Újra elővette a GVH a 4Life-ügyet, 40 milliós bírság lett a vége

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Direct biztosításközvetítő cégre és biztosító-partnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták - tájékoztatta a versenyhatóság pénteken az MTI-t.
2024-05-03 12:07:08

Bankmonitor: 414 ezer forint önerő nélkül nincs otthonfelújítási támogatás

Ahhoz, hogy kihasználható legyen az új otthonfelújítási támogatás, legalább 2,9 millió forint költségvetésű munkálatot kell elvégeztetni a családi házon, amihez 414 700 forint önerőre van szükség. A Bankmonitor szakértői szerint ezért hiába volna elérhető ennél kisebb költséggel is az elvárt, legalább 30%-os energetikai hatékonyságjavulás, a támogatást nem kaphatjuk meg. Lehet persze plusz munkálatokat elvégeztetni, ez azonban jelentős költségemelkedéssel járhat, ami miatt a szükséges önerő is több lehet.
2024-05-03 10:10:53

Aranyat érő tippek, ha utazni készülünk, de aranyerünk van (x)

Sokan már a májusi előszezonban útra kelnek kedvező árak vagy szellősebb forgalmú úti célok reményében. Mutatjuk, mit tegyünk, hogy az aranyeres tüneteink miatt ne kelljen lemondanunk a kedvező ajánlatokról!
2024-05-03 08:06:23

2024-05-03 08:06:06

Jurtába is betört a sorozatbetörő, de nem tudta ellopni a milliós hangtálakat

Egy év alatt, összesen 13 budai és Buda környéki helyre tört be egy 47 éves sorozatbetörő 2022. és 2023. szeptembere között, főleg családi házakba, de még egy kertészetbe és egy jurtába is.
2024-05-02 10:11:28

2024-05-02 10:10:37

Nagyon jó hírt kaptak a magyar családok: árfigyelőt kap az otthonfelújítási program

Rengeteg embert érinthet a legújabb korszerűsítési program.
2024-04-29 17:09:33

Megjelentek az új otthonfelújítási program várva várt részletei, meglepetések a listán!

Május 6-áig, hétfőig lehet hozzászólni az új otthonfelújítási hitelprogram 19 oldalas tervezetéhez, amelyből kiderült, egészen pontosan milyen korszerűsítési munkálatokra és anyagokra lehet igénybe venni a kamatmentes hitelt a kormány tervei szerint. Újdonságként kiderült, hogy két éven belül kell befejezni a munkákat, ezzel együtt a 10 évet is elérheti a hitel futamideje, jelzálogot nem kell bejegyezni hozzá, de az ingatlant a futamidő végéig nem lehet eladni. Úgy néz ki, csak a 2024. május 1-jén már tulajdonolt és életvitelszerűen lakott ingatlanra lehet felhasználni a programot, akár több l...
2024-04-29 11:10:20

Heti összefoglaló: ezek voltak a legfontosabb hírek a héten

Otthonfelújítási program indul 20 ezer ház korszerűsítésére.
2024-04-28 11:09:31

Kijött az otthonfelújítási program részleteinek tervezete: akár 3,8 milliós is lehet a vissza nem térítendő támogatás

Finomítottak az eddig ismert feltételeken, így már a legmagasabb jövedelmű járásokban is hozzá lehet jutni a legmagasabb vissza nem térítendő támogatáshoz, ha az igénylő keresete alacsony. Sőt, esetükben akár a 3,8 millió forintot is elérheti a támogatás összege, ha a felújítással sikerül 40 százalék fölé tornászni az energiamegtakarítást. A tervezet társadalmi egyeztetésére kevesebb mint két hét jut.
2024-04-26 19:10:42

2024-04-26 19:08:50

Megjelentek az otthonfelújítási támogatás részletei: így lehet pályázni

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az új otthonfelújítási támogatás részleteit. A tervezett pályázati felhívás alapján az ismert alapfeltételek nem változtak, vannak azonban új előírások és kedvezmények is. A Bank360.hu összefoglalta a támogatás feltételeit.
2024-04-26 18:06:27

2024-04-26 18:06:06

Hozzászólnál az otthonfelújítási program feltételeihez? Most megteheted!

