Gyengécske volt a moszkvai parádé: mindössze egyetlen egy harckocsi gurult végig a főtéren

Miután tavaly Ukrajna és a NATO is gúnyt űzött Oroszországból, amiért csak egyetlen harckocsi, egy második világháborús T-34/85-ös vonult fel a május 9-ei győzelmi napi parádén, úgy néz ki, ismét bejátszotta ezt az orosz vezetés: ugyanaz a szovjet páncélos vezette az ünnepi menetoszlopot, de ezen kívül egyetlen egy tank sem szerepelt a menetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a T-34-es volt az egyetlen harcjármű az ünnepségen: láthattunk a menetben egyebek mellett páncélozott szállító harcjárműveket, ballisztikus rakétaindítókat és légvédelmi rendszereket is, de tank nem volt több.
2024-05-09 10:16:05

Újabb pengeváltás a fővárosi jelöltek között

Senki sem maradt adós a válasszal.
2024-05-08 15:08:07

Kisorsolták a fővárosi listák sorrendjét

Kisorsolta a fővárosi listák sorrendjét kedden a Fővárosi Választási Bizottság (FVB).
2024-05-07 22:06:32

Kisorsolták a fővárosi listák sorrendjét

Kisorsolta a fővárosi listák sorrendjét kedden a Fővárosi Választási Bizottság (FVB).
2024-05-07 22:06:22

Tizenketten kerültek fel a Tisza Párt fővárosi listájára

A listát Magyar Péter vezeti, akárcsak az európai parlamentit.
2024-05-07 18:09:45

Tizenketten kerültek fel a Tisza Párt fővárosi listájára

A listát Magyar Péter vezeti, akárcsak az európai parlamentit.
2024-05-07 18:09:25

Kustánczi Lia kistestvért szeretne egyéves fiának

Post Content
2024-05-07 07:09:17

A kisfia első születésnapja után már a következő terhességén gondolkodik Kustánczi Lia, aki még több gyermeket szeretne szülni.
2024-05-06 21:06:25

A kisfia első születésnapja után már a következő terhességén gondolkodik Kustánczi Lia, aki még több gyermeket szeretne szülni.
2024-05-06 21:06:06

Tízen szerepelnek Vitézy Dávid fővárosi listáján

A listát Vitézy vezeti, a második helyet egy LMP-s politikus kapta.
2024-05-06 16:11:36

Tízen szerepelnek Vitézy Dávid fővárosi listáján

A listát Vitézy vezeti, a második helyet egy LMP-s politikus kapta.
2024-05-06 16:10:57

G.w.M azt mondja, még 20 gyermeket szeretne Kulcsár Edinától

Post Content
2024-05-04 14:09:26

Újra bíróság előtt a fővárosi baloldal súlyos botrányának kulcsembere

Ezúttal negyvenrendbeli, hetvenmilliós csalás miatt magyarázkodhat Vig Mór.
2024-05-03 08:09:24

A XI. és a VII. kerületben is indít fővárosi polgármesterjelöltet Magyar Péter pártja 

A XVIII. kerület után a főváros XI. és VII. kerületére esett a Tisza Párt választása, hogy ott a fővárosi listaállításhoz szükséges három polgármesterjelöltjét elindítsa. Mindhárom helyszínen a regnáló és jó újraválasztási esélyekkel bíró DK-s ellenzéki jelöltet gyengíthetik.
2024-05-02 20:10:30

2024-05-02 20:09:55

Első fővárosi polgármesterjelöltjét máris bejelentette Magyar Péter pártja 

Három polgármesterjelölt kell ahhoz, hogy fővárosi listát állíthassanak Magyarék, az elsőt már be is jelentették: a XVIII. kerületben Balogh Balázst indítják.
2024-05-02 15:12:25

Fontos változások jönnek a fővárosi buszközlekedésben

Több járaton is nagyobb befogadóképességű, csuklós buszok indulnak a fővárosban a megnövekedett utasforgalom miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2024-05-02 15:08:14

