Van egy terület, ahol súlyos gyomrost vittek be Oroszországnak a nyugati szankciók

Az Oroszországra kirótt nyugati szankciók ellen a várakozásoknál ellenállóbbnak bizonyult az ország gazdasága, ám vannak olyan területek, amelyen súlyos hatásokat gyakorolnak a korlátozások. A Bloomberg összefoglalója szerint az egyik ilyen terület az éppen az egyik legfontosabb területet, a gázipart érinti.
2024-05-05 15:06:41

Újabb betegséghez kapcsolták az emberi szervezetbe jutó mikroműanyagokat

Az élelmiszerek és az ivóvíz csomagolása miatt nem úszhatjuk meg.
2024-04-30 14:10:15

Mi az, ami most megállíthatja a dollár szárnyalását?

A múlt hét szerdai amerikai inflációs adat óta nem túlzás azt állítani, hogy minden a dollárról szól: a zöldhasú erősödése az elmúlt napokban még a közel-keleti eseményeknél is nagyobb hullámokat vetett a részvény- és devizapiacon egyaránt. Nemrég már foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy hogyan tehet keresztbe a forintnak a dollár erősödése, most pedig azt néztük meg, hogy meddig is tarthat még a mostani dollárerősödés.
2024-04-16 17:06:52

Nagyon súlyos gyomrost kaptak a konzervatívok a stratégiai fontosságú országban, ez pedig Amerika katonai álmait húzhatja keresztbe

Április 10-én parlamenti választásokat tartottak Dél-Koreában, amely előzetesen kiélezett harcot ígért; szinte fej-fej mellé mérték a vezető pártokat. Az eredmények végül jelentős meglepetést hoztak, az ellenzék tarolt, hatalmas erőre tettek szert a törvényhozásban. A választópolgárok többségében a belpolitikában érzett elégedetlenségüket fejezték ki a szavazáson, a döntésük mégis akár a teljes távol-keleti erőviszonyokra hatást gyakorolhat.
2024-04-12 15:08:01

Donald Trumpnak saját elvbarátai vittek be egy gyomrost

Nehéz helyzetbe hozta őt négy konzervatív, ami akár a győzelmébe is kerülhet.
2024-04-11 07:10:44

Donald Trumpnak saját elvbarátai vittek be egy gyomrost, ami a győzelmébe is kerülhet

Nehéz helyzetbe hozta őt négy konzervatív, ami akár a győzelmébe is kerülhet.
2024-04-11 07:07:53

Mikor érdemes napelemes telefontöltőt használni? Egyáltalán: megéri?

Ha nem használjuk az elektromos hálózatot a telefonunk feltöltéséhez, azzal jót teszünk a környezetnek. Energiaforrásra azonban szükségünk van, ami lehet egy napelemes töltő is. Vajon mennyire használható egy ilyen készülék? És egyáltalán: megéri az árát?
2024-04-08 08:07:14

2024-04-08 08:06:43

zCast - Remény Farm: Sokkal könnyebb belekezdeni az önellátásba, mint hisszük

Mi az a regeneratív mezőgazdaság? Hogy lehet a marhatartás jó a környezetnek? Mik a meglepetései és hátulütői a vidéki életnek? Ezekről kérdeztük a Remény Farm tulajdonosait fenntarthatósági podcastunkban.
2024-03-19 13:11:39

Mindegy, ki nyeri a háborút, kínkeserves jövő vár Ukrajnára

A háború kirobbanása óta milliós tömegek menekültek el Ukrajnából. Az egyébként sem túl rózsás állapotban lévő ukrán társadalmi folyamatok ezzel még egy erős gyomrost kaptak. A konfliktus előrehaladtával azonban el kell kezdeni azon is gondolkodni Kijevben, hogy mivel tudják a külföldön tartózkodó állampolgáraikat az országba csalogatni. A helyzet kifejezetten borús, de nem teljesen reménytelen.
2023-08-19 12:36:07

