A Fidesz nem támogatja a gyónási titkokkal kapcsolatos módosítást a gyermekvédelemben

A Fidesz-frakció közleményéből fontos dolog derült ki. A leírtak alapján a Fidesz országgyűlési frakciója nem támogatja a gyónási titokra vonatkozó szabályozás módosítását a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények esetében
2024-05-08 12:06:36

2024-05-08 12:06:13

Itt a Fidesz indoka, miért támogatja, hogy felmentést kapjanak a papok a gyerekek elleni erőszak jelentése alól

A Fidesz-frakció egyetért a vitatott, könnyítést jelentő módosítóval, mert szerintük még ezzel együtt is szigorúbb lesz a rendszer. Valóban, hiszen eredetileg nem is tervezték, hogy egyházi intézményekre is vonatkozzon bármilyen szabály.
2024-05-07 13:10:32

2024-05-07 13:10:06

Kalifátust követelnek a migránsok Németországban

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász részletesen elemezte a problémát.
2024-05-05 12:08:25

Egymilliárdos támogatással segíti a kormány a kávéházi cigányzenét

A kormány egymilliárd forinttal támogatja a hagyományos kávéházi cigányzene megőrzését egy ezt megcélzó programmal.
2024-05-01 12:06:08

Egymilliárdos támogatással segíti a kormány a kávéházi cigányzenét

A kormány egymilliárd forinttal támogatja a hagyományos kávéházi cigányzene megőrzését egy ezt megcélzó programmal.
2024-05-01 12:05:57

Hogy érzik magukat a külföldi orvosok Németországban?

Gyorsan öregszik a lakosság német földön is, és ez kettős kihívást jelent az egészségügyi hálózatnak: több orvosra lenne szükség, de jelenleg többen mennek nyugdíjba közülük, mint ahány rezidens megkezdi az orvosi pályát. A megoldást az orvosimport jelenti - írja a Deutsche Welle.
2024-05-01 10:09:32

2024-05-01 10:08:29

Valami történt Németországban: vége a nehéz éveknek?

A német kiskereskedelmi forgalom a vártnál nagyobb mértékben emelkedett márciusban, ami a fogyasztás élénkülésére utal több havi visszaesés után.
2024-04-30 09:08:04

Törökország is támogatja Mark Rutte NATO-főtitkárrá választását

Az egykori holland miniszterelnök kinevezését csak Magyarország ellenzi. A tagállamoknak konszenzussal kell dönteniük az új főtitkár kinevezéséről.
2024-04-29 20:10:24

2024-04-29 20:10:01

Egy hete tűnt el otthonról a hatéves autista kisfiú Németországban

Ezerkétszázan kutattak át vasárnap Németországban egy erdőséget egy csaknem egy hete eltűnt autista kisgyerek miatt, ám a hatéves Ariant továbbra sem találják.
2024-04-29 08:06:36

2024-04-29 08:06:14

2024-04-29 08:06:04

Két ukrán katonát késeltek halálra Németországban, orosz állampolgár a gyanúsított

Az ukrán külügyminisztérium bejelentette, hogy a Németországban halálra késelt két férfi az ukrán hadsereg tagjai voltak, akik egészségügyi rehabilitáción vettek részt, és egy orosz állampolgárt gyanúsítanak a gyilkosság elkövetésével - írja az Ukránijszka Pravdára hivatkozva az Index.
2024-04-28 22:07:11

Idősgondozás Németországban

Meghatározzuk az irányt, fejlesztünk és innováljuk szolgáltatásainkat, mindezt azzal a céllal, hogy ügyfeleinknek a legjobban fizetett munkát biztosítsuk. Kattintson a www.atena.org weboldalra!Idősgondozók részére kínálunk állásokat, 24 órás gondozás Németországba. Hívjon a +421 917661067 telefonszámon és kérjen visszahívást. Továbbá elérhet minket az ingyenes +3680080265-ös számon vagy felveheti velünk a kapcsolatot mailben: [email protected] és mi felhívjuk Önt.
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:20:33

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.
2020-11-28 22:05:55

Németországban január 10-ig biztos marad a szigor

„Alapvetően minden úgy marad, ahogyan most van" – mondta Angela Merkel kancellár.
2020-12-02 22:06:12

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:11:39

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:15:37

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot

A miniszterelnök levélben tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A magyar - és a lengyel - vétó miatt egyelőre nem születtek meg az EU költségvetési ügyeivel összefüggő döntések.
2020-11-16 15:06:00

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Magyarország-Törökország - élő

A csoportgyőzelemért játszik a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az eseményeket.
2020-11-18 20:10:31