Mától május 6-ig véleményezhető az otthonfelújítási program felhívástervezete. A végleges felhívást a társadalmi és szakmai egyeztetések lezárását követően, június elején teszi majd közzé a kormány - derül ki az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös közleményéből.
2024-04-26 15:07:15

Óriási roham jöhet az otthonfelújítási támogatásért, kikerült egy rendkívül fontos előírás

Már nem szerepel ez a feltétel a kiírásban.
2024-04-24 16:11:22

Milliós értékben csaltak ki pénzt és ékszereket egy pszichés betegségekben szenvedő nőtől

Egy barátnője volt, aki durván visszaélt állapotával.
2024-04-24 16:10:31

Költöztetés csomagolással Budapest

Költöztetés csomagolással Budapest +36 70 622 6388 https://koltoztetesbudapesten.eoldal.hu/ Költöztetés dobozolással, csomagolás, bútorszerelés - költöztetés csomagolással, bútorszerelés, bútorok szétszerelése, költöztetési tippek itt olvashatóak a csomagolással kapcsolatban
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:44

Otthonfelújítási támogatás: miből fizessük ki a felújítási munkálatok másik felét?

Számos állami támogatás teheti olcsóbbá az ingatlanvásárlást 2021-ben, emellett azoknak is kedvez a kormány, akik a meglévő lakásukat szeretnék felújítani. Utóbbi esetben januártól akár hárommillió forint vissza nem térítendő állami támogatást is igénybe lehet venni, azzal a feltétellel, hogy a támogatás csak a költségek felét fedezheti. A Bank360.hu ahhoz ad...
2020-11-20 09:09:17

Kikészít az élet? Önterápiás módszerek, hogy átvészeld a lelki terheket

Ne gondold, hogy nem lehet rá szükséged!
2020-11-22 05:08:02

Fűszeres arcpakolás házilag: a fahéj csodát tett az arcommal

Függő lettem!
2020-11-23 05:06:28

Egy hónap múlva karácsony ? Tippek, ötletek és online adventi vásárnézés a készülődéshez

A legszebb európai karácsonyi vásárokat idén a fotelből is bejárhatjuk, miközben ajándékokat is rendelhetünk. Mutatjuk az ötleteinket.
2020-11-24 06:05:59

Készülj a karácsonyra: ajándékozz nulla forintból

Hidd el, így sokkal személyesebb lesz az ünnep.
2020-11-25 05:05:56

150 millió forintos plusztámogatást kapnak az önkéntes tűzoltók

Ez annak a jele, hogy a kormány nagyra értékel a munkájukat - mondta Kontrát Károly.
2020-11-25 13:06:20

A külföldi tb-jogviszonyt is elfogadják az otthonfelújítási támogatás igénylésénél

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter újabb részleteket közölt a támogatás feltételeiről.
2020-11-25 15:06:05

A külföldön dolgozó magyaroknak is jár az otthonfelújítási támogatás

Megjelent a Magyar Közlönyben az otthonfelújításról szóló kormányrendelet. Önök kérdeztek, az Index válaszol.
2020-11-25 15:06:07

Garázsépítésre, klímára, vagy napkollektorra is költhető az otthonfelújítási támogatás

Az otthonfelújítási támogatást csak azok vehetik igénybe, akinek egy év folyamatos tb-jogviszonya van, viszont a most megjelent rendeletből kiderült, hogy ebbe a külföldi tb is beleszámít.
2020-11-25 16:06:09

2020-11-25 16:06:16

A bíróság 25 milliós kártérítést ítélt meg a lúgos doktor áldozatának

B. Krisztiánt, a támadót 2018-ban a Kúria jogerősen tizenegy év börtönbüntetésre ítélte.
2020-11-25 18:06:16

25 milliós kártérítést kell fizetnie a lúgos orvosnak áldozata számára

"Nem éri meg senkit bántalmazni, mert annak nem csak büntetőjogi, de súlyos anyagi következményei lehetnek" – mondta az elsőfokú bírósági döntés után Bene Krisztián áldozata, Renner Erika.
2020-11-25 18:06:23

