Még legalább húsz évig nem akar visszavonulni, sőt úgy érzi, most jön még csak az életműve java Geszti Péternek, aki hatvanéves lett. Az énekes tavalyelőtt életmódot váltott, azóta odafigyel mind a fizikai, mind a mentális egészségére és stresszmentesen telnek a napjai. Mindezt annak érdekében, hogy még tologathassa az unokáit és sokáig szórakoztathassa imádott közönségét.
2024-05-09 19:06:15

2024-05-09 19:05:46

Gáza miatt bukhatja a választásokat Biden? - Bernie Sandes szerint jó esély van rá

Bernie Sanders szenátor szerint valós a veszélye annak, hogy Joe Biden az Izraelnek nyújtott támogatás miatt maradhat alul a novemberi elnökválasztás során - számolt be a The Hill.
2024-05-09 17:08:30

Joe Biden egy friss interjúban kijelentette, visszatarthatják az Izraelnek szánt bombákat és tüzérségi lövedékeket.
2024-05-09 10:13:34

Biden figyelmeztet: leállítják bizonyos fegyverek szállítását, ha Izrael megszállja Rafahot

Már az amerikai elnök is kimondta: visszatarthatják az Izraelnek szánt bombákat és tüzérségi lövedékeket.
2024-05-09 09:10:04

Joe Biden először figyelmeztette Izraelt

Az izraeli háború előző napi eseményeiről itt számoltunk be. The post Joe Biden először figyelmeztette Izraelt first appeared on 24.hu.
2024-05-09 09:07:30

Joe Biden lépett, hogy megakadályozza a háború legvéresebb csatáját

A rafahi határátkelő mindennek a kulcsa.
2024-05-09 08:09:46

Joe Biden lépett, hogy megakadályozza a háború legvéresebb csatáját

A rafahi határátkelő mindennek a kulcsa.
2024-05-09 08:07:19

Biden figyelmeztet: leállítják bizonyos fegyverek szállítását, ha Izrael megszállja Rafaht

Már az amerikai elnök is kimondta: visszatarthatják az Izraelnek szánt bombákat és tüzérségi lövedékeket.
2024-05-09 06:07:49

2024-05-09 06:07:43

Biden: A Holokauszt időszakának gyűlölete éledt újjá

A Holokauszt idején tapasztalt gyűlölet éledt újjá 2023. október 7-én, amikor a Hamász terrortámadást intézet izraeliek ellen, jelentette ki Joe Biden elnök kedden Washingtonban az amerikai Holokauszt Emlékmúzeumban tartott megemlékezésen. Az elnök hangsúlyozta, ma sokan elfelejtik, hogy a Hamász indította el a terrort, a Hamász volt, amely izraeliekkel kegyetlenkedett, és a Hamász volt az is, amely túszokat ejtett, és tart fogva ma is. Egyben elítélte az amerikai egyetemeken tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokat, és rámutatott, hogy zsidó diákokat ért akadályoztatás, és zaklatás áldoza...
2024-05-08 08:07:59

Joe Biden: október 7-én újjáéledt a gyűlölet

A Holokauszt idején tapasztalt gyűlölet éledt újjá 2023. október 7-én, amikor a Hamász terrortámadást intézet izraeliek ellen - jelentette ki Joe Biden elnök kedden Washingtonban az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum megemlékezésén.
2024-05-08 08:07:20

Benjamin Netanjahu fojthatja meg Joe Bident

Belebukhat Izrael támogatásába a regnáló amerikai elnök.
2024-05-07 17:09:50

Benjamin Netanjahu fojthatja meg Joe Bident

Belebukhat Izrael támogatásába a regnáló amerikai elnök.
2024-05-07 17:07:26

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Szijjártó Péter: Folyamatos ostrom alatt tartanak minket Európa, egy liberális óceán közepén

A külgazdasági és külügyminiszter a Megafon Klub eseményén szólalt fel.
2024-05-06 23:07:19

Meglepő folyamat indult az amerikai kötvénypiacon

Közel egy generáció óta először fordul elő, hogy a hírnevükhöz híven fix jövedelmet biztosítanak az amerikai állampapírok. Mindez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban az irányadó kamatlábak két év alatt 0%-ról 5% fölé ugrottak, ami miatt a lakosság kedvelt befektetési eszközei lettek a kincstárjegyek.
2024-05-06 16:07:04

X-Faktor 2021 ? Miller Dávid izgatottan várja a következő élő show-t: ezt mondta

Budapest ? Izgatottan várja a harmadik élő show-t az X-Faktor műsorvezetője, Miller Dávid, aki úgy érzi, jól teljesíti a feladatát, ám nem tagadja, néha egy vagy két baki még becsúszik a több órás adás alatt.
2021-12-03 20:05:41

