Kórházakat vont végrehajtást alá a NAV, de az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint nincs ok az aggodalomra

Egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei és két budapesti kórházat is felvett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listájára.
2024-05-06 08:06:43

2024-05-06 08:06:19

25 millió forint helyett 219 millió jött össze az influenszertüntetésen: egy helyett tizenegy állami gondozott fiatal lakhatására elég pénz érkezett

Nagyot álmodtak, de végül több mint nyolcszor annyit sikerült összegyűjteniük, mint eredetileg szerettek volna.
2024-05-03 22:06:39

2024-05-03 22:06:10

2024-05-03 22:05:48

Falusi Mariann a héten lett nyugdíjas, azonban egyáltalán nincs elájulva az összegtől. Az énekesnő azt is elárulta, hogy pontosan mennyi pénzt kap havonta.
2024-05-03 14:06:13

Falusi Mariann a héten lett nyugdíjas, azonban egyáltalán nincs elájulva az összegtől. Az énekesnő azt is elárulta, hogy pontosan mennyi pénzt kap havonta.
2024-05-03 14:05:55

Index-infó: Ezekben a kerületekben indít még polgármesterjelöltet a Tisza Párt

Ahhoz már nincs elég idejük, hogy főpolgármester-jelöltet indítsanak.
2024-05-02 20:07:21

Index-infó: Ezekben a kerületben indít még polgármesterjelöltet a Tisza Párt

Ahhoz már nincs elég idejük, hogy főpolgármester-jelöltet indítsanak.
2024-05-02 19:10:45

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje Lázár Jánossal beszélgetett, és a találkozójukról egy videót is közzétett. A két politikus az anyagi dolgokról is tárgyalt, és az építési és közlekedési miniszter egy váratlan kijelentést is tett.
2024-05-02 16:06:41

2024-05-02 16:06:07

Jaksity György: A pénz romlott természete

Húsz éve jelent meg A pénz természete című könyvem, majd egy évre rá a több mint kétszáz oldallal könnyített és egyben javított változata, A pénz könnyelmű természete. A könyv szerkesztése 2003-ban zárult, vagyis már tartalmazta az évezred fordulójának és az azt követő első néhány évnek a tapasztalatait, viszont a 2008-09-es nagy pénzügyi válsághoz vezető utat már nem jártam be. Az azóta eltelt nagyon mozgalmas két évtized tanulságai mindenképpen visszatekintésre csábítanak.
2024-04-29 07:07:28

Egy szerencsés döntésnek köszönhetően Stohl András félmillióval lett gazdagabb a Zsákbamacskában.
2024-04-28 19:06:22

Egy szerencsés döntésnek köszönhetően Stohl András félmillióval lett gazdagabb a Zsákbamacskában.
2024-04-28 19:06:11

Rubik Ernő életének legjobb döntésének tartja, hogy feleségére bízta a pénzügyeit: sikereiről és nehézségeiről is vallott a világhírű Rubik-kocka feltalálója

Ötven éve fejezte be találmányát, a Bűvös kockát Rubik Ernő, amit már Rubik-kockaként ismert meg a világ.
2024-04-28 18:06:06

2024-04-28 18:05:54

Két és fél év után lezárult Britney Spears és az apja közötti pereskedés

Rengeteg pénz forgott kockán.
2024-04-27 15:09:30

Két és fél év után lezárult Britney Spears és az apja közötti pereskedés

Rengeteg pénz forgott kockán.
2024-04-27 15:07:25

Megszólalt a rendőrség az ellenzéki aktivistákat ért támadásokról: fontos kérdésekre adták meg a választ

A pénteken egy sajtótájékoztató keretében osztott meg részleteket a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az aláírásgyűjtő aktivistákat ért támadások kapcsán. A vizsgálatok szerint a Doblev Krára által szerint egyszerre, de különböző helyszíneken történő támadások között nincs összefüggés.
2024-04-26 12:06:11

2024-04-26 12:05:54

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Autójavítás, kárrendezéssel, csereautóval Budapesten

Karosszériajavítás, autófényezés, teljes körű biztosítási ügyintézés Közlekedési balesetet szenvedett autójával és nem tudja, mi ilyenkor a teendő, mi a legjobb megoldás Önnek? Nincs ideje papírokat beszerezni, biztosítóba járkálni és ügyintézéssel foglalkozni? A teljes körű biztosítási ügyintézést, elvégezzük Ön helyett! A javítás idejére, ingyenes kölcsönautó! Óde-car kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 9. https://goo.gl/maps/AoTDtVGj38ftqyZz5 06-20-9374-593 [email protected] http://www.karosszeriatjavit.hu/
2020-06-20 16:41:45

