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül.
2021-01-13 12:06:00

Újabb milliárdokhoz jutottak Fidesz-közeli vállalkozók és önkormányzatok

Bővült azok köre, akik állami támogatást nyertek turisztikai beruházásokra a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül.
2021-01-13 12:06:05

A Barcelona jutott elsőként a spanyol Szuperkupa döntőjébe

Megszenvedtek a katalánok a Real Sociedaddal, ám a büntetőpárbajban Ronald Koeman csapata maradt higgadtabb.
2021-01-14 09:06:01

Karácsony Gergely: Inkább menjen csődbe a főváros, mint hogy szüneteltesse a közszolgáltatásokat

Budapest főpolgármestere egyeztetett a kormánnyal az elvont iparűzési adó miatti kompenzációról, majd sajtótájékoztatón jelentette be, hogy semmire nem jutottak.
2021-01-14 16:06:09

Karácsony Gergely: Inkább menjen csődbe a főváros, mint hogy szüneteltesse a közszolgáltatásokat

Budapest főpolgármestere egyeztetett a kormánnyal az elvont iparűzési adó miatti kompenzációról, majd sajtótájékoztatón jelentette be, hogy semmire nem jutottak.
2021-01-14 16:06:09

13 ezer kilométert utazott egy galamb az USA-ból Ausztráliáig, most megölhetik a fertőzésveszély miatt

Az őshonos állatok biztonsága fontosabb, mint a repülési rekord ? erre jutottak az ausztrál hatóságok.
2021-01-14 18:06:09

Mocsai Lajos: A rektori konferencia felülvizsgálja a bolognai rendszert

Újra gondolják a bolognai rendszert, továbbá az egyetemek modellváltásáról is tárgyaltak. Hogy pontosan mi lesz ez az újragondolás, és mire jutottak a modellváltás kapcsán az nem derül ki.
2021-01-18 11:05:57

Kézilabda-vb: legyőzték a németeket, maximális pontszámmal jutottak tovább a magyarok

Izgalmas végjátékban egy góllal győztek Lékai Mátéék.
2021-01-19 23:05:55

Kézilabda-vb: legyőzték a németeket, maximális pontszámmal jutottak tovább a magyarok

Izgalmas végjátékban egy góllal győztek Lékai Mátéék.
2021-01-19 23:05:57

Hatalmas örömtáncot lejtettek a kongói kézisek az első győzelmük után

Először jutottak ki egy világbajnokságra, és most megvan az első győzelmük is.
2021-01-22 10:06:12

Sorozatban ötödször jutottak ki hölgypólósaink az olimpiára

Káprázatos játékkal leléptük az olaszokat, Keszthelyi Rita extraklasszis teljesítményével
2021-01-23 22:05:54

Hét aranybányászt már kimenekítettek Kínában

Két héttel a szerencsétlenség után jutottak a felszínre.
2021-01-24 09:05:57

Hét aranybányászt már kimenekítettek Kínában

Két héttel a szerencsétlenség után jutottak a felszínre.
2021-01-24 09:05:58

Tizenegy aranybányászt kimenekítettek Kínában

Két héttel a szerencsétlenség után jutottak a felszínre.
2021-01-24 10:06:05

Tizenegy aranybányászt kimenekítettek Kínában

Két héttel a szerencsétlenség után jutottak a felszínre.
2021-01-24 10:06:06

Tornagyőzelemmel ünnepelte az olimpiai szereplést a női pólócsapat

A női vízilabdaválogatott nyerte a trieszti női vízilabda olimpiai selejtezőtornát, miután a vasárnapi döntőben 13-11-re nyert. A csapatok már azzal kvalifikálták magukat az olimpiára, hogy döntőbe jutottak, így felszabadultan pólóztak a csapatok. Gólgazdag első negyed után egy taktikusabb játékrész következett, a mérkőzés felénél 6-5-re vezetett a magyar csapat. Nagyszünet után a mieink megint megszórták a hollandokat, az utolsó nyolc percre már háromgólos előnnyel ugorhattak medencébe. Végül 13-11-re a magyar csapat nyert úgy, hogy Hollandia egyszer sem vezetett a fináléban. Eredmények, d...
2021-01-24 22:05:41

Két juhot lemészároltak egy bécsi állatsimogatóban

Az ingyenesen látogatható park jelenleg zárva tart, az elkövetők a kerítésen át jutottak be.
2021-01-27 15:06:00

