Csúnya számok érkeztek a prémium állampapírról

Ismét csökkenésnek indult a lakossági állampapírok értékesítése: múlt héten valamivel több mint 50 milliárd forintnyi állampapírt vettek a magyarok, ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb. Mindeközben a PMÁP idei eddigi leggyengébb értékesítési adatait produkálta.
2024-05-06 20:07:42

Fékezés is látszik, de erős számok jöttek a kínai gazdaságból

A kínai szolgáltatási szektor bővülése a költségek emelkedése ellenére is folytatódott, de már lassult az előző hónaphoz képest. Az új megrendelések növekedésének felgyorsulása és a vállalatok javuló üzleti hangulata a gazdaság tartós fellendülését jelezheti.
2024-05-06 09:06:55

Fantasztikus számok jöttek a brit gazdaságról

Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
2024-05-03 20:06:56

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekord összegben vettek fel az igénylők - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024-05-03 13:06:27

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekord összegben vettek fel az igénylők - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024-05-03 13:06:09

Kijöttek a legfrissebb lakásépítési számok, de nincs bennük sok köszönet

Közzétette a KSH az idei első negyedéves lakásépítési számait, ami szerint 2024 I. negyedévében országosan 2779 új lakás épült, 23%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, ami 9,3%-kal maradt el a 2023 azonos időszakitól. Tovább folytatódik tehát az évek óta tartó lejtmenet, és úgy tűnik, a fordulat még nem idén jön el.
2024-05-03 09:06:54

Ismét rákapnak a magyarok a lakossági állampapírokra? Friss számok jöttek

Az előző hetekhez képest valamivel pozitívabb képet fest a lakossági állampapírok múlt heti értékesítése: közel 60 milliárd forintnyi állampapírt vettek most a magyarok, ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb.
2024-04-29 17:07:31

Konkrét számok jöttek a NATO egyik legerősebb országából: ekkora lehet az orosz hadsereg vesztesége

Konkrét számokat közölt Leo Docherty, Nagy-Britannia fegyveres erőkért felelős minisztere arról, hogy mekkorára becsülik az orosz haderő ukrajnai veszteségeit.
2024-04-29 16:07:15

Lakáshitelek: itt vannak a számok a gödör aljáról

2024-04-25 13:06:34

Lakáshitelek: itt vannak a számok a gödör aljáról

2024-04-25 13:06:04

Megcsapott minket a hitelválság szele, évezredes gödör szélére lökte a lakáshiteleket

A 2008-as pénzügyi válság kirobbanása utáni állapotokat idézte a magyar lakáshitelpiac tavalyi inaktivitása: ebben az évezredben egyedül 2013-ban történt kevesebb lakáshitel-folyósítás, mint tavaly. A KSH friss adatai alapján összesen 652 ezer lakáscélú hitelszerződés él Magyarországon, ami 22%-kal elmarad a 2008-as csúcstól. A hitelből finanszírozott lakásvásárlások aránya nagyjából egyharmadra süllyedt, vagyis aki tehette, nem hitelből vásárolt. Az idei év már a fellendülésről szól, de hogy miként zajlik ez, arról a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáján lehet érdekes szakértői véleményeket...
2024-04-25 10:07:21

Megjöttek a számok: az Európai Unió rá van szorulva az oroszokra ebben is

Nagyon jól keresnek vele.
2024-04-24 14:10:22

Csúnya számok érkeztek a lakossági állampapírokról

Újabb borús számokat hozott a lakossági állampapírok múlt heti értékesítése: a legrosszabb bruttó heti értékesítést mutatták fel idén mindössze 40,5 milliárd forinttal. Ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb, de a FixMÁP iránti érdeklődés is jócskán visszaesett.
2024-04-22 17:07:06

Lesújtó számok érkeztek Európáról

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, hőmérséklete a globális átlagnál csaknem kétszer gyorsabban emelkedik - állapította meg a Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) hétfőn kiadott közös jelentésében, egyúttal felhívva a figyelmet a felmelegedés súlyos egészségügyi és gazdasági következményeire.
2024-04-22 15:07:04

