Mercedes EQB 300: nem minden digitális, ami fénylik

A Mercedes EQB kívül-belül egyaránt méltó a márka hírnevéhez, a menetteljesítménye pedig lenyűgöző, ráadásul hazánk terméke, Kecskeméten gyártják. A reálisan 350-400 kilométer hatótáv nem mondható rossznak, ezért a hosszabb utak sem okoznak gondot, igaz a hajtásrendszer előnyei inkább városi használat során domborodnak ki. Az autó ugyanakkor korántsem hibátlan: míg a hagyományos mérnöki tudás közel 140 éve halmozódó tapasztalata a legapróbb részletekben is tetten érhető, addig a UI (felhasználói felület), és UX (felhasználói élmény) terén korántsem látszik a közel másfél évszázad. Az alapok ki...
2024-05-10 10:06:31

Harmadik menet: Erdei Zsolt is megszólalt Molnár Áron és Hajdú Péter nemzetközi Sztárbox-balhéjáról

Nem csitulnak a kedélyek a Sztárbox győzteseire váró nemzetközi verseny körül.
2024-05-09 10:13:27

Ha a repülőtér mesélni tudna: 10 érdekesség a 74 éves Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről

1950-ben ezen a napon, azaz május 7-én nyitotta meg kapuit a mai Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, akkor még Ferihegyi Repülőtér néven. Összegyűjtöttünk tíz érdekességet a légikikötővel kapcsolatban.
2024-05-07 22:06:53

Forradalom a taxispiacon: a Bolt és az Uber után újabb ismert márka jön Budapestre

Öveket becsatolni! A szektor újabb nemzetközi nagyágyúja vetheti meg a lábát Magyarországon.
2024-05-02 09:10:18

Forradalom a taxispiacon: a Bolt és az Uber után újabb ismert márka jön Budapestre

Öveket becsatolni! A szektor újabb nemzetközi nagyágyúja vetheti meg a lábát Magyarországon.
2024-05-02 09:07:04

Elkezdtek mutálódni a Nemzetközi Űrállomáson lévő baktériumok, egyre furcsább alakot vesznek fel

A mikrogravitációs környezet komoly hatással lehet a baktériumok fejlődésére. A Nemzetközi Űrállomáson lévő kórokozók nem feltétlenül veszélyesek az emberre, de nem árt velük vigyázni.
2024-04-29 16:14:12

2024-04-29 16:12:45

Elkezdtek mutálódni a Nemzetközi Űrállomáson lévő baktériumok, egyre furcsább alakoz vesznek fel

A mikrogravitációs környezet komoly hatással lehet a baktériumok fejlődésére. A Nemzetközi Űrállomáson lévő kórokozók nem feltétlenül veszélyesek az emberre, de nem árt velük vigyázni.
2024-04-29 15:10:33

2024-04-29 15:10:15

Ejtőernyőzés közben meghalt egy negyvenes éveiben járó férfi Angliában

Egy ipari parkban landolt Durham városának közelében.
2024-04-28 15:09:59

Ejtőernyőzés közben meghalt egy negyvenes éveiben járó férfi Angliában

Egy ipari parkban landolt Durham városának közelében.
2024-04-28 15:07:05

Rangos nemzetközi esemény kezdődik ma a fővárosban, a 24. Budapest Táncfesztivál

Budapest ad helyet a rangos nemzetközi táncművészeti gálasorozatnak.
2024-04-27 21:08:05

Könyvcserepiknikre hív a Bookline a Kopaszi-gáton

A jó hangulat és a zene garantált, a cserére szánt könyveket a látogatók biztosítják.
2024-04-26 08:10:39

Könyvcserepikniket rendez a Bookline a Kopaszi-gáton

A jó hangulat és a zene garantált, a cserére szánt könyveket a látogatók biztosítják.
2024-04-26 08:07:39

Újabb kínai márka jön Európába, elsőként láttuk élőben az autóit

Elektromos helyett megfizethető benzines modelleket dob piacra térségünkben egy SUV-specialista gyártó.
2024-04-23 20:08:36

Mutáns baktériumokat fedeztek fel a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén

