Pedig én mindent megadtam neki!

Egzisztenciális tény, hogy kapcsolatokba születünk, és abban tudunk létezni, fejlődni, önmagunkká válni. Ez a fejlődés akkor valósulhat meg, ha a kapcsolat igazságos, azaz az abban élők kölcsönösen figyelembe veszik a saját és a másik érdekeit, lehetőségeit, és felelősséget vállalnak azok megvalósulásáért.
2024-05-08 18:11:14

"A két nép immár hetvenöt éve kitartó jó barát, kölcsönösen tanulunk egymástól." Hszi Csi-ping, a Kínai Népköztársaság elnökének írása.
2024-05-08 08:08:50

Egymás markába csap a két renegátállam: hamarosan a Közel-Keleten is megjelennek a világ legsötétebb diktatúrájának fegyverei?

Gazdasági delegációt küldött Iránba Észak-Korea, amelyet Jun Dzsongho külgazdasági kapcsolatokért felelős észak-koreai miniszter vezet - jelentette az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA szerdán. 
2024-04-24 10:07:26

Szerbia csatlakozna az ENSZ Biztonsági Tanácsához

Vucsics szerint országának nagy esélye van elnyerni a tagságot.
2024-04-15 08:06:55

Szerbia csatlakozna az ENSZ Biztonsági Tanácsához

Vucsics szerint országának nagy esélye van a elnyerni a tagságot.
2024-04-15 07:09:03

Szijjártó Péter szerint Szerbia sokkal fontosabb partner, mint Koszovó

Előbbit támogatni, utóbbit gátolni fogjuk az európai integrációban.
2024-04-13 19:09:12

Szijjártó Péter szerint Szerbia sokkal fontosabb partner, mint Koszovó

Előbbit támogatni, utóbbit gátolni fogjuk az európai integrációban.
2024-04-13 19:06:46

Szijjártó Péter: Szerbia kulcsország a régióban

A magyar külügyminiszter ismertetése szerint mindketten a Nyugat-Balkán békéjében és stabilitásában érdekeltek.
2024-04-13 18:07:39

Egy terrortámadásról szóló álhír miatt lép fel keményen Szerbia

A dezinformációkra és terjesztőikre vadásznak.
2024-04-05 14:12:00

Egy terrortámadásról szóló álhír miatt lép fel keményen Szerbia

A dezinformációkra és terjesztőikre vadásznak.
2024-04-05 14:07:47

Szerbia gyászol: meghalt a kétéves kislány, Danka Ilics, akit közel 10 napja kerestek

Alekszander Vucsics szerb elnök jelentette be a rossz hírt.
2024-04-04 14:07:26

Egy férfi egymás után háromszor nyert a Las Vegas-i kaszinóban

Az elképesztő összeget a férfi egyetlen éjszaka alatt nyerte.
2024-04-03 07:08:32

Megalakult az új portugál kormány

Megalakult kedden Portugáliában Luís Montenegro miniszterelnök kisebbségi kormánya.
2024-04-02 22:07:55

Nagy nehézségekkel néz szembe a miniszterelnök a következő választásokig

A harmadik erő előretörésével meggyűlik a baja a jobboldalnak.
2024-04-02 20:10:10

Nagy nehézségekkel néz szembe a portugál miniszterelnök a következő választásokig

A harmadik erő előretörésével meggyűlik a baja a jobboldalnak.
2024-04-02 20:07:03

Már Montenegró is az eltűnt szerb kislány után kutat

Nyolc napja hiába keresik a gyereket.
2024-04-02 13:06:47

Már Montenegró is az eltűnt szerb kislány után kutat

Nyolc napja hiába keresik a gyereket.
2024-04-02 12:10:40

Montenegró és Szerbia kölcsönösen kiutasította egymás nagykövetét

Montenegró szerint becsmérelte az országot a szerb Vladimir Bozovic. A kiutasításra válaszul kellett elhagynia Tarzan Milosevic montenegrói nagykövetnek Szerbiát.
2020-11-29 08:06:09

Diplomáciai csetepaté tört ki Szerbia és Montenegró közt

A két ország kölcsönösen kiutasította egymás nagyköveteit.
2020-11-29 16:06:12

Az orosz vakcinát teszteli Szerbia is

Húsz adagnyi Szputnyik-V-t kapnak még a héten.
2020-12-01 08:06:01

Kezdeményezték a Pfizer és a BioNTech oltóanyagának forgalmazását Szerbiában

Ana Brnabic miniszterelnök azt szeretné, hogy az emberek tudjanak választani a rendelkezésre álló vakcinák között.
2020-12-03 08:06:54