Kamala Harris került a Vogue februári címlapjára

Kamala Harris, az USA frissen megválasztott alelnöke került a Vogue legfrissebb számának címlapjára. A kép letisztult, a szokásos Vogue-fotókhoz képest nagyon egyszerű, tekintve, hogy Harris szimpla blézerben, farmerben és egy converse cipőben szerepel. Mindez talán egészen meglepő, már ha azt nézzük, hogy a magazin általában mindig kifejezetten extra, vagy akár Harry Styles esetében megbotránkoztató ruhákat használni a fotózásaik során. Kapcsolódó Harry Styles a Vogue első férfi címlapsztárja És micsoda ruhába öltöztették. Harrisszel természetesen interjút is készített a...
2021-01-11 08:05:39

Jelentősen csökkent az új esetszám Magyarország déli szomszédjánál

Október eleje óta nem mutattak ki olyan kevés új koronavírus-fertőzéses esetet Horvátországban, mint az elmúlt napon ? írja az MTI. Horvátországban az elmúlt 24 órában 230 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta a fertőzöttek száma ezzel elérte a 220 223-at. December 10-én még rekordszámú, 4620 fertőzöttet regisztráltak az országban. Vasárnap 35 beteg halt bele a fertőzés szövődményeibe, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 4403-ra emelkedett. Vili Beros egészségügyi miniszter elmondta: pozitív járványügyi trendeket jegyeznek, és a kórházi kezelésre szoruló betegek száma i...
2021-01-11 15:05:50

Valamennyi támogatott hitel esetében csökkent a közjegyzői díj

A lakáshitelekhez kapcsolódó közjegyzői okirat díjának felső határa 2021-től 19.500 forint.
2021-01-13 17:07:02

Valamennyi támogatott hitel esetében csökkent a közjegyzői díj

A lakáshitelekhez kapcsolódó közjegyzői okirat díjának felső határa 2021-től 19.500 forint.
2021-01-13 17:07:05

Gulyás: Gyakorlatilag megállapodtunk a kínai vakcináról

Az idei év első kormányinfóján szóba kerültek az oltási számok, és a várható nyitás időpontja is.
2021-01-14 11:06:04

Gulyás: Gyakorlatilag megállapodtunk a kínai vakcináról

Az idei év első kormányinfóján szóba kerültek az oltási számok, és a várható nyitás időpontja is.
2021-01-14 11:06:04

Gulyás: Gyakorlatilag megállapodtunk a kínai vakcináról

Az idei év első kormányinfóján szóba kerültek az oltási számok, és a várható nyitás időpontja is. A kormány nem zárkózik el az olimpiára készülő sportolók soron kívüli beoltásától.
2021-01-14 12:06:02

Meghökkentő számok, ezek lettek a magyar autósok kedvenc új üzemanyagai

Rengeteg fogyott belőlük.
2021-01-14 18:06:03

Ötös lottó: ezek a számok értek 700 milliót

A szombati számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 19 (tizenkilenc) 23 (huszonhárom) 45 (negyvenöt) 57 (ötvenhét) 78 (hetvennyolc) The post Ötös lottó: ezek a számok értek 700 milliót first appeared on 24.hu.
2021-01-16 20:05:39

25 éven aluliak szja-mentessége: mutatjuk az előnyöket

A fiatalok keresete több lesz, a munkáltatók költségei csökkennek, így többen dolgozhatnak majd. Sőt, még a lakáshitelek felvételét is könnyíti az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett döntés.
2021-01-17 10:05:59

Számok bizonyítják: sokkal kevesebbb az internetes dezinformáció, mióta Trump nem twitterezhet

Egy amerikai kutatás szerint jelentősen kevesebb hamis ? azaz bizonyítékkal nem alátámasztott, gyakran a bizonyítékoknak kifejezetten ellentmondó ? információ kering az elnökválasztásról, mióta Donald Trumpot és álhírterjesztő szövetségeseit eltüntették az internetről.
2021-01-18 11:05:56

Számok bizonyítják: sokkal kevesebbb az internetes dezinformáció, mióta Trump nem twitterezhet

