Hatott a nyugati nyomásgyakorlás - Hatalmas evakuációs művelet indult Gázában

Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból.
2024-05-06 09:07:33

Van egy terület, ahol súlyos gyomrost vittek be Oroszországnak a nyugati szankciók

Az Oroszországra kirótt nyugati szankciók ellen a várakozásoknál ellenállóbbnak bizonyult az ország gazdasága, ám vannak olyan területek, amelyen súlyos hatásokat gyakorolnak a korlátozások. A Bloomberg összefoglalója szerint az egyik ilyen terület az éppen az egyik legfontosabb területet, a gázipart érinti.
2024-05-05 15:06:41

Elárulta távozása okát a Forrest Gumppal példálózó Red Bull-zseni

Adrian Newey azt is elmondta, hogy milyen tervei vannak a közeljövőben.
2024-05-05 09:09:21

Friss: Szentkirályi Alexandra megelőzte Vitézy Dávidot a főpolgármester-jelöltek között

Az áprilisi felmérés fordulatot hozott a főpolgármester-jelöltek között. Szentkirályi Alexandra megelőzte Vitézy Dávidot, ám mind a ketten kilométerekkel Karácsony Gergely mögött vannak.
2024-05-03 12:06:23

2024-05-03 12:06:02

Szentkirályi Alexandra megelőzte Vitézy Dávidot egy friss kutatás szerint

Márciusban Vitézy még 1 százalékkal vezetett Szenkirályi előtt, áprilisban viszont megfordult a sorrend, és a különbség 2 százalékra nőtt. A Medián és a 21 Kutatóközpont friss közös mérés szerint azonban mindketten nagyon messze vannak Karácsonytól.
2024-05-03 11:10:36

2024-05-03 11:10:23

Vitézy Dávid fontos bejelentést tett, még nagyobb erőkkel dolgoznak tovább

A főpolgármester-jelölt leadta a szükséges ajánlásokat.
2024-05-03 11:10:02

Szentkirályi Alexandra megelőzte Vitézy Dávidot

2024-05-03 11:07:51

Vitézy Dávid fontos bejelentést tett, még nagyobb erőkkel dolgoznak tovább

A főpolgármester-jelölt leadta a szükséges ajánlásokat.
2024-05-03 11:07:27

Vitézy Dávid: Amivel én foglalkozom, az a 90 százaléka a főpolgármester teendőinek

Mi a különbség Vitézy Dávid, a szakember és Vitézy Dávid, a politikus között? Honnan lenne ember a BKK-rendészethez, és mi történne azokkal, akiket leszállítanak? Hogyan lehet az államot együttműködésre bírni? Miből finanszírozza, és kik csinálják a kampányát? Közéleti podcastunk Budapest2024 minisorozatában a főpolgármester-jelölteket kérdezzük.
2024-05-02 10:11:11

Vitézy Dáviddal folytatódik közéleti podcastunk budapesti választási interjúsorozata. Összeszedtük a főpolgármester-jelölt legfontosabb, legerősebb és legérdekesebb gondolatait, állításait és ígéreteit.
2024-05-02 10:11:00

Világmegváltó tervei vannak a szexszel vagyonokat kereső, meztelenkedő OnlyFans-pornómodellnek - fotók

Danni Latin állítja, az a küldetése, hogy a pénzét jó célra fordítsa.
2024-05-02 08:09:53

Tarlós István: Vitézy a mai napig sértődött ember

Tarlós saját elmondása szerint már 2012-ben háttérbe akarta szorítani Vitézyt, de nem orosz nyomásra.
2024-05-02 07:09:13

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:14:26

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-23 22:14:40

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:15:34

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:16:18

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:55

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:02

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:47

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:09

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:22

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:33

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:19:43

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-23 22:20:33

Toto Wolff nem tudott felhőtlenül örülni a Mercedes győzelmének

A világbajnok istálló csapatfőnöke szerint újabb keserédes futamon vannak túl.
2020-11-29 22:07:39

Merkely Béla koronavírusos, tünetei is vannak

Merkelynek a hét elején lett pozitív a tesztje.
2020-11-19 22:05:58

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Fél évszázada jelen lévő hibák miatt csúszik a Nyugati felújítása