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-20 16:41:47

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 11:30:09

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:01:04

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:01:13

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:14:23

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:14:28

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:14:40

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:14:45

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:15:34

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:15:39

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:16:18

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:16:23

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:16:54

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:16:57

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   the pope praises killed british mp at funeral mass   •   hatos lotto ez a hat szam 518 millio forintot ert   •   a10sbrandishintrigui   •   ujabb tomegkarambolt okozott a homokvihar ezuttal a deli hatarnal videok a helyszinrol 2   •   valtozast jelentett be az rtl a tervezettnel hamarabb kezdodik a valovilag vadiuj evada 2   •   millions under winter storm advisories as blizzards and heavy rain move across us   •   ezt gondolja at mielott posztol a gyerekerol   •   forralt bor tenyleg elparolog belole a fozes soran az alkohol   •   ezekkel a szamokkal nyert valaki 463 millio forintot   •   the scramble to defend against texas 6 week abortion ban   •   nehez idoszakon van tul ujra elesen lat oszter sandor ozvegye   •   mi tortent omlik csuti fejebol a ver friss fotojan 2   •   ot tipp mihez kezdjen a gyerek a husvetkor gyujtott penzevel 2   •   elkuldenek egy jarvanyugyben erdekelt miniszteri biztost   •   ismet elvittek a rendorok g w m rapper baratjat   •   KontaBarbaraBarátokk özt   •   bevandorlok lovoldoztek a szabadkai lidl elott   •   nincs gyerekorvos a telepulesen ahol meghalt egy othonapos alultaplalt kisbaba   •   im not jumping in after you mans drowning death probed after police refused to enter water   •   tortenelmi melyponton a forint a dollarral szemben rekordot is dontott   •   karolykiralyrakos   •   konkurenciat kap a corvinus uj elte kart alapitottak   •   a penzugyminiszter het szazalek alatti novekedesre szamit az iden   •   miskolci emberoles kezen fogva setalt majd szexelt a ferfival mielott a gyilkosa elvagta a torkat   •   nem volt nyitva az autobonto kiszorta a lomokat az ut szelere egy ferfi 3   •   lenyugozo foto keszult a spiralrol amit a spacex raketaja rajzolt az alaszkai egboltra 2   •   tokyo 2020 s korea tv sorry for using pizza to depict italy   •   un urges foreign fighters and mercenaries to leave libya   •   ilyen nincs penzre volt szuksege ezert fogkefeket akart lopni egy fiatal ferencvarosban de a fotocellas ajto megallitotta videon az abszurd jelenet 3   •   megtorte a csendet a brutalisan osszevert torok focibiro   •   műköröm tanfolyam   •   dramai pillanatok ajultan esett ossze egy hetedikes diaklany a baracsi iskolaban 3   •   senki nem elte tul a nepali repulogep katasztrofat 2   •   honour   •   helyreallitottak a palesztinaba menekulo zsido gyerekek es fiatalok szamara letrehozott modenai konyvtarat   •   egymas vallara borult kina es az usa a klimavaltozas miatt   •   uk most trusting country on covid vaccines   •   egy nap alatt osszezsugoritotta a legagresszivebb agydaganatot egy uj immunterapia 2   •   jimmy carters children and grandchildren remain at his side during hospice care relative says   •   trump sues justice department over mar a lago search   •   73 eve az eletert   •   the court of international public opinion long ago found mbs guilty over khashoggi murder the us has just caught up 2   •   nem tudta eladni mexikoi uzletagat a citigroup most uj megoldast talaltak   •   spanyolorszagban fogtak el a szlovak ferfit aki brutalisan megvert es felgyujtott egy nyugdijast video   •   europa es amerika segitseget kerik a minszkben elfogott ujsagiro szulei   •   magyar szarmazasu prefektusa lesz temes megyenek   •   mindent nezett a bmw s az autopalyan csak az utat nem fekezes nelkul csattant a kamionba video   •   magyar peter szint vallott a haborurol   •   oroszlanfokak utaztak egy ausztral hajo orran   •   finomfigyelmeztetest kapottaredbulltolver stappenszenvedocsapa ttarsa