Egy amerikai kutatás szerint jelentősen kevesebb hamis ? azaz bizonyítékkal nem alátámasztott, gyakran a bizonyítékoknak kifejezetten ellentmondó ? információ kering az elnökválasztásról, mióta Donald Trumpot és álhírterjesztő szövetségeseit eltüntették az internetről.
2021-01-18 11:05:57

Számok bizonyítják: sokkal kevesebb az internetes dezinformáció, mióta Trump nem twitterezhet

Egy amerikai kutatás szerint jelentősen kevesebb hamis ? azaz bizonyítékkal nem alátámasztott, gyakran a bizonyítékoknak kifejezetten ellentmondó ? információ kering az elnökválasztásról, mióta Donald Trumpot és álhírterjesztő szövetségeseit eltüntették az internetről.
2021-01-18 12:05:57

Elképesztő számok, ennyi milliót keresnek percenként az autógyártók

Összesítették a gyártási adatokat.
2021-01-19 16:06:02

Gulyás: Ha valaki nem bízik meg a vakcinában, választhat másikat

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, a mostani számok alapján nincs esély lazításra.
2021-01-21 11:06:04

Gulyás: Ha valaki nem bízik meg a vakcinában, választhat másikat

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, a mostani számok alapján nincs esély lazításra.
2021-01-21 11:06:04

Gulyás: Plasztikkártyával igazolhatják majd magukat a védettséget szerzők

Magyarországon egy plasztikkártyával igazolhatják majd a védettség tényét azok, akik a betegségen átestek vagy már beoltatták magukat ? mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a csütörtöki kormányinfón. Számukra a kijárási tilalomnak nincs ésszerű oka, így várható, hogy lesznek különbségek a védettséggel még nem rendelkezők jogosítványihoz képest, de erről meg a kormány nem döntött. Útlevélről egyelőre nem tudni, hogy lesz-e, a magyar igazolás viszont már februárban megjelenhet. Gulyás azt is elmondta, hogy lesz választási lehetőség a vakcinák között. Ha valaki az oltási tervben s...
2021-01-21 12:06:00

Gulyás: Ha valaki nem bízik meg a vakcinában, választhat másikat

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, a mostani számok alapján nincs esély lazításra. Február közepére ígérik az oltási igazolványt.
2021-01-21 12:06:17

Különleges koncertfilmmel jelentkezett az egri Török Fürdőből a Kerekes

A 200 ezer darab aranyozott mozaikkal burkolt kupola alatt, a leengedett medencébe épített színpadon rögzítették a Live: Water című anyagot, amelyben a zenekar - szokásától eltérően - teljesen akusztikus hangszerelésben jelentkezik. A zenék hangulatát a helyszínhez igazítva állították össze: áthangszerelt saját számok, illetve belső-ázsiai, kaukázusi és török dalok előadásával. Filmpremier a hvg.hu-n.
2021-01-22 11:06:05

Különleges koncertfilmmel jelentkezett az egri Török Fürdőből a Kerekes

A 200 ezer darab aranyozott mozaikkal burkolt kupola alatt, a leengedett medencébe épített színpadon rögzítették a Live: Water című anyagot, amelyben a zenekar ? szokásától eltérően ? teljesen akusztikus hangszerelésben jelentkezik. A zenék hangulatát a helyszínhez igazítva állították össze: áthangszerelt saját számok, illetve belső-ázsiai, kaukázusi és török dalok előadásával. Filmpremier a hvg.hu-n.
2021-01-22 12:06:06

Visszahívott a Nébih egy gyerekeknek szánt müzlit és zabkását

Idegenanyag lehetséges jelenléte miatt gyerekeknek szánt Milupa müzlit és zabkását hívott vissza a forgalmazó, a Müller üzletlánc ? közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel. A üzletlánc honlapján megjelent tájékoztatás szerint a 400 grammos kiszerelésű Milupa gyümölcsös müzli gyerekeknek, a Milupa müzli gyerekeknek, a Milupa zabkása gyerekeknek almaszár darabot tartalmazhat, amely fulladásveszélyt okozhat. A Nébih közölte: a Müller a honlapján és az üzleteiben a vásárlók tájékoztatására felhívást helyezett ki. A hivatal kéri, hogy a visszahívásban érinte...
2021-01-22 15:05:55