A csapadék alaposan kikezdte a 143 éves tetőszerkezetet.
2020-11-16 13:10:17

Olaszországban egy nap alatt 731 koronavírusos beteg halt meg

Az aktív fertőzöttek már 734 ezren vannak. Lombardiában a kórházak telítettsége már meghaladta a 70 százalékot.
2020-11-17 20:07:02

Olaszországban egy nap alatt 731 koronavírusos beteg halt meg

Az aktív fertőzöttek már 734 ezren vannak. Lombardiában a kórházak telítettsége már meghaladta a 70 százalékot.
2020-11-17 20:07:03

Teljesítőképességük határán vannak még a tesztelésbe bevont medikusok is

Az önkéntesség nem elég, innentől kezdve kötelezik a medikusokat arra, hogy végezzenek koronavírusteszteket. Több diákkal beszéltünk, azt mondják, a lelkesedés megvan, ám sok kérdésre nem kaptak választ, és aggódnak a vizsgaidőszak miatt is.
2020-11-18 06:09:00

Koronavírus: 99 halott, 4290 új fertőzött

Már 7499 beteget ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-18 09:07:00

Valakinek sikerült megdönteni David Attenborough Instagram-rekordját

Még mindig nagy szám, hogy vannak új híres csatlakozók a közösségi oldalhoz.
2020-11-18 09:07:00

Koronavírus: 99 halott, 4290 új fertőzött

Már 7499 beteget ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-18 09:07:01

Müller: Már a települések 88 százalékán jelen van a koronavírus

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján kiderült, hogy az ország nyugati megyéiben a legmagasabb a fertőzöttek száma, a múlt hét adatai szerint Fejérben és Zalában csökkenést tapasztaltak. Tisztázták azt a kérdést is, hogy hány ember sétáltathat egy kutyát este nyolc után.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

MÁV: Érvényesek maradnak a lejáró igazolványok a veszélyhelyzet alatt, és utána még két hónapig

Minden igazolványt és kedvezményre jogosító igazolást el kell fogadni a veszélyhelyzet vége utáni 60. napig a vonatokon és a buszokon – közölte a MÁV. Vannak igazolványok, amelyeknek az érvényessége még tavasszal járt volna le, de még mindig lehet utazni velük.
2020-11-18 16:07:50

Engedélyezték Spanyolországban a Janssen Pharmaceutica védőoltás vizsgálatának utolsó fázisát

A gyógyszercég tervei szerint akár már a jövő év elején piacra kerülhet a vakcina.
2020-11-19 05:10:16

Rosszkedv vagy depresszió?

Itt vannak a borongós napok, sötét hajnalok és esték, ráadásul szorongunk: világjárvány szedi áldozatait. Romlik a kedélyünk, energiánk szintje csökken – vajon ez már a depresszió? Hol a határ?
2020-11-20 08:06:13

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:17

Videóban mondja el a rendőrség, milyen jogai vannak a gyerekeknek

„November 20-án bekapcsoljuk a szirénát, és világgá kiáltjuk: minden gyermeknek vannak jogai” – hangzik el a videóban.
2020-11-20 09:09:17

96 ember hunyt el a koronavírus miatt, 4440 új fertőzöttet találtak

Összesen 7512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami kevesebb, mint előző nap. 604-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-20 09:09:18

A családoknak olcsó szórakozás, de a színházaknak nem hoz megváltást az online közvetítés

Jó, ha nullszaldósra ki lehet hozni egy streamelt színházi előadást. A független társulatok és a vállalkozóként dolgozó színházi szakemberek nagyon nehéz helyzetben vannak.
2020-11-20 14:06:33

Hegyvidéki önkormányzat: Túl sokan vannak Normafán, menjenek a kirándulók máshová

Gyakran nem lehet tartani a sétányokon a védőtávolságot.
2020-11-20 20:08:28

Koronavírusos a burgenlandi tartományfőnök

Csak enyhébb tünetei vannak.
2020-11-21 19:08:57

Parragh László: Vannak, akik kiborultak

Segíteni kell a vállalkozásokon, Orbán Viktorral megvan az összhang ebben a kérdésben az MKIK elnöke szerint.
2020-11-22 06:06:55

Deutsch Tamás: Sem a keleti, sem a nyugati önkényből nem kérünk

A keretköltségvetéssel kapcsolatban kijelentette, „lesz megegyezés, bármennyire harcoskodnak most sokan”.
2020-11-22 09:07:21