Koronavírus a magyar csapat egyik ellenfelénél, halasztás a női kézilabda Eb-n

A Hollandia-Szerbia összecsapást egyelőre szombatra tették, a szerbek koronavírusos játékosa miatt. Ez abban a csoportban történik, ahol a magyar válogatott is szerepel.
2020-12-04 06:06:05

A címvédő és a házigazda is győzelemmel kezdett a női kézilabda-Eb-n

Közel járt a bravúrhoz a korábbi magyar szövetségi kapitány, Kim Rasmussen új csapata kispadján.
2020-12-04 22:35:05

Brutális torlódások a határon Szerbia és Románia felé

Több órás várakozás, kilométeres sorok.
2020-12-19 00:49:56

Hosszú a várakozás több határátkelőhelynél Szerbia felé

Külföldi állampolgároknak 48 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk a határon, ha Szerbiába akarnak belépni.
2020-12-19 10:06:35

Órákat kell várni több határátkelőhelyen Szerbia felé

Röszkénél az autósok legalább 5 órás sorra számíthatnak.
2020-12-20 08:06:48

Szigorított Szerbia

A külföldiek kizárólag 48 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel léphetnek be Szerbiába.
2020-12-21 10:07:12

Koszovó visszaküldött három teherautónyi ajándék vakcinát Szerbiába

Az ország vezetése szerint Szerbia felrúgja a megállapodásukat azzal, hogy tájékoztatás nélkül küld oltóanyagot az ország szerblakta részeibe.
2020-12-30 15:05:55

2020-12-30 15:05:56

Összecsapott a vizecske nevén a Béketábor

Pedig jól elfér egymás mellett a lengyel és orosz vodka.
2020-12-31 15:06:20

Így gyorsul egymás ellen hét generáció Porsche 911 Turbo

Az elmúlt több mint negyven év valamennyi generációját benevezték egy gyorsulásra.
2021-01-04 11:05:58

Így gyorsul egymás ellen hét generáció Porsche 911 Turbo

Az elmúlt több mint negyven év valamennyi generációját benevezték egy gyorsulásra.
2021-01-04 11:05:59

Így gyorsul egymás ellen hét generáció Porsche 911 Turbo

Az elmúlt több mint negyven év valamennyi generációját benevezték egy gyorsulásra.
2021-01-04 17:06:08

Szerbiában megnőtt a betegek száma az ünnepek után

Folytatódik az országban az egészségügyi dolgozók és az idősek oltása.
2021-01-05 10:06:05

Szerbia a koronavírus újabb hullámától tart

Főleg Belgrádban lesz érezhető az ünnepek alatti nagyobb összejövetelek és séták következménye.
2021-01-05 11:07:06

Nagyon aktív Oroszország a Kárpátalján ? véli egy ukrán elemző

Oroszország érdekelt abban, hogy megszűnjön a Kárpátalján élő magyarok és ukránok közötti békés egymás mellett élés, és ezért az orosz titkosszolgálatok igencsak aktívak a térségben - véli egy ukrán elemző, aki szerint a legutóbbi provokációk mögött is Moszkva áll.
2021-01-05 21:05:57

2021-01-06 04:06:04

Hatalmas szemétszigetek torlaszolják el a Balkán folyóit

Műanyag zacskók és palackok, rozsdás hordók és más hulladékok úsznak a folyókban.
2021-01-06 13:05:58

Szerbiában az orosz vakcinával kezdtek el oltani

Klinikai vizsgálatok nélkül, az elsők között kezd el oltani Szerbia a Szputnyik V-tel.
2021-01-06 16:07:00

Szerbiában az orosz vakcinával kezdtek el oltani

Klinikai vizsgálatok nélkül, az elsők között kezd el oltani Szerbia a Szputnyik V-tel.
2021-01-06 16:07:01

Szerbiában az orosz vakcinával kezdtek el oltani

Klinikai vizsgálatok nélkül, az elsők között kezd el oltani Szerbia a Szputnyik V-tel.
2021-01-06 16:07:05

Szerbiában az orosz vakcinával kezdtek el oltani

Klinikai vizsgálatok nélkül, az elsők között kezd el oltani Szerbia a Szputnyik V-tel.
2021-01-06 16:07:05

