Hírszerzési jelentés: az orosz haderő egy súlyos problémájára világít rá a Győzelem napi katonai parádé

A brit védelmi minisztérium pénteken is közzétette hírszerzési jelentését, ezúttal a május 9-i moszkvai Győzelem napi katonai parádéról, amelyet Vlagyimir Putyin jelenlétében rendeztek meg.
2024-05-10 13:07:23

Képeken mutatjuk a 2024-es oroszországi győzelem napi felvonulást

Az idei ünnepség még visszafogottabbra sikeredett, mint a tavalyi.
2024-05-09 17:12:48

Vlagyimir Putyin: Oroszország hiába van nehéz helyzetben, hadkészültségben áll

Az orosz elnök azzal vádolta meg a nyugati elitet győzelem napi beszédében, hogy globális háborút szeretne.
2024-05-09 12:07:54

Putyin a Győzelem napján: a Nyugat megpróbálja elferdíteni az igazságot a második világháborúról

Vlagyimir Putyin beszédet tartott Moszkvában a Győzelem napi felvonuláson, ahol a Szovjetunió náci Németország feletti második világháborús győzelmére emlékeznek.
2024-05-09 10:16:07

Hagyományosan május 9-én, csütörtökön tartják a Győzelem napi megemlékezéseket Oroszországban, amikor a náci Németország fölötti második világháborús győzelmet ünneplik. Moszkvában megtartják a szokásos katonai felvonulást, és beszédet mond Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ukrajna az idén először május 8-án tartotta a második világháborús győzelem napját, ahogy a nyugati országokban jellemző. Vélhetően ukrán dróntámadás ért egy orosz olajfinomítót a Krasznodari területen, több tároló megsérült.
2024-05-09 07:07:35

Pásztor Anna: Márti most nagyon-nagyon büszke lenne

2024-05-06 12:08:59

Óriási orosz győzelem, megszégyenült az Egyesült Államok

Itt vannak a drámai részletek!
2024-04-24 16:09:59

Kikapott, így még nincs meg a Bajnokok Ligája-elődöntő a Fradinak

Megint egy fránya pireuszi túra okozott bosszúságot a zöld-fehéreknek.
2024-04-23 19:09:48

Kikapott, így még nincs meg a Bajnokok Ligája-elődöntő a Fradinak

Megint egy fránya pireuszi túra okozott bosszúságot a zöld-fehéreknek.
2024-04-23 19:08:12

Videón, ahogy turisták lerángatnak a fáról két medvebocsot, hogy szelfizni tudjanak velük

Nagyon kellett az a szelfi a medvebocsokkal. Végül mindketten elszöktek és csak az egyiküket találták meg.
2024-04-23 12:11:08

Mit jelenthet a Gazprom támogatása a Fradinak és a magyar bajnokságnak?

Az európai futballban rutinos, de az ukrajnai háborúban is érintett orosz óriáscég lehet a Fradi új szponzora a Blikk értesülései szerint. Itthon példa nélküli anyagi lehetőségeket kaphat a hazai mezőnyből már most is magasan kiemelkedő FTC, kérdés, mire lehet ez elég nemzetközi szinten.
2024-04-22 18:11:55

Kormánypárti győzelem született három lengyel nagyvárosban

2024-04-22 07:07:53

Lengyel helyhatósági exit poll: Kormánypárti győzelem a nagyvárosokban

A második fordulóban azokban a körzetekben szavaztak a választók, ahol a két héttel ezelőtti első fordulóban a polgármesterjelöltek egyike sem szerezte meg a voksok több mint 50 százalékát.
2024-04-22 06:09:39

2024-04-22 06:09:07

Gabriela Bryan nem csak a győzelem miatt fog emlékezni erre a versenyre.
2024-04-21 22:10:16

Xabi Alonso: Lenyűgöző a Puskás Aréna

A Leverkusen edzője szerint csapatának nagyon koncentrálnia kell a Fradi elleni El-visszavágón.
2023-03-15 22:40:18

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:42

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!

2020-06-20 16:41:43

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.