Magyarország-Törökország - élő

A csoportgyőzelemért játszik a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az eseményeket.
2020-11-18 20:10:33

Magyarország középhatalom az EU-ban ? ha borban mérjük

Olaszország az Európai Unió legnagyobb bortermelője és borexportőre. A három bornagyhatalomhoz képest Magyarország 0,4 milliárd liter termelése a kanyarban sincs, de ez is elég a hatodik helyre.
2020-11-19 16:09:24

Németországban még soha nem regisztráltak annyi új fertőzöttet, mint most

Az országban több mint 28 ezer intenzív ágy van, ezekből 6273 szabad.
2020-11-20 11:06:38

Németországban még soha nem regisztráltak annyi új fertőzöttet, mint most

Az országban több mint 28 ezer intenzív ágy van, ezekből 6273 szabad.
2020-11-20 11:06:39

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától

A Magyarországról Ukrajnába utazóknak házi karanténba kell vonulniuk. Az országban az aktív fertőzöttek száma már 300 ezer fölött jár és ismét rekordot dönött az új betegek száma.
2020-11-20 20:08:27

2020-11-20 20:08:28

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

A budapesti repülőtér is díjat kapott Európa legjobbjai között

A legjobb szolgáltatásokat nyújtó létesítményeket ismerték el.
2020-11-21 17:10:52

36 órán keresztül pörögnek idén a Kutatók Éjszakájának programjai

Továbbra is ingyenes az összes esemény, melyeket idén online lehet követni a neten november 27-én és 28-án.
2020-11-22 06:06:53

Vita Németországban a Covid-védőoltásról

Még az egyik ígéretes vakcina gyártójának a fellegvárában sem egyértelmű az oltás megítélése.
2020-11-22 10:12:22

Több mint 100 millió forintért árvereztek el egy levelet Németországban

Egy történelmi, ritka bélyeg van rajta.
2020-11-22 19:06:05

December 6-án eldől, rendezhet-e Magyarország sakkolimpiát

A magyar pályázat győzelme óriási szenzáció lenne.
2020-11-23 06:06:59

Ködbe burkolózik ez a hét - ilyen időre számíthatunk a napokban

Lesznek azonban derengőbb tájak is.
2020-11-23 08:06:01

A BMW hamarosan nem gyárt több belsőégésű motort Németországban

A bajor gyártó német üzemeiben a jövőben már csak villanymotorok fognak készülni.
2020-11-23 09:06:02

A BMW hamarosan nem gyárt több belsőégésű motort Németországban

A bajor gyártó német üzemeiben a jövőben már csak villanymotorok fognak készülni.
2020-11-23 09:06:07

Újabb óriási cukiság készülődik Szegeden

Várhatóan a héten már teljes pompájában lehet megcsodálni az új művet.
2020-11-23 10:06:30

Magyar látványosság került fel a világ legjobb úti céljainak listájára

A National Geographic azokat a helyszíneket listázta, melyeket érdemes meglátogatni a korlátozások feloldása után.
2020-11-23 10:06:31

Visszaállítják az országban a vásárlási sávot

Az Idősügyi Tanács mai ülése után született a döntés.
2020-11-23 12:05:54

Megosztó ízkombinációval érkezik a magyaros szaloncukor

A különlegességek és a hagyományos ízek kedvelőit célozzák meg.
2020-11-23 12:05:54

Oscarra nevezi Magyarország Horvát Lili filmjét

2020-11-23 17:05:57

Válaszolt a kormánynak George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
2020-11-23 22:06:06

George Clooney magyarázkodni kezdett a közös Soros-fotó után: kiderült, lényegében azt sem tudja, hol van Magyarország

A hollywoodi színész úgy tudja, Magyarország a 80-as években az egyik szovjet tagköztársaság volt.
2020-11-23 23:06:09

George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A kétszeres Oscar-díjas színész szetint az orbáni propaganda hazudik, pont.
2020-11-24 05:06:32

Újabb hárommilliárd forinttal támogatja a kutatókat az Orbán-kormány

A kutatásokat támogató pályázatra február 16-ig lehet jelentkezni.
2020-11-24 09:05:57

Afrikában őshonos állatot fotózott egy kameracsapda Bócsán

Tarajos sült fotózott a kameracsapda egy Bács-Kiskun megyei községben.
2020-11-24 14:05:52

Andy Murray támogatja, O'Sullivan ellenzi Hamilton lovaggá ütését

„Kicsit olyan, mintha szivarozva vezetne, és csupán az egyik keze lenne a kormányon.”
2020-11-24 14:05:54

A karácsony előtt lazíthatnak a korlátozásokon Németországban

A német kormány december 15-én vizsgálja felül a járványhelyzet miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket, ezután döntenek az enyhítésről.
2020-11-24 19:06:05

2020-11-24 19:06:08

2020-11-24 20:06:16

Szeretné, ha kertje vagy erkélye télen is megtelne csipegető madarakkal?

