Jött egy kedvező inflációs adat is az USA-ból

A márciusi termelői árindex kisebb mértékű emelkedése enyhítheti azokat a félelmeket, hogy az infláció hosszabb ideig maradhat magas szinten, mint azt korábban sok közgazdász előre látta - tudósított a Cnbc.
2024-04-11 16:07:29

Letöltendőt kértek egy gyógyszer nagykereskedőre, 45 milliós csalással vádolják

Közel 45 millió forintot csalt ki áldozataitól egy gyógyszer nagykereskedő. A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős kárt okozó üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé az ötvenes éveiben járó férfit. A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a terhelt hosszabb ideje dolgozott ügyvezetőként egy  gyógyszer nagykereskedelemmel foglalkozó cégnek. A cégét csalárd módon felhasználó férfi 21 sértettet ejtett tévedésbe azzal, hogy rávette őket, legyenek a cége alvállalkozói, melynek keretében meghatározott vármegyékben, illetve r...
2023-10-24 13:10:33

Mutatjuk, hogy miért itthon a legdrágább az üzemanyag régiós szinten

Ahhoz, hogy megértsük, miért szaladt fel az ártop kivezetése óta az üzemanyagok ára Magyarországon a környező országok szintje fölé, tudni kell, hogy milyen komponensekből áll az amit fizetünk a benzinkutakon, mit jelentett az árstop és miként borult fel a nagykereskedelem. Nagyon nem mindegy az sem, hogy a kiskereskedelmi árat vagy az adóktól megtisztított árat nézzük.
2023-01-29 00:25:20

Árrobbanás sújtja a magyar mezőgazdaságot is, új megoldás segít a gazdálkodóknak

A héten jelentette be az Agrárminisztérium, hogy 2022. július 1-től 2022. év végéig az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) Krízis Agrárgarancia Programjának II. szakasza keretében elérhető lesz egy új, kedvezményes kezességvállalás a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az élelmiszer kis- és nagykereskedelem, illetve az agráriumhoz kötődő vállalkozások, őstermelők számára. Ennek részleteiről és a lépés okairól Herczegh Andrással, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
2022-06-23 13:08:24

Újabb eszköz teszi könnyebbé az élelmiszerágazat hitelhez jutását

Magyarországon elsőként a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az élelmiszer kis- és nagykereskedelem, illetve az agráriumhoz kötődő vállalkozások, őstermelők számára érhető el egy új, kedvezményes kezességvállalás, amely 2022. július 1-től 2022. év végéig az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) Krízis Agrárgarancia Programjának II. szakasza keretében igényelhető - jelentette be az Agrárminisztérium.
2022-06-21 11:10:28

Fellélegezhetnek a kutasok, nagykereskedelmi szinten is benzinárstopot vezettek be

Az erről szóló kormányrendelet megjelent a Magyar Közlönyben.
2022-02-28 14:12:03

Akkora a kereslet a húsmentes húsokra, hogy csökkentik azok árait

Már másodszor vágja meg nagykereskedelmi árait a piac egyik fontos szereplője, az Impossible Foods.
2021-01-07 18:06:00


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   rozsa sandor   •   m   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   jazz   •   mag   •   fhgperapro   •   perapro   •   R   •   G   •   J   •   bogdan adam   •   L   •   xn aprka1 dxa   •   xiaomi 14   •   S   •   cig   •   eb   •   oldal   •   post malone   •   suhgfhgperapro   •   t   •   egynyari urom   •   tan   •   netapro   •   apropiaza   •   ftp   •   aproplaza   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   otthonimunkaAND2421=   •   radirozasa   •   pedegg   •   nagyteljes   •   ell)   •   dundi   •   69000   •   Samsungmobiltelefono _k   •   prediction   •   labiindexphpoptionco mjwhmcs   •   8eurocomponentoption com_svmapitemid54vie wsvmapoptioncom_cont ent   •   atlanti   •   G1717AaAACpkocsipark   •   20545r1720540r172154 5r1722545r1723545r17 225optioncomgraphics   •   fourmacindexphpoptio   •   kissn   •   melgellen   •   M2M   •   16560rindex2phpoptio   •   pjlbhcpupoehrefprinc essformecom   •   Fogyást elősegítő lábujj gyűrű   •   aranyfelvefc5bccb20c   •   rajtsor   •   Jöv   •   alumi   •   8125   •   Pavilons   •   atenza   •   eger..   •   pkeroldalUNIONALLSEL ECTNULL,NULL,NULL,NU LLueuV   •   Ingatlan:   •   2113856   •   171717zletik17171717   •   spo   •   zsamol   •   wi   •   hetr   •   szecsam   •   Másodállás,Jutalék   •   kuatsu   •   Cagliari   •   Elrontott   •   csala   •   lalli   •   paprika gázspray   •   korospart   •   alteaolajht   •   fďż˝szereplďż˝nek   •   kasvir   •   fonetikusan  

srv.38.