2020-11-25 18:06:25

Milliókkal fizették Brüsszelből Gyurcsányné kampányát

Gyurcsányék eldöntötték, hogy ők vezetik majd a baloldal közös listáját, most már nyilvánvaló, hogy ezt Brüsszelben is jóváhagyták.
2020-11-25 21:06:12

Téli arcápolási tippek egy szakértőtől

Így ápold a bőrödet télen a szakértő szerint
2020-11-26 04:06:08

Beültünk az első hazai Suzuki Swace-be: mit tud a 8 milliós Toyota Corolla testvér?

Testközelből ismerkedtünk meg a normál hibrid hajtásláncú új Suzukival, amely kicsit olcsóbb mint az alapját adó Toyota és kiterjesztett garanciát vállalnak rá.
2020-11-26 07:06:03

2020-11-26 07:06:04

Kevesebb önerővel is elérhető lehet a 3 milliós lakásfelújítási támogatás?

A következő két évben közel négymillió forint állami támogatást is felhasználhat az, aki lakásfelújítás előtt áll.
2020-11-26 16:06:10

Nincs kegyelem, Kövér ragaszkodik Jakab 4,4 milliós bírságához

A Jobbik elnökét azért büntetnék meg, mert egy zsák krumplit akart tenni Orbán Viktor asztalára az Országgyűlés üléstermében.
2020-11-26 17:06:03

Beültünk az első hazai Suzuki Swace-be: mit tud a 8 milliós Toyota Corolla testvér?

Testközelből ismerkedtünk meg a normál hibrid hajtásláncú új Suzukival, amely kicsit olcsóbb mint az alapját adó Toyota és kiterjesztett garanciát vállalnak rá.
2020-11-26 17:06:04

Tetováltatnál? Kérlek, ezeket a hibákat sose kövesd el!

Egy durván tetovált nő tippjei.
2020-11-27 05:06:09

Az én háziállataim a szabadban élő madarak - Légy felelős etető télen!

Légy felelős etető télen!
2020-11-27 05:06:09

Ötletek borongós estékre

Két tipp, hogy vidámabban teljenek a sötét, téli délutánok
2020-11-28 04:06:32

Szeretnék valóban örülni! Anti-karácsonyi ajándékötletek nőknek

Tuti tippek.
2020-11-28 05:06:40

200 milliós eurós munkahelyvédelmi hitelt vesz fel az uniótól a magyar kormány

Ez csak az első részlete az unió biztosította munkahelyvédelmi programra szánt 504 millió eurónyi segélynek.
2020-11-30 09:06:00

A Barcelona 103 milliós látogatottságú Facebook-oldala szerint Magyarország fővárosa Bukarest

Egészen elképesztő, hogy ezt a hibát még mindig el lehet követni.
2020-11-30 13:06:32

Négy adventi szépségnaptár, amelynek bármelyik nő örülne

Kalendáriumok, amelyek nem csak a gyermeki énünknek kedvesek, de a szépségünknek is jót tesznek
2020-12-01 04:06:22

Kicsempészte, majd eBayen eladta a Buckingham-palota milliós műtárgyait

Medálokat és nagyon sokat érő fotóalbumokat lovasított meg II. Erzsébet királynő rezidenciájából egy beosztott.
2020-12-01 13:06:33

6 módja a brokkoli felhasználásának, így biztosan nem unjuk meg

Egyszerű főzési tippek a hétköznapokra.
2020-12-01 14:06:06

Már januárban befuthat a Xiaomi Mi 11 széria

A tippek szerint nem csak a Galaxy S21 széria bemutatóját hozták előre, a Xiaomi Mi 11 modellek is januárban jöhetnek.
2020-12-02 06:06:08