Alig volt találat a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 12 (tizenkettő) 15 (tizenöt) 31 (harmincegy) 34 (harmincnégy) 38 (harmincnyolc) 41 (negyvenegy) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre 361 790 forintot; a 4 találatos szelvényekre 8085 forintot; a 3 találatos szelvényekre 2140 forintot fizetnek. The post Alig volt találat a hatos lottón first appeared on 24.hu.
2021-01-24 17:05:41

Raktárkoncertjük után megverték a Hétköznapi Csalódások bohócát

A Hétköznapi Csalódások hosszú Facebook-posztban számolt be arról, miért vállalták el és hogyan élték meg a Raktárkoncert-fellépésüket. A könnyűzene állítólagos megsegítésére előrukkoltak a Raktárkoncertek elnevezésű, elhibázott koncepciójú mutyival. De hiba csúszott a rendszerbe, mivel rábízták pár fesztiválszervezőre 100 banda bejuttatását. Ez a lista úgy állt össze, hogy a felkért fesztiválszervezők leadtak 100 nevet, hogy náluk kik lettek volna a programban. Pár tökösebb beírta a HétköznaPI CSAlódások, 30 éves punk banda nevét is. (?) Na, ezt nem kellett volna, jönnek rá rövidesen a dönté...
2021-01-25 11:05:39

A férj 20 éve megálmodta a lottószámokat, most elvitték a főnyereményt

Deng Pravatoudom minden áldott héten azokat a számokat játssza meg a lottón, amiket férje 20 évvel ezelőtt egy éjszaka megálmodott. Az álomból 2020 végére lett valóság: az 57 éves ontariói nő december elsején bement a bankba, hogy befizessen pár számlát, férje eközben az autóban várakozva ránézett a legfrissebb lottószámokra. Amikor Deng Pravatoudom beszállt a kocsiba, a férfi tudatta vele: 60 millió kanadai dollárt (13,8 milliárd forint) nyertek a lottón. Az ontariói szerencsejáték-cég közleményéből kiderül, hogy a nő a hír hallatán extatikus állapotba került, sírt örömében, alig hitte el a ...
2021-01-26 09:05:40

Nem tett feljelentést a Hétköznapi Csalódások bohóca, így a rendőrség nem vizsgálja a megverését

Nem tett feljelentést a rendőrségen Borbiró András azok után, hogy megverték a Hétköznapi Csalódások nevű punkzenekar őszi raktárkoncertje után. A bohócnak öltöztetett színész megkeresésünkre azt mondta, hogy október 25-én támadtak rá a Keleti pályaudvarnál, de nem érezte olyan horderejűnek a dolgot, hogy bemenjen a rendőrségre és feljelentést tegyen. Kérdésünkre, hogy miért most hozták nyilvánosságra a zenekar közösségi oldalán a három hónappal korábban történteket, azt a választ kaptuk: Azért most tettük ki, mert újra felvettük a koncertet, és ezt január végén hozzuk nyilvánosságra. Megkere...
2021-01-26 17:05:39

Tóth Andi: Lehet, hogy nincs érettségim, de felépítettem egy karriert

Tóth Andi a HOT! Magazinnak nyilatkozott a magánéletéről, ahol arról is szót ejtett, mi a véleménye azokról a posztjairól, ahol olykor merészebb képeket is megoszt magáról, előtérbe helyezve a testét. Ezeknél a fotóknál azt érzem, hogy büszke vagyok magamra, hogy akkor is meg fogom csinálni, ha utána másoknak nem tetszik. Persze, jön utána a komment- és kritikacunami, de kibírom, hiszen tudtam előre, hogy balhé lesz belőle. Karrierjére így reflektált: Lehet, hogy nincs érettségim, de felépítettem egy karriert, eltartom magam, önálló életet kezdtem 16 évesen egy új országban, amire büszke vagy...
2021-01-28 11:05:42

KSH: hiába nőtt a születésszám 2020-ban, a halálozási adatok a legrosszabb éveket idézik