A kis madaraknak ilyenkor kell a leginkább védelem. Íme, néhány gyors tipp, hogyan segíthetünk nekik a hideg hónapokban.
2020-11-25 06:06:23

Pajtaszínház építését támogatja a kormány Kapolcson

Még az idén megkaphatja a megítélt támogatást a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány.
2020-11-25 09:06:07

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   mag   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   eb   •   youtube   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   most eloszor a szenatus is felulbiralta trumpot   •   csonka andras nem kellemes mikor egy nezoi facebook uzenetbol tudod meg hogy a szerepedet mar nem jatszod   •   iran kozolte vannak durvabb fegyvereik mint amiket hetvegen izraelre lottek hasznalni is fogjak oket   •   egy evvel csusztatja a disney a hofeherke bemutatojat   •   felelmetes patkanyszornyektol rettegnek egy egesz varos lakoi video   •   blast in poland shows how easily russias war could tip into wider conflict   •   menczer tamas a fidesz a valaha volt legerosebb ep kampanyra keszul 3   •   kovácsoltvasbútorszé   •   alaposan atszabhatja a macbookokat az apple latvanyos valtozasokrol pletykalnak 2   •   eladjak a magyar telekom testverceget   •   elmetszett   •   marciustol mar hasznaljak a covid utlevelet a legitarsasagok   •   kek villogoval jarhatnak a biciklis rendorok hollandiaban 3   •   ujabb botrany gyongyoson csokkentene az oltasi idot a baloldali polgarmester   •   sir ian mckellen on taking the role he always said no to   •   ugy nez ki eldolt szoboszlai dominik csatlakozik a vilag focielitjehez ime a magyar akiert a valaha volt legtobbet fizettek   •   nem talalta a helyet a rendszervaltas utan igy mar csak kaktuszokat mintazott egy kossuth dijas szobrasz   •   egy honap alatt 72 szazalekkal csokkent a covid halalozasok szama angliaban   •   koronavirus antitestes orrsprayt fejlesztettek amerikai kutatok   •   bumble founder whitney wolfe herd steps down as boss of dating app   •   retvari bence a baloldal felmondana a vatikani szerzodest   •   ujabb pedofilbotrany ezuttal pecsett kuncsorgott meztelen kepekert egy kislanynak ez a ferfi 2   •   unlikely friendship 5 year old girl ups driver share special bond   •   messi es lewandowski nyomaban jar az atalanta csatara video   •   szerelmet mentette meg egy panikba esett ferfi   •   a fekete nadalyto az ev gyogynovenye 2   •   grammys 2021 performers will include taylor swift bts and billie eilish   •   onos esovel es nagy koddel indul a het   •   csucsot dontott a nagy britanniai fertozesek szama 2   •   miami dolphins quarterback tua tagovailoa taken off the field on stretcher during game against bengals   •   maradona korabban elmondta a kokain miatt szornyu pillanatai voltak   •   northern lights award won by welsh photographer for stunning shot   •   110 hakni volt korda gyorgy rekordja egy honap alatt   •   bezar egy nepszeru turistahaz a borzsonyben 2   •   nem azert van kevesebb pozitiv futeszt mert a sportolok nem buliznak   •   eltitkolta terhesseget majd egy buszmegalloban hagyta gyermeket egy pecsi anya   •   mcs lol eselylatolgatas az utolso negy fordulo elott   •   fogszabalyozas centrum budapest   •   putin could get 82 of vote says russian pollster loyal to kremlin 2   •   ex arizona politician gets 6 years in adoption scheme   •   megtalaltak a depresszio csokkentesenek legegyszerubb modjat   •   kiderult hogy van most a pszichiatrian kezelt bb evi   •   a manchester city konnyeden legyozte negyedosztalyu ellenfelet az fa kupaban   •   navalnij ultimatumot kapott az orosz hatosagoktol   •   a negylabu nemzeti kincs konyvet adtak ki a kuvaszrol   •   burti   •   chelsea 3 0 west ham tammy abraham scores twice in blues win   •   titkos jelek utan vizsgalodtak leonardo da vinci alkotasain mikroelolenyekre bukkantak 2   •   egy budapesti ferfi all az elmult evek legnagyobb drogfogasa mogott tarsait meg keresik   •   nem sikerult jol az idomero a magyaroknak a wtcr magyarorszagi futaman