Romániában is gond a jogosulatlan oltakozás

Az egészségügyi miniszter ellenőrzéseket rendelt el, mert eddig már 1300-an jutottak hozzá soron kívül a vakcinához.
2021-01-27 20:05:55

Mészáros Lőrinc hoteljei csaknem 290 millió forinthoz jutottak

A meghiúsuló foglalások miatti állami ellentételezésből kasszírozott ekkora összeget a Hunguest Hotels szállodalánc.
2021-01-28 13:05:56

Mikkel Hansen 12 góljával Dánia óriási meccsen jutott be a kézilabda-vb döntőjébe

Az elmúlt évek két legmeghatározóbb válogatottjának összecsapása igazi gólzáport hozott.
2021-01-29 23:06:00

Apa-fia páros terjesztette a drogot Vácott - videó

A Hollandiából becsempészett szerek Budapesten keresztül jutottak a városba.
2021-01-31 07:06:05

Fél Dánia a tévén csüngött a kézivébé döntője alatt

Skandináviában teljes kézilabdalázban égnek a szurkolók, de nem is meglepő, hiszen a férfi világbajnokság döntőjébe Dánia és Svédország is bejutott, Norvégia pedig partiban volt az elődöntőért. A finálét megelőző hét órában folyamatosan zajlott a dán tévében a felevezetés, de maga a döntő még ennél is nagyobbat szólt: csaknem hárommillióan nézték a svédek elleni meccset, vagyis az 5,8 milliós ország fele a képernyőt bámulta a válogatottért izgulva. When it peaked 2.934.000 Danes watched the #Egypt2021 final against Sweden yesterday. It is about half of the country?s population! #handball Kö...
2021-02-01 18:05:40

Kaparós sorsjegy miatt ölte meg egy munkatársát egy férfi Érden

Most jutottak el a vádemelésig annak a férfinak az ügyében, aki tavaly márciusban a vád szerint megölte egy munkatársát, miután veszekedni kezdtek egy sorsjegyen.
2021-02-02 08:05:55

Kaparós sorsjegy miatt ölte meg egy munkatársát egy férfi Érden

Most jutottak el a vádemelésig annak a férfinak az ügyében, aki tavaly márciusban a vád szerint megölte egy munkatársát, miután veszekedni kezdtek egy sorsjegyen.
2021-02-02 08:05:55

Rajtaütöttek a darkneten drogot rendelő férfin ? videó

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály információi alapján tudomást szereztek arról, hogy többször is rendeltek kábítószergyanús anyagot tartalmazó csomagokat az egyik mosonmagyaróvári cég címére a darkneten. Ezeket Bitcoin virtuális fizetőeszközzel egyenlítette ki a vásárló. A lefolytatott adatgyűjtés során a rendőrök látókörébe került egy 21 éves férfi, akin a mosonmagyaróvári nyomozók és a főkapitányság felderítői a csomag átvétele és kibontása közben ütöttek rajta kedd ...
2021-02-04 09:05:41

A túlzott optimizmus is hátráltathatja az álláskeresést

Mivel a valóságosnál nagyobbnak hiszik a munkához jutási sanszukat, előfordulhat, hogy a kevésbé jónak ítélt állásokat visszautasítják, mert biztosak abban, hogy jobb lehetőséget is kapnak. Ez azonban csak a túlzott optimizmus sugallata, valójában nem jön új, jobb opció ? derül ki a G7 által ismertetett, Andreas I. Mueller és munkatársai által publikált tanulmányból. A kutatás azzal foglalkozott, hogy a munkavállalók várakozásai hogyan hatnak az álláskeresésre. A kutatók arra jutottak, hogy a hosszú ideig munka nélkül maradtaknál probléma, hogy a valósnál feljebb kalibrálják munkaerőpiaci kel...
2021-02-07 13:05:53

Videón a fiatal győri réztolvajok

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a fiatalkorú férfi és társa ellen, akik öt alkalommal voltak lopni egy győri telephelyen. Az utolsó alkalommal mindent hátrahagyva menekültek. A 17 éves fiú és 22 éves társa tavaly tavasszal öt esetben fordultak meg a győri telephelyen és négy alkalommal összesen 386 kg réz hulladékot lopott el, melynek az értéke 588 ezer forint volt. A telephelyre a kerítés átmászását követően jutottak be. Az utolsó esetben a biztonsági őr megzavarta az elkövetők cselekményét, így az elkövetők a náluk lévő rézhulladékot hátrahagyva elmenekültek. A fiatalok az időseb...
2021-02-08 09:05:41