Müller Cecíliának nincs meg a praxisengedélye, főorvos sem lehetne

Bármikor visszaszerezheti. Nem is hátráltatja a jelenlegi munkáját, hiszen inkább szervezési vezetői feladatai vannak.
2020-11-22 09:07:21

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   ftp   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   sadasdhirek   •   K   •   H   •   tes   •   b   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   budapest vilagelso lett 2   •   ramos sent off for 27th time in his career as psg salvages a point 2   •   tizezreket evakualnak kongoban a vulkanbol omlo lava miatt   •   strong start helps ukraine beat northern ireland   •   a vilag legmelyebb tavaba telepitett urtavcsovet oroszorszag   •   meghosszabbitottak a gepjarmu felelossegbiztositas ok arstopjat az ev vegeig romaniaban   •   kislemez utan filmre keszul akos   •   attorney general garland and homeland security secretary mayorkas to tout anti domestic terror efforts   •   chinas weibo shows user locations to combat bad behavior   •   javaban rajzanak a diszes tarkalepkek a peszeri erdoben   •   all eyes on vulnerable house democrats after election losses   •   michigan school shooting suspects parents deny involuntary manslaughter   •   egyre tobb ingatlant kinalnak de hol keresnek a vevok 2   •   gasperini szerint tonkretettek a real elleni meccsuket   •   onallo miniszteriumot kaphatnak az europai unios ugyek   •   fonogram dijatado ezek az eloadok nyertek a rangos dijat ott a listan egy helyen majka neve is nem konnyu megtalalni de ott van   •   puskas peter es istenes bence felelte dallos bogi korabban arra a kerdesre milyen tipusu ferfiakkal nem jarna   •   ezt okozza a csattano maszlag amit a most visszavont aldis zoldbabban talaltak   •   szeptember ota nem volt ilyen olcso a gaz erre szamithatunk a kozeljovoben   •   megszulettek nagy ervin es borbely alexandra ikrei   •   igy lopott az edzoterembol a csinos eladono orra elott video   •   van egy elmelet amely szerint az omikron patkanyokban fejlodhetett ki   •   befekudtunk a kihuzhato gaztuzhelyes vw caddy californiaba fotogaleria 3   •   keddi friss hirek forgalom idojaras reggeli pakk 54   •   hamarosan berajzolhatoak lesznek a hianyzo utak a google terkepbe   •   ujabb kamatstopot vezet be a kormany   •   a blikk nagy eves horoszkopja ezt igerik a csillagok 2023 ra 3   •   hat ev fegyhazat kapott a kiskoru fiut leitato es molesztalo edzo   •   eloszor szuletett gyermeke egy szivtranszplantalt edesanyanak magyarorszagon 3   •   foldre tepertek es szexre kenyszeritettek egy turistat a xii keruletben   •   see how this national park in africa is counting wildlife   •   french burkini ban upheld as grenoble loses legal challenge   •   elszallt a google az androidos telefonokon   •   uj idoszamitas kezdodik a nav nal   •   nyugdijfebruarban   •   kollo babett furcsa dolgot arult el igy dol el mit plasztikaztat magan   •   southampton striker adams in scotland squad for world cup qualifiers   •   tudta hogy matyas kiraly a mariasermekkel allitotta meg a korabeli inflaciot   •   a papalatogatas lelki felkeszuleseben segit a kozmedia filmkinalata   •   l l junior kiakadt a sztarban sztaros produkcio utan kikerem magamnak ezeket a kliseket 2   •   nem egy oszodi beszed de lesoporni sem lehet horvath oszkar az orszagot lazban tarto hangfelvetelrol es a magyar peter jelensegrol   •   2023 tol tiz evig magyarorszag is motogp futamokat rendez   •   hajdunanas 2023 tol 10 evig gyorsasagimotoros vb futamokat rendez   •   giant tortoise seen attacking and eating baby bird for first time in the wild in horrifying incident   •   vizzel megtelt liftben esett csapdaba harom nebraskai fiatal videoval   •   leyna bloom makes history in sports illustrated swimsuit issue   •   munkasokat szallito teherauto utkozott autobusszal 41 en meghaltak maliban   •   felho ai vekonyabb it platformok uj szelek fujnak a banki informatikaban   •   mi johet meg a malna es a barack utan a bab is eltunhet a termofoldekrol video   •   kesz orulet dupla zarovonalnal probalt elozni a pofatlan audis aki forma 1 es pilotanak kepzelte magat video  

srv.38.