Hiába kapott ?gyomrost? az infláció, elfelejthetjük az olcsó zöldségeket

Egy hónap alatt 89 százalékkal emelkedett a sárgarépa átlagos ára.
2023-08-18 14:37:29

Energiaitalnak nézte a férfi az üzemanyag-adalékot, nem lett jó vége

Véletlenül oktánszám növelő adalékot ivott egy seattle-i férfi, miután energiaitalnak nézte a palackot a színes csomagolása miatt ? írja az IFLScience. Az 54 éves férfi a NOS Octane Booster elfogyasztása után egy washingtoni kórház sürgősségi osztályán kötött ki, ahol súlyos hasi görcsökről és rohamokról számolt be. Az orvosoknak sokat segített a diagnózis felállításában, hogy a férfi mellett ott volt a párja is, aki a készítmény üvegével a kezében azt mondta: ?energiaitalnak nézte.? Ami ezen felül igazán furcsa, hogy a férfiben a rohamok megjelenésééig nem is tudatosult, hogy nem ilyen íze va...
2023-05-26 14:13:52

Hamilton máris kiborult: Olyan, mintha kaptunk volna egy gyomrost

A Mercedes brit pilótája szerint néha nehéz elviselni ezt a helyzetet.
2023-05-06 14:08:40

Hatalmas gyomrost kaptak Vlagyimir Putyinék egy kiszivárgott dokumentum szerint

Az orosz államtanács lázasan keresi a megoldást a kialakult helyzetre.
2023-04-28 16:08:09

Kapott egy gyomrost a bitcoin - Máris itt az idő beszállni?

Márciusban a Silicon Valley Bank összeomlásával kezdő problémák sorozatának legnagyobb nyertese kétségkívül a bitcoin volt: mialatt a befektetők menekültek a tőzsdékről, addig a bitcoin árfolyama ellentétesen mozgott a legtöbb instrumentummal, sorra áttörve a fontosabbnál fontosabb technikai szinteket. A lendület azonban az elmúlt két hétben látványosan alábbhagyott. Egyszerű korrekcióról beszélhetünk, vagy ennyi volt az emelkedés? És mégis mi köze ennek az egészhez a dollárnak és a Fednek?
2023-04-24 15:06:33

Bevittek egy gyomrost Európa digitális sztárbankjának: kiszáll belőle egy régi befektetője

Az Allianz biztosító kockázati tőkés leányvállalata nagy árengedménnyel kínálja eladása az N26-ban lévő mintegy 5 százalékos részesedését. A német neobank ezzel a sokadik fintech lehet a sorban, amelynek az elmúlt időszak befektetői bizonytalansága miatt drasztikusan csökken az értékeltsége ? írja a Financial Times.
2023-04-19 10:09:16

115 év után változik a Toblerone csomagolása

Nem volt más választás.
2023-03-05 19:28:05

770 millió forintot fektet tengeri hínárba az Amazon, a környezetnek tennének jót vele

A világ egyik legnagyobb vállalata, az Amazon egy 10 hektáros hínárfarmba fektet az Északi-Tengeren ? az így megtermelt hínár több módon is hasznosítható lehet, emellett nagy segítség lehet a szén-dioxid megkötésében.
2023-02-28 16:17:33

"Másfél fokosan" akarunk élni? Már rögtön a lakásvásárlásnál legyünk résen

A jelenlegi életmódunk nem fenntartható, mégis sokan nyűgként tekintenek arra, hogy változtatni kellene az életmódjukon. Egy szervezet viszont azt mondja: létezik egy módszer, amely egyszerre jó a környezetnek, de az életminőségünket is növeli. Az idén 17 éves GreenDependent segítségével utánajártunk annak, mi a különbség a kislábnyomos és a másfélfokos életmód között, és egyáltalán miért éri meg változtatni?
2023-02-19 02:14:11

Erre figyeljünk, ha bejglit veszünk!