2020-06-20 16:41:44

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:46

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-20 16:41:47

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:01:09

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:01:11

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:01:12

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-23 22:01:12

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:25

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:26

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:14:26

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:27

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-23 22:14:27

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   suhgfhgperapro   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tovabb tart bognar gyorgy csapatanak borzalmas bajnoki sorozata video   •   piszkosul megdragul jovore a repulojegy a ryanair vezere szerint   •   a lengyel kormany probalja megkerulni az alkotmanybirosagi abortusztilalmat de nincs konnyu dolga   •   bejelentettek uj iris t fegyverrendszereket kapnak az ukranok   •   egypt archaeologists unearth ancient beer factory in abydos   •   rarobbant a haz a 10 eves gyerekre es az edesanyjara szelevenyen 3   •   az eleteert kuzdenek annak a heteves kislanynak aki iran tamadasaban serult meg   •   iran dronokat es raketakat lott ki izraelre majd kozolte hogy ez volt a bosszu reszukrol az ugy lezarva 2   •   csaladja elott keselte meg a ferfit a dorogi rem videora vettek a tamadast 18 2   •   magyarorszagot unnepli ma a google is   •   regen a munkasorokkel most azahriah val jott ossze a tradicionalis magyar marka   •   pofatlan kamutaxist csiptek fulon a rendorok a belvarosban minden szabalyt megszegve huzta le gyanutlan aldozatait fotok   •   FIATCROMAHIBAKÓDKIOL   •   drug trafficker arrested thanks to residents   •   meszaros lorinc hoteljei csaknem 290 millio forinthoz jutottak   •   tovabb erosodott delutan a forint   •   deutsch tamas leirta mikor lesz miniszterelnok fekete gyor andras   •   magyar tormaval unneplik a husvetot europaban is   •   tokyo 2020 olympics indias top medal contenders   •   meglepo helyen kerult elo nehany velencei ekszer   •   ezekkel a szamokkal nyerhetett a heten az otos lotton   •   valter attila nem banta hogy nem kerult bele a szokesbe   •   ot ev utan nem a mercedes vezeti a premium szegmenst 2   •   havana syndrome like mystery illness affects vienna us diplomats   •   megdobbento az integralt radeon 780m sebessege   •   kiralyi erosites a derbin visszaterhet a real sztarja 2   •   munka99999"unionsele ctunhexhexversion"x" "x   •   elaltattak nivat a fovarosi allatkert tigriset foto 3   •   szokatlan szolgaltatassal rukkolt elo az egyik legnagyobb budapesti bevasarlokozpont 2   •   elfogtak a debreceni gyilkost aki baratnoje elott olt   •   inygyenes   •   nagyon keves hianyzott a bravurhoz stollar fannyeknak mexikoban   •   valter attila nem banta hogy nem kerult bele a szokesbe 2   •   ez lehet a legjobb uti cel majusban   •   svedorszagbol menekult haza az eroszakos ferje elol most emberrablas miatt korozik a lanya eletet mento magyar anyat 2   •   a jarvany miatt elhunytak szama valoban alkalmas nemzetkozi rangsorolasra   •   dont take on china alone says ex australia pm kevin rudd   •   leggyakoribb   •   reszkessetek kiberbetorok   •   a tottenham hajraban szerzett gollal tartotta eletben bl remenyeit es ejtette ki a burnley t 2   •   un court says it doesnt have jurisdiction in qatar uae case   •   romaniat es moldovat fenyegette az orosz politikus kozvetlen katonai csapast helyezett kilatasba   •   deutsch tamas is vallalja a kozteve felkereset eloben vitatkozhat magyarral es dobrevvel   •   ronaldoek alig vertek luxemburgot a belgak nyolc golt lottek   •   tobb vedelmi intezkedest meghosszabbitott a kormany aprilis 19 ig a szallodak es a fitnesztermek tovabbra is zarva maradnak   •   puzser robertet okolja sorsaert a gyori gimnazista 2   •   kulonos halalesetek obudan a lakasmaffiat sejtik a hatterben   •   tovabbra sincs egyetertes a zsido szervezetek kozott   •   aurelio vallalkozasa meg a racsok mogul is uzemel igy keres penzt a valo vilag egykori gyoztese 2   •   nagy pias nocsabasz volt a kapitany de megiscsak hos