Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Újabb szankciókkal próbálja megtörni az Egyesült Államok az ukrajnai háborúban Oroszországot, azonban az eddigi intézkedések csak korlátozott sikereket hoztak. Most Washington ezért egyre inkább a büntetőlépések kijátszásában segédkező kínai és egyéb országokhoz tartozó cégeket vette célba. Azonban szakértők szerint Peking bármikor kész kihátrálni Oroszország mögül, ha a Nyugat kész kereskedelmi, gazdasági engedményeket tenni. Kína támogatása nélkül pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök hamar kilátástalan helyzetbe kerülhetne a háborúban.
2024-05-06 10:07:04

Még forróbbak lehetnek a nyarak, mint azt várták

Friss kutatások rávilágítanak arra, hogy a nyári hőhullámok Európában várhatóan jóval intenzívebbek lesznek, mint azt korábban előre látták. A kutatók szerint ennek oka a légszennyezettség csökkenése, ami paradox módon súlyosbodó nyári felmelegedést eredményez Nyugat-Európában. Ez aggodalomra ad okot, mivel sokan ezekre a modellekre hagyatkoznak a jövőbeli tervezés során  - írja a brg.com. .
2024-05-04 16:07:07

Döntöttek Brüsszelben: tovább fizethetik az állami támogatást a kormányok a gazdáknak

Az Európai Bizottság hat hónappal meghosszabbítja azokat az ideiglenes intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik az uniós tagországok kormányai számára, hogy állami támogatást fizessenek a piaci zavarok által érintett mezőgazdasági és halászati termelőknek - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2024-05-02 20:06:50

Zsigmond Barna Pál: Brüsszelben változás kell!

Brüsszel úgy látott neki az eddigi Európa felszámolásának, hogy arra soha nem kapott az emberektől felhatalmazást.
2024-05-01 13:08:41

Marabu Féknyúz: Egyszer volt Brüsszelben kutyavásár

Post Content
2024-05-01 05:06:56

Marabu Féknyúz: Egyszer volt Brüsszelben kutyavásár

Post Content
2024-05-01 05:06:51

Romlik a gazdasági helyzet Európában

Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése szerint.
2024-04-29 13:06:44

Deutsch Tamás: Brüsszelben gyökeres változás kell!

Ma a háborúpárti és a békepárti álláspont feszül egymásnak, egy totális háborús pszichózis, totális háborús őrültek háza jellemző Európában a politika világában - mondta az Origónak a CPAC Hungaryn a Fidesz-KDNP EP-listavezetője.
2024-04-26 21:08:06

Vivek Ramaswamy: Magyarország példát mutat ott, ahol a Nyugat elpuhult

Egy alternatív vízióra is szükség van.
2024-04-26 12:09:18

Egész Európában a magyar családok fizetik a legkevesebbet az áramért és gázért

2024 márciusában is a magyar családok rezsiterhei voltak a legkisebbek.
2024-04-25 13:08:51

Még nem késő megmenteni a nyugat-antarktiszi jégtakarót

Be kell tartani a globális üvegházhatású gázkibocsátás korlátozását.
2024-04-24 18:09:38

Grandiózus bővítéseket terveznek Európában a legnagyobb szállodaláncok

Több nagy nemzetközi szállodalánc is nagyszabású terjeszkedési tervet hirdetett meg Európában válaszul a pandémia utáni utazási boomra. Többek között az InterContinental Hotels Group és a Marriott is több száz szállodát integrálna márkáiba - számolt be a Financial Times.
2024-04-23 11:07:17

Orbán Viktor: Brüsszelben ma háborúpárti többség van

Európában a hangulat háborús, a politikát a háború logikája uralja - írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
2024-04-21 19:08:01

Putyin kiadta a Nyugat elleni szövetség miatt az utasításokat, kezdődhet a tánc

Vlagyimir Putyin elnök utasítására az orosz kormánynak javaslatokat kell előterjesztenie a gabonakereskedelem megkönnyítésére, célzottan India és Kína felé, valamint további támogatásokat kell kidolgoznia a hazai gazdálkodók számára, beleértve a finanszírozást és az üzemanyagellátás biztosítását.
2024-04-20 15:07:02