Nem bírt a világbajnokkal a magyar pólóválogatott

Az Európa-bajnok magyar válogatott 9-8-ra kikapott a világbajnok olasz csapattól a férfi vízilabda világliga debreceni európai selejtezőjének pénteki negyeddöntőjében. Märcz Tamás csapata szombaton az 5-8. helyért folytathatja, ellenfele Horvátország lesz. Az MTI beszámolója szerint Nagy Viktor védéseivel indult a találkozó, majd Manhercz Krisztián nyitotta meg a gólok sorát távolról. Hozzá hasonlóan Vincenzo Dolce is messziről talált be, de a negyedet így is a magyarok nyerték Kovács Gergő találatának köszönhetően. Az olaszok egy ejtéssel egyenlítettek a második negyed elején, de Hosnyánszky...
2021-01-08 22:05:39

Az ötödik helyért játszhat a világligában a férfi pólóválogatott

Az ellenfél Szerbia lesz.
2021-01-09 22:05:55

19 éves pólós volt a válogatott legjobbja a horvátok ellen

A magyar válogatott 13-11-re legyőzte a horvát együttest a férfi vízilabda világliga debreceni európai selejtezőjének szombati játéknapján, így vasárnap az ötödik helyért szállhat vízbe Szerbia ellen. Az Európa-bajnok magyar válogatott a pénteki nyitónapon 9-8-ra kikapott az olasz csapattól, míg a horvátokat Montenegró ötméteresekkel ütötte el az elődöntőtől. A horvátok szerezték az első találatot, majd gyors egyenlítés után Vigvári Vendel első válogatott találata már a vezetést jelentette. Kétgólos magyar előny után kértek időt a horvátok, akik komoly zárkózásba kezdtek, és 4-3-nál már ők ve...
2021-01-09 23:05:39

Szerbiában három hullámban oltják be a teljes lakosságot

A közegészségügyi intézet közlése szerint Szerbiában három szakaszban a lakosság felét, 3,7 millió embert terveznek beoltani a koronavírus ellen a következő hónapokban ? jelentette az RTS szerb közszolgálati televízió vasárnap. Az első fázisban beoltják az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok, valamint a szociális intézmények lakóit és dolgozóit. Az oltás ezekben az intézményekben már december végén megkezdődött. A második fázisban a lakosság húsz százalékát oltják be, a veszélyeztetett korosztályhoz tartozókat és a krónikus betegeket, összesen 736 ezer embert. Míg a harmadik fázisban m...
2021-01-10 14:05:39

A magyar férfi vízilabda-válogatott hatodik helyen zárta a világliga-selejtezőt

Az Európa-bajnok nemzeti csapat 9-7-re kikapott Szerbiától a debreceni torna helyosztóján.
2021-01-10 18:06:59

A magyar férfi vízilabda-válogatott hatodik helyen zárta a világliga-selejtezőt

Az Európa-bajnok nemzeti csapat 9-7-re kikapott Szerbiától a debreceni torna helyosztóján.
2021-01-10 18:07:04

A magyar férfi vízilabda-válogatott hatodik helyen zárta a világliga-selejtezőt

Az Európa-bajnok nemzeti csapat 9-7-re kikapott Szerbiától a debreceni torna helyosztóján.
2021-01-10 18:07:04

Két büntetőt is elhibáztak a magyar pólósok, vereséggel zárták a világliga selejtezőjét

Az Európa-bajnok magyar válogatott a hatodik helyen végzett a férfi vízilabda világliga európai selejtezőjében, miután vasárnap 9-7-re kikapott az olimpiai címvédő szerb csapattól. Manhercz Krisztián kihagyott ötméteresével indult a találkozó, majd a szerbek két góllal előnybe kerültek. A magyarok nehezen vették fel a ritmust, de nem sokkal a vége előtt Hosnyánszky Norbert akciógóljával szépítettek. A második negyed elején a második magyar ötméteres is kimaradt, ezúttal Hosnyánszky lövését védte Branislav Mitrovic. Szerencsénkre viszont a szerbek sem használták ki a hibáinkat, félidőben pedig...
2021-01-10 19:06:41

2021-01-10 19:06:42

Már nem kell karantén a Magyarországról Romániába érkezőknek

Szombat estétől nem kell karanténba vonulniuk Romániában a Magyarországról érkezőknek ? írja az MTI. Hazánk ? a két hét alatt jegyzett új fertőzések százezer lakosra vetített száma alapján ? került le a listáról. A Romániával szomszédos országok közül Szerbia és a Moldovai Köztársaság szerepel továbbra is a magas fertőzöttségű országok listáján. Romániában az elmúlt héten csak egyszer jegyeztek ötezer fölötti új fertőzést egy nap alatt. Az elmúlt két hét napi átlaga 3889 új eset volt, vasárnap pedig 3082 új fertőzés kimutatását jelentették be. A járvány és szövődményei miatti elhalálozások na...
2021-01-10 20:05:40