Százhúsz év második legrosszabb demográfiai eredményét hozta 2020. Összesen 139 549 magyar halt meg ? ilyen magas szám sem volt már 21 éve ?, és ez 9946-tal magasabb az egy évvel korábbinál. Az is látszik, hogy tavaly szeptemberben ugrottak meg igazán a halálozási számok.
2021-01-29 10:07:00

KSH: hiába nőtt a születésszám 2020-ban, a halálozási adatok a legrosszabb éveket idézik

Százhúsz év második legrosszabb demográfiai eredményét hozta 2020. Összesen 139 549 magyar halt meg ? ilyen magas szám sem volt már 21 éve ?, és ez 9946-tal magasabb az egy évvel korábbinál. Az is látszik, hogy tavaly szeptemberben ugrottak meg igazán a halálozási számok.
2021-01-29 10:07:01

Egyetlen covidos miatt zártak be kétmillió embert otthonra Ausztráliában

A nyugat-ausztráliai számok nagyon kedvezőnek, valószínűleg a hasonló gyors és szigorú döntések miatt.
2021-02-02 07:06:01

Egyetlen covidos miatt zártak be kétmillió embert otthonra Ausztráliában

A nyugat-ausztráliai számok nagyon kedvezőnek, valószínűleg a hasonló gyors és szigorú döntések miatt.
2021-02-02 07:06:02

Egyetlen covidos miatt zártak be kétmillió embert otthonra Ausztráliában

A nyugat-ausztráliai számok nagyon kedvezőek, valószínűleg a hasonló gyors és szigorú döntések miatt.
2021-02-02 09:06:04

Nagy Feró: Nekem tetszik, hogy Orbán Viktor felköszöntött

Nagyon jólesett, hiszen olyan fügepálinkából kaptam, amelyhez szerintem a Karmelita kolostorban termelték a fügét ? mondta az Orbán Viktortól kapott ajándékáról Nagy Feró. A zenészt 75. születésnapja, valamint az ez alkalomból megjelent tribute-lemez apropóján kérdezte a Rockstation blog. A születésnapi Orbán-üdvözletről Feró még annyit mondott: ?nagyon jólesett, hogy a miniszterelnök úr észreveszi, hogy születésnapom van és foglalkozik vele?, valamint azt, hogy nem zavarja, ha valaki a miniszterelnöki köszöntő miatt nem rajong érte. ?Nekem a születésnapi albummal kapcsolatosan az az elsődleg...
2021-02-03 14:05:40

Nagyon spórolósra fogta a lakosság

A látványos hitelpiaci átrendeződések és az elképesztő mértékű lakossági és vállalati tartalékolás éve volt 2020 ? mutatják az MNB friss adatai. A koronavírus-válság ellenére a lakáshitelek, a babaváró hitelek és a hosszú lejáratú vállalati hitelek szépen teljesítettek jelentős állami segítség mellett, a fogyasztási hitelek és a rövid lejáratú vállalati hitelek viszont visszaestek, miközben a törlesztési moratórium gondoskodott róla, hogy még véletlenül se csökkenjen a banki tartozásunk. Az pedig párját ritkítja, ami tavaly a bankbetétek frontján történt ? így áll össze a kép a banki hitel- é...
2021-02-04 09:05:41

Szlávik János szerint stabilizálódnak a számok

De a napi ezer körüli esetszám, és napi száz körüli halálozás nem engedi meg, hogy komolyabb lazítások jöjjenek.
2021-02-04 10:06:00

9 millióba kerül ez az óra, pedig még számok sincsenek rajta

Nem kell frissíteni, nincsenek idegesítő értesítések, se felesleges funkciók ? ezzel a felütéssel hirdeti az Apple Watchot kritizáló újdonságát a gyártó H. Moser. Az Apple terméke ehhez viszonyítva azonban filléres készülék.
2021-02-05 08:06:03

9 millióba kerül ez az óra, pedig még számok sincsenek rajta

Nem kell frissíteni, nincsenek idegesítő értesítések, se felesleges funkciók ? ezzel a felütéssel hirdeti az Apple Watchot kritizáló újdonságát a gyártó H. Moser. Az Apple terméke ehhez viszonyítva azonban filléres készülék.
2021-02-05 08:06:03

A jelenlegi oltási tempó mellett még hét évig tart a járvány?