Európa keleti fővárosaiban a legolcsóbb a sör

Egy új német kutatás szerint egy korsó sör ára megdöbbentően eltérő lehet attól függően, hogy hol isszák meg Európában.
2024-04-20 12:07:49

Orbán Viktor: Háborús hangulat van Brüsszelben

Amíg nemzeti kormány áll Magyarország élén, addig egyik fél oldalán se fogunk beleavatkozni az orosz-ukrán háborúba - mondta a kormányfő.
2024-04-19 09:09:16

Tiktokker orvos, sikeres nők, Brüsszelben edződöttek, jogászok és csalódottak Magyar Péter pártjának EP-jelöltjei

Tíz nagyon különböző ember maradt versenyben az induló 538-ból, hogy Magyar Péter pártjának EP-képviselőjelöltje legyen. Végignéztük a bemutatkozó videóikat, és a kép túl tökéletes: mind sikeresek, mind tenni akarnak, és egyikük sem fél.
2024-04-17 18:11:01

Tiktokker orvos, sikeres nők, Brüsszelben edződöttek, jogászok és csalódottak Magyar Péter pártjának EP-jelöltjei

Tíz nagyon különböző ember maradt versenyben az induló 538-ból, hogy Magyar Péter pártjának EP-képviselőjelöltje legyen. Végignéztük a bemutatkozó videóikat, és a kép túl tökéletes: mind sikeresek, mind tenni akarnak és egyikük sem fél.
2024-04-17 16:12:06

2024-04-17 16:11:58

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:44

Viszlát, ingyen Netflix: 5500 illegális szervert kapcsoltak le Európában

Európa 11 országában mintegy 700 rendőr vett részt abban az összehangolt akcióban, amely során egy óriási kalóz streaming-hálózatot sikerült lekapcsolni.
2020-11-16 10:07:25

2020-11-16 10:07:26

Gyenge orosz gazdaságot ütött meg a járvány, a vakcinában reménykedhetnek

A koronavírus abban is különbözik a korábbi évek nagyobb járványaitól, hogy ezúttal Nyugat- és Közép-Európában nem egzotikus, távoli országok híreiként olvashatunk az eseményekről, ezúttal mi vagyunk az egyik középpont. Cikksorozatunk első részében azt mutatjuk be, hogy Oroszország és Európa keleti határvidékének gazdaságára miként hatott a járvá...
2020-11-16 13:10:17

Úton a válságba: dolgoznak a B-terven Brüsszelben

Egy magas rangú uniós diplomata megerősítette az EUrológusnak, hogy a hétfő délutáni uniós nagyköveti tanácskozáson a teljes, költségvetéssel kapcsolatos csomagot napirendre tűzik és szavazásra bocsátják. Vagyis a tagállamoknak állást kell foglalniuk a következő hétéves költségvetés, a helyreállítási alaphoz szükséges saját források rendszere é...
2020-11-16 13:10:17

Október még sosem volt ilyen meleg Európában

A Föld egészét tekintve is a legmelegebbek közé tartozott az elmúlt hónap.
2020-11-16 20:09:03

Erdogan megtiltotta, hogy bárkit is kirúgjanak, de a törökök így sem ússzák meg a járványt

A koronavírus abban is különbözik a korábbi évek nagyobb járványaitól, hogy ezúttal Nyugat- és Közép-Európában nem egzotikus, távoli országok híreiként olvashatunk az eseményekről, ezúttal mi vagyunk az egyik középpont. Cikksorozatunk első részében az orosz helyzetet mutattuk be, most, a másodikban azt, hogy Törökország gazdaságára miként hatott a járvány.
2020-11-18 11:06:55

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.
2020-11-19 07:09:44

2020-11-19 07:09:45

A háztartások az ország legfejlettebb részein sínylették meg legjobban a válságot

A nyugat-magyarországi háztartások fizetőképességét viselte meg legjobban a koronavírus-járvány nyomán kialakult válság. Legkevésbé az ország kevésbé fejlett, illetve az exportnak és a határon túli munkavégzésnek kevésbé kitett területeinek háztartásai érzik a nehézségeket.
2020-11-19 11:07:31