Szerbiában jelezni lehet, hogy az oltásnál melyik vakcinát fogadják el, és melyiket nem

Hétfőtől lehet regisztrálni Szerbiában a koronavírus elleni oltásra ? jelentette be Ana Brnabić szerb kormányfő. A telex.hu azt írja, hogy a szerb regisztrációs oldalon nemcsak egy e-mail-címet lehet megadni információként, hanem azt is, hogy a jelentkező melyik gyártó vakcináját fogadja el, és melyiket nem. Továbbá fel kell tüntetni azt is, hogy az illetőnek van-e alapbetegsége, esetleg otthonfekvő beteg-e. Szerbiába január végéig kétmillió vakcina érkezik különböző gyártóktól, beleértve a decemberi szállítmányokat is, írja az MTI. Az országban hivatalosan december 24-én kezdődött meg az olt...
2021-01-11 16:05:40

444: Palkovics decemberben le akart mondani, de Orbán nem engedte

A 444.hu szerint a kormány egyik legerősebb minisztere megelégelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egymás után veszi le a tábláról az embereit, ezért úgy döntött: távozik. A kormányfő ezt nem fogadta el.
2021-01-12 08:06:06

2021-01-12 08:06:07

Szerbiában áttérnek a hibrid oktatásra

Szerbiában meghosszabbították a járványintézkedéseket, megkezdődik viszont január 18-ától a tantermi oktatás ? közölte az RTS szerb közszolgálati televízió kedden. Montenegróban eközben enyhítettek a korlátozásokon. A válságstáb javaslatára a szerb kormány úgy döntött: továbbra is tilos lesz az öt főnél nagyobb összejövetelek megtartása és kötelező a maszk viselése zárt térben. A vendéglátóhelyek 20 óráig, az élelmiszerboltok 21 óráig tarthatnak nyitva. Az országba pedig csak PCR-teszttel lehet belépni. Hétfőtől ugyanakkor megkezdődik a szeptemberihez hasonló hibrid oktatás az általános- és a...
2021-01-12 10:05:40

Lehetne kötelező a koronavírus elleni oltás is

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára a Szabad Európának azt mondta, nem lenne semmi akadálya annak, hogy kötelező tegyék az oltást a koronavírus ellen. Ennek elrendelése az országos tiszti főorvos hatásköre, de ez nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági, politikai, jogi szakkérdés is ? tette hozzá. Dr. Nagy Marcell szerint abban sincs semmi különös, ha egy munkáltató dönt így, hiszen már most is vannak védőoltáshoz kötött mukakörök: vadőrnek veszettség, egészségügyi dolgozónak Hepatitis B ellen kell beoltatnia magát. Amennyiben a munkahelyi kockázatértékelés alapján az egészséget nem veszélyezt...
2021-01-12 11:06:40

A legtöbb helyen stagnál a Covid-koncentráció a szennyvízben

2021. első hetében a szennyvízminták átlagos SARS-CoV-2 koncentrációja továbbra is stagnáló vagy enyhén csökkenő tendenciát mutat ?olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján. A vizsgálati eredmények alapján elmondható, hogy az első héten jelentős növekedés egyik településen sem tapasztalható, Debrecenben, Kaposváron, Salgótarjánban és az öt Budapest környéki településen (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta) csökkenő a tendencia. Szekszárdon és Szolnokon azonban továbbra is az átlagosnál magasabb az új koronavírus koncentrációja a szennyvízben ? táj...
2021-01-12 14:05:42

Montenegró eltörölte a belépési korlátozásokat

Egyes országok teljesen szembemennek a tendenciával.
2021-01-16 12:06:00

Kikapott hazai pályán a Ferencváros a női kézi BL-ben

A dán Esbjerg ezzel már jobban áll az egymás elleni összevetésben.
2021-01-16 18:06:08

Gyorsít az oltáson Szerbia

Az országba egymillió adag kínai oltóanyag érkezett tegnap, és több százezer orosz vakcinát is várnak.
2021-01-17 11:07:01

Gyorsít az oltáson Szerbia

Az országba egymillió adag kínai oltóanyag érkezett tegnap, és több százezer orosz vakcinát is várnak.
2021-01-17 11:07:04