Izrael tavaszra, Kanada egy évtized alatt éri el a védettséget ? de a számok a reálisnál sötétebb képet mutatnak.
2021-02-06 15:05:57

És akkor Magyarország feltalálta a majdnem-munkanélküliséget

Vállalati hitelt és részleges újranyitást ígért a kormány; rossz számok érkeznek a gazdaság 2020 végi helyzetéről; egyre feszültebbek a vendéglátósok. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2021-02-07 07:06:00

És akkor Magyarország feltalálta a majdnem-munkanélküliséget

Vállalati hitelt és részleges újranyitást ígért a kormány; rossz számok érkeznek a gazdaság 2020 végi helyzetéről; egyre feszültebbek a vendéglátósok. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2021-02-07 07:06:03

Nagykanizsán is enyhítenek a maszkviselési szabályokon

Pedig Müller Cecília ma azt mondta, hogy nem jól alakulnak a számok.
2021-02-10 22:06:07

Nagykanizsán is enyhítenek a maszkviselési szabályokon

Pedig Müller Cecília ma azt mondta, hogy nem jól alakulnak a számok.
2021-02-10 22:06:08

Micsoda véletlen! Neymar megint a testvére születésnapja előtt sérült meg

A világ legdrágább játékosa nem szívesen focizik március 11-e környékén, ehelyett általában Rióban bulizik. Ha a koronavírus-járvány közben is meg tudná ezt tenni, az nagy botrány lenne.
2021-02-11 20:05:54

Orbán Viktor: Ha elkezdjük használni a kínai vakcinát, húsvétra kétmillióan lesznek beoltva

A miniszterelnök elmondta, a nemzeti konzultációban lesz szó az védettséget igazoló okmányról, és a romló számok ellenére sem akar további szigorításokat bevezetni.
2021-02-12 09:06:13

Ideiglenesen kizárják a nézőket az Australian Openről

A koronavírus-járvány miatt öt napig nézők nélkül folytatódik Melbourne-ben az ausztrál nyílt teniszbajnokság, miután a Nagy-Britanniából származó vírusvariánssal 13 ember fertőződött meg. Craig Tiley versenyigazgató megerősítette, hogy a pénteki programból hátralévő mérkőzésekre még bemehetnek a nézők, szombattól azonban zárt kapuk mögött folytatódik a Grand Slam-torna. Az MTI cikke szerint legalább öt napig nem lesznek majd a lelátón nézők, ezután elképzelhető, hogy visszatérhetnek majd, ha a számok jól alakulnak. A Melbourne Parkba naponta legfeljebb 30 ezer nézőt engedtek be, de csütörtök...
2021-02-12 10:06:41

Ideiglenesen kizárják a nézőket az Australian Openről

A koronavírus-járvány miatt öt napig nézők nélkül folytatódik Melbourne-ben az ausztrál nyílt teniszbajnokság, miután a Nagy-Britanniából származó vírusvariánssal 13 ember fertőződött meg. Craig Tiley versenyigazgató megerősítette, hogy a pénteki programból hátralévő mérkőzésekre még bemehetnek a nézők, szombattól azonban zárt kapuk mögött folytatódik a Grand Slam-torna. Az MTI cikke szerint legalább öt napig nem lesznek majd a lelátón nézők, ezután elképzelhető, hogy visszatérhetnek majd, ha a számok jól alakulnak. A Melbourne Parkba naponta legfeljebb 30 ezer nézőt engedtek be, de csütörtök...
2021-02-12 10:06:41

Napok óta csökken az új fertőzöttek száma Izraelben

Javulnak a koronavírus-járvánnnyal kapcsolatos adatok Izraelben; napok óta folyamatosan csökken az új fertőzöttek száma, a pozitív tesztek aránya, és a súlyos esetek száma ? jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken. Óvatos optimizmusra ad okot, hogy egy hónap után 1000 alá esett a koronavírus súlyos szövődményes eseteinek száma a kórházakban, amit a szakemberek az egyszer már beoltottak több mint 40 százalékos arányával magyaráznak. Az oltási kedv növelése érdekében az ultraortodox Bné Brakban a polgármesteri hivatal ?zöld éjszakát? hirdetett csütörtökön, melyen nég...
2021-02-12 12:05:41