Bármilyen bejglit is vásárolunk, fontos, hogy mindig ellenőrizzük a minőségmegőrzési időt, és ha a terméknek sérült a csomagolása, vagy töredezettnek tűnik a tésztája, ne vegyük meg!
2022-12-10 16:43:19

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:07

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:01:12

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:14:27

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:40

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:15:38

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:18

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:16:59

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:02

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:18:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   R   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nagy gyomrost ad a kornyezetnek az etelrendelesek csomagolasa 3   •   police investigate angela rayner   •   most jott ket tuzolto is megserulhetett a rakosrendezoi tuz oltasa kozben   •   egy anticiklon felel a kora nyari idojarasert   •   pozitiv virustesztet produkalt a teniszezo megis elutazott melbourne be   •   egy gyermeket es egy felnottet eletveszelyes allapotban vittek korhazba a rallybaleset utan video 2   •   szukszavu kozlemenyben jelentettek be a kiskunhalasi korhaz igazgatojanak tavozasat 2   •   megtaláltad   •   tizenegy megye tobb mint negyszaz telepulesen folytatodik a szunyoggyeritas   •   fokozodik a feszultseg keleten a kinai elnok figyelmeztette tajvan kormanyat   •   megjelent a madarinfluenza belgiumban   •   utaljak a pilotak az egyre hosszabb forma 1 es szezonokat   •   merkel utodjeloltje szerint magyarorszag nelkul nem lehet egyben tartani az eu t 2   •   bombafenyegetes miatt evakualtak egy szentpetervari bevasarlokozpontot   •   schmidt maria kozalapitvanyabol is tavozik szajer   •   meghalt a volt horvat miniszterelnok 2   •   elszabadult egy kigyo miskolc belvarosaban   •   gazrobbanas tortent egy gyongyosi tarsashazban egy ember meghalt   •   kibertamadas sorozat erte a kormany oldalait   •   hong kong protest leader agnes chow jumps bail   •   candidacy   •   origami bikini   •   szllsvadsz   •   kiderult a fovarosi allatkert cuki vombatbebijenek a neve   •   ketmillio euros segelycsomagot kap az eu tol a foldrenges sujtotta nepal   •   a cellajaban oltek meg a sorozatgyilkost aki tobb not is brutalisan meggyilkolt koztuk egy 17 eves lanyt   •   minden eddiginel tobb hatarserto halt meg az egyesult allamok deli hatarszakaszan   •   meghalt arok ferenc az ausztral valogatott egykori szovetsegi kapitanya 2   •   a tocsakra vigyazzunk rohadnak az iskolak amig a tankeruletek a tanarok megfelemlitesevel foglalkoznak 2   •   irodkat   •   milliardos adatmegsemmisitesbe kezdett a google   •   iteletido mar szaz helyre riasztottak a tuzoltokat nogradban akadozik az aramellatas 2   •   meg a titkosszolgalat is vizsgalatot inditott a katasztrofavedelem mestere a fustgranatos jobbikos   •   visszatert a forint oda ahonnan a het elejen zuhanni kezdett   •   conservative mp daniel poulter defects to labour   •   merkely maga valasztotta az orosz vakcinat hogy erositse a bizalmat   •   a debreceni egyetem kancellarja a modellvaltasrol az intezmenyi autonomia noni fog   •   kozel masfel millio dollart fizettek egy tom brady kartyaert   •   lebuktak a miskolci drogdilerek 2   •   3 millio forintert vettek meg magyar peter napszemuveget nehezsorsu csaladok kapjak a penzt   •   andrew tate detained in romania over human trafficking case   •   ausztriaban terjednek a mutans virusok 2   •   marics petiek nagy bejelentest tettek video   •   u s targeted iran backed militias with seven 500 pound bombs   •   a fejlodo terapiakkal halalosbol kronikus betegsegge valhat a tudorak   •   kiderult milyen idore szamithatunk a hetvegen   •   osszehajthato atomreaktort epitett kina ezzel gyorsan odaerhetnek a marsra   •   kettesek tomkelege kihuztak a lottoszamokat 2   •   te tudod mikor kapod meg a koronavirus vedooltast   •   sokakat erinthet visszavontak egy kedvelt nassolnivalot