Első fővárosi polgármester-jelöltjét máris bejelentette Magyar Péter pártja 

Három polgármester-jelölt kell ahhoz, hogy fővárosi listát állíthassanak Magyarék, az elsőt már be is jelentették: a XVIII. kerületben Balogh Balázst indítják.
2024-05-02 14:11:21

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   rozsa sandor   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem a kutyapart az egyetlen amelyik fovarosi listavezetonek szeretne baranyit   •   a manchester united sztarja megserult elhagyta a valogatottat   •   horrorisztikus modon tamado veszelyes kullancsot keresnek magyarorszagon   •   konyvtar nyilik a koruton 2   •   erdelyben is hodit a forradalomfilm   •   orban viktor gratulalt a cdu uj elnokenek   •   kulcsar edina legjobb tudomasom szerint en nem vagyok cigany de ez totalisan lenyegtelen   •   a kongresszusi tiltas ellenere folytatodik az amerikai csapatkivonas afganisztanbol es irakbol   •   ez meredek volt a soforjuk akarta atverni gelencser timeat es parjat   •   calls dials streaming tv back to what creepily feels like radio drama   •   marozsan fabian hetfoi sikere meg a vasarnapi szenzacios gyozelemnel is ertekesebb volt   •   iraq officials rockets strike outside airport near us base   •   sajat vegzetet okozhatja a hamasz tamadasa   •   atadtak a 42 magyar sajtofoto palyazat dijait   •   navalnys last stand why putins leading opponent made a defiant return to russia   •   visszavonult az amerikaiak legendas noi hokis ikerparja   •   laba kelt a vilag leghiresebb es legdragabb cipojenek   •   dontott az izraeli kormany jon a valaszcsapas iran ellen   •   egymast kovetik az orosz bombatamadasok   •   spanyolorszagban csak az 55 ev alattiakat oltjak be az astrazeneca vakcinajaval   •   az angolok is kijutottak az europa bajnoksagra   •   talan a 2052 es olimpiara lehet eselye magyarorszagnak   •   a jarvany alatt idehaza nagyon megnott a szenvedelybetegek szama   •   azt hittek egyszeru faszobor de kiderult hogy egymillio eurot er   •   sudanese bury man apparently tortured during detention   •   trump mcconnell feud threatens republicans path to power 2   •   stephen amell says he had too many drinks before being asked to leave flight   •   lencsevegre kaptak magyarorszag veteran retisasat   •   a wizz air menti meg a ryanair jordaniaban rekedt utasait   •   a tronok harca sztar es mas szinesznok teljesen meztelenul   •   bekemenyit oroszorszag uj szuperfegyvert vetnek be   •   joe biden tortenelmi merfoldko elereserol beszelt   •   hanga adam oriasi zsakolasa lenyugozte a korabbi nba sztart video 2   •   felmillio forintot kap ha segit elokeriteni ezt a rablot 3   •   nem bir a multikkal a kormany 2   •   majusban adjak at az m6 os es az m44 es uj szakaszat 2   •   ot magyar versenyzo lesz ott a mukorcsolyaveben egyikuk sem magyarorszagrol szarmazik 2   •   dobbenetes halpusztulas orfun tonnanyi tetemet kellett osszegyujteni a tobol 2   •   tobb szaz veszelyeztetett kitomott allatot foglaltak le egy illegalis isztambuli muzeumban   •   fegyvergyartas es innovacio zalaegerszegen 300 szakembernek adnanak munkat   •   12 ev utan ismet olimpian szerepelhet a magyar ferfi kezivalogatott   •   ritka bolygorendszert talaltak a csillagaszok elkepesztoen lassan valtozik 2   •   arversenyben a balatoni es a kulfoldi nyaralas   •   kulon cegbe szervezheti a rakkelto hintoporait a johnson johnson majd csodvedelmet kerhet ra   •   algerian president tebboune returns after covid treatment in germany   •   voros vercset mentettek a rendorok   •   ketten meghaltak egy debreceni tuzesetben   •   1056 masodpercig 70 millio celsius fokon mukodott a kinai mesterseges nap   •   egy gyermeket es egy felnottet eletveszelyes allapotban vittek korhazba a rallybaleset utan video   •   celaremeles erkezett az autowallisra