Európában gazdaságilag a magyarokat sújtja leginkább a járvány

Majdnem minden második magyar arról számol be az Európai Parlament reprezentatív felmérésében résztvevők közül, hogy a járvány miatt csökken a bevétele - ezzel listavezetők vagyunk az EU-ban. Ugyanakkor a magyarok szerint a korlátozó intézkedések több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak.
2020-11-20 10:05:45

Úgy tűnt, hogy Afrika megússza a járványt, de a gazdasági válság a kontinenst sem kíméli

A koronavírus abban is különbözik a korábbi évek nagyobb járványaitól, hogy ezúttal Nyugat- és Közép-Európában nem egzotikus, távoli országok híreiként olvashatunk az eseményekről, ezúttal mi vagyunk az egyik középpont. Cikksorozatunk első két részében azt mutattuk be, hogy Oroszország, Kelet-Európa és Törökország gazdaságára miként hatott a járv&aac...
2020-11-20 11:06:39

Már hatezernél is többen haltak meg a koronavírus miatt a Nyugat-Balkánon

Mindenhol nő a kórházi kezelésre szorulók és a halottak száma.
2020-11-22 08:06:29

Videót küldött fel a Mariana-árok mélyéről egy kínai tengeralattjáró

Új kínai tengeralattjáró merült legénységével együtt a tenger legmélyére, a nyugat-csendes-óceáni Mariana-árokba.
2020-11-23 09:06:03

Videót küldött fel a Mariana-árok mélyéről egy kínai tengeralattjáró

Új kínai tengeralattjáró merült legénységével együtt a tenger legmélyére, a nyugat-csendes-óceáni Mariana-árokba.
2020-11-23 09:06:05

Észak-Európában egyedülálló, fedett vízi élményparkot építenek Svédországban

A vízipark látványosságait Göteborg, a Kelet-indiai Társaság története, valamint az élménypark egyedülálló atmoszférája ihlette.
2020-11-24 12:06:09

Alaptörvény-ellenes a nemváltoztatás ellehetetlenítése a Miskolci Törvényszék szerint

A bíróság azt kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy vizsgálják felül a májusban elfogadott törvényt.
2020-11-24 16:06:18

Még mindig nem tudni, hogy lehet-e síelni a télen

2020 elején az egyik első gócpont az Alpok síterepén alakult ki.
2020-11-25 18:06:02

Douglas Murray: Magyarország migránspolitikáját igazolják a történtek

A brit író szerint Nyugat-Európa nem képes elfogadni, hogy Kelet-Európában másképp gondolkodnak.
2020-11-26 10:06:21

Angela Merkel szerint fel kell függeszteni a síturizmust Európában

A koronavírus-járvány elleni védekezésről beszélt a német kancellár a szövetségi parlamentben.
2020-11-26 15:06:02

Folyamatosan nő a HIV-fertőzöttek száma, főleg Kelet-Európában

Tavaly több mint 136 000 új esetet regisztráltak.
2020-11-26 15:06:05

Családi gazdaságok: javítja a hibákat, de Áder legsúlyosabb bírálatáról hallgat a törvényalkotási bizottság

A köztársasági elnök egyebek között azért küldte vissza a családi gazdaságokról november 17-én – szokatlan egységben, ellenszavazat nélkül – elfogadott törvényt, mert az nem jelölte meg a hivatalok és az Agrárkamara által nyilvántartandó adatok kezelésének célját, illetve a gazdák védett személyi adatait is nyilvánossá tenné.
2020-11-27 14:06:06

2020-11-27 14:06:07

Brüsszelben a B-tervet készítik elő magyar és lengyel blokkolás miatt

Az uniós szerződések jelentik a B-tervet az Európai Bizottság számára – jelentette ki Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője annak kapcsán, hogy továbbra sem körvonalazódik a megegyezés a költségvetéshez fűződő jogállamisági feltételek terén Magyarország és Lengyelország, illetve a többi 25 tagállam között.
2020-11-27 16:06:05

2020-11-27 16:06:11

Meglódult az elektromosautó-piac Európában

Az elektromos autók európai forgalma 153 százalékkal ugrott meg idén októberre a tavalyi azonos időszakkal összevetve, megtörve a koronavírus-világjárvány miatt kialakult csökkenő trendet.
2020-11-29 15:06:04