Operatív törzs: 69 embernél mutatták ki a koronavírus brit variánsát

Müller Cecília aggasztónak nevezte a járványügyi számok lassú romlását az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján. A szociális intézményben lakók 23 százaléka kapta el a fertőzést a második hullámban.
2021-02-12 13:06:16

Operatív törzs: 69 embernél mutatták ki a koronavírus brit variánsát

Müller Cecília aggasztónak nevezte a járványügyi számok lassú romlását az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján. A szociális intézményben lakók 23 százaléka kapta el a fertőzést a második hullámban.
2021-02-12 13:06:17


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   fluminense   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kek halalt okozhat a legutobbi windows frissites   •   Napelem solar infraf   •   covid 19 drove hundreds of africans out of guangzhou a generation of mixed race children is their legacy 2   •   mutasd a bakteriumaidat megmondom ki vagy   •   Nagymagyarorsz   •   Nagy magyarorsz   •   karsai daniel hogy ha nem erem meg az eljaras veget ocsem belep a helyemre es folytatja 2   •   tobb mint ketszaz helyen volt szukseg a tuzoltokra az idojaras miatt   •   golden globes fashion hybrid ceremony combines red carpet with bold at home looks   •   ciánnak   •   Nadr   •   szegte   •   zelenskyy fighting russia wont get easier and ukraine has to grow stronger   •   kizartak meg egy belvarosi momentumost amiert nem juhasz petert tamogatta 2   •   eros foldrenges volt gorogorszagban sok epulet romba dolt   •   OrbnViktordallasibe   •   erdeladKecskemten   •   ujra korhazba vittek torocsik marit   •   reg nem latott valsagba kerulhetett eszak korea a koronavirus miatt   •   dogos fotot posztolt magarol zambo krisztian exe zsuzsika   •   duda ermo szerint meg ket oltas kell azoknak akik nem lettek vedettek   •   demeter szilard szerint fontos szinhazi program allhat le penzhiany miatt   •   oriasi csapast mert ukrajna oroszorszagra felrobbantottak egy orosz olajvezeteket 2   •   battu   •   felesegevel alapitott ceget gyorfi pal   •   birosag ele citaltak a pfizer vakcina gyartojat dontottek az eljarasrol   •   kidontott egy villanyoszlopot egy auto somogy megyeben   •   lecsapta a whatsapp facebook botrany magas labdajat a microsoft   •   aranyfelnis retro a javabol itt a vw gti bbs 2   •   32 evesen a hatodosztalyba igazolhat a vilagbajnok nemet focista   •   milyen balesetbiztositasi elemek vannak az utasbiztositasokban 3   •   itt a klasszikus horror uj verzioja ettol a filmtol fogunk rettegni iden nyaron   •   Munkag   •   Munka Oktat   •   a kormany hatezer milliard forintot fordit a versenykepesseg novelesere   •   eljott a pont amikor a lakaseladok hajlandok voltak arat csokkenteni 2   •   az osztrak kancellar ujfent a vakcinak gyors engedelyezteteset szorgalmazta az eu csucs elott   •   Mozg   •   apokaliptikus veszelyre figyelmeztet az amerikai szakerto kozeleg a 3 vilaghaboru   •   orarol orara romlik a helyzet gazaban   •   eros konnyu es kezi valtos a porsche legfrissebb 911 ese   •   tovabbra is maszkot hord az egesz vilag   •   pentek este leszakadhat az eg de az egesz hetvege viharos lehet   •   MonsterHighR   •   allitolag visszavonult a nyomtalanul eltunt olasz teniszezo   •   magyar peter zaszlot bont a kutyapart meg onmagat szavazofulke 1 2   •   galla miklos valaszolt laar andrasnak boruljunk egymas nyakaba es szepen add ide a karinthy gyurumet   •   horvatorszagban es szloveniaban javul a jarvanyhelyzet   •   fontos valasztast tartanak vasarnap torokorszagban 2   •   prosecutor