Tibeti zászlót takarnak, magyar képviselőt faggatnak, zászlós-sapkás tömeget hoznak össze - rejtélyes kínaiak dolgoznak azon, hogy minden rendben legyen az elnöki látogatáson

Sok száz kínai résztvevő várta szerda délután a Várban a kínai elnököt, szinte mindegyiküknél zászló, egyensapka. Napközben pedig valakik gondosan ügyeltek arra, hogy ne láthasson tibeti zászlót, vagy más, neki nem tetsző dolgot Hszi Csin-ping. Tudósítónknak a tömegben azt mondták, a United Front szervezte őket. De mi az a United Front? Bábel Vilmos írása.
2024-05-09 19:11:09

2024-05-09 19:10:32

A Fidesz-KDNP nem írta alá az etikus kampányról szóló helyi nyilatkozatot

A XI. kerületi dokumentum a gyermekek védelmében született.
2024-05-09 17:11:10

Orbán Viktor egykori főtanácsadója a Fidesz ellen fordult

Szerinte a Mi Hazánk képviseli a nemzeti érdeket.
2024-05-09 13:09:46

Orbán Viktor egykori főtanácsadója a Fidesz ellen fordult

Szerinte a Mi Hazánk képviseli a nemzeti érdeket.
2024-05-09 13:07:20

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje: Ez őrület!

Szentkirályi Alexandra kiakadt Karácsony Gergelyre.
2024-05-09 10:15:48

Kihátrált a Fidesz a gyermekvédelmi törvény gyónással kapcsolatos módosítása mögül

Közleményben részletezte a döntést a nagyobbik kormánypárt.
2024-05-08 16:10:33

Kihátrált a Fidesz a gyermekvédelmi törvény gyónással kapcsolatos módosítása mögül

Közleményben részletezte a döntést a nagyobbik kormánypárt.
2024-05-08 16:07:37

Kivizsgálná a Fidesz a Gyurcsány-párti Niedermüller Péterhez köthető korrupciógyanús ügyet

Rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezi az erzsébetvárosi Fidesz-frakció.
2024-05-08 14:10:11

Dömötör Csaba: Akinek fontos Magyarország békéje és biztonsága, csak a Fidesz-KDNP-re számíthat - videó

Minden magyarországi politikai szereplő elmondta a véleményét, ismert az álláspontjuk a háborúval kapcsolatban - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
2024-05-08 12:09:45

A Fidesz nem támogatja a gyónási titkokkal kapcsolatos módosítást a gyermekvédelemben

A Fidesz-frakció közleményéből fontos dolog derült ki. A leírtak alapján a Fidesz országgyűlési frakciója nem támogatja a gyónási titokra vonatkozó szabályozás módosítását a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények esetében
2024-05-08 12:06:36

2024-05-08 12:06:13

Rogán Antal testvére szinte biztosan 100 százalékkal fogja nyerni a polgármester-választást

Természetesen a Fidesz-KDNP színeiben indul.
2024-05-08 11:14:28

Rogán Antal testvére szinte biztosan 100 százalékkal fogja nyerni a polgármester-választást

Természetesen a Fidesz-KDNP színeiben indul.
2024-05-08 11:13:48

A Fidesz szerint V. Naszályi Márta tízmilliós károkat okozott az I. kerületnek

De a jobboldali többségű testület sem változtatott egy ideig semmit.
2024-05-08 08:09:29

A Fidesz szerint V. Naszályi Márta 55 milliós kárt okozott az I. kerületnek

De a jobboldali többségű testület sem változtatott egy ideig semmit.
2024-05-08 08:07:15

"Jól tudom érezni magam a saját magam társaságában is" - Schell Juditnak ma már nincs szüksége arra, hogy mindig emberek között legyen

A Jászai Mari-díjas magyar színésznő ma már sokkal többet foglalkozik a saját lelkével, így a nyüzsgés helyett is a csendet, nyugalmat részesíti előnyben.
2024-05-08 08:06:15

