Kedden újabb villalakó csatlakozott a ValóVilág12 csapatához, a 21 éves Noémi. A lány azt mondta, nem leégetni jött magát, hanem játszani, s nem keres párkapcsolatot.
2024-05-07 22:06:34

Kedden újabb villalakó csatlakozott a ValóVilág12 csapatához, a 21 éves Noémi. A lány azt mondta, nem leégetni jött magát, hanem játszani, s nem keres párkapcsolatot.
2024-05-07 22:06:23

Kiderült, tényleg összejött-e a válásuk után a Házasság első látásra Hildája és Gerije: itt az igazság

Hilda elárulta, valóban egymásra találtak-e Gerivel a Házasság első látásra című műsor véget érte után.
2024-05-07 18:06:25

2024-05-07 18:06:04

Egy vadonatúj Porsche-t nyert a fiatal lány, de nem tud vele mit kezdeni

Ugyanezen a napon egy másik döbbenetes hírt is kapott a lány.
2024-05-07 14:12:10

A válásuk után egymásban találta meg az igazit a Házasság első látásra két sztárja? Árulkodó fotó került elő Hildáról és Geriről

A TV2 két sztárja a szakításaik után egymás mellett leltek boldogságra? Sokat sejtető fotót osztottak meg.
2024-05-06 21:06:13

2024-05-06 21:05:52

Kevesen gondolnák a ValóVilág 12. szériájának játékosáról, hogy milyen nehéz gyerekkort tudhat maga mögött. A 22 éves Tóth Renáta ugyanis első pillantásra magabiztos, gyönyörű fiatal nő, akin látszik, hogy személyi edzőként rendszeres tréningekkel tartja karban a testét. Ám a csinos villalakó a fiatal kora ellenére sok negatív tapasztalaton is túl van, a gyerekkora egy része ugyanis nevelőotthonban telt.
2024-05-06 19:06:41

2024-05-06 19:06:14

Szempillantásnyi idő, 1,1 másodperc alatt letudható egy komolyabb előzés az új Porschéval

Az akár teljes értékű családi autóként is használható Taycan Turbo GT elképesztően rugalmasan viselkedik.
2024-05-06 08:11:03

2024-05-06 08:10:15

Nagyot esett a háztartási napelemek népszerűsége

Az idei első negyedévben összesen 282 megawattal (MW) nőtt a hazai fotovoltaikus naperőművi kapacitás a saját célra termelő naperőműveket nem számítva, jócskán elmaradva a 2023 első három hónapjában látott, rekordnak számító 516 MW-os bővüléstől.
2024-05-04 16:07:13

Vujity Tvrtko döbbenetes bejelentése: orvosi beavatkozáson esett át, titokban itthon járt a tévés

Titokban egy hónapot Magyarországon töltött a tévés, komoly egészésgügyi beavatkozáson esett át, amiről most szólal meg először.
2024-05-04 12:06:09

2024-05-04 12:05:58

Tépni kezdték az Apple részvényeit - Mi folyik itt?

Az Apple negyedéves eredményei és a vállalat előrejelzése is felülmúlta a Wall Street mérsékelt várakozásait, ráadásul az iPhone-gyártó rekord összegű részvény-visszavásárlási programot jelentett be, így a zárás után 6 százalékot ralizott a világ második legértékesebb vállalatának részvényárfolyama.
2024-05-03 10:06:45

Fonogram-életműdíjat kapott az idén 50 éves EDDA Művek. A zenekar a különleges elismerést jubileumi turnéjuk budapesti koncertjén kapta meg. A frontember, Pataky Attila elárulta, jól esett a díj, de az is fontos, hogy megdolgoztak érte.
2024-05-02 22:06:11

2024-05-02 22:05:56

Nem tudott irányba állni a magyar tőzsde

Vegyes és mérsékelt mozgások jellemezték a mai kereskedést a nemzetközi színtéren, ami igaz volt a magyar tőzsdére, a BUX napon belül a pozitív és a negatív tartomány között mozgott, majd a nap végére gyakorlatilag a tegnapi záróértékétől csupán néhány pontra érkezett meg a hazai részvényindex.
2024-05-02 18:06:53

Az áprilisi villámárvíz után újra esik az eső Dubajban, több repülőt is töröltek

Áprilisban annyi eső esett az Arab Emírségekben, amennyi máskor két és fél év alatt szokott, és most újra itt van a csapadék.
2024-05-02 15:13:14

X-Faktor ? Puskás Peti kiakadt: nem jut eszébe az embereknek, hogy ezek tizenéves gyerekek? ? videó

Puskás Peti kiakadt a kommentelőkre, mart azok szerinte nem veszik figyelembe, hogy az általuk szidott versenyzők csak tizenévesek.
2022-11-07 23:06:37

X-Faktor ? Gáspár Laci: ?Annyira nem szerettem az életemet, hogy hétvégén nem akartam felkelni az ágyból? ? videó

Gáspár Laci szinte a semmiből jött, mára pedig ő Magyarország egyik legsikeresebb előadója. Az X-Faktor mentoraként igyekszik a legjobbat kihozni az énekesekből, és átadni nekik mindazt, amit eddig tanult a szakmáról.
2022-11-10 21:05:55

2022-11-10 21:06:03

X-Faktor: Mihályfi Luca elárulta, mihez kezd a verseny után ? videó

Mihályfi Luca lett a 2022-es X-Faktor harmadik helyezettje, ám a fiatal lány nem bánkódik, hiszen rengeteget olyasmit tanult, amit a jövőben kamatoztathat majd, és továbbra is azt csinálja, ami a szenvedélye: az éneklést.
2022-11-21 10:09:03