Otthonfelújítási támogatás: így kell értelmezni az 50-50 százalékot

További kínzó kérdésekre kaptunk választ. Ha valaki már felvette a csokot, akkor is jár? Mikor kapják meg az igénylők az összeget? Idei számla is elszámolható?
2020-12-03 11:05:59

Egy PS5-ös konzolüzér közel 12 milliós hasznot csinált egyetlen hét alatt

A felkapott termékeken, legyen az telefon vagy játékkonzol, sokan próbálnak nyerészkedni. Egy PlayStation 5-ökkel foglalkozó eladó több milliós haszonra tett szert a túlárazott gépek eladásával – nem kis csalódottságot okozva ezzel a tisztességes vásárlóknak.
2020-12-04 11:06:31

2020-12-04 11:06:32

5 tech tipp kamaszoknak karácsonyra

Ha még mindig nem tudja, mit vegyen a fiatal rokonoknak, mutatunk pár tippet, aminek biztosan örülnek.
2020-12-19 17:06:31

KonMari lépésről lépésre: ettől a varázslattól megváltozott az életem

Ismerd meg a rendrakás művészetét!
2020-12-20 04:06:44

Így segít az embereken a kormány új otthonfelújítási támogatása

Már tetőtér-beépítésre is felvehető a csok, lakásvásárlás esetén az áfa 27-ről 5 százalékra csökken. Mutatjuk a további részleteket is.
2020-12-20 11:06:35

Az 5 legrosszabb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptam...

Mondjuk, egy terhességi teszt a fa alá?
2020-12-20 16:09:56

10+1 egyszerű tipp, hogy végre szép legyél

Mindenki szép akar lenni, de van, aki rosszul csinálja!
2020-12-20 17:06:31

Talmácsi Gábornak nézték Radics Gigit a TV2 show-jában

Folytatódott a Nicsak, ki vagyok?, egészen vad tippek érkeztek a show első szakaszában is.
2020-12-20 20:08:28

Imádnivaló és különleges mobiltartozékok ? Bazár

Bazár.
2020-12-21 04:06:13

Ehető ajándékok a karácsonyfa alá - tippek

15 ötletet mutatunk, hogy mivel lepheti meg a szeretteit, ha egy kis finomságra vágynak.
2020-12-21 09:08:03

Gluténmentes karácsony: tippek kezdőknek a gasztrobloggertől

Lepjük meg a szeretteinket, barátainkat a legnagyobb ajándékkal: gluténmentes finomságokkal.
2020-12-22 13:07:32

Értékes parfümöket lopott egy háromtagú román bűnbanda

Országszerte közel hétmillió forintos kárt okoztak.
2020-12-22 17:06:00

5+1 tipp, hogy ne pusztulj bele a másnaposságba!

Tuti trükkök!
2021-01-01 17:05:54

Két "dudálós tüntető" pénzbüntetését törölte a bíróság

A tavaszi akció miatt a rendőrség összesen 14 milliós bírságot szabott ki, az érintettek pereltek.
2021-01-01 21:06:00

Két "dudálós tüntető" pénzbüntetését törölte a bíróság

A tavaszi akció miatt a rendőrség összesen 14 milliós bírságot szabott ki, az érintettek pereltek.
2021-01-01 21:06:00

Ez lesokkol: 74 milliós panel, családi ház egy havi fizetésért

Ezek voltak a tavalyi év érdekességei az ingatlanpiacon.
2021-01-02 09:05:53

Félezer éves templomot amortizáltak le az illegális szilveszteri bulin Essexben

Milliós büntetéseket szabtak ki a tiltott összejövetelek rendezőire.
2021-01-03 09:06:00