Elpusztult a lahori állatkertben született két fehér tigriskölyök - videó

A patológusok arra jutottak, hogy az állatok az új típusú koronavírus okozta betegségben pusztultak el.
2021-02-13 19:06:03

Majmok téptek szét egy kisbabát Indiában

A tetőn keresztül jutottak be a szobába, ahol kikapták a kiságyból a csecsemőt az ikertestvérével együtt.
2021-02-17 12:05:56

Novak Djokovic állította meg a selejtezőből induló orosz teniszező menetelését

A címvédő és világelső szerb ezzel ismét bejutott az Australian Open döntőjébe.
2021-02-18 12:06:01


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   fluminense   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ok jutottak be a virtuozok v4 dontojebe   •   ertelmetlen karacsonyek terve az autos nagykoalicio elnoke szerint   •   autovezetoi   •   mar a 2032 es olimpia rendezesere keszulunk 2   •   karacsony gergely sem egig ero vascsicsergot sem allami telekre cellovoldet nem tudok igergetni 2   •   tavaszihasznltcipn   •   iran dronokat es raketakat lott ki izraelre majd kozolte hogy ez volt a bosszu reszukrol az ugy lezarva   •   bortont kertek a haromgyermekes anyat honapokon at koveto es zaklato ferfire   •   uk fuel crisis soldiers will be on the roads in days   •   az allam atvette a fovarosi onkormanyzattol es a bkk tol a metro es a hev ek osszekotesenek projektjet   •   kiprobaltak es 100 szazalekban kiszurja az uj mesterseges intelligencia ha egy dolgozatba besegitett a chatgpt   •   orban apja 800 millioert eladott egy kft t ami azota csak veszteseget termel   •   cuomo administration froze over nursing home data requests   •   frekventált helyen eladó lakás   •   netflix kontra ultraortodox zsidosag 2   •   konyhabtorgyrts.kony habtor   •   a virus sokkja a feje tetejere allitotta a cegek penzugyeit is x   •   erdďż˝s   •   koronavirus az eu is tamogatja az eltero oltoanyagok hasznalatat mindharom oltasnal 2   •   lekopik utik rugjak sorrel ontik le a mav jegyellenoreit volt akit dobocsillaggal tamadtak meg 2   •   ilyen a kocsmatura hackermodra   •   parragh laszlo romlani fog a helyzet a munkaeropiacon   •   szuperintelligensek lesznek a jarokelok az uj grand theft autoban   •   chad says libya fighters risk undermining terrorism fight   •   evezredek ota haboruban allunk a betegsegekkel   •   nem tudtuk meglepni norvegiat portugalia ellen gyozni kell parizsert 2   •   cleave   •   kozel a tiltas varatlan lepessel enyhitenek a vizek szennyezeset   •   a 24 hu volt foszerkesztoje donath anna tanacsadojakent dolgozik 2   •   serif   •   sportorvosi igazolasokat hamisitott egy ferfi   •   pokolla valt egy ferfi elete mert folyton bofognie kell   •   allati tetemek mellol astak ki egy meggyilkolt no holttestet pest megyeben   •   megbetegithetnek ezek a zoldsegek es gyumolcsok   •   van egy perce keressen ra a perseverance szora a google on meg fog lepodni 2   •   ilyet meg nem latott boribolcsi az orszag elso borton bolcsodejeben jart a mikulas biztos volt racsos suti is fotok   •   energia aremelesek igy is ugy is a fogyasztokon csattan az ostor 2   •   bdlletorokjavdlletdl   •   tobb mint 100 millio forintos lottonyeremenyt bukott el egy magyar jatekos   •   havazik hawaii on akkora vihar tombol   •   john malkovich konyhakessel uldozte a batyjat nem veletlenul   •   fitch solutions a vakcinak es biden koltekezese hatalmas lokest ad az amerikai gazdasagnak   •   itt a huawei uj telefonja sajat rendszerrel es 50 megapixeles kameraval tamad a nova 9 2   •   peniszfotot es ajanlatot kuldott egy nonek de a talalkaban nem volt koszonet   •   tenyleg betiltanak a coca colat a parlamentben   •   elo adasban keselte halalra rivalisat egy youtuber del koreaban   •   update 1 u s general says north korea might flight test new icbm design in the near future   •   covid utlevelet tesztel az air france   •   pounded   •   beoltottak kiss robert rendor alezredest az operativ torzs tajekoztatoinak allando szereplojet