2022-11-21 10:09:23

Xtend-rekord: soha nem lépett ennyi kkv a magyar tőzsdére egy év alatt

A BÉT Xtend piacára lépett, összesen 22 társaság közül 12 tavaly jutott el a tőzsdei bevezetésig, ami a Navigator Investments menedzsmentje szerint nemcsak a kkv-k tőzsde iránti növekvő érdeklődését mutatja jól, de nemzetgazdasági szinten is meghatározó, ha egy ország kkv-szektora is részesül azokból az előnyökből, amit a tőkepiaci jelenlét, a nyilvános működési forma jelent. A BÉT Legek mai díjátadóján a társaság kapta ?Az év kijelölt tanácsadója a BÉT Xtend piacon? díjat, aminek apropóján Jutasi Zoltánt az igazgatóság elnökét, és Pallag Róbert befektetési és üzletfejlesztési igazgatót kérdez...
2023-02-23 16:08:03

Xavi szerint nincs mentségük a Real Madrid elleni kiütés után

Csak a bajnoki címben bízhatnak a katalánok.
2023-04-06 08:12:22

Xabi Alonso megtartása után újabb szenzációs hírt jelentett be a Leverkusen

A baszk edző a napokban jelentette be, hogy nem lesz sem a Liverpool, sem a Bayern München edzője.
2024-03-31 16:10:13

Xavi elmondta, végül miért gondolta meg magát

A hazai 5-3-as vereség után azt mondta távozni fog a klubtól.
2024-04-25 18:10:28

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-20 16:41:43

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-20 16:41:43

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-20 16:41:43

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...

2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 11:30:09

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   mag   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   egy volt lelkesz szexre kenyszeritette a hittan csoportjaba jaro kisfiukat   •   tobb mint 15 ezer uj beteget regisztraltak ukrajnaban egyetlen nap alatt   •   meg iden osszel megjelenik a far cry 6   •   az inter legyozte a juventust a serie a rangadojan   •   vggyal   •   eltunt egy 16 eves lany a jozsefvarosi gyermekotthonbol   •   159 macskat tartott egy hazaspar felfuggesztett bortonbuntetesre itelte oket a birosag   •   elettarsat akarta megoletni egy egeszsegugyi dolgozo   •   itt az ekb kamatdontese tovabb csokkenti az eszkozvasarlasokat a jegybank   •   BpXIVkerelad1177la   •   heres how fox news host tucker carlson covered chauvin verdict   •   leszakadtrednyjavt   •   veszelyes tiktok trend hodit a szakertok ovatossagra intenek   •   szakacs erika lett a the voice gyoztese   •   olyan most mintha mar junius lenne 2   •   Ittnemmilli   •   meghalt a vilag masodik legjobb teniszezojenek parja kansztancin kalcou volt nhl jatekos   •   boris johnson prepares significant brexit intervention as negotiators begin the final push   •   amerikaban leinformalhato munkak 46   •   digitalis arany ujabb es ujabb rekordokat dontoget a bitcoin 2   •   pala es cserepteto mosasa javitasa 427   •   germanys scholz wars of further escalation after iran airstrikes   •   sc officials say they cant obtain drugs by friday execution   •   kozel otmilliard forintba kerult a kiskunhalasi covid korhaz egy meszaros ceg volt az egyik epito   •   hiaba a szazmilliardok a magyar falu program ellenere is fogy a falvak nepessege 3   •   merseklodtek a budapesti alberletarak egy felmeres szerint   •   sikeresen teljesitette az elterelest a drogos enekesno megszuntetik ellene a nyomozast ez var most ra 2   •   ukraines allies are not yet ready to take practical steps to expel russia from security council ukraines un ambassador   •   aggodik a who a romlo kozel keleti jarvanyhelyzet miatt 3   •   the uae is partnering with japanese company ispace to launch a moon rover in 2022   •   irans president hopes biden unravels trumps iran policies   •   ukrajnaban ismet gyorsul a koronavirus jarvany terjedese   •   Olcsfnyszrpolro   •   istenes bence teljesen videki lett mar nem erti hogyan tudott budapesten elni   •   a konyhafonok vip muri eniko sirva hagyta el a versenyt   •   137 tel nott a jarvany aldozatainak szama   •   trump official says new iran sanctions arent meant to tie bidens hands   •   a manchester city nyerte a varosi rangadot bejutott a ligakupa dontobe   •   osszekoltozott dusgazdag szerelmevel berki mazsi   •   elutasithatja az europai birosag magyarorszag keresetet a sargentini ugyben   •   energiaspiral csomag akciok 5   •   szedhetjuk elo a korcsolyakat hetfon nyit a ligetben a mujegpalya   •   a legvadabb igy kerult be szajer jozsef a ciklus emlekezetes kepviseloi koze brusszelben   •   elhajlito badogos gep 4140065 18   •   az orra elott esett hanyatt a lesifotos tom cruise azonnal rohant felsegiteni   •   gulyas gergely a demeter publicisztikarol higgadtsagra lenne szukseg 2   •   7 dolog amit erdemes megnezetni tavasszal az auton   •   amerikaban leinformalhato munkak 32   •   attorte a falat a bitcoin ez az ev egyik legjobb befektetese   •   laverne cox says its not safe if youre a trans person after attack