2021-12-03 20:05:43

X-Faktor: Mutatjuk, ebből a központi vezérlőből irányítanak mindent az élő show alatt

Olvasóink ezúttal a központi vezérlőbe nyerhettek bepillantást.
2021-12-11 19:05:58

X-Faktor: Mutatjuk, ebből a központi vezérlőből irányítanak mindent az élő show alatt

Olvasóink ezúttal a központi vezérlőbe nyerhettek bepillantást.
2021-12-11 19:06:51

X nem is lesz az amerikai útlevélben

Aztán jön a többi okmány.
2022-03-31 21:25:11

X nem is lesz az amerikai útlevélben

Aztán jön a többi okmány.
2022-03-31 22:12:07

Xi sends sympathy message to Biden over Covid infection

Post Content
2022-07-22 12:11:40

Xi reaches out to Biden, wishes him ?speedy recovery? from COVID

Post Content
2022-07-22 14:07:52

Xi, Biden to speak as possible Pelosi Taiwan visit looms

Post Content
2022-07-27 13:10:38

Xi, Biden to speak as possible Pelosi Taiwan visit looms

Post Content
2022-07-27 17:17:32

Xi gives Biden fiery warning on Taiwan, Beijing says

Post Content
2022-07-28 20:16:15

Xi and Biden exchange warnings on Taiwan

The pair also proposed a face-to-face meeting, which would be the first of Mr Biden's presidency.
2022-07-29 00:10:10

Xi warns Biden not to 'play with fire' over Taiwan

Post Content
2022-07-29 06:06:05

Xi Says China Can Work With US Before Possible Biden Meeting

Post Content
2022-10-27 10:20:31

Xi-Biden meeting: Taiwan top of agenda for Chinese and US leaders

The in-person meeting will be their first since President Joe Biden took office.
2022-11-11 09:14:41

Xi Biden meeting: US leader promises 'no new Cold War' with China

The leaders of the US and China strike a conciliatory tone in their first in-person talks for years.
2022-11-15 00:46:18

Xtend-rekord: soha nem lépett ennyi kkv a magyar tőzsdére egy év alatt

A BÉT Xtend piacára lépett, összesen 22 társaság közül 12 tavaly jutott el a tőzsdei bevezetésig, ami a Navigator Investments menedzsmentje szerint nemcsak a kkv-k tőzsde iránti növekvő érdeklődését mutatja jól, de nemzetgazdasági szinten is meghatározó, ha egy ország kkv-szektora is részesül azokból az előnyökből, amit a tőkepiaci jelenlét, a nyilvános működési forma jelent. A BÉT Legek mai díjátadóján a társaság kapta ?Az év kijelölt tanácsadója a BÉT Xtend piacon? díjat, aminek apropóján Jutasi Zoltánt az igazgatóság elnökét, és Pallag Róbert befektetési és üzletfejlesztési igazgatót kérdez...
2023-02-23 16:08:03

Xi?s Frustration at Biden Grows With Skepticism of ?Guardrails?

Post Content
2023-03-07 14:15:39

X-akták: megcsonkított szarvasmarhákat találtak, nagy erőkkel nyomoz a rendőrség ? Senki nem tudja, mi történhetett az állatokkal

Rejtélyes körülmények között elpusztult állatok ügyében nyomoznak a hatóságok Texasban: hat megcsonkított szarvasmarha tetemét találták meg a közelmúltban az állam több részén.
2023-04-24 07:06:17

2023-04-24 07:06:48

2023-04-24 07:07:11

2023-04-24 07:07:16

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.
2020-06-20 16:41:42

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-20 16:41:43

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-20 16:41:44

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-20 16:41:45

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-20 16:41:47

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/ Akciós műanyag ablakcsere, bontás, behelyezés Nógrád megye területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: rövid időn belüli kiszállás, precizitás, sok éves szakmai tapasztalat 70/ 770-04-55, Becze Krisztián.
2020-06-20 16:41:47

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.
2020-06-23 11:30:09

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-23 11:30:10

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.
2020-06-23 22:01:04

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-23 22:01:06

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-23 22:01:09

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-23 22:01:11

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:01:13

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/ Akciós műanyag ablakcsere, bontás, behelyezés Nógrád megye területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: rövid időn belüli kiszállás, precizitás, sok éves szakmai tapasztalat 70/ 770-04-55, Becze Krisztián.
2020-06-23 22:01:13