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   muller cecilia szerint oriasi dolog hogy a jelentkezo egeszsegugyi dolgozok 80 szazalekat mar beoltottak   •   schobert lara kozos fotokat posztolt a parjaval   •   a fidesz regi partcsaladjahoz csatlakozott a momentum   •   kutatas a bcg oltas nem eleg a covid ellen   •   still havent filed your taxes heres what you need to know   •   tepsibe teszlek egy szettort tanyert akart a neveloje nyakaba szurni egy lany a tiszadobi gyermekotthonban 2   •   hihetetlen tobb tizmillioert kelt el a vilag elso sms uzenete 2   •   megszolal a tulelo alattam tort kette a gep ujranyitottuk az 1977 es malev tragedia titkositott aktait blikk exkluziv   •   china to begin trial of two canadians for alleged espionage soon state media reports 2   •   opinion black voters are being written out of us democracy   •   meglodultak a farkasfalkak az alpokban   •   enchanting prague the fairytale charm is only the beginning   •   a mosoly mindenkinek jar kozeledik a karacsonyi ciposdoboz akcio   •   kozzetett egy videot a nasa a hold fele tarto urhajorol 2   •   meghalt szeremley huba   •   kilencszazalekos evkozi emelest kapnak az audi dolgozoi 2   •   egy sor botranyos temarol tereli el a szot a nyar a foci es a homofobia vita 2   •   mit lehet tenni ha fojtogat a rezsidemon   •   kina bejelentette tibetben megepiti a james webb urteleszkop foldi konkurenciajat   •   kim kardashians latest court filing states she wants to be declared single so that kanye west can move on   •   dubrovniks post pandemic awakening   •   mar csak egy telepulesen veszelyes a legszennyezettseg   •   augusztus 20 mar megtelt raketakkal az erzsebet hid 2   •   egy nap alatt tobb szaz gyorshajtot kaptak el a rendorok budapesten 3   •   elbakizta a kanyart az audis a sineken kotott ki meg egy darut is be kellett vetni miatta 2   •   az eu legatoltottabb orszagaban egyetlen uj fertozottet sem talaltak   •   bejelentette oroszorszag indul az abrams es leopard gyilkos csodafegyver gyartasa   •   puskas peti elarulta miert vette fel dallos bogi nevet   •   hideki matsuyama receives first pga tour disqualification for illegal club markings   •   dontottek a reformatusok o valtja balog zoltant   •   bauko eva 20 ev sullyeszto utan vv leokent szerepelni az megiscsak a csicskasag csimborasszoja   •   19 milliardbol epulhet a nyiregyhazi stadion   •   mostantol meg tobb embert olthatnak be a pfizer vakcinakbol   •   akar vilagelso is lehet a koronavirus elleni magyar orrspray   •   hatalmas bulival unnepelnek pasztor annaek 2   •   joe bidens us715 billion defence spending request to counter top challenge from china   •   egyre nehezebb a megvakitott gabriella elete veszelyes betegseg tamadta meg a szemet akar az agyara is atterjedhet   •   elliot pages umbrella academy character to come out as transgender   •   teljesen atrajzolta a kormany az egeszsegugyi ellatorendszer terkepet 2   •   ukrajna tagadja hogy radioaktiv anyaggal kevert robbanoszerrel kiserletezne   •   fordulat a gozsdu udvari lovoldozes ugyeben negy ferfit kapott el a rendorseg akik azt hittek ok az ejszaka urai   •   milliokat is erhetnek a mostanra elfeledett szocreal alkotasok eltunt kincsek nyomaba eredt a magyar festmenyvadasz   •   sztarban sztar leszek mindenrol kitalalt az l l juniort alakito szaszak zsolti video   •   ez tortent elszabadult egy ujabb virus az androidos telefonokon fontos frissitesnek mutatja magat 2   •   ot tiz szazalekkal dragulhat a kotelezo az idei kgfb kampanyban   •   vaddiszno garazdalkodott kedd reggel ujlipotvarosban le is videoztak az allatot 2   •   nemetorszag jovore noveli indo csendes oceani jelenletet   •   hungarys orban extends dominance through university reform 2   •   felrobbantottak a helyet ahol zenelt volna a pialos lovoldozos maffiaidoszakra emlekezett kokeny attila aki ma mar megtalalta istent es letette az italt 2   •   meghalt lance reddick 5  

srv.38.