2020-11-29 15:06:05

2020-11-30 05:07:04

A Moderna is elindította koronavírus-vakcinája engedélyezési folyamatát az USA-ban és Európában

Nagy-Britanniában hamarosan meg is kaphatják már az engedélyt.
2020-11-30 15:06:09

A Moderna is elindította koronavírus-vakcinája engedélyezési folyamatát az USA-ban és Európában

Nagy-Britanniában hamarosan meg is kaphatják már az engedélyt.
2020-11-30 15:06:11

Brüsszelben a Soros-terv élesítésén dolgoznak

Vegyes lakosságú, nyílt társadalmat akarnak, ezzel szavazóbázist építve maguknak - mondta Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
2020-11-30 17:07:34

Toplista: ezek most Európában a legnépszerűbb villanyautók

A dobogóra egy német, egy francia és egy dél-koreai típus gördülhet fel.
2020-12-01 06:06:11

Toplista: ezek most Európában a legnépszerűbb villanyautók

A dobogóra egy német, egy francia és egy dél-koreai típus gördülhet fel.
2020-12-01 06:06:12

Új természetismereti központ épül a Nyugat-Mecsekben

A közel ötszáz négyzetméteres, új természetismereti központban izgalmas kiálításokkal várják majd a látogatókat.
2020-12-01 09:06:01

Varga Judit: A magyar érdeket képviseljük Brüsszelben, nem a brüsszeli érdeket Magyarországon

Szerinte a patrióta politikai hitvallás az ellenzék brüsszeli politikusai számára túlzás.
2020-12-01 11:06:05

Deutsch Tamás: 30 éve Prágában a kommunisták bezártak, most Brüsszelben egyesek kizárnának

A Fidesz EP-képviselője szerint a kizárását kezdeményezők kettős mércét alkalmaznak.
2020-12-02 17:05:59

Soha nem mért forróság volt Európában az év első 10 hónapjában

2020 első tíz hónapja azóta volt a legmelegebb a kontinens történetében, mióta hőmérőjük van a meteorológusoknak. De a Meteorológiai Világszervezet friss klímajelentése más lesújtó tényekről is beszámol.
2020-12-02 17:06:00

2020-12-02 17:06:05

Baranyába már megérkezett az ónos eső, Zalába a hó

Vas és Zala megyékre másodfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ az ónos eső miatt. Nyugat-Magyarországon több megyében is havazik.
2020-12-02 19:06:02

Nyugat-Európában már a bevándorlók döntik el a választást

A migráns hátterű szavazók igényei, szándékai és akaratuk befolyásolja a politikát és a közbeszédet a bevándorlóországokban.
2020-12-04 10:05:57

Lehetőség van a Nyugat és a Kelet együttműködésének újjáépítésére

Szijjártó Péter külügyminiszter együttműködésre hívta az ENSZ-közgyűlésen résztvevő országokat.
2020-12-04 19:05:59

Alakulnak a sorok a szerb-magyar határon

A Nyugat-Európából szabadságukra hazaérkező vendégmunkások tömege és a járványügyi szabályok miatt hosszabb ideig tart az átkelés.
2020-12-20 10:06:27

Áder az Alkotmánybírósághoz fordult a hulladékgazdálkodási törvény miatt

Az államfő több ponton is alaptörvény-ellenesnek találta a múlt kedden elfogadott törvényt.
2020-12-21 16:06:55

Áder az Alkotmánybírósághoz fordult a hulladékgazdálkodási törvény miatt

Az államfő több ponton is alaptörvény-ellenesnek találta a múlt kedden elfogadott törvényt.
2020-12-21 16:07:00

Navalnij-mérgezés: a lebukás miatt tovább romolhat a Nyugat és Moszkva kapcsolata

Viszonylag ritka, amikor a merénylő és áldozata a sikertelen támadás után békésen elbeszélget egymással telefonon. Most ez történt: a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij hívta fel Konsztantyin Kudrjavcevet, az FSZB egyik tisztjét, aki több bizonyíték szerint is részt vett a Navalnij elleni augusztusi merényletben. A beszélgetésnek pedig súlyos következményei lehetnek. Mármint Oroszország és...
2020-12-22 15:07:53