Erdő Péter: A krisztuskövetők egymás iránti szeretete jel a világ számára

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, a program Magyarországon mintegy három évtizedes hagyományra tekint vissza.
2021-01-17 20:06:11

Fotópárbaj rengeteg képpel: a Huawei legjobb telefonját küldtük a legütősebb iPhone ellen

Készítettünk jó néhány felvételt, hogy kiderítsük, hogyan teljesít egymás ellenében a Huawei Mate 40 Pro és az Apple iPhone 12 Pro Max képalkotó rendszere.
2021-01-17 20:06:12

2021-01-17 20:06:13

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   montenegro es szerbia kolcsonosen kiutasitotta egymas nagykoveteit   •   madarak es fak napja 2024   •   ilyen lett volna beremenyi geza es nyary krisztian elkaszalt petofi sorozata   •   Thinkpad   •   kisebb motorral is kaphato lesz a mercedes maybach gls   •   jon a glamour napok x mas week ime majdnem minden amit tudni erdemes rola   •   press digest financial times dec 22   •   halalra gazoltak egy gyalogost az m3 ason   •   biztonsagi es piaci okokbol lassult le az eu vakcinastrategia   •   olyan valsaggal kell megkuzdenie zelenszkijnek amire egyaltalan nem tudjak a valaszt ukrajnaban   •   mar munkatarsakat toboroz a sokak altal vart uzletlanc magyarorszagon   •   megvan az eselye hogy a fidesz darabokra hullik 2   •   amanda gorman timothee chalamet billie eilish and naomi osaka will co chair the met gala   •   nyugtalanito trendek zajlanak a szen dioxidnal is veszelyesebb uveghazgaz kibocsatasaban   •   megmergeztek harom rendorkutyat mohacson 2   •   ujabb magyar influenszer allt ki a tokeletlenseg mellett   •   izrael a teljes gazai ovezetet lerohanja nehez napok jonnek   •   the healthcare workers watching from afar as rich countries begin vaccine rollout   •   kiderult hol erdemes furdozni europaban 2   •   rasko eszter elarult egy furcsa szokast a hazassagabol   •   az orulet folytatodik megis nezok elott akarjak megrendezni a tokioi olimpiat   •   beallt a bena robogos a benzinkutra amit felvett a kamera az orokre felejthetetlen lesz video 2   •   kozel 50 millio euro hitelt kap a futureal az mkb banktol   •   husvetkor sem talalkozhatnak a templomokban a reformatusok   •   x faktor gyerekei levagott hajat vitte szerencsehozonak egy ferfi csont nelkul kiesett   •   loveseket hallottak carrie fisher lanyanak hazabol   •   eletmento muteten esett at a vb ezustermes noi siugro   •   tenyleg karos a mindennapos hajmosas mutatjuk hanyszor erdemes hajat mosni egy heten   •   trump beszolt europanak europa pedig visszaszolt neki 2   •   ronaldo a hajraban lott golt a serie a meglepetescsapata ellen video   •   eloszor kutatjak az exobolygok legkoret   •   csak iden tobb mint 500 uj fajt azonositottak brit kutatok 2   •   afgan ferfiak kerultek elo a gyori audi gyarba erkezett kamionbol 2   •   nyeremenysorsolassal buzditanak az oltakozasra burgenlandban   •   mi tortenik g w m exe nagy melanie szivszaggato atelessel enekelt egy galan videon az eloadas   •   jakab peter kemenyen nekiment magyar peternek na ide figyelj te ner es kobor lovag 2   •   tobb mint ezer uj koronavirus fertozottet talaltak 13 beteg meghalt   •   a kormany toroltetne tancsics mihaly bortonenek muemleki vedettseget   •   piruett es nagy csattanas lett egy veszfekezesbol az m3 ason video 2   •   egy tonna potencianovelot foglaltak le a repteren   •   finnorszag valaszatol zelenszkij az orulet hatarara kerulhet   •   hirtelen eladta reszvenyei felet a credit suisse egyik nagytulajdonosa   •   asias exploitative employers cant hide from covid   •   baleset miat lezartak az m4 es autoutat   •   nem teljesitette a biro felhivasat a tankeruleti vezeto csuszik a tanarper lezarasa 2   •   nem lehet majd szormet arulni a fovarosi onkormanyzat vasarain   •   karacsony gergely a rendorseggel kozosen mar vizsgaljak mi okozta a tegnapi sulyos villamos balesetet 2   •   sajnos sok magyart erint a kardiometeorologia   •   lámpapolírozásKapuvá   •   afghanistan qatar and turkey become talibans lifeline to the outside world