Különleges felfedezésre lettek figyelmesek az űrkutatók: a Nemzetközi Űrállomás területén a megváltozott környezet hatására mutálódni kezdtek a baktériumok, amik egy olyan organizmust eredményeztek, ami a Földön nem létezik.
2024-04-22 15:06:23

2024-04-22 15:05:56

Nemzetközi Roma Nap: egyenlőség helyett még mindig szegregáció jut a romáknak

Harmincnégy éve létezik a Nemzetközi Roma Nap, a roma kultúra ünnepe, amely az is a célja, hogy felhívja a figyelmet a romák társadalmi helyzetére. Az ünnepet hivatalosan a Nemzetközi Roma Unió (IRU) 4. Roma Világkongresszusán alapították meg Lengyelországban, arra emlékezve, hogy roma képviselők 1971. április 7. és 9. között az Egyesült Királyságban tartották első nagy nemzetközi találkozójukat. A Nemzetközi Roma Napra ma már nagyon sok nemzetközi szervezet, politikus, egyesület emlékszik meg.
2024-04-08 17:12:50

A szembesávban, feje tetején landolt egy autó az M7-en

Egy személygépkocsi átfordult a szalagkorláton, és a másik oldalon, a tetején állt meg az M7-es autópálya 64-es csomópontjánál, a Szekszárd / Veszprém / Győr / Székesfehérvár-CENTRUM lehajtónál. A baleset szombat reggel történt, a jármű a Budapest felé tartó oldal belső sávjában vesztegel. Adott szakaszon két sávon halad a forgalom. The post A szembesávban, feje tetején landolt egy autó az M7-en first appeared on 24.hu.
2024-04-06 09:09:07

Pokerfood

Pokerfood.hu - Biztonságos ebéd házhozszállítás‎! Maradjon otthon, és rendeljen ebédet a Pokerfoodtól! Hiszünk abban, hogy a rendszeres étkezéssel teremtjük meg az egészséges élet alapjait. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani egyrészt a minden nap melegen elfogyasztott ebéddel, másrészt pedig komplex egészségmegőrző programunkkal. A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Link: https://www.pokerfood...
2020-06-23 11:30:09

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 11:30:09

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-23 11:30:10

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

Ebédeljen hulladék-mentesen! A Pokerfoodnál lehetősége van az ebédjét visszaváltható edénybe rendelni! Óvja Ön is a környezetét, és spóroljon 3%-ot az ebéd árából! A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Ebéd-házhozszállítás Szegeden, Kecskeméten, Sándorfalván, Hódmezővásárhelyen. Étkeztetés magánszemélyeknek, cégeknek, vállalatoknak, iskoláknak, óvodáknak. Link: https://www.pokerfood.hu Tel: +36205637...
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Vízszerelő gázszerelő fűtésszerelő Budapest https://vizgazfutesszerelo.net

Vízszerelő gázszerelő fűtésszerelő Budapest 06 30 571-2337 https://vizgazfutesszerelo.net Olcsó víz gáz fűtésszerelő Hajósi Gábor. Teljes körű fűtés és gázszerelés minden ház, és épülettípusban kedvező árakon! Minden gázkészülék, kazán, vagy cirkó márka esetén hívhat bennünket! Minden kazán típusra. Márkák: Minden kazán, cirkó márka, Ariston, Junkers, FÉG,, Bosch, Saunier, Immergas.
2020-06-23 22:01:13