2020-12-22 15:07:55

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nyugat europaban es brusszelben is elfogadott az extraprofit ado   •   ballon kilato nyilik a varosligetben   •   kellemetlen ugyek nehezitik az ellenzeki jelolt kampanyat   •   nagy adam en inkabb felig uresen latom ezt a poharat   •   a konyhafonok felhaborodtak a nezok orsi stilusan ahogy elutasitotta szonja gratulaciojat   •   megvontak gerhard schroder volt nemet kancellar tobb juttatasat   •   free thanksgiving meals make it a special holiday   •   bevandorlasi reformot es trump egyes rendeleteinek eltorleset igeri joe biden elnoksege elso szaz napjaban 2   •   xis pledge to redistribute wealth brings back bad memories for luxury brands in china   •   nincs menekves uj traffipaxokat allit hadrendbe a rendorseg   •   egy magyar pornosztar vallomasa felnottfilmes eletrol 10 eve kezdte a szakmat ilyen a munkaja valojaban 3   •   forget kanye west hes now officially just ye   •   ontudatra ebredt a mesterseges intelligencia az uj claude 3 chatbot kozolte hogy el es fel a halaltol 2   •   peter srameknek elege van a bantasokbol kimeletlenul nekiment a kritikusainak azt a sok energiat amit a kritizalasomba fektetnek ertekes dolgokra kellene forditani   •   megvert es kirabolt egy ferfit ket kamasz gyorben   •   sulyosan megserult egy exatlonos mento vitte el   •   oczellaeszter   •   meghalt vajda pal 2   •   could get expensive two golfers score hole in ones in same round at players championship 2   •   eddig nem ismert kulisszatitkok derultek ki az indul a bakterhaz forgatasarol   •   2000 adag vakcinaval indult a himalajara egy bahreini herceg 2   •   un hopes to take first step to elect next chief by jan 31   •   in wisconsin republicans attack mandela barnes on crime offering glimpse at shifting midterm message   •   who fecskendohiannyal kell szamolni   •   ex partner of russian oligarch close to putin said life in russia was like the godfather and there was a lack of normal human morals   •   som balogh edina az edzes rabja lett nem vagyok elegedett magammal es sosem leszek   •   tortenelmi csucson a benzin ara a hazai kutakon tobb mint 9 eves rekord dolt meg   •   leaders at g7 mock bare chested horseback rider putin   •   jon a nyitas tomegesen foglalnak asztalt a britek 2   •   ujabb 77 milliardos tamogatast buktunk el mert kemenykedtunk norvegiaval 2   •   ujabb balatoni telepulesen rendeltek el epitesi tilalmat   •   messi harry potter tevenek rohano ronaldo es az alpari argentin kapus nezze meg a vebedonto legjobb memjeit   •   sztarban sztar leszek krizsan lili mar a kiesese elott zokogott   •   biden defends iran deal against israel news scrutiny officials tout important strategic ties 2   •   kazincbarcika szigorit nehany helyen kotelezo lesz maszkot viselni 2   •   eloszor mutatta meg uj szerelmet nagy bogi kep   •   varga judit nem engedunk a rezsicsokkentesbol   •   neither biden nor putin can afford to lose their ukraine standoff 2   •   semmire nem emlekszem ugyhogy nem tudom tagadni elnezest kert a sofor aki bemindenezve csapodott egy vendeghazba zalaegerszegen video 3   •   petofi   •   michael schumacher seven time f1 champions family plan legal action after ai generated interview   •   farm animals machinery blessed in special mass   •   orszagos mentoszolgalat magyar peter   •   pihenore vonulhat putyin fontos parancsnoka donto orosz csapas keszulhet europa ellen haborus hireink hetfon   •   lecsapott a kiskorosi kisdedtolvaj ellopta a kisjezust a betlehembol   •   ezuttal csak nyolc golt lott a new york rangers a philadelphianak 2   •   oroszorszag oszre oltana be a lakossag 70 szazalekat   •   meg ket jatekos kidolt a magyar valogatottbol 2   •   rejtett motorral jutott a csucsra a tour de france bajnoka   •   felesege viselkedese miatt visszahivtak belgium del koreai nagykovetet  

srv.38.