2024-05-08 08:05:48

Menczer Tamás: Csak a béke, csak a Fidesz - videó

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója újabb videót osztott meg.
2024-05-07 17:09:18

X-Faktor: Herceg Erika a Puskás Petivel való vitája után elhagyja a stúdiót a következő adásban

A héten folytatódik az X-Faktor válogatója, a következő adás előzeteséből pedig arra lehet következtetni, hogy a nézők egy kisebb balhé szemtanúi lehetnek majd szombaton. A műsor beharangozójából annyi derül ki, hogy Herceg Erika hiába nógatja Puskás-Dallos Petit, mentortársa nem hajlandó felállni és táncolni vele. Tök unalmas veletek, esküszöm ? mondja később a zsűri egyetlen női tagja, majd Puskással a következő, valószínűleg az ajánló rövidsége miatt megvágott párbeszéd zajlik le köztük: ? Erika, miért vagy megsértődve attól, hogy én nem állok fel táncolni? ? Nem azért sértődtem meg, hogy n...
2022-09-05 13:11:59

X-Faktor: ?Szégyen vagy, Peti!? ? Puskás Petinek beszóltak a közönség soraiból

Sorban érkeztek az X-Faktor versenyzői a székes feladathoz, Puskás Peti pedig rendre más véleményen volt, mint mentortársai azt illetően, hogy ki folytathassa a versenyt. Vitára mégsem ők, hanem egy a közönség soraiban ülő nő kelt vele. ? Szégyen vagy, Peti! Szégyen. ? Ez egy verseny, ahova jelentkeztek? ? Igen, és valaki valamit érdemel. És az öcsém megérdemelte volna, hogy ott legyen. ? Igen, és le is ültettem, megdicsértem, de nem hiszek benne. Én ülök mentorként itt, én döntök, és én vállalom a felelősséget a döntéseimért. ? Hát, már vállalhatod is. Komolyan, ezt vállalhatod is. ? Vállalom...
2022-10-09 12:10:18

XVI Benedek imádkozott, hogy ne legyen pápa, aztán a nyakába szakadt a katolikus egyház egyik legsúlyosabb botránya

Meghalt XVI. Benedek pápa, aki nemcsak egyházfőként követte az elődjeként szolgáló II. János Pált, hanem eszmei örököse is volt korábbi jó barátjának. Az abortuszt és a homoszexualitás elismerését is ellenző konzervatív pápa nevéhez több ellentmondásos esemény is fűződik, a legemlékezetesebb ezek közül alighanem az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek kirobbanása és az erre adott reakciója, valamint a 2013-as váratlan lemondása volt.
2022-12-31 12:23:33

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-20 16:36:22

2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-20 16:41:42

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-20 16:41:43

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-20 16:41:44

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-20 16:41:45

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-20 16:41:46

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-20 16:41:46

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-20 16:41:46

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:09

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:10

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:11

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:11

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:01:11

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:14:44

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:14:44

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:15:34

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:15:34

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 22:15:34

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 22:15:35

Lehetőségek.

Ha eljutottál arra a szintre hogy tegyél az egészségedért, itt találsz hozzá néhány lehetőséget.
2020-06-23 22:15:36