Pokerfood

Ebédeljen hulladék-mentesen! A Pokerfoodnál lehetősége van az ebédjét visszaváltható edénybe rendelni! Óvja Ön is a környezetét, és spóroljon 3%-ot az ebéd árából! A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Ebéd-házhozszállítás Szegeden, Kecskeméten, Sándorfalván, Hódmezővásárhelyen. Étkeztetés magánszemélyeknek, cégeknek, vállalatoknak, iskoláknak, óvodáknak. Link: https://www.pokerfood.hu Tel: +36205637...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   fhgperapro   •   mag   •   németállás   •   H   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   f   •   budapest   •   perapro   •   P   •   sz   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nemzetkozi marka landolt a kopaszi gat szomszedsagaban 2   •   fogad   •   tiltakozas fogadta bolsonaro beszedet amiben a jarvanyellenes intezkedeseket vedte 2   •   jakob zoltan a kapuzarasi panikrol vallott kendozetlen oszinteseggel beszelt arrol amivel ferfitarsai millioi kuzdenek 2   •   korrupcio miatt bortonbuntetesre iteltek nicolas sarkozyt   •   magyar forditoja meltatta a friss nobel dijast jon fosse szovegeiben a zenet kell erezni   •   borbely alexandra nehezen viseli nagy ervin szakmai velemenyet azert mert tetszeni akarunk egymasnak video 2   •   a mongol allamfo szerint puccs keszult ezert mondott le a mongol kormany   •   izesitett viz es udito marhatta ki a nyelocsovet negy embernek horvatorszagban   •   miert mindig amerikabol indulnak a penzugyi valsagok   •   megvan az elso magyar extrem gyorshajto akinek elkoboztak a kocsijat ausztriaban   •   vegre kiderult hogy mirol fog szolni a gyuruk ura sorozat   •   szujo zoltan a tragikus rallybalesetrol a nezok tiltott helyen alltak   •   election is a straight fight with tories yousaf   •   menczer tamas a fidesz europa legsikeresebb partja   •   menyuang   •   tájegység   •   meg egy pofont kapnak a benzinkutak uzemeltetoi 2   •   leszolta a szputnyik v vakcinat az eu vakcinabeszerzessel megbizott embere kemeny valaszt kuldtek erre az oroszok   •   izraeli raketavedelmi rendszereket kaphatott a magyar honvedseg   •   a szamok nem hazudnak egyre tehetetlenebb az ukran legvedelem az orosz raketakkal szemben   •   a negygolos siker ellenere szerencse is kellett a schalke tortenelmi sikerehez   •   magyar ceg lesz az epitoje es uzemeltetoje az indonez elektronikus utdijhalozatnak 2   •   10 things you need to know today january 16 2021   •   a jarvany minden negyedik aldozata szocialis otthon lakoja volt kiadtak az adatokat szel bernadettnek   •   afrikaban toboroz vendegmunkasokat nemetorszag   •   tudja meggondolja kezeli a penzugyi tudatossag ismervei 2   •   a kormany harmadik leveletol sem lettek okosabbak az oltasra regisztralok   •   lehajtott az m6 osrol egy mazda fa allitotta meg 2   •   hova sullyedtel edina felhaborodtak az emberek kulcsar edina miatt   •   kompkatasztrofa tortent mozambikban kilencvennel is tobb a halalos aldozatok szama 2   •   szovet boritja es egy kis ventilator is van az apple fejlesztes alatt allo vr szemuvegeben   •   koronavirus iden rendhagyo lesz az oscar dijak atadasa a jarvany miatt   •   regi fotokat varazsol ujja a mesterseges intelligenciat hasznalo alkalmazas   •   gender reveal device explosion kills father to be   •   huge aggressive frog that will jump at an elephant discovered as new species   •   bidens risky decision to end americas longest war   •   ujabb elozmenysorozatot kaphat a tronok harca   •   az olimpiaert harcolnak noi keziseink magyarorszag nagy britannia kotelezo siker elott all golovin vlagyimir egyuttese 2   •   320   •   fifetan   •   meseszep luxusszalloda epul erzsebet kiralyno lakhelye mellett   •   dobbenetes milyen hidon ment at ez az auto video   •   onlinerdihirdets   •   befejezodott a notre dame szerkezeti biztositasa 2   •   karacsonyek lemondtak egy belvarosi jatszoterrol   •   diosgyor mtk rangado az nb ii ben palyan jose mourinho csapata   •   magyarorszagon lep fel andrea bocelli 2   •   meleggyulolo matricakat ragasztottak ki pecsen a polgarmester feljelentest tesz   •   eljarast inditottak a legendas orosz enekesno ellen kemenyen kritizalta az ukrajna ellen inditott haborut 2