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.
2020-06-23 22:14:23

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-23 22:14:24

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-23 22:14:25

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-23 22:14:26

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:14:27

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/ Akciós műanyag ablakcsere, bontás, behelyezés Nógrád megye területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: rövid időn belüli kiszállás, precizitás, sok éves szakmai tapasztalat 70/ 770-04-55, Becze Krisztián.
2020-06-23 22:14:27

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.
2020-06-23 22:14:40

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-23 22:14:41

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-23 22:14:42

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-23 22:14:44

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:14:45

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/ Akciós műanyag ablakcsere, bontás, behelyezés Nógrád megye területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: rövid időn belüli kiszállás, precizitás, sok éves szakmai tapasztalat 70/ 770-04-55, Becze Krisztián.
2020-06-23 22:14:45

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.
2020-06-23 22:15:34

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   winter olympics nhl will not send players to beijing   •   polyak lilla es gomori andras mate imadnak hetkoznapi eletet elni kanadaban meg autonk sincs 2   •   focigyilkos is volt a stasi rettegett vezetoje   •   ket nap alatt ket forditast mutatott be fucsovics marton   •   mike grier becomes first black general manager in nhl history   •   toroczkai laszlo schadl gyorgy szulei evtizedeken at a kommunista titkosszolgalatok alkalmazasaban alltak   •   legalizaltak a varazsgombat detroitban   •   karvediat   •   Ru00e9kasit   •   o az igazi jackpotmagnes zsinorban haromszor utotte meg a fonyeremenyt egy ferfi a jatekgepen egy ejszaka alatt meggazdagodott   •   olyan nagy a baj oroszorszagban az ukran drontamadasok miatt hogy belaruszhoz kellett fordulniuk segitsegert   •   sorra nyilnak a furdok punkosdkor tamadhat fel a magyar turizmus 2   •   erdogan a hamasz vezetojevel targyalt isztambulban   •   varatlanul izgalmas androidos telefont adhat ki a google 2   •   megvan az idei pride felvonulas idopontja   •   eletveszelyesse valt ezert lezartak az orszag egyik legnepszerubb kirandulohelyet   •   uganda election bobi wine fearful for life after museveni win 2   •   som krisztian az uj parjarol vilageletemben huseges voltam nem miatta ment tonkre a hazassagunk edinaval   •   piliscsaban elment az aram elromlott a hokotro is a polgarmester mindenkitol keri hogy kezzel lapatolja a havat 3   •   yemeni pm accuses rebels iran of deadly aden airport blast   •   harry kane harom gyereke is megserult egy nemetorszagi autobalesetben 2   •   szijjarto peter ha az emberek tobbsege nem lenne elegedett akkor levaltanak a kormanyt   •   aramot vezetett felesegebe majd kessel akarta leszurni   •   navy fires commander of biomedical research lab   •   44 ezer oranyi felvetelt hoznak nyilvanossagra a capitolium ostromarol 2   •   alcazott rendorkamionnal buktattak le a szabalytalan soforoket az autopalyan 4   •   trump impeachment the republicans dilemma   •   teljesen uj bogarfajt fedeztek fel   •   az atletico jatekosa dontotte el a rangadot a barca javara   •   demjen ferenc es azahriah is fellep a val volgyi zsuron   •   d toth kriszta ot ferfi ult velem szemben veluk kellett targyalnom es volt ilyen mucika erzesem   •   us must promise no death penalty for assange uk judges say   •   tancoslanyokra koltotte az anyja rolls royce anak arat egy fiatal ferfi   •   gravrozottegyedifeli   •   mozart es angela hewitt randevuja a concerto budapest koncertjen 2   •   companies scramble to protect their workers from indias surge   •   ez a kuzdelem es helytallas a rendszervaltas utani magyarorszag egyik legnagyobb sikere video   •   a fajok tomeges kihalasara figyelmeztetnek a vilag legnagyobb tudosai 2   •   2024 republican prospects seek breakout moments at trump dominated cpac   •   holttestet talaltak a soroksari uton a hev sinek mellett   •   csucson amerika vegyes kep azsiaban mire lehet ma szamitani a tozsdeken   •   facebook fined e1 2bn for mishandling users data   •   ukraine war thousands of children to be evacuated from belgorod after strikes   •   semmit nem lattak a recski sarlavina karosultjai a megigert felmilliardos kormanyzati tamogatasbol   •   kisorsoltak a szavazolapi sorrendet karacsony lesz az utolso 2   •   tudja honnan kapta nevet alfonzo   •   mcs lol donto revansra keszulhetnek a tollas vitezek a griffek ellen   •   ecetbe martotta a kormuket rago gyerekek kezet kegyetlenseggel vadolnak egy iskolai kezilabdaedzot   •   novavax vaccine seems effective against covid 19 in uk study   •   fogyni szeretnél