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ipari es lakossagi lakatosmunkak kapuk keritesek korlatok stb 4   •   oldalthttp:   •   hadhazy vegrehajtast inditott bayer otforintosokban sem fizette ki neki a serelemdijat   •   elindulnak a sztradafelujitasok es fejlesztesek amikre a magyar autosok vartak   •   life sentence for man who murdered couple with fentanyl   •   3 millio forintert vettek meg magyar peter napszemuveget nehezsorsu csaladok kapjak a penzt 2   •   von der leyen magyarorszag egy oriasi ajandekot adott az eu nak kariko katalint 2   •   toltse ki on is nagyszabasu kutatas vizsgalja a magyarok velemenyet a klimavaltozasrol   •   ghislaine maxwell trial epsteins ex testifies for the defence   •   retvari 1205 tanar hagyta el a palyat   •   megsem all oltar ele iden nyaron hajdu peter es 20 evvel fiatalabb menyasszonya kiderult mi az oka 2   •   eletveszelyes a matra egyes reszein kirandulni   •   restauralas a szinfalak mogott vadiuj sorozat indul a magyar nemzeti muzeumban   •   legkevesbe kinai vakcinaval oltatnak be magukat a magyarok   •   ujabb ketmilliard forint jutalekot kapnak a lottozok   •   kiszivargott hatalmas akkumulatorgyar epulhet amerikaban   •   arokba hajtott zalaban egy kisteherauto 36 menekulttel tatanal is embercsempeszeket talaltak 2   •   losz r van jelenleg magyarorszagon nem oltasi rend sokan keresik mar a kiskaput elfogyott a turelem oltas ugyben 4   •   iran az izrael elleni tamadas elott elfoglalt egy kereskedelmi hajot amely kapcsolatban allt a zsido allammal 2   •   beres anettet a teaszeanszos esete osztonozte arra hogy reszt vegyen az azsia expresszben 2   •   koszonom alig varom a kozos munkat meglepo ki irt ala vitezy davidnak a tamogatoja ezzel indokolta a varatlan gesztust   •   itt a tavasz ujra zoldulnek a szomszedjogok   •   tulzsufoltak a magyar bortonok tomegesen engedik el a kulfoldi embercsempeszeket 2   •   jakab peterek elhallgattatnak a jobbik elegedetlen tagsagat   •   43 millio ember szemelyes adatai szivarogtak ki   •   a viszkis het perc alatt szokott meg a fogdabol   •   izrael meghosszabbitott zarlat   •   felesege elveszteset kovetoen sem hagyta el magat szacsvay laszlo ebben leli oromet manapsag video   •   orban viktor szovetsegesei vezetik az olasz nepszerusegi listakat   •   csillagvizsgalo is epulhet a harmashatar hegy elhagyatott bunkereiben   •   brian sicknick officer killed in capitol riot to lie in honour   •   szloveniaban hetfotol kinyithatnak az edzotermek es az uszodak   •   medical journal slams indian government for squandering early success on covid 19 2   •   eltunt egy fiatal lany a dunaban visegradnal   •   szellemlakopark vacon milliardos lehet az epitesi bunbanda okozta kar le kell dozerolni a felkesz epuleteket is   •   valovilag mercinek es daninak tragyat kell majd lapatolnia   •   lemondott medgyessy beleptunk az unioba de nem csak ezert volt fontos ev 2004 emlekszik meg miert jatsszon velunk   •   bosnian city of mostar holds 1st local election in 12 years   •   itt a jovo agyuja a japanok mar tuzeltek vele videon meg is nezheti felelmetes   •   a taboroztatok nagyon keszulnek a nyarra kerdes a koronavirus mit akar   •   nydj   •   jo kapcsolati haloval rendelkezett az elitelese utan is milliardos cegben dolgozott a bicskei pedofilugy masodrendu vadlottja k bela 2   •   nem nyugodhatnak lipotszentmiklos kornyeken ket ujabb medvetamadas tortent a hetvegen 2   •   eleg reg vart funkciot elesit a spotify jonnek a videoklipek   •   medvegyev oroszorszag felkeszult az internetrol valo lekapcsolodasra 3   •   vadat emeltek a szexfuggo haziorvos ellen aki a pacienseivel hancurozott a rendelojeben mikozben a betegek kint varakoztak   •   fotonok helyett fononok elkeszult a valaha latott legerosebb hanglezer   •   minden eddiginel tobben koveteltek elore hozott valasztasokat izraelben 2   •   kibekult dudas miki es szigligeti ivett csaladkent a gyerekeikkel egyutt utaztak a balatonhoz 2   •   meghalt olsavszky eva a katona jozsef szinhaz egyik alapitoja